Sziasztok!
Az én sztorim nem hétköznapi..számomra legalábbis!
Történt 10 éve, hogy megismertem, megszerettem..blablabla..volt rózsaszin köd, rengeteg könny, és még több szakítás..melynek eredménye egy csodálatos, gyönyörű esküvő lett nem sokkal a 10 éves fordulónk előtt..boldog voltam, talán Ő is, talán hiba volt már akkor, amit tettünk. Házasságunk 4 hónapig húzta.Anyagi problémák voltak..és én nem mindent mondtam el neki, merthogy mindíg "lehúztam" a problémákkal..állítólag.Ezért aztán szép lassan megszoktam, hogy nem mondhatom el a gondjainkat, mert akkor bezárkózik, és inkább vállaltam minden szart, csakhogy jól érezze magát..hiba volt, kiderült..elhagyott, szilveszterkor.Hivatkozva mindezekre..aztán szépen visszaszivárogtak közös barátoktól infók, és minden kiderült.Állítólag már nem szeretett, és különben is , szerinte már a szex is gyenge volt, meg már nem is szeret, csak a megszokás..és a blabla...
A mai napig találkozunk, és bizony "éljük" is a házasság elég fontos részét...szerintem elég bevállalósan..mígnem megint hallom, hogy bevallotta néhány közös ismerősnek, hogy én erőszakosan találkozni akarok vele, és Ő csak enged..és hát igen, még mindíg elég gyenge a szex...Nos, hát ezúton üzenem neki, hogy ne legyen ennél gyengébb szeretkezésben része..
Nos, ez az én sztorim..dióhéjban.Nem bánom, ami történt, csak nem értem...vajon miért nem vállalja fel azt, ami történik? Igen, ez a gyerekszerelem...fel nem vállalható, a másikat megalázó story az enyém..talán a karmám, talán egy hatalmas hiba.Okultam, tanultam, de mégis csak azt tudom mondani, bármilyen hazugság is most az Ő élete..mégis szeretem.
Ez egy üzenet. Ha minden héten megjavíthatnánk egy kapcsolatot, akkor ez lenne az, mert szegény nő szeret. És nincs rosszabb ennél.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lui_78 2008.03.21. 14:03:43
Jemi 2008.03.21. 14:05:50
kerikak 2008.03.21. 14:07:11
Jemi 2008.03.21. 14:07:32
Lui_78 2008.03.21. 14:09:01
Vagy megint az azt szeretem ha aláznak effektus van?:)
valmont 2008.03.21. 14:09:25
kerikak 2008.03.21. 14:09:57
apuska · http://kocsma.blog.hu 2008.03.21. 14:10:18
Jemi 2008.03.21. 14:10:21
filigránbarna 2008.03.21. 14:10:23
valmont 2008.03.21. 14:10:23
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.21. 14:11:06
Mooon 2008.03.21. 14:11:10
van mikor az ember elkezd konfliktuskerülni... :(
kerikak 2008.03.21. 14:11:26
Lui_78 2008.03.21. 14:11:47
Én könnyesre röhögtem magam:
www.youtube.com/watch?v=8Gl_zPR1IG8
Prien 2008.03.21. 14:11:56
Gondolom nagyon friss a dolgog és még igencsak dolgoznak az indulatok, érzelmek.
Ha egy kapcsolatot le kell zárni, nem értem miért írják át sokan a közös emlékeket azonnal. Az az ember aki addig isten/istennő volt, hirtelen aljas féreg lesz.
Nem tudnám egy volt kedvesemet sem feketíteni az ismerőseim előtt. Ezzel "leköpném" a kapcsolatunkat szerintem.
Lui_78 2008.03.21. 14:12:21
Én könnyesre röhögtem magam:
www.youtube.com/watch?v=8Gl_zPR1IG8
valmont 2008.03.21. 14:12:31
Ezeknek a szexet kéne kerülni, úgy is szar... legalábbis a pasinak, mert hősnőnk valamiért máshogy érezte
Prien 2008.03.21. 14:12:40
Gondolom nagyon friss a dolgog és még igencsak dolgoznak az indulatok, érzelmek.
Ha egy kapcsolatot le kell zárni, nem értem miért írják át sokan a közös emlékeket azonnal. Az az ember aki addig isten/istennő volt, hirtelen aljas féreg lesz.
Nem tudnám egy volt kedvesemet sem feketíteni az ismerőseim előtt. Ezzel "leköpném" a kapcsolatunkat szerintem.
valmont 2008.03.21. 14:13:25
Ezeknek a szexet kéne kerülni, úgy is szar... legalábbis a pasinak, mert hősnőnk valamiért máshogy érezte
filigránbarna 2008.03.21. 14:13:56
meg.mondom 2008.03.21. 14:14:15
Dobosh 2008.03.21. 14:15:01
útelágazáshoz értél... :)
Mooon 2008.03.21. 14:15:19
:)
Lui_78 2008.03.21. 14:16:00
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.21. 14:16:48
ez nagyon jo:D:D
babel 2008.03.21. 14:16:57
( meg.mondom 2008.03.21. 14:14:15 )
Lui_78 2008.03.21. 14:17:11
Én szó szerint könnyesre röhögtem magam:D
valmont 2008.03.21. 14:17:25
zzombiee 2008.03.21. 14:17:28
:D
gargoyle 2008.03.21. 14:19:29
es nekem az a 10 ev sem tiszta. azalatt mi volt? elettarsi viszony? tenyleg ennyire nem beszelnek hogy komplett hazassag/valas/ujraosszejovest lebonyolitanak anelkul hogy megbeszelnenek ezt azt? :o durva
Mooon 2008.03.21. 14:20:15
a nightwish féle Wishmaster magyarítását ismered :)?
gargoyle 2008.03.21. 14:20:27
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.21. 14:21:00
ezert mar tortenet eleje szamora nagyon durvan gaz...
vagy mar megint idealista liba vagyok?:S
GSCS 2008.03.21. 14:21:37
filigránbarna 2008.03.21. 14:22:50
Most akkor férfi vagy nő írta? Eddig azt mondtam férfi, de a kommentek alapján már én sem tudom.
A jó öreg Hope 2008.03.21. 14:22:56
Lui_78 2008.03.21. 14:23:02
Neeeeem, ide vele:)
kerikak 2008.03.21. 14:23:40
mondjuk abból hogy ő úgy gondolta jó a szex a másik meg nem rájöhettem volna :DD elnézést
valmont 2008.03.21. 14:24:31
pont ezt akartam én is írni. Ez NŐ
filigránbarna 2008.03.21. 14:24:39
azt is mondta, hogy blablabla. :)
zzombiee 2008.03.21. 14:26:00
_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.03.21. 14:26:34
Lui_78 2008.03.21. 14:26:45
GSCS 2008.03.21. 14:27:43
Van itt olyan, aki ki tudja rakni a Rubik-kockát? :)
Jemi 2008.03.21. 14:28:00
Mooon 2008.03.21. 14:28:23
csak félreértés... lehet hogy másik szám volt ahol a finn-magyar rokonságot vizsgálták... na mingyá megnézem :DDDD
addig a félreértések:)
www.youtube.com/watch?v=PskulEVlVPY
gargoyle 2008.03.21. 14:28:23
xdxdxd 2008.03.21. 14:29:03
Mooon 2008.03.21. 14:29:47
megvan:
www.youtube.com/watch?v=Otcj0rLZpYc
valmont 2008.03.21. 14:30:22
:D:D:D
kerikak 2008.03.21. 14:31:10
Mooon 2008.03.21. 14:32:26
Krisz78 2008.03.21. 14:32:39
10 év együttjárás (ha jól értelmezem közben többször szakítottak, ami már rossz ómen) után összeházasodtak, majd 4 hónap után szétmentek.
Elsősorban anyagi gondok miatt (erről sem ártott volna bővebben) és bár nem jó a szex a férj szerint, azért még dugni összejárnak, bár együtt élni nem akarnak (elváltak vagy különköltöztek, ez sem derül ki).
Csak a lényeg nem derül ki, hogy mi vezetett a szakításhoz, meg mi ez a homályosan megfogalmazott -->
"és én nem mindent mondtam el neki, merthogy mindíg "lehúztam" a problémákkal..állítólag.Ezért aztán szép lassan megszoktam, hogy nem mondhatom el a gondjainkat, mert akkor bezárkózik, és inkább vállaltam minden szart, csakhogy jól érezze magát.."
Bájdövéj ha még mindig szeretnéd a pasit, akkor nem írtad volna meg ezt a keserű hangvételű bejegyzést.
