Szolgálati közleménnyel kell kezdeni, mert a blogon iszonyatosan sok lett a komment, aminek mi örülünk is, meg nem is. Örülünk, mert épül+szépül a közösség, de kicsit lelomboz minket, hogy sok kommentező azt hiszi, a posztok csetszobává alakulnak. Ez sokakat zavar, mert elveszik az érdemi hozzászólás. Szeretnénk ezt a drága közösséget megtartani, sokat gondolkozunk, mi lenne a legjobb megoldás, erre várjuk a javaslataitokat: nyissunk egy külön posztot csetelni?
Mi lett volna a lúzer fiúkkal, ha véletlenül 30 évvel ezelőtt születnek és nem találkoznak soha az internettel? Mert a webes csajozáshoz még a gennyes pattanásokat sem kell kinyomni. De miért autózik valaki 1000 kilométert? Azért, amiért ilyen hosszú sztorit is ír: a szerelem miatt.
Azt hiszem, hogy ez kicsit másabb stílusú írás lesz, mint az eddigi történetek
Először is tetszik egész blog, amit már majdnem a kezdetektől olvasok, és visszamenőleg is bepótoltam mindent, tehát nem került ki olyan írás, amit én el ne olvastam volna. :) Volt tanulságos, meg vicces is bőven, ezért szeretem olvasni.
Sokszor írtatok olyan történeteket, amiben megmagyarázhatatlan dolgok miatt, egyszer csak vége lett egy kapcsolatnak, és ebből persze evidensen következik, hogy MNK meg MPG :) De szerintem ez csak nagyon kevés esetben van így.
A szerelem egy érdekes dolog, és ha valakinek lehúzzák a rózsaszín rolót, onnan teljesen kifordul magából. Ezzel mindenki így van. Én is voltam először. Talán ezért is mondják azt, hogy az első nagy szerelem az igazi szerelem!
Volt egy 5 éves kapcsolatom. Szerettem a lányt tényleg. Olyan dolgokat viseltem el a kapcsolat elején, amit soha többet nem tennék. Egy pokol volt. De megérte. Nagyon szerelmes voltam. Együtt töltöttünk 5 olyan évet( az eleje volt nyögvenyelős), amit soha nem fogok elfelejteni, mert fantasztikus volt. 18 voltam, amikor összejöttünk, így mondhatni egymás mellett nőttünk fel minden téren. Szerettem soha nem veszekedtünk, mindig mindent meg tudtunk beszélni egymással. És bár hiszem, hogy egy kapcsolatban így kell lennie a dolgoknak- mert egy hosszú távon egy kapcsolat nem más, mint kompromisszumok sorozata- vége lett. De jó volt! Szerettem.
Én voltam, aki akarta, hogy legyen vége. Én, aki mindig is megpróbáltam tiszta fejjel gondolkodni, mind a mai napig nem tudom megindokolni, hogy miért lett vége, de vége lett. Nehéz volt ez mindkettőnknek. Észérvekkel nem tudtam alátámasztani a döntésemet, és mind a mai napig nem is tudom, de valahogy úgy éreztem már a végén, hogy rossz irányba megy a dolog, és az érzéseimre alapozva döntöttem. Azóta nagyon ritkán beszélünk, de jó az egymás közti viszonyunk.
Nagyon fiatalon találkoztunk? Lehet, hogy ez volt a baj, és ez már soha nem fog kiderülni, de talán működhetett volna.
Utána igazából nem is tudtam, hogy merre tovább. Tanácstalan voltam. Mivel nem vagyok a diszkóbajárokésottegyéjszakásokatkereső fajta, így akkori gondolkodásommal eléggé leszűkültnek láttam a lehetőségeimet. Másrészt, ha szóba kellett állnom egy lánnyal, akkor annyira zavarban voltam, hogy teljesen idiótának néztek volna. Büszke azért nem vagyok erre, de felvállalom, mert tényleg így volt, és nem akarom azt játszani, hogy mitnekemavilág, énvagyokakirály . Azóta már sokat változtam ezen a téren :)
Az internet az ilyen mentalitású (egyébként szerintem tök normális :) ) srácoknak tökéletes megoldás. Lehet kötetlenül, zavar nélkül beszélgetni bárkivel, bármiről. Így aztán összetalálkoztam egy lánnyal, aki történetesen persze az ország túlsó oldalán lakott. Nem akarom nagyon részletezni a dolgot, de látatlanban (persze képcserével) eléggé közel kerültünk egymáshoz. Rengeteget, néha órákat beszéltünk telefonon, ami persze az én számlámra ment, de nem bántam, mert jó volt. Kedves, foglalkozott velem, és nem is volt csúnya. :) Kb. fél éve tartottunk a jó kapcsolatot, amikor írt egy sms-t, hogy összejött egy sráccal, de nem akar megbántani, mit csináljon Felhívtam ott zokogott nekem a telefonba, hogy nem tud a tükörbe nézni, mert ő engem szeret, de hát a távolság Hiába ajánlottam többször is a közös talit, soha nem volt összeegyeztethető az időpont. Persze külső szemlélőként ki lenne az a hülye, aki ezt elhiszi ugye, de belülről mindenki tudja, hogy ez más dolog. Szerettem őt is, és tudtam, hogy ennek vége kell, hogy legyen. Lassan két éve ismertük már egymást, amikor is elhatároztam, hogy ez már nem mehet így tovább, és fogtam magam(egyik barátommal) és leautóztunk oda-vissza 1000 km-t, csak azért, hogy egyszer az életben találkozzunk személyesen, és így túl tudjam tenni magam rajta. Furcsa volt nekem is, hogy soha nem találkoztunk, de annyira napi szinten volt a kapcsolatunk, hogy hozzá tartozott már az életemhez. Elmentem. Örült. Én is. Aztán mondtam, hogy szeretném megszakítani a kapcsolatunknak még a baráti szintjét is, mert szükséges ahhoz, hogy túl tegyem rajt magam. Ő nem örült, én megkönnyebbültem. Azóta is őrzöm az autópálya matricát, hogy ne feledjem el, hogy mekkora hülye is voltam. :)
Ezután ha fenn voltam chaten, akkor is már az elején közöltem a párbeszédekben, hogy ha messze laksz, nem fog működni, bele se menjünk. Nem hittem és nem hiszek már benn.
Aztán összeakadtam egy közelebbi lánnyal. Nagyon jót beszélgettünk kétszer is, órák hosszat, majd előjöttem azzal, hogy találkozzunk minél hamarabb, mert a személyes találkozás a legfontosabb. Találkoztunk is, és nem is volt rossz, de tudtam, hogy működni nem fog úgy, mint kapcsolat, pedig jó lett volna. Második találkozásunkkor tudatosult bennem, hogy ő nagyon is szerette volna, mert kis híján megerőszakolt, de tényleg. Aztán miután már elmerültünk ebben-abban egyszer csak megállt, és azt mondta, hogy innen csak akkor megyünk tovább még sikamlósabb helyzetekbe, ha lehet a barátnőm. Mondtam neki, hogy nézd, nem akarok hazudni, ez nem fog működni, mint kapcsolat. Ekkor abbamaradt minden, öltözés, és hazavittem. Azóta évente egyszer beszélgetünk, azt mindig jó hangulatban, mert tényleg jól megértettük egymást.
Nem sokra rá rátaláltam egy lányra wiwen. Annyira sugárzott a képeiből a kedvesség, hogy nem tudtam megállni, hogy ne írjak neki. Elkezdtünk beszélgetni, és vele is rengeteget beszéltem. Itt már tudtam, hogy a soha nem érek rá az mit jelent! :) De valahogy mégis nagyon jó viszonyba kerültünk. Mert bár én egyre kevesebbet kerestem emiatt, ő egyre többet. Úgy éreztem, hogy akár össze is jöhetünk, aztán végül is nem lett több a nagyon jó barátságnál. Annak ellenére, hogy annyira hasonlítunk egymásra, hogy ez már szinte félelmetes. De valószínűleg talán nincs meg bennem az a bizonyos plusz :)
Végül van most egy lány, aki már meghívott magához, meg jót is beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Nem is tudom, hogy miért, de annyira megfogott úgy éreztem magam náluk, mintha otthon lettem volna. Amikor eljöttem, erős volt a kísértés, hogy meg is csókoljam, de mivel az előző lánnyal még nem dőlt el teljesen, hogy mi is lesz kettőnk között, mégsem tettem. Azóta csak párszor beszéltünk, kíváncsi leszek, hogy alakul-e valami, mert nála úgy érzem, hogy tényleg működhetne. Nem mertem kockáztatni lehet, hogy hiba volt
Összességében sokat tanultam ezekről a dolgokról a saját bőrömön.
- Ha nincs probléma, és nézeteltérés egy kapcsolatban, abban nem biztos, hogy boldog az ember, és a minden nap együtt vagyunk dolog hamar zátonyra futhat
- A távolság komoly akadály, ugyanúgy, mint ahogy a túl nagyon közelség is
- Az internetes ismerkedés csak nagyon kevés esetben vezet eredményre, legyen az chat, msn, vagy akár levelezgetés is, a személyes találkozót semmi nem pótolja
- Hogy nem is olyan nehéz kapcsolatot teremteni látatlanban akár milyen lánnyal, ha van az emberben egy kis huncutság, csibészség :)
- Hiába rendes és megbízható valaki, ha ezt más nem látja meg benne
- A szerelem elmúlik, és akkor rájön az ember, hogy mennyire máshogy cselekedett volna, ha nem lilafelhősen látott volna (ami a kapcsolatok romlásához vezet sokszor sztem)
- Nem csak az a rossz, ha lekoptatnak, hanem másnak sem könnyű megmondani, ha csak nem az a kitérdekelhogymitérzel fajta
- A szeretet számít igazán, nem pedig a vad láng, mert az szinte mindig kialszik évek múlva
- És végül, hogy nem is olyan nehéz ez az élet, csak mi bonyolítjuk túl!
Jó hosszú lett, meg szerteágazó, meg lehet, hogy érdektelen is sokaknak :)
A lényeg szerintem, hogy olvashat az ember bármit, bárkitől, minden ember más, és igazából csak azt vesszük tudomásul, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. De ez meg így is van rendjén!
Én sajnos nem zárhatom azzal a levelet, hogy és azóta is boldogan élek egy lánnyal , mert jelenleg egyedülálló vagyok, de aki még hasonló helyzetben van, annak két dolgot mondanék! :)
1., Írja meg a saját történetét, mert jó visszatekinteni, és beszélni róla! (Meg hogy sokáig legyen még meg a blog :) )
2., Fel a fejjel, mert Örökké nem eshet! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kadaj01 2008.03.03. 14:06:14
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 14:07:07
djzone csinalt anno egy chatet a szakitos bloghoz. mi lenne ha belinkelnetek valami jol lathato helyre es akkor ott lehetne chatelni?
bar egy ido utan az off elkerulhetetlen itt is.:)
vl · http://www.szakitshabirsz.blog.hu 2008.03.03. 14:08:49
mi a cset linkje?
gargoyle 2008.03.03. 14:10:22
laló 2008.03.03. 14:10:53
a poszt tényleg hulla...
hello Szaffy
szia Vl
gargoyle 2008.03.03. 14:12:04
amugy a szakitosmix sorozatba csomo szam erkezett tok ontopic jelzem, foleg ha volt turelmed vegignyalmazni (:
Badbitie 2008.03.03. 14:13:21
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 14:13:28
chat.hiszteria.hu/
de szerintem nem fogja megoldani a dolgokat. es szeretunk itt lenni:)
borzlány 2008.03.03. 14:13:40
A történet nem rossz, elsőre eseménytelennek tűnik. De végre valaki olyan írta, aki nem lesz kétpercenként szerelmes, és van fogalma arról, hogy mit is akar.
laló 2008.03.03. 14:14:47
bár nem értek hozzá
szépmező 2008.03.03. 14:17:27
adrian mole naplója vagy mi ez?
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 14:17:39
igazad van. de pl vegyuk ezt a mai posztot. mit lehet erre reagalni?
se szakitas
se ertelem
se szerelem
interneten meg sokan ismerkednek....
ennyi.
Fitz 2008.03.03. 14:17:53
Ájm bekk! :)
Post lenni nem jó.
Hózentróger 2008.03.03. 14:20:07
Ne adjon mar olyan ember parkapcsolati tanacsokat, aki ismeretlenekre ir re wiwen, meg chaten ismerkedik.
Baratom: biztos van olyan magyar zenekar, akiket szivesen hallgatsz, menj el egy koncertre, iszogatas kozben, esetleg tanc kozben konnyen osszejohetnek a dolgok.
