Éppen ezért nem hiszek ebben a hozzuk össze a barátainkat elméletben, meg eleve, milyen dolog már ez, hogy (1) a fiú elviszi a haverját a kelenföldi randikra, (2) a nyakába sóz egy lányt, aki hét hónapig túráztatja szerencsétlent. A lány mentségére legyen mondva, hogy beteg a szíve, úgyhogy a kiérdemelt fiúszív címke mellé jár a lányszív is.

A kép illusztráció

Ha nem is naponta, de gyakran beleolvasok a cifrábbnál cifrább történetekbe, és mi tagadás néha jókat mulatok.  Azt hiszem itt az idő, hogy egynémely csenevész tinédzser botlásom közkincsé tegyem, hátha lesz valaki, aki nem csak a megérdemelt  port veri el rajtam, hanem némi okulást nyer belőle...(a szereplők nevét megváltoztattam, hátha van köztük verekedős)

Szóval:

A történet nagyságrendileg 18 évvel ezelőtt kezdődött hamvas és érintetlen ifjúságom egyik szomorú gyöngyszemeként. Én, a fiú 16 éves voltam, és mint ilyen akkor tájt már erős érdeklődéssel szemléltem a szebbik nem flórájának arra érdemes  tagjait. (Ez nálam nagyságrendileg azt jelentette, hogy a szivárványos atkák és kandai szkunk kivételével minden nöstényt vágyakozva nézegettem, őket is csak méretük és szaguk miatt szelektáltam ki). Szemlélődésem egyébként elsősorban valóban a szemlélődésre
koncentrálódott, mert vágyaimnál csak mulyaságom és félénkségem volt nagyobb. Kezdeményező készség és megfelelően egészséges önbizalom hiányában az un. utánfutó szerepét töltöttem be leginkább, mely kb. úgy nézett ki, hogy jóképű és rámenős barátom társaságában a szintén párban járó lányok közül - barátom választása után - a "maradék"-ot próbáltam szóval tartani addig míg haverom a 16 évesekre jellemző határozott és célirányos lépéseket megtette. Jelen történetem is hasonló kondíciókkal indult. Gergő barátom megismerkedett és összejött egy lánnyal, aki veszprémi illetőségű lakos révén kollegista volt. Péntekenként szépen hazabuszozott, majd vasárnap délután/este újfent Pest.