Tényleg szerencse, hogy nem született gyerekük:-D
valmont 2008.03.21. 14:33:02
Lui_78 2008.03.21. 14:33:50
Kurvajó:D:D:D:D
Lui_78 2008.03.21. 14:34:31
gargoyle 2008.03.21. 14:35:04
A jó öreg Hope 2008.03.21. 14:37:19
Lui_78 2008.03.21. 14:37:25
Az egyszerű jel, a nő megkérdezi:
- Hogyhogy nem nősült még meg egy ilyen pasi?:)
valmont 2008.03.21. 14:37:53
azt meg lehet játszani :D:D:D
Lui_78 2008.03.21. 14:38:41
Benyúltok a bugyijába, és olyan mintha lovat etetnétek....
:D:D:D:D
A jó öreg Hope 2008.03.21. 14:40:21
valmont 2008.03.21. 14:40:33
vagy gondolj a forró almáspitére
A jó öreg Hope 2008.03.21. 14:43:13
megharapja az ujjad:-):-)?
gargoyle 2008.03.21. 14:43:23
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.03.21. 14:43:48
gargoyle 2008.03.21. 14:44:15
Lui_78 2008.03.21. 14:44:30
Lehet lenézek, még nem tudom:)
Hopi Bond 2008.03.21. 14:47:09
a kocka oldalain matricák voltak a színekkel, én meg átragasztottam őket :DDD ez számít? :)))
GSCS 2008.03.21. 14:47:43
Ügyes vagy, nagyon! :D
Mooon 2008.03.21. 14:48:31
este jövök vissza
zzombiee 2008.03.21. 14:48:35
én is azt csináltam kicsi koromban! :D
Hopi Bond 2008.03.21. 14:49:06
próbáltam egy másikkal is, azt már kultúráltabban és szofisztikáltabban megoldva, mert azt meg szétszedtem kis kockákra, de összerakáskor az utolsó nem akart visszapattanni a helyére, így nem állt vissza nagy kockává :D
A jó öreg Hope 2008.03.21. 14:49:16
gargoyle:
nekem akkor is fura, nekem ha valami nem tetszik, vagy vágynék valamire, ami hiányzik, akkor azt megbeszélném a partneremmel, és ö is ugyan így elmondhatja, és akkor teljesülhet mindenki kivánsága és jó lesz mindenkinek és nem kell színészkedni, persze a szerenccsés az ha semmit nem kell mondani tenni, mert egyszerően összeillik a két ember és mindenki pont azt adja amire a másiknak szüksége van...
Hopi Bond 2008.03.21. 14:49:37
GSCS 2008.03.21. 14:50:01
Ezt a megoldást én is alkalmaztam. :D
Hopi Bond 2008.03.21. 14:50:33
GSCS 2008.03.21. 14:52:41
Látom, analitikus elme lehetsz. :D
Hopi Bond 2008.03.21. 14:53:57
GSCS 2008.03.21. 14:54:43
Lui_78 2008.03.21. 14:54:58
Hopi Bond 2008.03.21. 14:55:29
mennyivel jobban hangzik, nem? :))
Hopi Bond 2008.03.21. 14:56:21
Lui_78 2008.03.21. 14:58:58
Nem cserélünk?:)
A jó öreg Hope 2008.03.21. 14:59:32
csak nem vásárolni mész?
gastro, missing in action 2008.03.21. 15:00:02
Kislányom ez egy gyenge 2-es, leülhetsz!
:-)
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:00:43
Hopi Bond 2008.03.21. 15:01:03
hope: bingó! :D
na én elléptem, minden jót, az OFF betyár kiszállt, lehet ONolni :DDD
ajh, de nagyon hiányzott ez a kis off, köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette :D
Lui_78 2008.03.21. 15:01:44
Jók legyetek:)
nyanyanya 2008.03.21. 15:01:56
OpenWolf! 2008.03.21. 15:03:08
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:03:26
nyanyanya 2008.03.21. 15:04:56
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:05:27
segítsetek, tényleg milyen nemű a postíró? :D
(szerintem nő, mert a pasiknak nincs karmájuk, vagy ha van is, nagy ívben sz..nak rá. :))
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:06:00
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:06:43
Recept? ;-)
Fitz 2008.03.21. 15:07:10
Én ki tudom, de amatőr vagyok, vagy 3 percig is eltart.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:07:22
Na, még teológiai érvek is előkerülnek...
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:09:10
Elvben ki tudom, de attól függ, honnan hova. Mondjuk nem sokkal nehezebb, mint egy közönséges kockát, javaslom, azon kezdj el gyakorolni.
gastro, missing in action 2008.03.21. 15:09:45
megint a mézes-mustáros ánkölbenszes mérget eszed, majd jól összefossantod magad megint :-PPP
Tessék már valami normálisat is enni!
Fitz 2008.03.21. 15:10:10
Krumpli?
Kicsit elaludtál-e?
gastro, missing in action 2008.03.21. 15:10:45
valmont 2008.03.21. 15:11:40
nyanyanya 2008.03.21. 15:14:12
Fitz ahh mar tegnap is tok jol voltam..
Es ma este porkolt lesz a vacsiiiiiii:D
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:14:40
Fitz 2008.03.21. 15:16:13
Gravi,
Na mi van, Rubik-kocka téma befulladt?
Múltkor láttam egy srácot am etrón, kicsit autista lehetett, Rubik sapesz, Rubik táska, és gyakorolt.
Lemértem, nagyjából 24 másodperc alatt rakta ki, hát igen, van még hova fejlődnie. :D
nyanyanya 2008.03.21. 15:16:54
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:17:06
Hooker, 2008.03.21. 15:14:40
Miért, a menny meg a pokol, az angyali karok, a feltámadás, a gyónás szentsége stb. miben különbözik ezektől?
nemtudom 2008.03.21. 15:19:01
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:20:32
gastro, missing in action 2008.03.21. 15:22:06
perkelt disznáuból?! esetleg egy jó kis borjúpaprikás?!
nyanyanya 2008.03.21. 15:32:29
DrSzöszi 2008.03.21. 15:32:38
Kettő darab lúzerhülye egy darab pár.
Na, megyek vissza melózni, legalább nem vonja el a figyelmem.
Amúgy nő.
És valószínűleg tényleg szar vele a szex. Meg a pasijával is.
Vagy csak én lettem morcos.
;)
Greo (törölt) 2008.03.21. 15:32:38
DrSzöszi 2008.03.21. 15:33:16
MELYIK?
Az MNK vagy a MPF?
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:34:32
Más a tisztelet, és más a racionalitás. Racionalitás szempontjából nem lehet őket megkülönböztetni, mert egyik sem igazolható. Ettől függetlenül a hiedelmeknek, vallásoknak megvan a létjogosultságuk. Különösen, hogy vannak élethelyzetek, amelyeket az ember leginkább úgy képes elviselni, ha felfüggeszti a racionalitást.
Vitát én sem szeretnék, mert nem látom értelmét. A vita racionális érvekre épül, a hit pedig -- ha valóban hit -- racionálisan nem kérdőjelezhető és nem erősíthető meg.
gargoyle 2008.03.21. 15:37:31
kaméleon 2008.03.21. 15:41:52
tudja valaki, vagy már megfejtésre került, hogy nő vagy férfi a beküldő...mert szeretném tisztázni a nemi viszonyokat..:D
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:43:45
kaméleon 2008.03.21. 15:45:51
lehet ok sem tisztaztak idoben ezt a fontos kerdest hogy ki pasi es ki no, ezert gyenge a szex...
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Te materialista!:DDDDDDDDDDDDDD
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:46:30
kaméleon 2008.03.21. 15:48:04
"Ez egy üzenet. Ha minden héten megjavíthatnánk egy kapcsolatot, akkor ez lenne az, mert szegény nő szeret. És nincs rosszabb ennél."
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:48:27
A hit tiszteletét úgy értettem, hogy elfogadom, hogy ő úgy gondolja, nem pedig úgy, hogy őt nagyra becsülöm a hite miatt.
Hooker, 2008.03.21. 15:43:45
Akkor jó. Ja, és az a minimum, hogy valaki elfogadja, hogy ironizálnak a nézetein. Ironizáljon ő is máséin. Ez az egyenlőség.
kaméleon 2008.03.21. 15:41:52
Bölcsebbnél bölcsebb érvek hangzottak el. :-)
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:48:40
gargoyle 2008.03.21. 15:50:14
gastro, missing in action 2008.03.21. 15:50:40
a Karma az nem egy étteremhálózat , mint a Leroy?!
:-D
kaméleon 2008.03.21. 15:51:00
mennyire nincs ebben igazad ! lásd szcientológia....
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:52:32
Hát ez viszont olyan, hogy becsülöm a Józsit, minden nao eljár a Koccintósba, haza alig bír menni, másnap teljesen rosszul van, de hóban, fagyban, forróságban, mindig elmegy. Ha meg nem tud, egészen rosszul van.