Amugy elso lepeskent, fogd meg a szamitogepedet, es add el. Vegyel az arabol egy par uj inget, gatyat, aztan mars egy jo buliba. Igy nem lehet not szerezni...
Hózentróger 2008.03.03. 14:21:06
szépmező 2008.03.03. 14:21:38
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:22:16
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 14:22:19
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 14:22:26
welcome back.:)
nem mertem megkerdezni, hogy milyen volt a sieles. mert kapok a buksimra:)
bigyo83 2008.03.03. 14:22:43
Hózentróger 2008.03.03. 14:23:11
Tied a pont.. :)
Prien 2008.03.03. 14:23:42
Rádöbbent, hogy felnőtt és nincs szerelem?
Hülyeség, nem muszály felnőni és merni kell meggondolatlanul felelőtlenül szerelmesnek lenni.
Ez sok mindenre megoldás és fel is rúgja a legtöbb okos megállapítást a sztori? végén.
vl · http://www.szakitshabirsz.blog.hu 2008.03.03. 14:23:49
Csatlós Cs. Dzsesszika aka jess, dzsessz, dzsé, aa · http://ertemencsakleszarom.freeblog.hu 2008.03.03. 14:24:40
kerikak 2008.03.03. 14:25:11
gargoyle 2008.03.03. 14:27:39
MizBig 2008.03.03. 14:32:51
"mitnekemavilág, énvagyokakirály"
"kitérdekelhogymitérzel"
Ezek lényegesen csökkentik a csajozási/pasizási esélyeket!
OpenWolf! 2008.03.03. 14:35:47
Mi ez a "végigmegyek az összes lányon, akire valaha csak ránéztem", végeláthatatlan folyamban?
A tanulságok nagyrészt rendben vannak, de mi ez a tálalás? Az remélem nincs elvárva, hogy kitapétázzam vele a szobám falát Jessica Alba/GunsN'Roses/Porsche911/ helyett?
(A chatbox lenne szerintem a legjobb megoldás. Remélem a blogmotor kínál valami lehetőséget, vagy kitalálunk rá valami más módot.:) Ezt meg el kellett szeparálnom a poszt többi részétől, mert nem illik a fikázós hangulatomhoz:)
szépmező 2008.03.03. 14:36:03
jobb posztokat, szétcsámcsogni valókat kérünk! :
kerikak 2008.03.03. 14:36:33
egyedül a találkozók egyeztetését lehetne külön fórumra tenni, arra mindenki odamenne
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.03. 14:38:24
szerintem meg pont nem tudja, hogy mit akar.
laló 2008.03.03. 14:38:26
nekem még ilyen nem volt, de szar vagyok
szépmező 2008.03.03. 14:40:00
nézz szembe a valósággal: ilyen márpedig van :)))
nyanyanya 2008.03.03. 14:40:31
Fizt jo volt a sieles?:)
Amanda84 2008.03.03. 14:40:45
bigyo83 2008.03.03. 14:40:48
Eszerint az író úgy gondolja, hogy benne mindez megvan? :O
kerikak 2008.03.03. 14:40:58
laló 2008.03.03. 14:41:15
bigyo83 2008.03.03. 14:41:28
Hopi Bond 2008.03.03. 14:41:32
lehetne mondjuk ide a post ablak mellé hekkelni egy legördülő listát, benne két értékkel: ON vagy OFF és mondjuk az alapértelmezett érték OFF lenne. :D
és amikor valaki nézi a posztot, akkor rögtön szűrhet csak ON kommentekre és akkor nincs gond. Na? ;)
úrilány 2008.03.03. 14:43:04
- ilyeneket miért tartunk fontosnak megemlíteni, tessék mondani kérem szépen?
laló 2008.03.03. 14:43:27
kerike persze és akkor jön Sanyi a képbe ;-)
sz b&b 2008.03.03. 14:44:24
vagy legalább megkíséreljük :D
kerikak 2008.03.03. 14:44:36
laló 2008.03.03. 14:44:49
kerikak 2008.03.03. 14:46:04
piroseperke 2008.03.03. 14:46:13
Kyle és Stan ma is tanult valamit. :)
2008.03.03. 14:46:49
Ehhez mit szóltok?
sz b&b 2008.03.03. 14:48:31
Az a baj, hogy szeretünk új embereket is bevonni az offolásunkba, és ha elszeparáljuk az offot, akkor ők nem biztos, hogy megtalálnak minket.. :S
vagy azzal lesz tele offolva minden, h "gyere át az off-ba offolni" na mind1 :D
2008.03.03. 14:48:36
Hopi Bond 2008.03.03. 14:48:39
legördülő listából csak választani lehet ;)
és ha tényleg a hozzászólások 90%-a OFF, akkor csak annak kell ON-ra állítania, aki annak is szánja.
Szóval nem befolyásolná itt nagyban a kis közösségi életet, de aki csak az ON hozzászólásokat akarja látni, az is hamar lekérdezheti és megokosodhat pikk-pakk.
Na mekkora ötlet?
laló 2008.03.03. 14:49:13
pfff
most erre mit mondjak?! mindenkinek arra van ideje amire akarja, hogy legyen, eltekintve az elmúlt napoktól, esténként benéztem...
bigyo83 2008.03.03. 14:50:20
nyanyanya 2008.03.03. 14:50:32
málészájú tévésztár 2008.03.03. 14:51:02
először az antiszemita-belemagyarázós, most pedig ez. a blog eddig sem volt egy cnn online, de most már tényleg megindult lefelé a lejtőn.
amúgy meg ha valaki, akkor én aztán tényleg későn érő típus vagyok, de jó tizennyolc éves koromban már én is rég átestem ezen a lelkizős "szeressük egymást gyerekek" baromságon. fel nem tudom fogni, hogy valaki még ilyeneket postol. és nem is viccesen, ironikusan, vagy érdekesen. még az ebéd utáni kényelmes emésztéshez is túl gyerekes a cucc. én meg hülye vagyok, hogy ennyi karaktert pazarolok egy kommentre... ehh scheiss'...
gargoyle 2008.03.03. 14:51:33
bög 2008.03.03. 14:52:29
laló 2008.03.03. 14:53:29
laló 2008.03.03. 14:54:07
sz b&b 2008.03.03. 14:54:29
gastro, missing in action 2008.03.03. 14:55:32
egy kibeb@szott nagy lúúúúúúzer vagy öcsém...amikor meg ott volt a lehetőség, hogy levarrd a csibét, akkor meg elkezdtél moralizálni...belőled még kékosztriga lesz a végén..
:P
piroseperke 2008.03.03. 14:56:23
Nem találkoztam még olyan infós/programozó/rendszergizda, stb... -vel, aki ne ilyen lett volna.
Aki nem, jelentkezzen! :)
Halvérű pasi csajoknak nem bejövős.
duneem 2008.03.03. 14:56:34
erre most mi a fa..t reagaljak???
inkabb nem is irok semmit
OFF
:DDDDDDDDDDDDDDD
sz b&b 2008.03.03. 14:58:41
laló 2008.03.03. 14:59:40
duneem 2008.03.03. 15:00:22
laló 2008.03.03. 15:01:04
és a halszemű?
vagy netalán a halszagú?!
forallmankind 2008.03.03. 15:01:20
laló 2008.03.03. 15:02:20
bög 2008.03.03. 15:02:22
ez szokott történni részemről, de bizonyos posztoknál egyszerűbb ha az ember bekapcsolja a gyaloglo-t és azt olvassa. csak az rövidebb:)
A jó öreg Hope 2008.03.03. 15:02:54
forallmankind 2008.03.03. 15:03:04
azért úgy látom mégsem annyira reménytelen a helyzetem már ami a bulihelyeket zenét illeti
szépmező
az én emberem
PvD-n voltál? mondjuk én Maydayre is jártam ahonnan a társaság 99% sírva rohanna szerintem
nyanya és a bedbíícs mega oximoron :)
bög 2008.03.03. 15:03:06
bigyo83 2008.03.03. 15:03:44
Visszanyalt a fagyi?
laló 2008.03.03. 15:04:33
sz b&b 2008.03.03. 15:04:50
duneem 2008.03.03. 15:05:19
piroseperke 2008.03.03. 15:05:32
De azért a halvérűről vitatkozhatnánk. Nem minden pasi szereti a tűzrőlpattant menyecskéket.
nyanyanya 2008.03.03. 15:05:36
bög 2008.03.03. 15:05:37
duneem 2008.03.03. 15:05:49
Abdab 2008.03.03. 15:05:54
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 15:05:58
imadlak, komolyan. de ezt a szolgalati kozlemenyt nagyon kar volt osszerakni ezzel a poszttal. mert erre nem lehet mit mondani...
a biszexes tortenetnel, ha visszaneztek a kb 1200 kommentbol 700 on komment volt.
mert ott tortent valami, es lehetett velemenyzni.
es most ezzel nem azt akarom mondani, hogy arasszak el a blogot a leszbikus es homoszexualis posztok. hanem jo lenne tenyleg emberi es valosagos torteneteket olvasni. aminek esetleg tanulsaga van. vagy lehet rajta nevetni, mint az ady szobros torteneten.
de ez az abszolut semmi kategoria. es mostanaban eleg sok volt az ilyen. akkor pedig akaratlanul is elindul az offolas...
de az ilyenre mit mondjunk?
Hopi Bond 2008.03.03. 15:06:42
de reméljük vl a sok off-ban megtalálja a javaslatokat :D
duneem 2008.03.03. 15:06:58
nyanya, megint en vetettem fel a szex-temat, buszke vagy ram???:D
S.Z.I. 2008.03.03. 15:07:14
forallmankind 2008.03.03. 15:07:28
de tényleg ennyire zavaró a kommentelés menete ami itt folyik?????????
nyanyanya 2008.03.03. 15:08:28
piroseperke 2008.03.03. 15:08:36
sz b&b 2008.03.03. 15:08:41
:)
forallmankind 2008.03.03. 15:09:52
oximoron:a látszólag egymást kizáró ellentétek humoros célú összekapcsolása.
laló 2008.03.03. 15:10:24
piroseperke a pasiknak igenis kell a tűz, mert ha otthon nem müxik a kazán, akkor elmennek máshova melegedni ;-)
gargoyle 2008.03.03. 15:10:29
duneem 2008.03.03. 15:10:33
na de ennyi
nyanya, remelem nagy dobozzal:D
hope, amasikra meg ment egy uzenet neked
nyanyanya 2008.03.03. 15:11:03
úrilány 2008.03.03. 15:11:34
az tuti...
bög 2008.03.03. 15:11:41
bigyo83 2008.03.03. 15:11:46
forallmankind 2008.03.03. 15:11:49
:)
otor potor 2008.03.03. 15:11:56
piroseperke 2008.03.03. 15:13:17
Persze lehet, hogy szexben is "nekem mindegy" szerencsére még nem volt dolgom se halvérű pasival, se halvérű nővel.
kerikak 2008.03.03. 15:13:25
kommentenként még 1-1 bit nem segítene ezen a problémán :)
amúgy meg ha hozzászólsz az off miatt rinyálóhoz, kérdezel valami kedveset ő is elkezd offolni, csak annak van baja aki nem tud belefolyni a társalgásba :-)
"akkor beszúrnak még egy bitet"
forallmankind 2008.03.03. 15:14:00
te vagy az abszolút anti bed beach vagy bad bitch :)))))))))))))
ez persze nem feltétlenül rossz
S.Z.I. 2008.03.03. 15:14:44
talán az, hogy olyan általános volt. semmi extrémitás..néha ilyen is kell.
sz b&b 2008.03.03. 15:15:28
Pedig még az offok nagyrésze is párkapcsolatokról szól..
bevágtam a durcát.. amúgy is hisztis vagyok egy kicsit.
gastro, missing in action 2008.03.03. 15:15:36
MAyDay (régiek) megvolt mind, de életem egyik legemlékezetesebb bulija a 48 órás első Hiroshima Mayday volt... muhaha, lehet szőrnyülködni!:D
duneem 2008.03.03. 15:18:17
sajnos sikerult egy darab fadarabot kifognom, ez pont eggyel tobb, mint amire vagytam
amire te gondoltal, az is rossz, legalabb neha legyen velemenye, elgondolasa a kislanynak/nonek arrol, h mit is szeretne kezedni magaval, az idejevel, a parjaval...
foleg, ha jo kapcsolatot szeretne kialakitani, nem pedig elnyomott lenni, hiszen ilyenkor szerintem szabadulni is sokkal nehezebb
otor potor 2008.03.03. 15:18:22
sz b&b 2008.03.03. 15:19:30
youtube.com/watch?v=8jJWQkVgDs4
:D
nem csak madjarpisták vannak :DDD
kerikak 2008.03.03. 15:19:43
gastro, missing in action 2008.03.03. 15:19:54
De, ha folyamatosan figyelemmel lehet tartani, pl. ua. az oldalon, akkor talán működne..de nem tudom igazán..
forallmankind 2008.03.03. 15:20:33
a régi szép idők amikor már világos volt mikor mi elhagytuk a bulihelyet
ebből a szempontból a balatonsound is nagy volt tavaly Roger Sanchez utána Ferry Corsten aztán napfelkelte a parton
Rebelde 2008.03.03. 15:20:34
nyanyanya 2008.03.03. 15:20:44
duneem 2008.03.03. 15:21:16
bigyo83 2008.03.03. 15:21:24
"Nehéz volt ez mindkettőnknek."...legyen nehéz mindnekinek?