Gergő vasárnaponként rendszeresen látogatta, és ilyenkor gyakran elráncigált engem is, mondván, hogy annyi kollegista közt csak akad egy vak vagy gyengénlátó, esetleg felvállaltan lelki mazohista, akinek bejövök. Én persze értékeltem a kezdeményezést, és ha nem is minden vasárnap, de többé kevésbé rendszeresen csatlakoztam barátomhoz, így hármasban sétáltunk óraszám a város romantikusnak cseppet sem mondható kelenföldi
részein. Akinek volt már hasonlóhoz szerencséje, az tudja, hogy harmadikként kísérgetni egy bibódzó szerelmű tinédzser párt, nagyságrendileg olyan mintha bezavarnának egy swingerklubba, úgy, hogy az ember farkára és kezeire sajreszelőt ragasztanak....Ilyetén kínlódásaimnak barátom párja vetett véget, aki egyik nap elmesélte, hogy szobatársnője épp facér, és szerinte pont az én esetem lenne. (Hogy ez mit takar, azt pontosan nem mondta el, de így utólag visszagondolva valószínüleg úgy értette, hogy bizonyítottan nem férfi, tehát engem érdekelni fog). Rövid egyeztetés és szervezés után, a következő vasárnap már négyesben róttuk szokásos köreinket a kollégium körül. Hihetetlen tempóban ráéreztem a soha vissza nem térő lehetőségre és röpke 3-4 közös vasárnap után egy rövid felvezetést követően (lépésben ez 6-8 km-ig tartott) illetve egy kéz megfogásos próbálkozás után (újabb 4-5 km) rákérdeztem vajon lenne-e ellene kifogása (még 3-4 km) ha ő és én...hát, hogy...izé..Az így megteremtett lelki és fizikai koherencia után,illedelmesen elköszöntem és hazamentem. Hiába, akkoriban azért más tempók dívtak. (Legalábbis ezzel nyugtatom magam...)Miután ilyen szépen összemelegedtünk közös életünknek az un. együttjárunk korszaka kezdődött, ami mintegy 2 hónap alatt heves csókolózásokkal és lightos pettinggel tarkított találkozásokká vadult. Gyarló emberként elkezdtem pedzegetni, hogy egyik hétvégén ne menjen haza, hanem aludjon nálunk, de az ezzel kapcsolatos álláspontjaink olyan messze voltak egymástól, mint "Teccikérteni Sándor - Jókai utcai lakos" az akadémiai székfoglalótól. Aztán, újabb pár hónap lófrálás és őgyelgés után (komolyan mondom akkoriban az olimpiai 50 km-es gyaloglás kvótáját egy hétvégén kétszer is lenyomtam volna...)végre történt valami, ami okán kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Bea - merthogy neve is volt ám neki - megbetegedett, és miután a szívével korábban is voltak problémák, megfigyelésre a veszprémi kórházba került. A történtekről Gergő barátnője értesített, én pedig röpke 3 perc alatt eldöntöttem, hogy határtalan szerelmem bizonyítandó meglátogatom a kórházban. 16 évesen ez igenis nagy kaland volt, ne tessék röhögni. Neki is indultam, ami két dolog miatt volt izgalmas.
Egyrészt még életemben nem jártam Veszprémben, másrészt azt csak az odaérkezésem után tudtam meg, hogy két kórház is van/volt, és nekem foglalmam sincs melyikben
lábadozik. Volt egy gyermek kórház illetve a városi nagykórház. Én az utóbbit látogattam meg, mondanom sem kell, hogy a másikban volt. Lévén vasárnap és késő este arra már nem volt időm, hogy a másikat is megkeressem, így hazabuszoztam csalódottan az utolsó járattal. 1 hét múlva újra le, ez alkalommal sikerült a kórház kijáratánál elcsípnem édesanyjával. A történet önmagában nem volt különleges, viszont volt annyi haszna, hogy beleegyezett: ott alszik nálunk. Innetől felpörögtek az események. Alvás volt, érdemi változás fizikális kontaktusainkban annyi, hogy nem csak az ő szolid tiltakozásával kellett megküzdenem hanem a macskám tolakodó tekintetével is.(igen, nekem macskám volt...tudom, tarthattam volna férfiasabb állatot is, de a zebra akkoriban marha drága volt, a halakat meg csak levesben szerettem.) Újabb 3 hónap, és ismét remek alkalom adódott, hogy kapcsolatunkat még ennél is szorosabbra fonjuk:) Mindkettőnk kedvenc
zenekara adott koncertet az egyik szombaton, így nekem egyértelműnek tűnt, hogy ez egy nálunk alvásos történettel fog zárulni. Ő ezt úgy gondolta kivitelezni, hogy koncertre együtt el, majd könnyes búcsút követően a barátnőjénél alszik. 7 hónap után az én piszok türelmetlen lelkemben elpattant egy húr...(Megzenésítette Fenyő Miklós és csapata...)A felvázolt lehetőségtől begőzölve, szó nélkül kísértem vissza a kollégiumba. A tény, hogy ez alatt a 1/2 óra alatt nem szóltunk egymáshoz, annyira megérintette, hogy a kapuban azt kérte tőlem 2 hétig ne jöjjek. A miértre nem kaptam választ, csak kéréséhez ragaszkodott. Gyakorlott és olvasott lélekbúvárként természetesen azonnal felfogtam, hogy könyörgés, szép szavak, virág, és vallomás itt nem segít, ezért kérésnek eleget téve konzekvensen
kerültem a kollégiumot 2 hétig. Két hét múlva ott álltam teljes úttörőbe öltözve, élére vasalt usanka, vörös róka farkas kulcstartó, és minden földi jó ízlésesen elhelyezve rajtam, ami megjelnésem ünnepi mivoltát emelheti. Ő lejött, majd legnagyobb megdöbbenésémre közölte, hogy fájdalommal vette tudomásul, hogy kérésének eleget téve nem kerestem 2 hétig, így most akkor közöttünk mindennek vége. Azt már akkor is sejtettem, hogy én vagyok a hülye, csak a mélységeit nem láttam... Gergő barátom persze röhögött ezerrel, de ez sem tudott megnyugtatni. Hazamentem és 18 évig semmit nem hallottam Beáról. Majd a múlthéten rátaláltam iwiw-en. bejelöltem. Visszajelölt. Megnyugodtam. Azt hiszem már értem a nőket:)