OK, kissé talán (?) fura a párhuzam, de arra szeretnék rámutatni, hogy azok az emberek sem igazán döntést hoznak. Magyarul lételemük, minden örömével és lemondásával együtt. Megbecsülés viszont azért jár, amikor az ember valóban fáradozik valamiért, nem azért, hogy nem dönthet másképp.
Prez (törölt) 2008.03.21. 15:54:20
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 15:54:36
A csaj karmázott. Nem hiszem, hogy étteremlánca lenne, nem volt se piros Ferrari, se Kajmán-szigetek.
kaméleon 2008.03.21. 15:55:01
akkor erőtveszek magamnak..és elolvasom hátha tanulságos lesz a mai napom!:DDDDD
DrSzöszi 2008.03.21. 15:56:45
ja, ha étteremlánca lenne vagy Ferrarija, biztos jó lett volna a szex.
:D
DrSzöszi 2008.03.21. 15:58:16
Csak szerencsére nem pont ebben a sorrendben.
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:02:57
az exem apuja gör.kat. pap volt. és nagyon is normális. ex bátyja is az lett. Dönthettett volna máshogy is, nem kellett volna az apuka nyomdokaiba lépni (ahogy az öccse nem is lesz pap). Rengeteg lemondás és tanulás után pap lett, és boldog.
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:06:55
petya a barátságos :) 2008.03.21. 16:08:09
filigránbarna 2008.03.21. 16:11:12
Ez nem igaz, hiszen a másik verzió, ha blogoldalon térképezik fel egymás üzeneteit és gondolatait. Lehet, hogy nemsokára cseten fognak újra összejönni.
A jó öreg Hope 2008.03.21. 16:11:38
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:12:50
A jó öreg Hope 2008.03.21. 16:16:02
azon gondolkodtam, egyszer tök vicces lenne egy posztot irni ide, de sajnos vagy szerencsére nekem nincsenek különleges szakjtásaim, de majd igyekszem, mindent a blogért:-):-)...
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 16:18:53
Ja, csak kérdés, hogy kivel. :-)
Hooker, 2008.03.21. 16:02:57
Semmi baj, szeretek vitázni (elmét csiszolgatni :-), ráadásul ez még messze van az igazi vitától. Konkrét esetekről pedig tényleg ne...
petya65 2008.03.21. 16:08:09
Azért tényleg nem semmi, hogy a haverokon keresztül tárgyalják meg a szexuális életüket... :-(
DrSzöszi 2008.03.21. 16:20:47
csak óvatosan, a csoki olyan, mint a szerelem.:)
gastro, missing in action 2008.03.21. 16:26:00
"...talán a karmom, talán egy hatalmas liba..."
mondtam én, hogy nő az írója!:-D
DrSzöszi 2008.03.21. 16:26:22
Mondjuk nekem volt olyan "kapcsolatom", amit a haveroktól tudtam meg, hogy van. Meg hogy szex is van.
De aszondták a haverok, hogy jó volt.
;)
gastro, missing in action 2008.03.21. 16:29:55
Havi családi kassza esküvő után: 70.000 ft
Karmafelmérés (aura szinezéssel), a Westend földszintjén: 3900 ft
Kibeszélni a haveroknak, mekkora szar a feleségem az ágyban: PRICELESS!
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:30:14
hope: hehe! pedig azért vannak sztorik neked is! küldj egyet, nem baj, ha nincs benne szakítás, elnézzük neked, de vicces legyen ám!
DrSzöszi 2008.03.21. 16:33:13
abban ne legyen hiba!:D
Az megvan, hogy kérdezik a férjtől, milyen az asszony az ágyban?
- Hát, van aki dícséri, nekem speciel nem jön be.
;)
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:35:56
viszont:
Srác autóban ül a barátnőjével egy parkban és könyörögve kéri, hogy engedje, hogy szeretkezzen vele, de a lány nem hagyja. Végül a fiú így szól:
- Ugyan már! Csak félig fogom bedugni!
A lány erre beleegyezik és azt mondja:
- Jól van, de csak félig... Ígérd meg!
A fiú megígéri, azzal ráveti magát a nőre, és tövig bedugja neki. A lány,
érezve a löketeket, nagyon élvezi, és azt mondja a barátjának:
- Dugd be egészen! Dugd be egészen!
A fiú, kissé szégyenkezve, próbálja menteni a büszkeségét:
- Oh nem! Az ígéret szép szó...
filigránbarna 2008.03.21. 16:37:11
:D:D:D:D
DrSzöszi 2008.03.21. 16:38:44
Mint a főnökösben...
"Főnök, főnök, már bent van?
-Igen.
- úúúú, főnök, de nagy!!!"
:D
(Azért az elég kemény poszt ahol még off-ban is csak a viccekig bírunk eljutni.:)
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 16:40:00
Az a legjobb ebben a viccben, hogy mennyire életszerű! :-DDDD
gargoyle 2008.03.21. 16:40:15
qdb.hu/4809
kaméleon 2008.03.21. 16:41:36
...és előveszi a gumibotját...
:DDDDDDDDDDDDDDDDD
gargoyle 2008.03.21. 16:41:44
qdb.hu/4734
A jó öreg Hope 2008.03.21. 16:42:09
hát sztorijaim valóban vannak, de azok sör mellé valók és nem blogra, szakítás meg nincsbenük, szakításilag egyszerű kis szürke hétköznapi figura vagyok, de szakítás miatti búfelejtésből kialakult helyzetek bulik:-):-) hát ott bizony fordultak már alő vicces dolgok
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:43:16
kaméleon 2008.03.21. 16:46:19
oszd meg velünk,ezen izgalom mentes délután..:)
DrSzöszi 2008.03.21. 16:47:57
de télleg.
Mer' már mingyá komolyan fogok dolgozni inkább péntek délután 5.kor!:) Ne hagyj szégyenben!:)
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:48:21
A jó öreg Hope 2008.03.21. 16:48:33
sajnálom, mondtam hogy ezek a ssztorik sör mellé valók:-):-), aki sörözött már velem, az biztos hallott egyet kettöt:-), én meg bizom benne, hogy másnap nem emlékszik rá:-):-)
kaméleon 2008.03.21. 16:49:00
Zöld a moha, zöld a páfrány,
Meglocsollak, házisárkány.
Sivatagban él a teve.
Locsolkodni jöttem. Hehe!
Árok partján döglött ló.
Én vagyok a locsoló.
Én kis kertész legény vagyok,
Magam után szagot hagyok.
Zöld erdőben jártam,
Zöld levelet láttam.
Elszívtam! Bejött!
Ganédombunk oldalában megjelent egy bögöly,
meglocsollak, azé' hogy meg ne dögölj!
A jó öreg Hope 2008.03.21. 16:51:25
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:51:30
A parasztgyerek bemegy a kupiba. Kérdezi tőle a naccsassz':
- Aztán tudsz-ééé dugni, te gyerek?
- Ééén? Két éve megdugtam egy medvét, azóta nekem gyűjti a mézet!
filigránbarna 2008.03.21. 16:51:48
én is vevő lennék egy ilyen beszélgetésre.
gargoyle 2008.03.21. 16:52:10
honapokig hallgatta szegeny a kocsmaban hogy "persze, tudjuk, fellabu leany, lemaradt a csordatol"
gargoyle 2008.03.21. 16:52:49
Prez (törölt) 2008.03.21. 16:53:31
mindenkinek KELLEMES HÚSVÉTOT!
csajok: sok locsolót!
a versike:
Jó reggelt, jó reggelt,
Gyönyörű tavasz van,
De nem ezért vigyorgok,
Hanem, mert bebasztam!
Devil Inside 2008.03.21. 16:54:55
"Istenem, kérlek:
adj nekem bölcsességet, hogy megérthessem a páromat,
adj szeretetet, hogy megbocsáthassak neki,
és adj türelmet, hogy elviseljem a hibáit!"
"Mert ha erőt kérnék, akkor biztos agyonütném.
Ámen."
DrSzöszi 2008.03.21. 16:56:12
(Azóta ezt hallottam vissza mindenféle urban legend-ként is, hogy srác tükörbenézve közölte hogy "Jézus, nem csak megdugtam, de meg is ettem", de valójában ilyesmi nem volt, csak állt ott, mások meg röhögtek...
Bocs, ha valakinek érzékeny a gyomra.
A jó öreg Hope 2008.03.21. 16:56:18
neked is kellemes nyuszizást és husvétolást, és persze éljen május elseje:-)
kaméleon 2008.03.21. 16:59:54
Férfias locsolóknak:
Van nekem egy kis locsolóm,
Kölni nincsen benne,
Ha én azt most elővenném,
Nagy röhögés lenne.
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár két puszi!
Galagonya túróval,
Itt állok a fúróval.
Szabad-e locsolni?
Piros tojás, kék tojás,
Nekem is van két tojás,
Föl a szoknyát, le a bugyit,
Hadd locsoljam meg a nyuszit.