Egyébként az 5 éves kapcsolat az melyik volt?
Hopi Bond 2008.03.03. 15:22:48
nem hinném, hogy a blogmotor olyan gyengécske, hogy nem bír el 1000-2000 kommentet. ha meg igen, akkor a blogmotor monnyon le :D írok nekik jobbat ;)
ezt a designt simán átvisszük, teszünk mögé egy ingyenes postgresql-t és mintha semmi se történt volna mehet a móka tovább :D
amúgy az 1-1 bit abban segítene, hogy akit nem "érdekel" az OFF az is 1 klikkre le tudja válogatni az ON-okat magának.
gastro, missing in action 2008.03.03. 15:22:56
miért nem ezt küldöd MP-nek, szerintem stílszerűbb:D
youtube.com/watch?v=cpy5rlytDBg
sz b&b 2008.03.03. 15:23:18
duneem 2008.03.03. 15:24:30
kar, h en nem ertem:D
arabul hogy van?
Hopi Bond 2008.03.03. 15:24:32
forallmankind 2008.03.03. 15:24:43
white party? :)
kerikak 2008.03.03. 15:25:16
sz b&b 2008.03.03. 15:25:20
Rebelde 2008.03.03. 15:25:24
Tényleg fel a fejjel, mást nem nagyon tehet az ember, ha nem akarja örökké magát sajnálni.
Kicsit savanyú a szőlő dolgot érzek a netes ismerkedéssel kapcsolatban a srác részéről, én elég sok pozitív példát ismerek/látok:)
Hopi Bond 2008.03.03. 15:25:46
azt is tudom ám, de neked összefoglalva:
Al djazeera ali hasszán burj el arab. :D
ebben benne van minden :DDDDD
duneem 2008.03.03. 15:26:10
Hopi Bond 2008.03.03. 15:26:28
bigyo83 2008.03.03. 15:27:25
Hát, ezért gond, hogy offolunk :D
laló 2008.03.03. 15:29:47
gargoyle 2008.03.03. 15:30:47
Hopi Bond 2008.03.03. 15:31:03
otor potor 2008.03.03. 15:31:17
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 15:31:23
duneem 2008.03.03. 15:32:11
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.03.03. 15:32:36
kerikak 2008.03.03. 15:33:09
Hopi Bond 2008.03.03. 15:33:38
ja nem, az nem bond, a 'csába :DDD
hát akkor meg: a világ nem elég :D
szépmező 2008.03.03. 15:33:42
max bele lehetne tenni egy önkéntes on/off cimkét a kommentekbe, hogy ha valaki csak a poszthoz kapcsolódókat akarja olvasni, akkor ne kelljen kicseleznie múltkori csokoládéparádé adatait :)
amúgy se jó semmi amit túlszabályoznak.
gatterka
én régebben goa vonalon fordultam meg egy két bulin meg valamelyest egy-két szervezsében is benne voltam.
rókahegyi kőfejtő, illegal erdőpartyk, pécsi tévétorony, ilyesmik.
Hopi Bond 2008.03.03. 15:34:25
laló 2008.03.03. 15:35:07
Szaffy ingyen marketinget csinált a chat-nek
piroseperke 2008.03.03. 15:35:27
Hopi Bond 2008.03.03. 15:35:35
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.03.03. 15:35:37
gastro, missing in action 2008.03.03. 15:35:47
Prien 2008.03.03. 15:36:11
Eleinte jeleztem, hogy nem teszik.
De azt hiszem, hogy csak írigy voltam kicsit, hogy pl engem nem tartotok jó fejnek, mert nincs egy egy szellemes megjegyzésem.
Rájöttem, hogy már az is szórakoztat, ahogy évődtök, kóstolgatjátok egymást.
Egy egy érdekes poszt után végig olvasom a kommenteket. Pl, mint a zzsidózó jányka írása volt.
Szal én igazán nem vagyok akív kommentelő, de jó így a blog :)
Hopi Bond 2008.03.03. 15:36:24
Hopi Bond 2008.03.03. 15:37:20
sz b&b 2008.03.03. 15:37:31
duneem 2008.03.03. 15:37:59
(foleg utana a bekulos szex - nesze nyanya:D)
Hopi Bond 2008.03.03. 15:38:36
na jó, egy volt, amikor arról az irigység dologról írtál, na az pl szerintem vicces volt :DDD
forallmankind 2008.03.03. 15:38:45
de jó fej vagy :)
duneem 2008.03.03. 15:39:34
Hopi Bond 2008.03.03. 15:39:49
otor potor 2008.03.03. 15:40:18
duneem 2008.03.03. 15:40:32
szépmező 2008.03.03. 15:40:41
szerintem lelki sérült a csávó és félre is értette a feladatot :))))
az eseménytelen naplóbejegyzésekre nem kiváncsi a blog közönsége.
"Elmentem. Örült. Én is. Aztán mondtam, hogy szeretném megszakítani a kapcsolatunknak még a baráti szintjét is, mert szükséges ahhoz, hogy túl tegyem rajt magam. Ő nem örült, én megkönnyebbültem. Azóta is őrzöm az autópálya matricát, hogy ne feledjem el, hogy mekkora hülye is voltam. "
Az ilyet jobb nem leírni, sőt: jobb nem gondolni...
sugaplumprincess 2008.03.03. 15:40:48
Hopi Bond 2008.03.03. 15:41:00
duneem 2008.03.03. 15:41:14
ja, taigetosz
forallmankind 2008.03.03. 15:41:39
hölgy vagy nemhölgy????????????????
szesszí vagy nemszesszí?????????????????
nyanyanya 2008.03.03. 15:41:39
duneem 2008.03.03. 15:42:33
bar neki annyival nehezebb, h egybol a sivatagban kezdi a felkeszulest mar bugyira is:D
Hopi Bond 2008.03.03. 15:42:38
szépmező 2008.03.03. 15:43:27
ez nem volt aranyos, de igaznak igaz :)))))))
copyright ott!
otor potor 2008.03.03. 15:43:39
Ja, aztán majd 5 év múlva ír ide egy post-ot, hogy nektek is van olyan kemény kiálló dolgotok a lábatok között? Mert a múltkor nem volt otthon áram, és az egér helyett véletlenül odanyúltam...
bigyo83 2008.03.03. 15:43:43
Hopi Bond 2008.03.03. 15:44:29
A jó öreg Hope 2008.03.03. 15:45:43
adok kölcsön neked fehéret, mondjuk egy sexy doktornő jelmez jó lesz:-):-):-)?
Hopi Bond 2008.03.03. 15:46:05
duneem 2008.03.03. 15:46:31
eperke ne keseredj el, vannak akik az ertelmes noket keresik
(hopinak ne dolj be, alapjaban veve rendes a srac, van palesze, es megigerte, h tartogat nekem belole:D)
piroseperke 2008.03.03. 15:46:49
Egyébként nem csak a vitáról, hanem az önálló akaratról és véleményről is szó van itten. Mer'hogy sok pasi - duneem nem - szereti irányítani a nőket.
Félreértés ne essék, nem vagyok feminista. Sőt.
Hopi Bond 2008.03.03. 15:48:43
akkor a kiképzés nálad kezdődik, ha úgy érzed végeztél, akkor megnézzük van-e még rejtett tartalék a rendszerben :DD
forallmankind 2008.03.03. 15:49:14
lisztes zsák????? semmi gond, leszek a szájlisztod :D
Lui_78 2008.03.03. 15:49:47
duneem 2008.03.03. 15:50:03
a noket nem iranyitani kell, hanem a helyes iranyba/agyba terelni:D
nyanya, figyeltel?:DDDDDDDD
duneem 2008.03.03. 15:51:14
(mint bond-lany, nem jar:D)
sz b&b 2008.03.03. 15:51:18
és érdekelne továbbá a helyes irány is.. :P
Hopi Bond 2008.03.03. 15:52:25
hát azt hiszem az értelmes pasi szerepéből kiestél egy pillanatra :D
de lehet, hogy az tényleg 0,8 és akkor én estem ki :D
egymásnak feszül a két titkosügynök :DD
szépmező 2008.03.03. 15:52:29
forallmankind 2008.03.03. 15:52:38
Kalapból nyúl 2008.03.03. 15:53:48
nyanyanya 2008.03.03. 15:54:17
Hope koszi, talan majd Boby..:DD
Jaj Duneem nem, mirol maradtam le?:D
Hopi Bond 2008.03.03. 15:54:38
kerikak 2008.03.03. 15:55:29
"a helyes iranyba/agyba terelni"
bigyo83 2008.03.03. 15:55:30
duneem 2008.03.03. 15:55:46
(en is csak hallottam:DDDDD)
de legalabb vki erdeklodik, vagyis nem legalabb, hanem VKI:D
hopi, ne mondd, akkor engem kedvel, hisz szamom 008:DDDDDDDDDD
kerikak 2008.03.03. 15:57:15
duneem 2008.03.03. 15:57:22
mar nincs jel az n,y,es a betukon:D
bigyo83 2008.03.03. 15:57:52
Nyugee 2008.03.03. 15:58:23
"Annyira tipikus. Le merném fogadni, hogy monitorfejű.
Nem találkoztam még olyan infós/programozó/rendszergizda, stb... -vel, aki ne ilyen lett volna.
Aki nem, jelentkezzen! :)"
Jelen.
Bár eredendően gyogyós vagyok, csak melléje lettem infós.
forallmankind 2008.03.03. 15:58:37
oké oké javítottam na
különben is aki évekig epekedik vkiért miközben 500km-re van tőle az ne epekedjen vagy látlelet!
Hopi Bond 2008.03.03. 15:59:07
ha ezek után is téged választ, akkor áldásom rátok :D
kerikak 2008.03.03. 15:59:24
nyanyanya 2008.03.03. 15:59:38
piroseperke 2008.03.03. 16:00:53
a 0 kéccer van ugyan, de gondolta elég eccer leírni. :)
Égyébként a természetes számok nagy barátja vagyok. (pozitív, egész :)
sys 2008.03.03. 16:01:09
viszont azért mi, kommentelők is gyakorolhatnánk önkritikát: ne csináljunk már úgy mintha azért menne a csetelés, mert rossz a poszt, és nem azért, mert egy csomó embernek semmi más dolga nincs, minthogy bemenjen a munkahelyére és ott 8 órán keresztül üljön a fenekén.
szóval a csetposzt sztem jó ötlet, de csak akkor fog működni, ha a törzsgárda egy pici önkontrollt gyakorol.
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:01:22
Ez meg miezmeg amit itt olvasni lehet? Volt benne szakítós történet?
bigyo83 2008.03.03. 16:01:24
Lui_78 2008.03.03. 16:02:32
gargoyle 2008.03.03. 16:03:25
bigyo83 2008.03.03. 16:03:40
szépmező 2008.03.03. 16:03:53
a továbbiak kevésbé. ha megfigyelted ez a blog szerencsére nem chat. ha már kimerült a poszt széjjelszedése + az offolás akkor le szokott ülni.
piroseperke 2008.03.03. 16:04:01
Hopi Bond 2008.03.03. 16:04:12
FlybyWire 2008.03.03. 16:04:41
De nem baj, már majdnem "kész" a családi életre a szerző :)
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:05:45
1. szerintem elkerülhetetlen, hogy ha a post gyengébb, vagy nem okoz bizsergető érzést, akkor a kommentezők elkezdenek beszélgetni off témáról.
2. Lehet csetet csinálnji, de akkor esetleg elvész ennek a varázsa, mert sokan oda vinnék át a mondanivalójukat, és nem itt fejtik ki.
3. Én oda is írnék, ha ráérek
4. Talán jobb lenne, nem külön "fórumra" vinni a kommentezőket, hanem (amennyire a kedves szerkesztők lehetőségeiből adódik) megválogatni a posztokat.
5. Olyan embereket is bevenni a szerkesztésbe, akik a "nép" által is "elismert", valamint "megfelelő" itélőképességgel is megáldottak. Nem kéne nekik szerkesztei a blogot, de a cenzúra szerepét elláthatnák.