Van nekem egy locsolóm,
nincsen dugó benne.
Akit azzal meglocsolok,
elmehet majd GYES-re.
Szeged felől jön a gőzös,
Oda öntök, ahol szőrös.
Piros tojás, fehér nyuszi,
ez itt mind csak maszlag
Gyere kislány meglocsollak,
...oszt utána meglátjuk
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:00:07
ment mail:-)
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:01:15
nekem kb 10 éve ez a versikém, és látom te is felvetted a kis listádra:-):
Piros tojás, fehér nyuszi,
Locsolásért jár két puszi!
Lui_78 2008.03.21. 17:04:50
Itt vagyok leharcoltan:)
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:06:10
kaméleon 2008.03.21. 17:06:26
A nő abban különbözik a tranzisztortól, hogy nem három, hanem négy lába van. Tehát inkább két darab ellenálláshoz lehet hasonlítani. Panelbe ültetését nehezíti, hogy lábai nem ónozottak. A lábak végén lévő bemetszések néha lakkozva vannak, a lakkozás színéből a processzor bonyolultságára lehet következtetni. A rikítóra lakkozott példányok általában igen egyszerűek, visítva nevetnek, és nem értik, a hajó miért úszik a vizen, hiszen vas...
Egyébként e bemetszések léte gyártástechnológiai okokra vezethető vissza, gyakorlati hasznuk nincs. Sőt, ha szükséges a nő rögzítése, ajánlatos ezeket lecsípni, lereszelni stb.
* A nő 1 (bé;l)csatornás.
* MOS, de ha megkérik, vasal is.
* Felső végén egy ütésnemálló tokban helyezkedik el a központi egység. E központi egység bonyolultsága változó, általában fordítottan arányos a formatervezés színvonalával. A fejlett, 3 bites processzorral és 17 bites memóriával rendelkező példányok gyengén formatervezettek, míg az egyszerűbbek (1 bites processzor, 1 bit memória) igényesebb külsejűek.
* A nőnek két füle van, tehát szállítható.
* A nő képes a karakterfelismerésre, különösen az "1000Ft", az "5000Ft" és a "10000Ft" karaktersorozatok felismerésére.
* A nő input-output eszközei a felső és a középső részén helyezkednek el. A felső részén az input, az alsó részén az output eszközök. Megemlítendő, hogy az alsó részen található egy igen fontos input-csatlakozó, a memóriabővítő hüvely. (6.3 Jack) Ezenkívül néha a felső input eszközök outputként is működnek. Például: akkumlátorsav-túlfolyás esetén, és ezt az OF flag is jelzi.
A nyaknak nevezett részben futnak az adat és cím buszok, és egyéb érdekes dolgok, például egy gégecső. Az eszköz ezen tud port és egyebet szívni. A nyak sajnos elég rövid, ezért ha a CPU-t másik szobában akarjuk tárolni (mert például túl randa), akkor problémáink lesznek. Ha lejjebb megyünk, akkor két potenciométert találunk, a nőt ezzel lehet gerjesztett állapotba tekerni. A has közepén helyezkedik el az a nyílás, amin a gyártáskor a nő légmentes lezárása előtt kiszívják a levegőt.
* A nőt ne tároljuk függesztve, mivel gyárilag lábakra van szerelve, állítsuk mindig ezekre. Ha a nőt esetleg fektetve tárolnánk, a lábait akkor sem tanácsos leszerelni, mivel ez árt az esztétikai megjelenésének, és a körülményes visszaszerelés miatt nekünk kell majd reggelit készíteni.
Ezzel tehát rövid betekintést kaptatok egy eszköz felépítésébe, működésébe. Legyetek bátrak, használjátok egészséggel!
forrás:vicc.net
gastro, missing in action 2008.03.21. 17:08:00
ezeknél itt nincsen
Na lányoknak bőséges "kemény" locsolókat! Fijúknak meg nedves alanyokat kívánok!
:-D
Lui_78 2008.03.21. 17:08:29
Ki jön este? Érdemes elmennem?:)
filigránbarna 2008.03.21. 17:11:41
DrSzöszi 2008.03.21. 17:11:49
néhol nehéz volt követnem.:)
Biztos a pirosra lakkozott bemetszéseim miatt.
:D
Lui,
én ma biztos nem, ápolónőset játszom.
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:12:25
bár ezt már ismertem, de azért köszi, jó volt ujra látni, hasznos tanácsok ezek a jővőre nézve:-):-)
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:14:10
nem rohanok én semmi elé,...
Lui:
boby,mp, szaffy, angyal , én tudom hogy megyünk, másról én egyenlőre nem tudok
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 17:14:12
Ezt tényleg úgy kell érteni, ahogy én értem, vagy nagyon hülye vagyok?
Lui_78 2008.03.21. 17:14:16
Kááááár...
Asszem akkor ma én is lustulok...
:)
DrSzöszi 2008.03.21. 17:16:11
tartok tőle, hogy úgy kell érteni.
:)
Nem volt guszta. Ezért mondtam, hogy a vizuálisabb típusoktól bocs.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.21. 17:16:39
Tudtommal egy hét múlva.
kaméleon 2008.03.21. 17:18:08
"Frappáns ötlet volt drágám, hogy a koszos zoknidat az asztalon tárolod. Így mindig szem előtt van, és biztosan nem felejtem el kimosni."
"Milyen kedves Tőled, hogy felhajtva hagyod a WC ülőket, így megspórolsz nekem egy mozdulatot, amikor ki akarom sikálni."
"Milyen figyelmes Tőled, hogy nem emlékeztetsz állandóan a koromra! Bezzeg a bunkó kollegáim egy rakás virágot adtak szülinapomra. Alig bírtam hazacipelni. Nincs is ennyi vázánk. Meg jó, hogy minden este legurítasz egy pár sört, így az üres üvegeket vázának használhatom."
"Mar megint színjózan vagy, hányszor mondjam még, hogy sokkal aranyosabb vagy egy kis szalonspiccel? Sipirc a kocsmába, és 4 féldeci előtt haza ne gyere nekem, mert nem foglak beengedni."
"Légy szíves hangosítsd fel a tevét, hogy a konyhában is halljam a meccset!"
"Már megint frissen borotválkozva bújsz hozzam? Hányszor mondjam még, hogy nincs férfiasabb a két napos borostánál?"
"Teszed le rögtön azt a porszívót? Romba döntöd az illúzióimat. Ilyet csak homokosok tesznek, ráadásul megmelegszik a söröd, amit most töltöttem ki...."
"Kérlek, meséld el újra, hogy fogtad el tegnap a Lajos betlijét azzal a zseniális trükkel!"
"Imádom, ahogy szellentesz, mikor mellem bújsz, mert érzem, hogy mellettem igazán tudsz lazítani egy feszültségekkel teli, nehéz nap után!"
DrSzöszi 2008.03.21. 17:18:19
pedig tervbe vettem, hogy egyszer már lenézek, és meg is teszem lassan,
mert amúgy kétpercenként identitásválságba sodor valaki itt :)
Jó pihenést.
gargoyle 2008.03.21. 17:19:00
bohokas fiatalok buliznak:
qdb.hu/792
gargoyle 2008.03.21. 17:19:43
DrSzöszi 2008.03.21. 17:20:18
Ilyet én gyakran szoktam mondani.
A többire még edzenem kell.
Node nem is vagyok feleség!:)
filigránbarna 2008.03.21. 17:20:48
Mail.ment.
DrSzöszi 2008.03.21. 17:22:51
azt hiszem, összekeverted két külön kommentre adott reakciómat.:)
Abban - remélem - valóban semmi nem guszta nincs.:)
Jövő péntek még simán összejöhet.
kaméleon 2008.03.21. 17:33:04
- Olyan, mint egy sivatagi délibáb. A távolban paloták, pálmák, tevék látszanak. Aztán amikor közelebb érsz, akkor eltűnik a palota, a pálmák, és kettesben maradsz a tevével.
Mi a különbség az erotikus és a perverz szex között?
- Az erotikus szexnél egy tollat használsz, a perverznél egy egész csirkét.
- Milyen az ideális férj?
- 90-70-60. Kilencven éves, hetvenes IQ-ja van és hatvan milliója a bankban.
Mi az: két golyó a kezedben?
- Egy férfi teljes figyelme.
Milyen a kocsmai sztriptíz?
- A kocsmáros lehányja a ruháját.
Mi az, amit két fiú tud egyszerre csinálni, de két lány nem?
- Egy bilibe pisilni.
Mi a különbség a bűn és a vétek között?
- A kefélést elkezdeni bűn, de abbahagyni vétek.
kaméleon 2008.03.21. 17:35:37
de, lehet csak viccelek!:DDDDDDDD
gastro, missing in action 2008.03.21. 17:36:11
jaja !
Azért is felejtettem el, hogy otthon meg már most van... De ez a locsolni járás szerencsére nem hiányzik...
Vagyishát de, egy bizonyos lány meglocsolása:-)
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:36:21
látom nagyon belendültél:-) de igy péntek délután jó is ez:-):-)
filigránbarna 2008.03.21. 17:41:15
Azt te rajzoltad? :)
kaméleon 2008.03.21. 17:42:29
távlocsolás működik?:)
kaméleon 2008.03.21. 17:43:25
remélem nem uncsi és azért valakinek vannak új momentumok benne..
:D
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:44:09
nem:-) én sajna nem tudok ilyen jól rajzolni, egy régi exem rajzolta:-)
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:45:55
hát hogy lenne számomra uncsi bármi amit Te csinálsz:-):-), amugy jól szorakozom rajtuk, bár már nagyon mennék haza, de még 6-ig melo:-(
kaméleon 2008.03.21. 17:45:56
- Amikor az övé már elfáradt.
Mi a közös a hitben és a meggyőződésben?
- Az, hogy a férfi gyerekkorában csak azt hiszi, hogy a töke csak pisilésre való. Öreg korára viszont meg is győződik róla.
Mi a három legjobb dolog a világon?
- Előtte egy konyak, utána egy cigaretta.
Hány éves az az illető, aki 1965-ben született?
- Az a kérdés, hogy férfi-e vagy nő?
Meddig illik egy nőnek felemelni a szoknyáját?
- Harminc éves korig.
Honnan lehet tudni, hogy egy nőnek orgazmusa van?
- Kit érdekel?
Mi a különbség az UFO és a rendes pasi között?
- UFO-t már láttak.
filigránbarna 2008.03.21. 17:47:02
A jó öreg Hope 2008.03.21. 17:49:14
és tetszet a rajz szakmai szemmel?
Dr F. 2008.03.21. 17:52:09
filigránbarna 2008.03.21. 17:54:14
A rajz alapján sokszor belemerül a részletekbe. Aprólékos csak nem az "egészet" látja. Szerintem tanult rajzolni valahol, a vonalvezetéséből így tűnik nekem. Látszik, hogy önmagával gyakran gondjai vannak, és sokszor önbizalom hiányos. Kissé külsőcentrikus, de érzelmes mély gondolkodású ember. Meglátja a szépet. Nem mindig tisztázza le magában a dolgokat, sok a lezáratlan érzelme. Ez vezet sokszor konfliktushoz. Nemtudom, ezek csak tippek.
kaméleon 2008.03.21. 17:56:34
köszönöm!én is szeretem olvasni a hozzászólásaidat!:)
www.youtube.com/watch?v=uf0-O5jPeT8&feature=related
nyanyanya 2008.03.21. 17:58:59
zzombiee 2008.03.21. 18:00:03
ez tényleg brutális.
A jó öreg Hope 2008.03.21. 18:02:02
:-):-) uh:-), egész szép, nagyjából jók a tippek, ilyesmi volt Ö akkoriban, mikor ezt rajzolta, bár ez már egy kb 4 évvel ezelötti kép.
kaméleon 2008.03.21. 18:02:19
és nem zárodott össze a hüvelyizma a lánynak, hogy a korházba szedjék ki belőle?
zzombiee 2008.03.21. 18:03:00
nem vagy egyedül.
még nem is mondtam, hogy nagyon finom volt a múltkori kókuszgolyó. :))
A jó öreg Hope 2008.03.21. 18:03:28
kaméleon 2008.03.21. 18:03:54
én pálcika emberkéket tudok rajzolni..sajnos:)
mi a tipped?
kaméleon 2008.03.21. 18:05:00
kellemes hosszú 7végét!:)
köszönöm!:D
filigránbarna 2008.03.21. 18:05:55
Akkor etióp családkép sem okozhat gondot. :)
gastro, missing in action 2008.03.21. 18:07:36
elhalasztottam 3.-ára! Jön ki meglátogatni, bevállalta a vízumkérdést meg mindent.. Megyünk megnézzük a kremlint:-), én meg bevállaltam egy balett előadást miatta! na az kemény lesz, szerintem a felétől alszom:-DDD
filigránbarna 2008.03.21. 18:08:49
szép estét :)
kaméleon 2008.03.21. 18:08:56
rákeresek a rajzelemzésre mert a fülembe tetted a bogarat!:DDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 18:11:06
nemsemmi megalkuvások'!:DDDD
szereti a balettet?..vagy kötelező, ha már ott van az ember..?
gastro, missing in action 2008.03.21. 18:16:15
hát állitólag kötelező is, mert világhírű, ennyi sznobkodás meg felefér:-), nameg 10 évig balettozott, így gondolom örül neki:-)
filigránbarna 2008.03.21. 18:17:12
Azt jelenti, hogy zavar az alakod. :D nemtudom. :D ;):D
nyanyanya 2008.03.21. 18:22:00
kaméleon 2008.03.21. 18:23:36
ennyi kultúra belefér!:)csak ne horkolj!:DDD
kaméleon 2008.03.21. 18:25:17
talált sülllyedt!:o:D
az állandó szivecske rajzolásra már rá sem kérdezek...:D
filigránbarna 2008.03.21. 18:26:03
gastro, missing in action 2008.03.21. 18:29:45
buzi vagy!
:D
filigránbarna 2008.03.21. 18:30:20
kaméleon 2008.03.21. 18:32:23
sejtettem..mit sejtettem,...tudtam!!!:DDD
nem tagadom!:)
filigránbarna 2008.03.21. 18:34:08
Igen mondjuk, érdekes lenne nem sejtened, hogy nő-e vagy. :)
filigránbarna 2008.03.21. 18:37:03
kaméleon 2008.03.21. 18:37:46
sem a végletest:)
fb
és ha szaggatottan rajzikálok és mindig visszahúzom a vonalat a másikra..?
remélem érthető..:)
Lui_78 2008.03.21. 18:39:10
filigránbarna 2008.03.21. 18:40:31
nem. :) De, ha jól értelmezem akkor olyan "szőrös" rajzolásra gondolsz? :)
megfontolt és meg akar felelni mindenkinek. ne törekedj erre annyira :)
kaméleon 2008.03.21. 18:41:19
és mit néznétek meg?:)
. . (tör 2008.03.21. 18:41:48
kaméleon
hát állitólag kötelező is, mert világhírű, ennyi sznobkodás meg felefér:-), nameg 10 évig balettozott, így gondolom örül neki:-)
--AZ EGERSZEGI SE JÁR USZODÁBA.. UTÁLJA :)
Lui_78 2008.03.21. 18:43:56
Nem vénnek való vidék...de asszem tényleg kihagyom...:)
hajdú 2008.03.21. 18:44:02
Mi folyik itt, rajzgrafológia?
filigránbarna 2008.03.21. 18:44:31
unatkozunk. :)
nyanyanya 2008.03.21. 18:46:13
hajdú 2008.03.21. 18:46:53
nyanyanya 2008.03.21. 18:47:19
kaméleon 2008.03.21. 18:49:25
húzok egy vonalat és a feléig visszahúzom, onnan haladok a rajzolni kivánt mintára de ezzel a technikával végig..
:DD
sose tudtam egy vonallal rajzolni..
:)
filigránbarna 2008.03.21. 18:49:43
filigránbarna 2008.03.21. 18:50:13
filigránbarna 2008.03.21. 18:51:03
ne haragudj, de ez még mindig zavaros. :D
kaméleon 2008.03.21. 18:51:40
jobban vagy?:)
kaméleon 2008.03.21. 18:55:34
úgy látam a bemutatóban durva film..
:)
Lui_78 2008.03.21. 18:56:35
Nincs apelláta?:)
filigránbarna 2008.03.21. 18:56:49
hajdú 2008.03.21. 18:57:25
Szerintem nem. Persze lehet, hogy van, amire rá lehet ezt az elemzést húzni, de szerintem alapvetően nem. Persze nem is láttad, mit rajzoltam, úgyhogy én vagyok rossz leíró :) (Igazából talán azért is szeretek ilyeneket rajzolni, mert majdnem építész lettem, és oda kellett a felvételihez. De aztán mégse. Szerintem nosztalgiából húzom elő ezt az alakzatrajzolást. Szoktam mást is rajzolgatni, csak ez jutott eszembe most.)
filigránbarna 2008.03.21. 19:00:21
Van, aki tudat alatt kezd el formákat és alakzatokat rajzolni, maga sem tudja miért. Egy idő után feltűnik, hogy mindig ugyanazt rajzolja le, és végül nem tudja maga sem mit jelent. Az jelzés én úgy gondolom. Persze a vonalvezetés is sokat számít, stb. Hope rajzát láttam, onnan tudtam jól elmondani miről "szól".
hajdú 2008.03.21. 19:00:25
filigránbarna 2008.03.21. 19:00:55
nyanyanya 2008.03.21. 19:01:13
Lui nincs hat:P Megyunk egyutt azt cso:D Csak mikor..:D
hajdú 2008.03.21. 19:01:21
kaméleon 2008.03.21. 19:01:51
fogj egy ceruzát kezdj valamilyen mintába..
rajzolok úgy 5 cm és visszahúzom a hegyét az a vonal feléig..aztán megint rajzolom tovább és megint visszahúzom azt megerősítve../vastagítva ezzel/...és így haladok a mintán..
a pöttyözgetéseimet nem kell kielemezni, lustaság az oka..:DDDDDDDDDD
nyanyanya 2008.03.21. 19:01:59
hajdú 2008.03.21. 19:04:45
Még egy ilyen film, aminél ugyanez az élmény volt régen, hogy az egész mozi csöndben hagyta el a termet: Amerikai história X. Már régi, de nagyon jó film.