6. Befogtam mert így is sokat offoltam:)
szépmező 2008.03.03. 16:06:19
bár mondjuk ne úgy legyen ötösöm a lottón mint ahogy számtekes arcnak tippeltelek volna a noirban :)
forallmankind 2008.03.03. 16:06:52
ha szerencséd van nem látszik viszont onnantól kezdve hogy megszólalsz úgyis látszik vagy az fog látszani h nem akarod hogy látszon!
na? segítettem e?
sys
én örülnék a legjobban ha rohangálós kreatív munkám lenne, rajta vagyok a változtatáson ha összejön az -1fő
Lui_78 2008.03.03. 16:06:58
Érted vállalom azt is:D:D:D
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 16:08:08
bigyo83 2008.03.03. 16:08:59
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 16:09:42
a végén a felsorolásnál elfogyott a cérna, azt már nem bírtam, pedig végig szoktam olvasni minden sz... vagyis izé, posztot. van-e benne érdemleges is?
a srác mondjuk lecuppanhatna az internetről tanácsadás helyett, kb ennyit tudok on-ba, offhoz meg annyit, hogy ja, jó lenne valami elkülönítés, kíváncsian várom a megoldást, ami mindenki megelégedésére szolgál :D
piroseperke 2008.03.03. 16:09:58
forallmankind 2008.03.03. 16:10:40
ez tetszik
ja az waze, ereim vágom fel néha
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 16:11:14
ööö, és a kulcsszó itt a "majdnem" :DDDD
gargoyle 2008.03.03. 16:11:18
erre eddig 1 sajnalatosan ervenyes ellenerv szuletett, valaki irta hogy akkor letiltjak a melohelyen az oldalt es igy par embernek megszunik az olvasasi lehetoseg :o sajnos erre maximum annyit tudok javasolni hogy az oldalt latogato kockaktol segitseget kerve csak sikerul valami mokas iptunnelt vagy proxyt vagy hasonlot osszedobni a problemakkal kuzdoknek :o
Lui_78 2008.03.03. 16:12:00
Bíztam benned:)
kerikak 2008.03.03. 16:13:23
biztos azért mert nem vagyok a nép által elismert és nincsenek meg a megfelelelő képességeim és ezt mind a kommentjeim alapján állapították meg :DD
bigyo83 2008.03.03. 16:14:00
sys 2008.03.03. 16:14:17
"sys az első ötleted jó.
a továbbiak kevésbé. "
ja, értem, vl meg verespálné melózzanak még többet, mi viszont semmilyen erőfeszítést ne tegyünk semmiért.
"ha megfigyelted ez a blog szerencsére nem chat. ha már kimerült a poszt széjjelszedése + az offolás akkor le szokott ülni."
basszus, amíg a kommentek 90%-a arról szól, hogy ki mit eszik ebédre, meg hogy összejött-e x nick y nickkel, addig sztem cset. és pl. engem személy szerint arra ösztönöz, hogy ne olvassam el a kommenteket egyáltalán, mert engem teljesítményre fizetnek, nem időre, szal nincs fölösleges 8 órám, amit mindenképpen a gép előtt töltök.
ha tényleg baromi kíváncsi vagyok arra, h z nick mennyire rúgott be tegnap, mekgérdezem privátban.
satie · http://321.hu/sas 2008.03.03. 16:14:36
"Annyira tipikus. Le merném fogadni, hogy monitorfejű.
Nem találkoztam még olyan infós/programozó/rendszergizda, stb... -vel, aki ne ilyen lett volna.
Aki nem, jelentkezzen! :)"
én nem ilyen vagyok, hivatásilag mondjuk zeneszerző vagyok emellett infózok
Hopi Bond 2008.03.03. 16:14:38
na nem azért mert én írtam, vagy hát, várjunk csak, kit akarok én becsapni, naná, hogy azért mert én írtam :DDD
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:14:54
Akkor meg lesz sok off, amíg nem csinálnak egy csetet amit a multinál dolgozók szépen nem fognak tudni használni...
Igazából én csak egy röpke javaslatot tettem, bár valószínűleg engem is érintene a + csetté alakulás, mert nem tudnám használni.
De én pótolható veszteség vagyok:)
piroseperke 2008.03.03. 16:15:14
Sőt, még lúdtalpas is
FlybyWire 2008.03.03. 16:15:56
Ez esetben a családok nagy része nem alkalmas egészséges lelkű emberek felnevelésére... és tartok tőle, hogy ez így is van (és sokmindent megmagyaráz!)
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:15:58
ennél semmitmondóbb, önimádóbb, lényegtelenebb, üres és unalmas posztot nem láttam még soha...
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:16:35
Szeirntem azért ennyire ne sarkíts, mert ha órára fizetnek, akkor az a 11 másodperc, amit a bloggal töltesz is a munkaadód kárára megy.
Egyébként meg szeritnem lehet kezelni a nagyon off írásokat...
Rebelde 2008.03.03. 16:16:56
régebben, ha béna volt egy sztori a kommentek sokat dobtak a témán, lehet, hogy most már a kommentek is uncsik:)))
FlybyWire 2008.03.03. 16:18:16
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:18:24
sys 2008.03.03. 16:14:17
Rosszul írtam. Ha ennyire teljesítményben dolgozol akkor a 11 másodperc is kárt okoz Neked. nahh ilyemit akartam:)
kerikak 2008.03.03. 16:18:56
nekem sem lenne bajom ha nem tudnék jönni, legalább dolgoznék végre rendesen, szóval legyen csak cset :-))
"amíg nem csinálnak egy csetet amit a multinál dolgozók szépen nem fognak tudni használni."
bigyo83 2008.03.03. 16:18:58
Én voltam, aki akarta, hogy legyen vége. Én, aki mindig is megpróbáltam tiszta fejjel gondolkodni," Ficere, ez biza önimádat.
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:19:08
Egyetértek. Szerintem is sokszor a kommentek adják a savát meg a borsát, vagy borcsát:)
Lui_78 2008.03.03. 16:20:14
Egy izzó vasvilla volt a jelem az oviban...:)
Matula, a láthatatlan 2008.03.03. 16:20:18
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 16:20:50
FlybyWire 2008.03.03. 16:22:17
A fenéket. Az önimádat, hogy *megpróbál* valaki hideg fejjel gondolkodni??? Mióta? :)
Még csak azt se írta, hogy sikerült neki. Valamit nagyon belenézel!
Rebelde 2008.03.03. 16:22:18
ma sem teljesítettem a tervet
medwe 2008.03.03. 16:22:27
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.03.03. 16:22:35
gargoyle 2008.03.03. 16:23:47
Lui_78 2008.03.03. 16:24:31
Ajjjaj:) Elég rossz gyerek voltam..::)
Rebelde 2008.03.03. 16:24:33
FlybyWire 2008.03.03. 16:24:48
Vagy még ez is uncsi lenne? Végre mára nem egy mű-sztori jutott :) welcome home :)
szépmező 2008.03.03. 16:25:04
:) kissé kiélezed a helyzetet.
Hopi és az én ötletem: legyen on off címke a kommenteken, hogy szűrhwető legyen akit nem érdekel a ki kivel rúgott be a hétvégén.
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.03.03. 16:25:47
na megyek én is a dolgomra :)
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:25:51
azért önimádó (ami nem a stilisztikában mutatkozik meg) hanem mert gyakorlatilag arról írt, hogy mennyire kemény csákó, hogy minden nő rámászott, ő meg mindenkit lepattintott... szerintem
szerinted?
satie · http://321.hu/sas 2008.03.03. 16:25:53
szépmező 2008.03.03. 16:26:33
itt az a sztori hogy nincs sztori.
:)
piroseperke 2008.03.03. 16:27:52
A jó öreg Hope 2008.03.03. 16:28:48
Rebelde 2008.03.03. 16:28:52
egyébként neked is igazad van meg szépmezőnek is.
Hopi Bond 2008.03.03. 16:29:42
állj be inkább mögöm és támogass :DD
Rebelde 2008.03.03. 16:30:26
ha nincs mocskos szex, külföldi nyaralás, vagy ilyenek, hogy sya, akkor már sztori sincs?:))))
Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.03. 16:30:45
szépmező 2008.03.03. 16:31:17
Hopi Bond 2008.03.03. 16:32:43
és még így jársz jobban, mert megmarad az életed :DDDD
tücsökbogár 2008.03.03. 16:33:46
FlybyWire 2008.03.03. 16:34:27
Nemtom, nekem ez sem jött így át. Egy csomószor van, (főleg netes ismerkedésnél), hogy tök szimpi a másik (ez esetben csaj), majd élőben nem jön be. Ez még mindig nem önimádat... ilyenkor a legjobb az őszinteség, nem?
FlybyWire 2008.03.03. 16:36:14
Már bocsi :)
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:39:20
"Én voltam, aki akarta, hogy legyen vége"
"Aztán mondtam, hogy szeretném megszakítani a kapcsolatunknak még a baráti szintjét is, mert szükséges ahhoz, hogy túl tegyem rajt magam. Ő nem örült, én megkönnyebbültem. "
"Mondtam neki, hogy nézd, nem akarok hazudni, ez nem fog működni, mint kapcsolat. Ekkor abbamaradt minden, öltözés, és hazavittem."
"hogy meg is csókoljam, de mivel az előző lánnyal még nem dőlt el teljesen, hogy mi is lesz kettőnk között, mégsem tettem."
Minden storyban az a lényeg, hogy ő mekkora istenkirály... szerintem egy lúzer, plusz tényleg kicsit túlzásba vitte, hogy sehol nem ismerkedett, csak a neten... nem azt mondom, nem gáz én is csináltam, többször is huszonéves fejjel is, de aztán beláttam hogy nem annyira dörren...
szépmező 2008.03.03. 16:40:01
épp elég zaftos sztori van budapestről is nem kell ahhoz kűfődd :)
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:40:24
privátban átküldöm szívesen az wiw linkem, hogy lásd semmilyen irigység nincs bennem...
FlybyWire 2008.03.03. 16:41:06
Továbbra sem látok semmiféle önfényezést egyik idézetben sem, csak korrektséget. Ha neked nem tetszik valaki/nem akarod folytatni vele, akkor mit teszel?
A harmadik idézet pedig főleg teljesen korrekt, ritkán olvasni itt ilyet :)
Semmilyen istenkirályságot nem tudok beleértelmezni a szöveg egyik részébe sem. Teljesen normális viselkedés!
sz b&b 2008.03.03. 16:41:39
felcsgáztál, cc-zd nekem is :D
FlybyWire 2008.03.03. 16:43:02
A netes ismerkedéseknék teljesen normális arány a 7-8 találkozóból nulla tetszik :) nekem is kb. ilyen volt az arány :)
szépmező 2008.03.03. 16:43:22
kiperelem beklőled azt a sört is amit még se ittál
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:43:25
feltétlenül cc'zem :) nem de komolyan nem nagypofájú akarok lenni, de tényleg... senkivel nem cserélném el amim van... és senkire nem vagyok irígy, inkább vice versa.
es ficere
korrekt eljárás persze, csak NÉGYSZER végig olvasni, hogy "á nekem nem jött be, de én mindenkinek"
renesis 2008.03.03. 16:43:44
teccett, de láttam rajta, hogy a közelben lakik, vagy távol és jobban szeretne mint én őt, sőt folyamatos orgazmusokra kényszerítene. Éjjel - nappal csak szeretkezne.Naponta többször is. Két szeretkezés közt pedig orális örömökben részesítene. Reggel csak úgy engedne el otthonról, hogy elém térdel-vigyázva az egészségemre, hogy nyugodt legyek a munkahelyemen.Láttam előre, hogy milyen kifacsart állapotban megyek dolgozni. Ezt ugye észreveszi a főnököm, aki tudja, hogy fáradtan nem lehet 100%ot produkálni, ezért kirúg. Elveszítem a munkám, bánatomban inni kezdek, aztán jól összeveszünk, néha meg is pofozom. Kell ez neki?
inkább meg se szólítom!
sz b&b 2008.03.03. 16:45:04
FlybyWire 2008.03.03. 16:45:14
Honnan tudod, hogy mindenkinek bejött a posztíró? Miért írná le azokat, ahol ő nem jött be? :)
Totál odaértelmezel olyanokat, amik nincsenek is ott (hogy csak olyan volt, ahol ő bejött)... ennek az okán nem gondolkodtál el még? :)
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:45:43
az iwiw link hogy lásd, hogy hogy nézek ki, milyenek a barátaim, milyen a munkám, (az autómról direkt nincs fent kép) stb stb.. és senkire nem vagyok irígy... nagyon nem szokásom.. különben is egy nethuszárral vegyem fel a "harcot"?
Paulybird 2008.03.03. 16:46:34
nektek nem?
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:47:02
case closed..
nem értjük egymást
FlybyWire 2008.03.03. 16:47:03
És főleg.... miért? :)
sz b&b 2008.03.03. 16:47:34
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:48:00
bocs igazad van, autó
A jó öreg Hope 2008.03.03. 16:48:23
én a Te iwiw linkedre nem vagyok kiváncsi, de ha vannak helyes női ismerőseid, öket terelheted felém, csak hogy ne kelljen irigynek lennem se rád se Ficerére:-):-), meg amugy is ismerem mindkettötök ismeröseit, ezt Boby igazolhatja.-):-)...
renesis 2008.03.03. 16:48:35
én lassan az út végére érkezem :)
Rebelde 2008.03.03. 16:48:39
Szépmező
igen, a sztorik nagy része itthon játszódik, de egyrészükben van szánsájn meg bííícs,elmebeteg, msn,banki alkalmazott vagy 16 évesek szerepelnek benne, és a konkluzió mnk vagy mpg:))))
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:48:39
MY MAIN MEN :)
köszi, hogy látjátok amit én és nem irígységből
nyanyanya 2008.03.03. 16:48:57
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:49:44
persze hogy, csak az van :)
jelölj be és küldöm neked ha megtaláltál :)
FlybyWire 2008.03.03. 16:49:50
A szerző nem részletezi, de én sejtem, hogy volt ott még soksok egyéb "szál" is, ahol esetleg ő pattant le. Ha ezek kihagyása önfényezés, ám legyen :)
szépmező 2008.03.03. 16:49:57
bocs, helyesen "my main lady" :)))
Hopi Bond 2008.03.03. 16:50:27
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:51:36
bob és bobek helyesen my main ladieS
nem véletlenül írtam hogy MEN, azt hittem ketten forrasztják :)
de tényleg lány(ok)?
FlybyWire 2008.03.03. 16:52:07
Ráám irigynek lenni? Na, ez meg hogy jött ide, ennek végleg semmi alapja :))
Nőismerősökkel sajna nem szolgálhatok, már szinte az összes családos, (még a kuzinok is), az öcsém biztos többet tudna ebben segíteni :) de őt meg nem fedhetem fel, hová is lenne az inkognyitó :)
szépmező 2008.03.03. 16:52:24
azért ne becsüld le a netes csajozási potenciált. bár nyilván jobb az átdorbézolt éjjel után hirtelen kettesben hazaesni :)
Hopi Bond 2008.03.03. 16:52:37
de néha még így sem bírják reggelig :DD
sz b&b 2008.03.03. 16:52:43
na hol az az iwiw link? :DDDD
Rebelde 2008.03.03. 16:52:48
Paulybird 2008.03.03. 16:53:01
Inkább olyan bölcs zen-buddhista képet szeretne festeni magáról a csórikám...
Ez a "nem azért nem jönnek össze a dolgok, mert hülye vagyok, hanem mert... "
Valószínűleg ettől érzi boldogabbnak magát a srác, hogy nagy plénum előtt valami jó magyarázatot akar adni saját magának.
picit sajnálom
renesis 2008.03.03. 16:53:31
inkább szépmezőt "havaznám" be
sz b&b 2008.03.03. 16:54:57
Hopi Bond 2008.03.03. 16:55:25
FlybyWire 2008.03.03. 16:55:30
Nem becsülök én le semmit, van netről olyan sztorim, hogy az itteni banda fele kapásból lekamuzná :))
A jó kis bulinet, még 2000-ben, hajjaj....
DreamKnife_360 2008.03.03. 16:55:36
szerintem Önök is hesszelnek, és nem is érdekel szerencsétlen iwiw linkem :)
Hopi Bond 2008.03.03. 16:56:00
kéretik használni a nevet :DDDDD
elinor 2008.03.03. 16:56:28
Biztos velem van a baj, de szerintem cuki ez a kisfiús post. És igaza van otor potor-nak (2008.03.03. 15:11:56), hogy csak azok a lányok maradtak ki a felsorolásból, akik a villamoson megtetszettek a fiúnak. :)
Végre egy fiú, aki nem akar minden nőt megdugni.
Szerintem össze kéne hozni az előző posztban szereplő csajszival: vagy örök szerelem lesz a dologból, vagy a fiú ezzel a csajjal is "szakít", mielőtt még összejönnének. Aztán megírhatják mindketten a sztorijukat. :D
szépmező 2008.03.03. 16:56:43
behavazni? ammegmi?
renesis 2008.03.03. 16:56:56
még nem láttál engem :)
(ez a teszerencséd) :D
sz b&b 2008.03.03. 16:57:09
:))
FlybyWire 2008.03.03. 16:57:13
Bár lehet, hogy ez változott, már vagy 6 éve nem gyakorlom :)
gargoyle 2008.03.03. 16:57:33
sz b&b 2008.03.03. 16:58:59
Rebelde 2008.03.03. 16:59:03
szépmező 2008.03.03. 16:59:22
hja a neten lehetetlen sztorik alakulnak könnyedén :)
FlybyWire 2008.03.03. 16:59:53
?? Mit is igazolnék szerinted? Inkább arról beszélj, szerinted mi volt itt az önfény (most, hogy egyre többen nem látjuk, sőt, lásd elinor kommentjét).
Amúgy én is inkább úgy látom, ahogy ő.
Nem egy nagy májer srác, aki azért a pár "sikerének" örül, és kezd meglátni dolgokat, de még nincsen "készen" a komolyabb dolgokra. Ezerszer rosszabb fejek posztjaitól hemzseg már ez a blog... szvsz.
renesis 2008.03.03. 16:59:57
Tudod! mikor felnézel az égre és fehér valami hullik az emberlányának arcára.
hópehely
DreamKnife_360 2008.03.03. 17:01:00
gyerünk, ölre! :))
és elküldtem egy mailben a linket, bár nem tudom kiragasztod vele-e az összes üzenőfalat bosszúból :(
de te majd véleményt alkotsz, hogy irígy vagyok é!
:)
FlybyWire 2008.03.03. 17:01:08
Egy túróst. Ott azonnal látod valakin, hogy bejöhet-e vagy sem. Ez már egy óriási szűrő (a legtöbb embernek), mert csak igen kevés olyan van, akiről látjuk, hogy lehet belőle komoly.....
Rebelde 2008.03.03. 17:01:51
lehet találni, de tényleg nagy mázli kell hozzá. mindenesetre, ismeretségi körömben egy házasság, 2 több éves most is tartó kapcsolat jött a netről létre.
gargoyle 2008.03.03. 17:02:13
sz b&b 2008.03.03. 17:03:11
Hopi Bond 2008.03.03. 17:04:19
FlybyWire 2008.03.03. 17:04:50
Nem azt mondtam, hogy rosszabb hely, mint XY másik, csak azt, hogy a külső, és a legelső benyomás igenis meghatározó egy komoly kapcsolat keresésénél. A személyes megismerkedés óriási előnye, hogy nem ismerkedsz heten/hónapokon(!!) át olyannal, akihez amúgy oda se mennél soha személyesen, annyira nem jön be. Aki szerint a külső egy idő után nem fontos (mert annyira de annyira jó fej stb blabla), az hazudik, és önáltat (esetleg).
szépmező 2008.03.03. 17:05:30
"igen, a sztorik nagy része itthon játszódik, de egyrészükben van szánsájn meg bííícs,elmebeteg, msn,banki alkalmazott vagy 16 évesek szerepelnek benne, és a konkluzió mnk vagy mpg:)))) "
na de legalább van bennük valami :)
Lui_78 2008.03.03. 17:05:31
Negrogo 2008.03.03. 17:06:34
Az, hogy szeretet szamit?
Ez szerintem is igy van hisz ha ez megvan es egy kapcsolat jo akkor nem hiszem, hogy szakitani kell. CSak azert mert a langolas a szerelem elmult. De vannak aokan akik ezt igy fogjak fel fokent nok ha elmult a lav akkor kuka. De ennyi errol vel soha a budos eletben nem lesz egy ertelems kapcsolata se. VAnnak ilyen fajta nok. Amit inkabb nem minositek!
"Amikor a szerelemben elmúlik a kezdeti lángolás, sok nő szeme elől eltűnik a rózsaszín köd, és mélységesen csalódik párjában...hajlandó egész addigi életét minden gondolkodás nélkül feladni. Ezeknek a nőknek gyakran az egész életük rámegy a keresésre."
Persze ettol, hogy ezt en is is mar is tudja meg nem lesz jobb. A nok nagyon ritkan gondolkodnak jozan eszel az erzelmeik vezerlik oket es ha ez nincs vagy vmi hiba csuszik akkor nem erdeklo oket mi volt regen es hogy volt azon agyalnak ami most van illetve nincs.
FlybyWire 2008.03.03. 17:06:53
BAszki, ha te megismerkedsz valakivel, aki rádnyomul, és finoman elküldöd, akkor az önfény????
Pont a netes ismerkedésnél fordul elő baromi sokszor, hogy a másik nem jön be élőben. Ekkor mit tennél? Nem az a korrekt, ha ezt szépen megmondod neki?
Mondom, szerintem biztosan volt olyan is, amikor t. szerző nem jött be a másiknak, csak erről nem írt :) max ez lehetne önfénynek erőltetni... de a posztnak sem stílusa, sem tartalma nem tartalmaz semmilyen önfényezést. Ha ezt belelátod, annak más oka van, nem a poszt.
FlybyWire 2008.03.03. 17:07:48
Én sem mondtam, hogy nem lehet, de az arányokat (100-ból 1) tartom, sőt szerintem messze túlbecsültem :))
szépmező 2008.03.03. 17:07:48
no csakhogy itt fasza van a menyasszonynak
DreamKnife_360 2008.03.03. 17:08:14
több tiszteletet a höly(ek) iránt!
és önfény ha csak egyoldalról ( a jóról ) mutatod magad NÉGYSZER
FlybyWire 2008.03.03. 17:09:24
Mi a lóhurkát lehet azon "magyarázni", ha nem jön be nekünk valaki? Van tán olyan ember, akinek mindenki bejön? :)))
sz b&b 2008.03.03. 17:09:59
közhelyes tanulságok, magyarázkodás..stb. ehh
DreamKnife_360 2008.03.03. 17:10:10
ez a bob és bobek nem egyszerűűű :)
Negrogo 2008.03.03. 17:10:29
FlybyWire 2008.03.03. 17:11:02
A "baszki" az ő szavajárása felém ( és bobek 2008.03.03. 16:58:59) , és számomra egyáltalán nem sértő mellesleg :)
De inkább jöjjetek már össze gyorsan, legalább teljes lesz az egyetértés :)
Csak aztán nehogy az egyik ne jöjjön be a másiknak, mert akkor automatikusan önfényezővé válik (a "másik") :)))
Rebelde 2008.03.03. 17:11:43
2008.03.03. 17:11:53
Így van, igazából csak a külső számít, különösen férfiak esetében. Ezzel persze nem is lenne semmi baj, ha az átlagpitsa tudná magáról, hogy ő egy átlagpitsa és nem a három klasszissal jobbak közül kell válogatnia a másik oldalról.
Aztán mikor már a 15-ödik hejjespasinak lesz a 43-adik fasztarisznyája, akkor megutálja a férfinépet és siránkozik a neten, hogy "mér nincs egy normális pasi se" :)
DreamKnife_360 2008.03.03. 17:12:03
ficere...
uhhh...
nagyon sekélyes vagy...
FlybyWire 2008.03.03. 17:12:22
Az egy más kérdés, hogy uncsi volt a poszt... most jobb lett volna, ha leír még további 3-5 sztorit, ahol őt küldték el? :) el is alszol rajta! :)
szépmező 2008.03.03. 17:12:35
na szerbusztok fizikai off mára :)
FlybyWire 2008.03.03. 17:12:55
Te viszont nagyon, nagyon mély (ezek szerint :))
Prien 2008.03.03. 17:14:11
Úgyanúgy ritkán jön össze elsőre, mint az életben.
Szemtől szemben is megvezethetnek nem csak a neten.
Nem nézem le az ismerkedés netes formáját. Sőt egy újabb tér, újabb lehetőség.
Mégse olyan szar ez a post, ha ilyen vehemenciával osztjáétok egymást :)))
Rebelde 2008.03.03. 17:14:38
majompásztor már hiányoztál:)))
Hopi Bond 2008.03.03. 17:15:53
bocs, ezt nem lehet kihagyni :DDDDD
DreamKnife_360 2008.03.03. 17:16:05
nem,
én
mélyes vagyok
Prien 2008.03.03. 17:16:43
sz b&b 2008.03.03. 17:17:40
Hopi Bond 2008.03.03. 17:17:43
FlybyWire 2008.03.03. 17:18:32
Azért óriási különbség, hogy csak a személyes ismerkedésnél tudhatod biztosan (na persze józanságtól is függ:), hogy tényleg tetszik-e a másik külsőleg.