Asszem meg fogom nézni akkor ezt is...
kaméleon 2008.03.21. 19:05:06
itt utána nézhetsz Te is!:)
zoltanvass.freeweb.hu/
nyanyanya 2008.03.21. 19:05:54
hajdú 2008.03.21. 19:06:56
Értsem úgy, hogy ez mind csalás volt? :))
gastro, missing in action 2008.03.21. 19:09:00
gastrophil 2008.03.21. 18:16:15
kaméleon
hát állitólag kötelező is, mert világhírű, ennyi sznobkodás meg felefér:-), nameg 10 évig balettozott, így gondolom örül neki:-)
--AZ EGERSZEGI SE JÁR USZODÁBA.. UTÁLJA :)
Én sem, pedig 9 évig waterpolo :-D
de megkérdeztem és ugrált örömében (állitólag:-)
filigránbarna 2008.03.21. 19:09:12
látom a filigránbálna téma még mindig aktuális :)
Megnézem ma szerintem, nekem az utóbbi időben a pillangó hatás volt ilyen, és az örök klasszikus a Forrest Gump.
Hajdú/Kaméleon
Én nem netről tanultam, én óvoda óta rajzolok, iparra készülök, és rengeteg rajzos ismerősöm van. Olyan emberek, akiket tényleg ismerek, és ezáltal tudok általánosítani rajz típusokat, vonalvezetéseket embertípusra és érzelmekre is. Nemtudom elmondani, ezeket csak így gondolom, ilyen vagy olyan ember lehet, aki így rajzol. Ezek javarészt csak tippek különben is.
kaméleon 2008.03.21. 19:11:03
mire gondolsz?..mi volt csalás?:)
hajdú 2008.03.21. 19:11:14
Igen, az! Meg a büszke arc utána. Meg a film vége. Az fejbevág. Nem lehet elfelejteni, nem lehet nem elgondolkodni. Hogy mennyire értelmetlen az egész, és mennyire nem egyszerű semmi.
Na akkor még egy ilyen film: Traffic.
Mostanában valahogy nem is láttam olyan filmet, amire igazán emlékeznék. Valószínűleg az én hibám is... Ajánljatok!
filigránbarna 2008.03.21. 19:11:29
az elemzésemre gondol... :)
hajdú 2008.03.21. 19:11:46
A rajzelemző program...
filigránbarna 2008.03.21. 19:12:26
Légy oly szíves oszd meg velem a táblára rajzolt műveidet, érdekel. Ígérem, nem lesek. :)
hajdú 2008.03.21. 19:12:39
Elhiszem, hidd el :)
hajdú 2008.03.21. 19:13:18
De vannak rajta szigorúan titkos dolgok is, úgyhogy ki kell retusálnom :)
filigránbarna 2008.03.21. 19:14:50
Remélem nem ilyen termékenységi szimbólumokra gondolsz. :D:D:D ha nem, küldheted nyugodtan, diszkrécióval kezelem. :)
kaméleon 2008.03.21. 19:14:57
örülök, hogy jobban vagy!:)
hajdú 2008.03.21. 19:16:39
nyanyanya 2008.03.21. 19:17:02
kaméleon 2008.03.21. 19:18:48
én nem vagyok egy balettértrajongó..de ott én is megnézném!:)
hajdú 2008.03.21. 19:19:07
filigránbarna 2008.03.21. 19:20:46
nyanyanya azthitte, hogy ez a nevem, így emlékezett rá. Aztán viccesebbnek találta a filigránbálnát, úgyhogy mostmár teljesen át lettem spekulálva filigránbálnává. :D
gastro, missing in action 2008.03.21. 19:21:56
biztos azért ültek még 3 percig mozdulatlanul, mert mindenki bealudt...
vagy Te már láttad és most megnézed még1x? És közben spoilerezel?:
"Te figyelj Lui, most jön az a rész amikor legyilkolják az egész kocsmát.. figyelj-figyelj..!"
hehe
hajdú 2008.03.21. 19:22:23
filigránbarna 2008.03.21. 19:23:13
kaméleon 2008.03.21. 19:23:22
érthető volt a leírásom?:)
Lui_78 2008.03.21. 19:25:20
gastro, missing in action 2008.03.21. 19:28:15
Eston Kácsör egész jól nyomta:-D
De a Survivor is jó...
főleg az idei évad
:DDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 19:29:43
igenigen, bocsi :)
Szóval, tippjeim kimerülnek annyiban, hogy nem mindig vagy önmagaddal tisztában, azok az emberek akik nem rajzolnak/nem akarnak/nem tudnak egy vonallal, általában kusza érzelmi világot tükröznek, nem magabiztosak. Szeretsz biztosra menni, ezért félsz a csalódásoktól, ebben sem vagyok biztos de szerintem hamar feladod a dolgokat. Olyan értelemben, hogy nem küzdős típus vagy. De a jó égért képeket küldjetek már nekem, mert így nemtudok magam elég képzelni dolgokat annyira mint egy konkrét rajzból. :)
filigránbarna 2008.03.21. 19:31:02
Nekem még a Harcosok klubja is elég bejövős volt és a most ment mozikban Mesterdetektív. Az Amerikai História X is nagy kedvenc, de vannak még ilyenek mint a Blöff pl :)
filigránbarna 2008.03.21. 19:31:36
hajdú 2008.03.21. 19:33:44
kaméleon 2008.03.21. 19:37:16
kusza az érzelmi világom?:.hát biztos van mit rendezni rajta..
hamar biztos nem adom fel a dolgokat!:D
különben nem lennék itt és most ahol vagyok..
:DDDDD
magamba szállok..keresstek ha magasra repülnék..:)
hajdú 2008.03.21. 19:38:00
Meg még eszembe jutott egy, a Match Point. Az jó film volt...
filigránbarna 2008.03.21. 19:39:22
sry,tippek.
kaméleon 2008.03.21. 19:43:19
jaaa..az új rambót megnéztem..szörnyen repkednek a testrészek benne..
a gyerekeit meg elvitte a premierre..ufff
:)
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.21. 19:43:51
kaméleon 2008.03.21. 19:44:09
nem vitatom amit írsz!!..sőt!!
hajdú 2008.03.21. 19:44:36
(felügyelőbizottság :))
Íme! ;)
filigránbarna 2008.03.21. 19:44:42
küldj képet, megmondom. :P:)
kaméleon 2008.03.21. 19:45:10
attól függ... kihez?:D
filigránbarna 2008.03.21. 19:45:24
e-mailes lesz a válaszom ha nem gond. :)
filigránbarna 2008.03.21. 19:46:21
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.21. 19:46:21
kaméleon 2008.03.21. 19:47:06
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.21. 19:48:36
gastro, missing in action 2008.03.21. 19:49:00
Superbad?:-)
najó szeretem a The Amazing Race-t is:-DDDD
Fú , és az milyen volt, amikor a Keresztapában a lófejet belerakták az ágyba.... Tegnap láttam!