Ettől függetlenül hosszú, hosszú az út, mig a párját megleli az ember...
És lehet, hogy hülyeség, de én az első megpillantáskor tudtam róla, hogy ő az (most már több, mint 5 éve)... :)
gargoyle 2008.03.03. 17:19:43
az viszont biztos sehova se vezet ha hetekig-honapokig csak neten beszelget az ember. eloben is ugy megy, hogy ha nincs ive a dolognak akkor bar egy ideig meg mukodik vegul ugyis elhal es mindegy kinek a hibajabol tortenik ez
FlybyWire 2008.03.03. 17:20:09
Szegény posztírót ellenben még egy 9 voltos elem sem "érte" :( eddig.
Hopi Bond 2008.03.03. 17:20:35
sz b&b 2008.03.03. 17:20:45
gargoyle a nagy békítő :D
on
őőőőőőőő....nincs mit mondanom..
Prien 2008.03.03. 17:21:16
Páran a társaságomból kitartóan a neten próbálkoznak (lányok).
Többé kevésbbé működik. Persze sok a beteg arc, de hát ismét csak az előzőt tudom elővenni, a való életben is.
FlybyWire 2008.03.03. 17:21:28
Igen, egy idő után (ált. hamar) rájön az ember, hogy ha neten is "kezd", minél előbb találkozni kell, különben semmi értelme.
Ja, és igenis lakjon közel. Távkapcsolat csak mazóknak és félrekufircolóknak! :)
zolij 2008.03.03. 17:22:26
2008.03.03. 17:23:24
sz b&b 2008.03.03. 17:25:07
FlybyWire 2008.03.03. 17:25:35
A villámcsapás csak 1 dolog, a hosszabb távon beleszeretés egész más tészta - szerencsére ez is pipa :)
FlybyWire 2008.03.03. 17:26:30
2008.03.03. 17:29:05
én a real time csetet azért ellenzem, mert az átgondoltabb, érvelőbb hozzászólásokat ki fogja irtani és csak real time üresjárat lesz belőle. Persze lehetet real time csetet csinálni, de legyen mellette kötetlen témájú post is és akkor mindenki megnyugodhat.
ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.03.03. 17:30:27
Elmondom, hogy mi fog történni. Bármikor megismerkedsz egy lánnyal, mindig lesz valami, ami miatt nem jutsz vele egyről a kettőre. Leírtál egy csomó történetet, de ha jól vettem ki, akkor szex nem volt egyszer sem. Ez pedig problémás, főleg, ha az embert meg is akarják erőszakolni. Az a baj, hogy annyi nővel ismerkedsz, hogy nem tudsz dönteni. Mindegyikkel eljutsz egy szintig, de képtelen vagy továbblépni, mert a periférián megjelenik egy másik, és abban reménykedsz, hogy az talán jobb lehet. Erre mondják, hogy a kevesebb néha több.
És ne gondold, hogy a nők a rendes pasikat keresik. A rendes pasi -> kiszámítható, a kiszámítható = unalmas. Majd talán 40 évesen szeretnének nyugalmat az életükbe, amikor ott van a család mögöttük, de addig azt szeretnék, hogy történjenek események körülötük, mert abban érzik a fiatalság ízét.
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 17:31:44
2008.03.03. 17:31:46
A cset arra lesz jó, hogy egy-két hülyegyerek a békásmegyer nyolcadikról letorkolja majd azokat, akik gondolkodnak azon, amit leírnak. A jelenlegi fórumszerű formában sokkal jobban lehet érvelve vitázni, mint egy real time chaten.
Hopi Bond 2008.03.03. 17:33:18
ravens01 2008.03.03. 17:35:32
... mégsem tettem ...
... éreztem már a végén, hogy rossz irányba megy a dolog...
...pedig jó lett volna."
Bocs, a kommenteket nem olvastam, de sztem a történeteknek ez a lényege. Csak hogy ez annyiszor és annyit hullámzik a sztoriban, hogy most reggelig tengeribeteg leszek...
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 17:38:16
FlybyWire 2008.03.03. 17:39:58
Az utolsó bekezdésben is van igazság, de azért kissé erősen általánosít, vannak kivételek jócskán (szerencsére!)
Hopi Bond 2008.03.03. 17:40:13
Hopi Bond 2008.03.03. 17:41:21
2008.03.03. 17:42:00
Nekem ebből a postból az tűnik ki, hogy a postírónak nincs komoly igénye szexuális együttlétre. Ez bizonyos mentális betegségek következménye szokott lenni, amit kezeltetni kell.
1. A netes ismerkedés túlzott favorizálása azt sejteti, hogy a való életben nem igazán tud vagy mer kapcsolatokat teremteni, fél a kudarctól, falakat állít.
2. Az elméletgyártás, a belül rágodó hozzáállás erőteljes befelé fordulásra utal, elhanyagolja az őt körülvevő valóságot és a saját belső világa érdekli a leginkább.
3.Fél kilométeres posztjában normál barátokról, drótnélküli emberi kapcsolatokról egy szó sem esik.
Ez a három dolog így együtt kicsit a skizoidia tünetegyüttésére emlékeztet, de ez csak egy laikus megérzés.
sz b&b 2008.03.03. 17:42:33
(ez olyan, de olyan romantikus :D )
De tényelg, a chat mozog, nem lehet jól visszaolvasni, út közben is nehéz bekapcsolódni.
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 17:47:02
lehet hogy néha azért egy kicsit elvárom, hogy szórakoztasson, ugye nem baj?:))
gargoyle 2008.03.03. 17:49:31
a chat arra jo hogy a sziasztok felkeltem, sziasztok elmentem, szia X jo volt a buli tipusu hozzaszolasokat oda irja be az ember, ezzel is tehermentesitve az amugy mostanihoz hasonloan kotetlen postcommenteket a sallangoktol. a 2 egyutt mukodik nyilvan.
2008.03.03. 17:49:59
Most megint azt hiszi, hogy felbassza az agyamat és erre ugrani fogok de nem. Egyszer tudott hülyének nézni, hiába jött utána oda IRL és URL leszartam, és most is leszarom. Evvan.
Hopi Bond 2008.03.03. 17:52:18
Én nem mondtam, hogy baj lenne, ha elvárod, hogy a pasid szórakoztasson. Valószínűleg, ha nem várnád el, akkor fel sem tűnne, hogy néha bizony unalmas. A lényeg, hogy neked legyen jó, én csak szájkaratézom. :D
gargoyle 2008.03.03. 17:52:52
Hopi Bond 2008.03.03. 17:54:14
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 17:57:55
2008.03.03. 17:58:09
Az egyébként, hogy "beteg" illetve "személyiségzavaros", csak látszólag hangzik kegyetlenül - az ő szemszögéből ugyanis az az igazán rossz, ha csak simán elkönyveli a világ "olyannak, amilyen", mondván, hogy neki ez a "sorsa" és pont. Utóbbi helyzeten nem lehet változtatni, a betegséget viszont lehet gyógyítani.
gargoyle 2008.03.03. 17:59:20
reszemrol mar az is jo tud lenni ha csak egymas mellett olvasok a parommal es neha osszeer valamink, vagy egymason hevereszunk kozben. azert nem csak a bungee jumping meg az alpesi tura lehet szorakoztato. ahogy nemreg itt valaki tokeletesen megfogalmazta, akkor jo a kapcsolat ha a masikkal jo mindent es semmit is csinalni.
2008.03.03. 17:59:45
Paulybird 2008.03.03. 18:00:31
Főleg, hogy ilyen állapotban csajozni sem érdemes, mert a luvnyák azt nagyon megérzik, ha valaki nem kiegyensúlyozott. Szopó.
nyanyanya 2008.03.03. 18:00:49
Bud és Kelly Cica - bogarasoklettunk.blog.hu 2008.03.03. 18:01:05
Hopi Bond 2008.03.03. 18:01:07
amúgy amit mondasz, az kívülről nézve lehet unalmas. persze ha pont olyan párt találsz magadnak, akivel ezt a világot fel tudod építeni, akkor választottál jól. de nem mindenkivel lehet felépíteni ezt, és akkor van az, hogy a másik fél "unalmas".
Paulybird 2008.03.03. 18:02:00
senki ne is tegyen ilyet.
FlybyWire 2008.03.03. 18:02:24
Hát tényleg nem értesz a pszichológiához :)
Egy embernek lehet 0 és 100 között az önbizalma, és még mindig egészséges (mentálisan, sőt akár lelkileg is).
Ennek a srácnak nincs mentális problémája, lelki is csak minimális. A szakítósblogon hozzá képest klinikai eseteket lehetett korábban néha olvasni :)
A bizonytalanság meg civilizációs betegség. Szüleinknek nem volt netje, se telefonja, se semmi. Ismerkedtem a suliban azt kész. Nem volt sok válogatási lehetőség :)) mint most!
FlybyWire 2008.03.03. 18:03:50
Kolompár Tomendzseri 2008.03.03. 18:00:31
Hihetetlen nagy igazságot írtál: "Főleg, hogy ilyen állapotban csajozni sem érdemes, mert a luvnyák azt nagyon megérzik, ha valaki nem kiegyensúlyozott. Szopó. "
Szinte már közhely... de nagyon igaz :)
bigyo83 2008.03.03. 18:04:43
gargoyle 2008.03.03. 18:05:31
FlybyWire 2008.03.03. 18:05:43
Már rég megállapítottuk, hogy nem az :)
Paulybird 2008.03.03. 18:06:02
szerencsétlen gyereknek pont, hogy nincs önbizalma, különben nem szorulna rá, hogy a saját kis lelki békéjének fenntartása érdekében arc nélkül atyáskodjon itten e.
Szatmari 2008.03.03. 18:07:00
2008.03.03. 18:08:01
"Főleg, hogy ilyen állapotban csajozni sem érdemes, mert a luvnyák azt nagyon megérzik, ha valaki nem kiegyensúlyozott."
Sokáig én is ezt hittem. Aztán mégis az eddigi legtovább tartó nőmet (=2 év) egy olyan állapotomban szedtem fel (illetve ő olyan állapotomban szedett fel engem:), amikor mellékállásban bogyókat szedtem és egyéb, itt nem részletezendő dolgokat csináltam, szarván bele mindenbe.
FlybyWire 2008.03.03. 18:08:31
A sok lány kidobálása pont, hogy nem arcoskodás, hanem önbizalomhiányból adódó bizonytalanság.
Lányoknál is ugyanígy megvan: mindenkivel szakít, még azzal is akivel nagyon jó, a vezérszöveg: inkább én őt, mint ő engem! Tipikus, nem kifejlett személyiség (de nem -zavar!! csak gyerek még :)
bigyo83 2008.03.03. 18:09:49
FlybyWire 2008.03.03. 18:09:58
Nyilván egy kihívásokat kereső hölgy volt, van ez a Terézanyu, "majdénmegváltoztatom", ill., mártír típusú ember, jó példa a Dr. House-ben Cameron :))
Tényleg, nem hasonlított rá? :)
FlybyWire 2008.03.03. 18:10:54
no, bedobtam a témát, aztán eljöttem haza. Egy mondat erejéig, nem klinikai eset a fiú, de aki ennyi soron keresztül ír a terjengős nagy büdös semmiről, és azt hiszi, ez közlésre érdemes, az biza önimádó."
Drága bigyo - itt hol szerepel, hogy SZERINTED? :)))
2008.03.03. 18:11:29
szerintem minden nő kihívásokat keres, amikor ismerkedik - az ún. ideális pasi senkinek sem kell.
gargoyle 2008.03.03. 18:11:55
FlybyWire 2008.03.03. 18:12:16
Paulybird 2008.03.03. 18:12:59
némiképp feldob, hogy létezik ilyen is :)
bigyo83 2008.03.03. 18:12:59
sz b&b 2008.03.03. 18:13:10
gargoyle 2008.03.03. 18:13:51
bigyo83 2008.03.03. 18:14:04
FlybyWire 2008.03.03. 18:14:20
jah, az egész valamiféle menekülésnek tűnik, kifogáskeresés stb... ez is érződik kicsit. Jól esik, ha bejön egy csajnak, de a ma divatos köcsögtempóval szemben nem szopatja és használja ki a csajokat, hanem rögtön elvágja a dolgot.
Úgy látszik, ebben az országban csak vagy MFSZ, vagy önbizalomhiányos lúzer lehet az ember :))
gargoyle 2008.03.03. 18:14:39
FlybyWire 2008.03.03. 18:15:00
Ahogy az enyém is :)
sz b&b 2008.03.03. 18:15:26
SZERINTEM :DD
FlybyWire 2008.03.03. 18:15:50
Ficere:
szerintem minden nő kihívásokat keres, amikor ismerkedik - az ún. ideális pasi senkinek sem kell.
Nem mindenkire igaz, és nem mindig. Az általánosítás a tett halála :) vagy mi :P
2008.03.03. 18:16:01
teljesen mindegy, hogy a baj kicsi vagy nagy-e? Saját magadtól nem fogod tudni megoldani, mint ahogy az ember nem tudja magát a saját hajánál fogva kihúzni valamiből. Nem tudod magadat objektíven átvilágítani, nem tudsz magadról diagnózist felállítani, ezért az önbizalomhiányt sem tudod magadtól megoldani. Mármint nem konkrétan Te, hanem bárki, akinek baja van.
Az ember mindig csak a tüneteket érzi, de az okok feltárásához szakember és esetleg gyógyszeres kezelés kell szerintem.
sz b&b 2008.03.03. 18:16:28
FlybyWire 2008.03.03. 18:17:22
Nem harcolok, csak értelmezek. Elég sokan úgy látják, ahogy én :) ha jobban megnéznéd... persze ettől még nem lesz "igaz" egyik vélemény sem. De ennél mélyebbre talán ne menjünk, mindjárt indulok úgyis :)
sz b&b 2008.03.03. 18:19:04
2008.03.03. 18:19:05
semmi gond :(
gastro, missing in action 2008.03.03. 18:19:11
FlybyWire 2008.03.03. 18:19:52
Ilyen alapon a lakosság 99.99%-ának mennie kéne a díványra, veled és velem az élen :)
Mindenki defektes valamilyen irányban, a kérdés, hogy mennyire :)
FlybyWire 2008.03.03. 18:21:02
A "szerintem"ezést nekem ne nyomasd, boby83 követelte nagy hangon :) nem én!
gargoyle 2008.03.03. 18:21:03
(en ugy csinaltam a dolgot spec amikor hasonloan viselkedtem mint a postiro, hogy elkezdtem nezni az embereket/ferfiakat es mindent alaposan mericskeltem, amin tudtam/tudok javitok magamon, amin nem tudok azt is igyekszem beskalazni hogy 1000 emberbol kb hanyadik lehetek a listan. ez rogton ad valami kis onbizalmat, hiszen ha a legtobb dologban 1000bol mondjuk 200. vagyok az rogton nem jelenti hogy ki se merek menni az utcara, eleg marhasagnak hangzik .) ezzel mar eljut az ember oda hogy csomo dologra vallalkozik amire addig nem es persze jonnek a pozitiv visszajelzesek a kulvilag felol. ami megint segit tanulni es onbizalmat gyujteni, mire megint tobb a visszajelzes stb stb. amire figyelni kell hogy a negativ visszajelzeseknel nem letorni kell, hanem tanulni beloluk, illetve elfogadni hogy sokszor ez is normalis)
sz b&b 2008.03.03. 18:21:31
Paulybird 2008.03.03. 18:22:21
kissé fosok, mert egyfelől valamelyest ismerem is régről, másfelől meg annyira mégsem, és amikor egy bő hete találkoztam vele, akkor nem alakultak túl bíztatóan a dolgok.
Ebbe azthiszem jól belejátszott az is, hogy mostanság nem vagyok formában, picit üresnek érzem az életem, és alig látok előre.
Szóval benne van a pakliban, hogy le leszek koptatva. De ha így is lesz, nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan, vicces fura hátborzongató érzés ez. Azt mindenesetre mégsem tehetem meg, hogy nem hívom el, csakmert előre sejtem a csúfos kudarcot...
gargoyle 2008.03.03. 18:23:16
2008.03.03. 18:23:31
Amúgy az lett a vége, hogy vettem neki egy repülőjegyet Koppenhágába, hogy meglátogasson, utána meg felhívtam, hogy bocs mégse, mert összejöttem egy szlovén-német lánnyal. Ő meg másnap elment kirándulni Prágába, ahol az utcáról felszedte egy Brazíliába emigrált német család Európába visszaemigrált gyermeke. Azóta is együtt élnek boldogságban, szeretetben :))
sz b&b 2008.03.03. 18:23:45
sz b&b 2008.03.03. 18:24:57
:)
gargoyle 2008.03.03. 18:25:08
pedig volt boby83 nevu kommentelo delutan (:
FlybyWire 2008.03.03. 18:25:16
2008.03.03. 18:25:47
faszagyerek vagy, most aztán jólmegaszontad.
Paulybird 2008.03.03. 18:26:52
nálad a pontocska,
énnekem is hasonló stratégiám van a fiaskók feldolgozására.
Olyankor jól végignézem a dolgokat, megvizsgálom a betli minden aspektusát, keresem a tanulásgot, stb.
És a végén fel tudok sóhajtani, hogy ínnye, ez csúfondáros kudarc volt, de azért nem volt hiába való, mert lett belőle egy marék tanulság. ha más nem is :)
2008.03.03. 18:27:36
sz b&b 2008.03.03. 18:29:17
lényeg az, hogy nyanyával ott leszünk és fogjuk a kezed :D a többi nem számít :D
Lui_78 2008.03.03. 18:29:51
2008.03.03. 18:30:00
sz b&b 2008.03.03. 18:30:34
2008.03.03. 18:32:13
igen, feltettem neki, de én nem erőltetem, ha nem akar válaszolni. Az én múltam viszont nyitott könyv, nincs mit szégyellnem :)
gastro, missing in action 2008.03.03. 18:32:30
most mééééééér?! mi a gond? vagy megsértettelek vele?
2008.03.03. 18:34:08
Az viszont télleg egy jócsaj :)
figyejjetek gyerekek, most úgy teszek, mintha nem emlékeznék rá höhöhö
gastro, missing in action 2008.03.03. 18:38:12
ott a pont..
de én azt is észrevettem, hogy az ide beirogatókon, hogy sokan szednek(szedtek) ezt azt, mindenféle mentális bizbaszra...Jól áll az ország mentálhigiénés állapota:D
2008.03.03. 18:39:01
Lui_78 2008.03.03. 18:45:40
Mé kell neked állandóan konfliktus? De komolyan kérdezem.
sq 2008.03.03. 18:45:56
petya a barátságos :) 2008.03.03. 18:47:01
A chat túl gyors, valamint (és ez a fontosabb) nem visszaolvasható. Ha nem vagy ott egy pillanatban, az elvész számodra. Egy poszt viszont örök :)
sz b&b 2008.03.03. 18:48:47
öröm, bódottá, harmónia :D
gastro, missing in action 2008.03.03. 18:50:39
Vagy front van?!
Márpedig leirtad te is, hogy a posztirónak valami mentális betegsége lehet, legalábbis kezd kialakulni, én csak ráreflektáltam egy lehetséges problémára...Az általad kiragadott mondat, pedig cinikus (enyhén genya) beszólás a petyhüdt cerkájúaknak...sajnálom, ha nem értetted benne az iróniát:P
bagolybagoly 2008.03.03. 18:54:25
duneem 2008.03.03. 18:57:03
(csak semmi off:D)
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 19:05:49
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 19:05:50
2008.03.03. 19:06:41
Engem igazából az idegesít, amikor esetenként azt látom, hogy önfényezően osztod az észt olyanoknak, akik veled nincsenek egy kategóriában. Nem köteles mindenki gazdag családba születni, lével kitömött gyerekként amerikai suliba járni, nem köteles mindenki jól kinézni (ez amúgy is a szülők érdeme), nem köteles mindenki normális családban felnőni stb.
Szóval érted. Ilyen háttérrel könnyű balfaszozni meg impotensezni, ha érted mire gondolok. Ha Te is megpróbálnád egy napra annak a gyereknek a bőrében akit épp csesztettél, lehet, nem görbülne ennyire felfelé a szád. És ezt nem azért mondom, mert találva érzem magamat, hanem azért mert a mögötte lévő gondolkodásmód bántja az igazságérzetemet.
Bár van egy olyan megérzésem, hogy ezek a kiszólások részedről inkább a kommentelők nőtagjainak szólnak, mint a címzetteknek :)
gastro, missing in action 2008.03.03. 19:27:27
mikor mondtam én bármikor is olyat, hogy itt nincs velem valaki egy kategóriában..úgy érzem soha...
most ebbe az amerikai suli témába nem is mennék bele, mert nekem az az egy év egy szenvedés volt, és pont azért, mert nem a Beverly Hills 90210-ba jártam, hanem egy 8000 lakosú község egyszerű középiskolájába -- még 1992-ben (15 évesen), méghozzá tök ingyen, egy ismerősön keresztül küldtek ki oda..ott aztán szembesülhettem a korlátoltság netovábbjával, arra mindenesetre jó volt, hogy megtanulhattam többékevésbé angolul...
Én itt senkivel nem éreztettem, hogy több lennék nála, azért mert ilyen vagy olyan kocsim, házam, stb.-m van...(nincs is) Nem tudom, honnan szeded, hogy én , akár bármilyen gazdag családból származom...
Maximum a csajozási múltamról írtam ezt-azt, de rendben , azt adom, hogy szerencsés voltam, ilyen szempontból.. Sok lány megfordult már mellettem, alattam, és önbizalmat adott, de ugyanakkor, ha végigolvastad volna az összes hozzászólásomat, azt is leírtam, hogy szerencsére meg is szivattak a lányok jópárszor...De én ettől függetlenül (vagy tán épp ezért) szerintem tisztelettel viseltetek a nők iránt, hiszen nekem mindegyik külön egyéniség, akiket szeretek, és örülök, hogy vannak..
és itt most nem térek ki az átlagpitsázásra, mert azt meg már kitárgyaltuk elégszer..
gastro, missing in action 2008.03.03. 19:30:48
duneem 2008.03.03. 19:32:17
cinamica 2008.03.03. 19:34:15
duneem 2008.03.03. 19:37:54
GabelstaplerfahrerKlaus 2008.03.03. 19:38:54
cinamica 2008.03.03. 19:42:08
duneem 2008.03.03. 19:44:07
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.03.03. 19:45:04
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 19:46:32
cinamica 2008.03.03. 19:49:03
2008.03.03. 19:49:10
duneem 2008.03.03. 19:49:50
bar negy ora kimaradt nekem is, es eltunt mki:D
2008.03.03. 19:50:44
duneem 2008.03.03. 19:51:28
azert a bkozthoz kepest ez klasszisokkal jobb:D
cinamica 2008.03.03. 19:54:29
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 19:57:01
gastro, missing in action 2008.03.03. 19:57:04
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 19:59:38
gastro, missing in action 2008.03.03. 20:03:01
duneem 2008.03.03. 20:03:24
cinamica 2008.03.03. 20:10:54
A sztorira meg hogy ki ne kapjak talán nem csak otthon kénne ülni a gép elött hanem élni is az életet, és akkor talán szembe jön a királylány...
duneem 2008.03.03. 20:12:50
en pl nem nezek tv-t
es mielott belem kotnel (talan jogosan), a gep elott sem szoktam sokat ulni, kivetel ez a hetvege, vagyis annak is a nagy resze.
amit a sztorihoz irtal, teljesen igaz
duneem 2008.03.03. 20:17:01
cinamica 2008.03.03. 20:19:30
na jó bevallom szombat estétől ma délután 1ig én is gép elött voltam kivéve amikor aludtam /de akkor sem kapcsoltam ki:D/
Olvastam amiket irtatok:)
Szobafogságban voltam, idő miatt, gyerek, és házimunka.:)))
storyline :) 2008.03.03. 20:20:09
Lui_78 2008.03.03. 20:22:44
cinamica 2008.03.03. 20:23:13
nekem se menne a távolról imádás, fontos hogy jelen legyen, mellém bújon.messziről ez nem megy
cinamica 2008.03.03. 20:30:04
ugyan ugy van a gép hogy lássam:D
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 20:34:21
cinamica 2008.03.03. 20:34:45
cinamica 2008.03.03. 20:37:16
Nekem viszont ez nem jó én ahhoz szeretek bujni akit imádok!
gastro, missing in action 2008.03.03. 20:37:34
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 20:39:56
storyline :) 2008.03.03. 20:41:55
Egy ideig én azt hittem, hogy lehet. De még akkor sem lehet, ha egyébként az utazás költségoldala nem érdekes. Nagyon naturálisan fogalmazva, akkor kell dugni, amikor az embernek kedve van, és nem biztos, hogy mindig ugyanakkor tud utazgatni.
cinamica 2008.03.03. 20:43:02
Mindegyik más...