:-DD
filigránbarna 2008.03.21. 19:49:42
gastro, missing in action 2008.03.21. 19:50:00
:-DD
Edrik 2008.03.21. 19:50:58
Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2008.03.21. 19:51:25
nyanyanya 2008.03.21. 19:51:43
Gasztro, a film kurvajo es punktum:P
Lui_78 2008.03.21. 19:53:02
Nemtom:)
hajdú 2008.03.21. 19:53:13
filigránbarna 2008.03.21. 19:53:55
hajdú 2008.03.21. 19:54:58
nyanyanya 2008.03.21. 19:56:01
gastro, missing in action 2008.03.21. 19:59:46
Baz+ Lui, igen vagy nem!? Mondjuk kérj valamit a nyanya-tól, most úgyis ingatag...:-P:-DDD
gastro, missing in action 2008.03.21. 20:00:20
filigránbarna 2008.03.21. 20:00:44
hajdú 2008.03.21. 20:02:00
nyanyanya 2008.03.21. 20:02:04
filigránbarna 2008.03.21. 20:04:27
hajdú 2008.03.21. 20:05:09
Lui_78 2008.03.21. 20:05:12
Mikor induljunk?
nyanyanya 2008.03.21. 20:07:31
nyanyanya 2008.03.21. 20:08:01
filigránbarna 2008.03.21. 20:08:16
kaméleon 2008.03.21. 20:09:30
érezzétek jól magatokat!!:DD
duneem 2008.03.21. 20:10:13
hogy vagytok?
mi a tema?
miert nem mentetek bulizni?:DDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 20:10:42
Lui_78 2008.03.21. 20:11:34
20:45
Előttetek. Csörrentek ha ott vagyok.
hajdú 2008.03.21. 20:13:06
Egész jó! Nem mindent találtál el bár, de van, amit nagyon! Le a kalappal! ;)
filigránbarna 2008.03.21. 20:14:10
Ha már ezt mind leírtam, korrigálást kaphatnék esetleg? :)
maradjunk a nevemnél. :D
kaméleon 2008.03.21. 20:16:42
Szia!:)
mesélj milyen napod volt?..napoztál?:DDDDDD
nyanyanya 2008.03.21. 20:16:50
hajdú 2008.03.21. 20:18:38
filigránbarna 2008.03.21. 20:20:08
duneem 2008.03.21. 20:23:08
ma nem napoztam, suru progim volt:D
aludtam fel kettoig, aztan kajaltam, mentem ping-pong es foci meccsekre nezonek, aztan nekem is volt meccsem, es most ertem haza:D
Lui_78 2008.03.21. 20:23:10
filigránbarna 2008.03.21. 20:24:55
Aktív unalom van.
Lui_78 2008.03.21. 20:25:47
kaméleon 2008.03.21. 20:25:58
húzos napod volt akkor!:DDDDDDDDDDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 20:26:53
Lui_78 2008.03.21. 20:27:31
filigránbarna 2008.03.21. 20:28:35
duneem 2008.03.21. 20:29:29
holnap meg mehetek a tengerpartra, az is kemeny lesz:DDDDDDDD
btw, ezt nezzetek meg:
youtube.com/watch?v=ouiEvdGP1EU&feature=related
illetve hallgassatok:D
filigránbarna 2008.03.21. 20:30:46
Nehéz lehet, ekkora teherrel az ember vállán. :)
Hajdúnak pedig önmagáról szóló Feszty-körkép korrekcióját várom. A hangosbemondónál.
Lui
Mivel foglalkozol?
duneem 2008.03.21. 20:30:56
youtube.com/watch?v=FQt-h753jHI&feature=related
kaméleon 2008.03.21. 20:33:05
nem semmi, de a nyelve igen fehér...
:DDDDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 20:33:24
az, nagyon kemeny az elet:D
nyilvan ezert szelesek a vallaim:DDDDDDDDDDDDDDD
meg egy pecset, szombathelyet bevallalhatnal, es akkor korbejarnad az orszagot:D
esetleg bekescsaba?
filigránbarna 2008.03.21. 20:34:13
Te jó ééééég:D Language?-Englishskaje! :D
duneem 2008.03.21. 20:34:44
filigránbarna 2008.03.21. 20:35:03
Már tervezek ilyen turnét. :D Velem tartasz esetleg? :D
duneem 2008.03.21. 20:36:57
ugyanis van egy hulye bolgar itt, reggelinel kerdeztuk vegzett-e, o meg csak bolintott, ami nekunk igent jelent, de, mint tudjuk nekik nemet
erre mindannyian felalltunk, es elindultunk, szegeny meg menet kozben tomte be az utolso ket falatot:D
es angolul sem tud jobban az enekesnel:DDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 20:37:52
nem akarod akkor mar Dohat is beiktatni?:DDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 20:39:42
illetve nekunk:(
filigránbarna 2008.03.21. 20:40:22
filigránbarna 2008.03.21. 20:41:50
ééénigen. sajnos. De az ajánlatom még áll. ;):D Addig megtanuljuk mi is ezt a számot. Ejhaj mekkora sztárok leszünk :P:)
duneem 2008.03.21. 20:43:01
-szovegertes elegtelen, leulhet, es csendet:D
-kiejtes elegtelen, hazamehet, nem kell tobbet jonnie:D
kaméleon 2008.03.21. 20:43:13
3x néztem végig..nagy az isten állarkertje!!!
:DDDDDDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 20:44:30
akkor nem kapsz soha kepet, orizd csak ezeket a szep pillanatokat az emlekedben:D
mivel megyunk?
akar(tok/sz) jo zeneket?
filigránbarna 2008.03.21. 20:44:34
Még ahol kiütközik az intelligencia:
youtube.com/watch?v=kHZSzuimcrA
kaméleon 2008.03.21. 20:45:13
de jó volt!jöhet a következő!!:DDDD
duneem 2008.03.21. 20:45:23
bar mi is alkottunk:DDDDDDDDDDDD
sot, nemetorszagban is volt egy nagyon komoly, megprobalom megkeresni
filigránbarna 2008.03.21. 20:46:29
Bicikli vagy roller áll pillanatnyilag rendelkezésemre, szóval szabadon választhatsz. :D :)
aranyhaj.blogspot.com 2008.03.21. 20:49:33
aranyhaj.blogspot.com
duneem 2008.03.21. 20:51:41
de erotika-kiallitas lesz:DDDDDDDDDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 20:52:43
de ez valami dilivideó..szándékos..mintha régebben láttam volna ennek a bővített váltizatát..mintha...rémlik:DDDD
kaméleon 2008.03.21. 20:54:06
milyen jólértesült vagy a témában..
:DDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 20:54:35
ez a legnagyobb:DDDDDDDDDDD
youtube.com/watch?v=iaXV9aEh4AA
kemeny keresesembe kerult:D
duneem 2008.03.21. 20:56:15
fb, akkor menjunk VONATTAL:DDDDDDDDDDDDD
onnan csak nem ugrasz ki, ha meglatsz:D
viccet felreteve, akkor kene szereznem egy autot, az ittenit nem tudnam hazavinni:D
2008.03.21. 20:56:22
www.youtube.com/watch?v=udSe5GGWz04&feature=related
kaméleon 2008.03.21. 20:58:20
láttam!..nagyon durva..szerencsétlen gyerek milyen hatások érhették, hogy így kikészült..
...én sajnálom..
jöhet a következő!:DDD
duneem 2008.03.21. 20:58:24
filigránbarna 2008.03.21. 20:58:38
miért nem? kamion vagymivan?:D
duneem 2008.03.21. 20:59:23
majd egyszer:D
pl zene:
youtube.com/watch?v=rYRG0eChs_M&feature=related
kaméleon 2008.03.21. 21:00:32
mostanában a híreket is hanyagolom..
én a főoldalon csak a blogot keresem...már kezd kínos lenni ez a függőség..:DDDD
erre milyen terápia van?:DDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 21:01:06
meg az itt a sivatagban jo, otthon a katyuk kicsik hozza:D
vicceltem, tonkremenne
a fogyasztas miatt otthon belehalnek:D
duneem 2008.03.21. 21:01:49
bar az is fuggoseghez vezetne:D
2008.03.21. 21:02:16
Ez most Tankcsapda
www.youtube.com/watch?v=WZ5cLa9GDJ4
duneem 2008.03.21. 21:03:29
kaméleon 2008.03.21. 21:04:45
Te ritmust hozol az estéimbe!:DDD
szerintem hopénak is tetszene../halkan megjegyzem/
köszi!:)
duneem 2008.03.21. 21:06:39
filigránbarna 2008.03.21. 21:07:59
Mindenki ismeri, csak nekem úgy feldobta a kedvem! :)
2008.03.21. 21:08:54
www.youtube.com/watch?v=s8eigkwmMEo
duneem 2008.03.21. 21:08:55
duneem 2008.03.21. 21:10:59
nyertem, ez az:DDDDDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 21:12:15
ezt miből gondolod???:o
duneem 2008.03.21. 21:13:36
allandoan, minden szam utan ujat inditani nagyon faraszto
tobbet dogozom ezzel, mint munkam van:DDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 21:14:37
de volt ott :D, azt hiszem
kaméleon 2008.03.21. 21:19:08
ne mááá..veled el lehetne menni egy tankcsapda koncertre és akár a zeneakadémiára????:o
:DDD
kaméleon 2008.03.21. 21:22:32
milyen zenék tetszenek?...ha netán lemaradtam valamiről..:)
filigránbarna 2008.03.21. 21:23:24
kaméleon 2008.03.21. 21:24:06
miért nem mész akkor a parázsba????????:)
filigránbarna 2008.03.21. 21:25:20
kaméleon 2008.03.21. 21:27:06
én hallgatom!:)
filigránbarna 2008.03.21. 21:27:42
hát ti? miért otthon?:)
duneem 2008.03.21. 21:29:49
fb, hat meg en!:D
devas, rahmanyinov?:
youtube.com/watch?v=a-Off9p4HhQ
ez sajnos rovid, nem talaltam mast
kaméleon 2008.03.21. 21:30:02
most miskolcon vagy?..akkor felejtős a parázs úgy érzem!:DDDDD/fúúú.. de kínos!szégyelli magát/:DDD
filigránbarna 2008.03.21. 21:30:40
de egyeseknek talán még jó is valahol... Másoknak pedig a tengerparton kell gályázni. Hát az főleg nehéz. :D
filigránbarna 2008.03.21. 21:33:01
Éppen Debrecen. Nemtudom mikor megyek vissza. Holnap/ holnapután. Attól függ mennyire szeretném a pacsuliszagot megőrizni a hajamban a húsvéti banzáj után. majd alakul, de a lényeg ugyanaz. Valóban felejtős, de már köv hét megyekmegyek :)
duneem 2008.03.21. 21:33:34
marmint ertelmes, normalis nokre gondoltam, dugni lehet itt is
filigránbarna 2008.03.21. 21:34:04
duneem 2008.03.21. 21:34:32
youtube.com/watch?v=MvtL0cpxMvA&feature=related
filigránbarna 2008.03.21. 21:35:11
kaméleon 2008.03.21. 21:35:54
köszönjük, hogy ezt az információt megosztottad velünk!:DDDDDDDDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 21:36:48
A nőkkel jól vigyázz. :P:)
Amúgy pedig mekkora Casanova már a maga idejében. :)
duneem 2008.03.21. 21:37:21
az anonim proxyrol mar hallottam, kaptam is ra receptet, csak meg nem oldottam meg, ugyanis itt minden oldalt blokkolnk, amiben akar csak szo is van a mellrol...