Van aki birja, van aki nem, de azt gondolom egy-egy hétvége nem elég. Vagy költözés v. válás a vége.
cinamica 2008.03.03. 20:45:16
Kötögetsz,v. horgolsz?:)
Dövan
erre gondoltam odabújás alatt:D
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 20:47:48
Azt olvastam, hogy kötekedek-e, vagy horkolok? Az elsőt nem szoktam, a másodikról pedig annyit, hogy mondták már többen, de eddig még soha nem hallottam, sz'al csak mese az egész... :-)
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 20:50:45
Bocs, csak most Youtube-on hallgatok ilyeneket, de nem jut eszembe 1sem. :-(
cinamica 2008.03.03. 20:52:06
szerencsére a csajok ezt megusszák verés nélkül
cinamica 2008.03.03. 20:53:32
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 20:54:04
cinamica 2008.03.03. 20:54:21
storyline :) 2008.03.03. 20:55:06
Ja persze, én balga, mikor jegyzem már meg, hogy az olyan dolgok, mint a másik szimpla jelenlétének öröme, már kimentek a divatból :D
storyline :) 2008.03.03. 20:56:28
Nem volt világos, hogy nő? Odabújásnak hívta a dugást! :D
cinamica 2008.03.03. 20:56:37
Sz.Lacc
te férfi?:)
gastro, missing in action 2008.03.03. 20:57:05
www.youtube.com/watch?v=nby1pQwRh6g
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 20:57:48
Cina: köszi a kérdést, jól esett! :-)
cinamica 2008.03.03. 20:59:21
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:01:20
cinamica 2008.03.03. 21:02:16
Ha már California
storyline :) 2008.03.03. 21:03:57
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:07:01
www.youtube.com/watch?v=BxaOKxs_cHA&feature=related
Én kérek elnézést, de ott volt a Tankcsapda klippek közt, és muszály volt...
cinamica 2008.03.03. 21:07:36
Nem mintha szóba került volna....
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:12:02
2. Valóban nem került ilyesmi szóba... Vagy csak nagyon mafla voltam, és nem vettem észre? :-) Miért te honnan?
3. Köszönöm a Hotel California-t!!! Nagyon ott van!
gastro, missing in action 2008.03.03. 21:14:36
cinamica 2008.03.03. 21:14:42
2 nem voltál mafla nem került szóba:D Szigethalom
3 Gasztro volt az ihlető :D
cinamica 2008.03.03. 21:15:42
ejjjjnyee gasztro
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.03. 21:16:52
bob és bobek 2008.03.03. 15:19:30
Azért gondold meg, mit küldesz, a kezdő képosorok nagyon szívbemarkolóak!!!
:-D
storyline :) 2008.03.03. 21:17:21
Csak hogy el ne aludjatok, és, hogy ki ne fogyjunk az offból :D
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:17:42
Cina: egy pill.-> maps.google.com
:-)
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:24:36
storyline :) 2008.03.03. 21:26:13
Az akkor lesz normális táv, ha a shanghai transrapidnak útbaesik!
cinamica 2008.03.03. 21:30:07
Ezt vegyem kezdeményezésnek?:DDDD
Dövan honnan?
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:30:48
storyline :) 2008.03.03. 21:31:56
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:32:21
www.youtube.com/watch?v=maSCDZPGMCU&feature=related
A fiatalságom... hüpp-hüpp :-)
storyline :) 2008.03.03. 21:38:11
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:39:39
storyline :) 2008.03.03. 21:41:21
www.youtube.com/watch?v=k66epna2Sss
cinamica 2008.03.03. 21:41:35
szerelem, szakitás,isten
cinamica 2008.03.03. 21:49:54
ezt tul szárnyalni lehetetlen
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:50:41
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:51:51
Lui_78 2008.03.03. 21:53:54
cinamica 2008.03.03. 21:56:09
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 21:59:45
www.youtube.com/watch?v=sMqT7-rVWzg
kaméleon 2008.03.03. 22:01:01
Neked is!:D
hol vannak a többiek?
mindenki nézi a Matrixot?:O
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 22:04:09
cinamica 2008.03.03. 22:06:03
Te futnál v.genyóznál?
vagy csak bejön a csaj?
vannak még kérdéseim:DDDDDD
cinamica 2008.03.03. 22:07:06
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:08:14
kaméleon 2008.03.03. 22:11:09
mi problémád?
kaméleon 2008.03.03. 22:12:18
előre is köszi!!
mindig jól sikerül?
:DD
hajdú 2008.03.03. 22:12:22
- Szerintem jó ez így, különben oda a spontaneitás. Tegyetek be egy ON-OFF kapcsolót, és aki akarja, az csak az ON hozzászólást látja :)
- A poszt baromi bölcs, ez bizony csak dísznek van itt...
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 22:12:52
Amúgy genyózni nem tudnék, úgyhogy marad a futás? Hát azt sem szívesen. Nő után meg főleg nem futok, már csak elvből sem... :-)
Van-e még kérdés? :-)
hajdú 2008.03.03. 22:13:58
Még jó, hogy tegnap emlegettük a tőzsdét... Érti, aki érti.
/on
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:14:16
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:15:05
cinamica 2008.03.03. 22:15:16
ilyenkor vacsizni meg már nem érdemes várd meg a reggelit :D
kaméleon 2008.03.03. 22:17:00
én a muffinnal mindig megjárom..
remélem azért ez fog sikerülni!:DDDD
cinamica 2008.03.03. 22:17:30
most például hogy ,hogy kelek fel reggel?
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:18:57
Lui_78 2008.03.03. 22:22:34
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:24:12
cinamica 2008.03.03. 22:24:53
azért mert messze laksz a te tudod mitől, még nézheted a bármit:D
cinamica 2008.03.03. 22:26:03
hajdú 2008.03.03. 22:26:17
rólad :)))
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.03. 22:28:54
Lui_78 2008.03.03. 22:29:37
Kicsit asszem nézem a csillagokat:)
kaméleon 2008.03.03. 22:30:23
baszki neked is!:D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:30:57
kaméleon 2008.03.03. 22:30:58
hát mit csinálsz?:DDDD
Hopi Bond 2008.03.03. 22:31:19
mi a pálya gyerekek? :D
kaméleon 2008.03.03. 22:32:14
sátorozol?:DDDD
különben is esik az eső!!!:DDD
Lui_78 2008.03.03. 22:33:43
cinamica 2008.03.03. 22:34:10
cinamica 2008.03.03. 22:35:18
Lui_78 2008.03.03. 22:37:26
Neked még nem kell aludni?:)
cinamica 2008.03.03. 22:38:36
hajdú 2008.03.03. 22:38:44
Már miért ne, szimpatikus vagy nekem :)
De ezt most hogy értetted?
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:42:09
Most azonban nekiállok receptet keresni, amúgy mi a helyzet Nálad...? Éééérted...?
kaméleon 2008.03.03. 22:42:17
:DDDDDD
anyúúúúúú:DDDDDDDDD
Lui_78 2008.03.03. 22:45:24
Csittttt legyen ott :D:D:D:D
cinamica 2008.03.03. 22:46:35
kaméleon 2008.03.03. 22:47:35
:DDDDDDDDDD
de olyan vicces!:DDDDDDDD
cinamica 2008.03.03. 22:47:38
kaméleon 2008.03.03. 22:48:22
lehet cicamicát kergetni....:DDDDDDDDDDDD
Lui_78 2008.03.03. 22:49:04
Valaki majd ad, csak nézz azokkal a nagy boci szemeiddel:)
hajdú 2008.03.03. 22:50:17
Éééértem én! A tettek mezejére léptem, vacsora lesz, de még kéreti magát az időpontot illetően :) Nem baj, szorul a hurok!
De különben is, már meggondoltam magam ;)
kaméleon 2008.03.03. 22:50:45
aztán lesz szemkikaparás...
:DDDDDDDDDD
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:50:54
Hopi Bond 2008.03.03. 22:52:12
vagy erről írtál? :D
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 22:52:29
Ha repülni akarsz, megszervezem én azt Neked, ne félj...:D
Lui_78 2008.03.03. 22:52:37
hajdú 2008.03.03. 22:52:49
index.hu/tudomany/brittudosok/2008/03/02/az_alkohol_javitja_a_memoriat/
Asszem leszokom... :))
cinamica 2008.03.03. 22:53:59
kaméleon 2008.03.03. 22:53:59
örülj, hogy nem bent esik..
:DDDDDDDD
Hopi Bond 2008.03.03. 22:54:11
amúgy ha emós akarsz lenni, akkor minden nap azt fogom mondani, hogy: "embert ilyen vidámnak még nem láttam" :D
hajdú 2008.03.03. 22:55:23
Láttad a tőzsdét??? Az ördög a falra lett kenve, baszki, legközelebb kuss legyen!! :))
Kérdésedre meg a válasz fentebb bizony dekódolható, ügynök!
Hopi Bond 2008.03.03. 22:56:11
de jó, hogy nincs pozim :DD
de ennyit az üzletről, jöjjenek a nők! :D
Lui_78 2008.03.03. 22:56:17
hajdú 2008.03.03. 22:56:42
Hova repülünk????
cinamica 2008.03.03. 22:58:20
Már nyomtatom is megérkezett, köszi
hajdú 2008.03.03. 22:59:20
Különben is, azt mondják, hogy aki a kártyában.... szerintem más szerencsejátékra is jó a mondás :))
Hopi Bond 2008.03.03. 23:00:47
jó éjt mindenkinek!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:00:51
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:01:21
hajdú 2008.03.03. 23:02:09
Bahamák??? Bali???
Balaton? :))
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:02:12
kaméleon 2008.03.03. 23:02:36
hajdú 2008.03.03. 23:03:52
Hajajjj!!!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:06:00
kaméleon 2008.03.03. 23:08:01
köszönöm!!szerintem még a héten megcsínyálom...:DDD
hajdú 2008.03.03. 23:09:31
Dobsz! De aztán utánam veted magad! :)
Tudod mit, javaslok egy helyszínt: Trollweggen. Ott belökhetsz a mélybe! :)
hajdú 2008.03.03. 23:11:07
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:12:21
hajdú 2008.03.03. 23:13:07
Na mit szólsz?
Ott akarom!!!
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:14:43
hajdú 2008.03.03. 23:16:44
Már most elolvadok a gyönyörűségtől! :)
kaméleon 2008.03.03. 23:21:01
hajdú 2008.03.03. 23:23:21
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:23:38
hajdú 2008.03.03. 23:48:57
Jó éjt, kuflóf!
Jó éjt, kaméleon!
Meg annak is, aki még itt van...
kaméleon 2008.03.03. 23:51:36
Néked is jó éjt!:DDD
kaméleon 2008.03.03. 23:55:05
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.03. 23:55:13
nyanyanya 2008.03.03. 23:56:57
kaméleon 2008.03.04. 00:08:39
a túrósrudis muffinról!!:DDD
nyanyanya 2008.03.04. 00:11:21
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:11:45
Nyanyanya nem szereti a túrót.
A post szerintem nem szól semmiről elmélkedés, "tanulságokkal".
kaméleon 2008.03.04. 00:13:57
kaméleon 2008.03.04. 00:18:41
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:22:07
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:22:45
kaméleon 2008.03.04. 00:23:11
ezt akartam...
www.youtube.com/watch?v=aFW7oTEqKgc&feature=related
kaméleon 2008.03.04. 00:27:26
asse tudom a többiek hol vannak..
ilyen kihalt már rég nem volt ez a blog..
:DDDD
kaméleon 2008.03.04. 00:29:46
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:32:44
kaméleon 2008.03.04. 00:33:50
kaméleon 2008.03.04. 00:34:28
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:39:25
kaméleon 2008.03.04. 00:41:53
nyanyanya 2008.03.04. 00:43:21
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:44:26
kaméleon 2008.03.04. 00:52:49
Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2008.03.04. 00:58:37
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 00:59:45
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 01:00:27
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 01:04:00
kaméleon 2008.03.04. 01:05:09
:DDDDDD
kaméleon 2008.03.04. 01:08:32
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 01:08:53
www.youtube.com/watch?v=EYhx5tWw9Yc
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.04. 01:16:23
www.youtube.com/watch?v=UkUUaxjQCfI
Jó éjt!
kaméleon 2008.03.04. 01:27:11
kaméleon 2008.03.04. 01:32:46
nemmondom:van ízlésed!
:DDDDD
kaméleon 2008.03.04. 02:43:37
www.youtube.com/watch?v=CD_mRmQByKo&feature=related
Jack__Bauer 2008.03.04. 10:29:39
Nimandi 2008.03.06. 14:12:40
Így megy ez.
Hopené Légimazs (törölt) 2008.03.06. 14:41:10