duneem 2008.03.21. 21:39:58
a mindennapokra gondoltam, elo beszedre, normalis emberi kapcsolatra, vagyis szex es beszelgetes ugyanazzal az emberrel, eloben
roviden talan a fizikalis-szellemi parossal lehetne jellemezni
duneem 2008.03.21. 21:41:20
kameleon, bocs, de minek cifrazzam?
filigránbarna 2008.03.21. 21:43:04
Nem vagy te egy icipicit túl kritikus? :)
duneem 2008.03.21. 21:46:29
vagy csak pusztan igazam van...
sajnos annyira nem erzem magamenak a tavol-keleti kulturat, h teljesen magameva tegyem
filigránbarna 2008.03.21. 21:47:47
duneem 2008.03.21. 21:49:33
de en inkabb ugy fogalmaznek, hogy meg nem talaltam meg az igazit
viszont sosem altalanositok, csak a franciakkal szemben:D
meg esetleg........
filigránbarna 2008.03.21. 21:50:19
duneem 2008.03.21. 21:51:21
kefejtened kerlek:DDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 21:51:30
ne cifrázd!:DDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 21:52:10
duneem 2008.03.21. 21:53:15
filigránbarna 2008.03.21. 21:54:58
duneem 2008.03.21. 21:57:47
a feladat meg az orszag korbeautozasa?
mert akkor inkabb megyek aludni, es hajnalban haza:D
(erre ugyis azt fogom kapni, h csak azert rohanok haza, h hamar letudjam:D)
filigránbarna 2008.03.21. 22:00:30
ha előre tudod minek kérdezed. :D
Én türelmes ember vagyok, megvárom amíg hazaérsz, de a mondat bejezését nem ajánlom tovább halasztani a te érdekedben :D ;)
kaméleon 2008.03.21. 22:01:25
:DDDDDDDDDDDDDD
mit fogsz csinálni a tengerparton?
és melyik tenger is az?:)
megkukkollak a műholdon keresztűl..
duneem 2008.03.21. 22:03:14
dohatol eszakra negyven km (kb)
es napozok, furdok...:DDDDDD
fb, a mondatot kene befejeznem, h miben altalanositok a franciakon kivul?
filigránbarna 2008.03.21. 22:04:03
2008.03.21. 22:06:15
duneem 2008.03.21. 22:07:08
mondjuk az itt elo indiai es bangladeshi csodalatos ferfiak ertelmi es vezetesi kepessegeben
es ha kivancsi vagy, akkor meg a tavol-keleti szepsegek borotvalasi szokasaban is egy altalanos nezetet kovetek, ami eddig mindig igaz volt:D
szoval kb ennyi:DDDDDDDD
te mire gondoltal?
(tudom a szexre, de most a temahoz szolj hozza:DDDDDDDDDDDDDDDD)
filigránbarna 2008.03.21. 22:07:11
filigránbarna 2008.03.21. 22:08:50
Igyekszem a vágyaim elnyomni és rád koncentrálni. :D
Szóval rendben, ez így már elfogadható. A francia nőkkel mi a baj? :)
duneem 2008.03.21. 22:10:09
duneem 2008.03.21. 22:11:19
egy francia not csiptem azert, tudod, mindig kell kivetel:DDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:11:45
feltűnési viszketegség. :)
duneem 2008.03.21. 22:12:39
jo volt, koszonom:D
filigránbarna 2008.03.21. 22:12:44
kivétel erősíti a szabályt ugyebár. :)
Amúgy pedig a francia nyelv nekem tetszik. Szép, elegáns és romantikus csengése van. Szívesen megtanulnám.
duneem 2008.03.21. 22:13:44
napszemuveges, hosszabb haju
ne mondd, h nem linkeltem be, gyorsan viszanezem:D
kaméleon 2008.03.21. 22:13:47
áááá...nem irigyellek..:DDD
na majd holnap integess felfelé!!:DDDDDDDDD
hátha élőképet közvetítenek!:DDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:14:24
ezt tessék, esti jókedvhez kötelező. :)
duneem 2008.03.21. 22:15:09
youtube.com/watch?v=oRNYytmj4fg&feature=related
nyertem, ez az:DDDDDDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:16:31
Tejóééééééééééééééééééééééééééég.:D:D:D:D:D ezt tanítani kéne... :D:D:D:D:D
duneem 2008.03.21. 22:16:44
ok, kameleon, fogok:D
vagy egy kicsit majd oldalt fordulok, es akkor megcsillan rajtam a nap:D
filigránbarna 2008.03.21. 22:17:20
2008.03.21. 22:18:18
Ez azert van, mert Рахманинов angol atirata Rachmaninoff vagy Rachmaninov. Pedaul a d-moll zongoraverseny:
youtube.com/watch?v=-6Ojk66DId4
youtube.com/watch?v=VY81hTXGh98
youtube.com/watch?v=ZoMrL4ktvEU
youtube.com/watch?v=jHTH1w9o3c8
youtube.com/watch?v=M0TaSitG4uk
vagy talan a leghiresebb zongoraverseny a c-moll
youtube.com/watch?v=7tBFBmEinO0
youtube.com/watch?v=dTC6yIO66Wc
youtube.com/watch?v=_clgcwokMow
youtube.com/watch?v=_EsC6Ew21Mg
youtube.com/watch?v=sCSc9vS6omk
(nem valami jo minoseguek, de elvezhetoek)
Remelem, eleg hosszuak.
filigránbarna 2008.03.21. 22:18:20
biztos vagyok benne, hogy akkora arc meglátszik olyan messziről is. :);)
duneem 2008.03.21. 22:19:03
www.youtube.com/watch?v=cvUpQTT3eNY
filigránbarna 2008.03.21. 22:21:10
duneem 2008.03.21. 22:21:13
en teljesen analfabeta vagyok, annyit tudok, h a keresztanyam fia szokta jatszani, nem rosszul:DDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 22:22:24
amugy az egom forgatja a muholdat, ezt is irhattad volna:D
duneem 2008.03.21. 22:23:07
www.youtube.com/watch?v=yNpqbYzZrXY&NR=1
2008.03.21. 22:24:01
Az szep, mert Rachmaninovot jol nem szoktak sokan jatszani.
filigránbarna 2008.03.21. 22:24:19
filigránbarna 2008.03.21. 22:25:17
kaméleon 2008.03.21. 22:25:34
duneem 2008.03.21. 22:26:21
kozepiskola mellett vettek fel a zeneakademiara...
fb, sztrajkolhatok?
mert akkor sajat forrast kell hasznalnod, en meg elvezem a kommunikaciot:D
2008.03.21. 22:26:35
De azelott neked kell szolni, hogy szoljon, hogy mit mondjal. Azelott meg neki kell szolni, hogy szoljal, hogy szoljon....
filigránbarna 2008.03.21. 22:26:48
még szerencse :D:D;):D:D:D
duneem 2008.03.21. 22:27:07
duneem 2008.03.21. 22:27:42
en tudtam...
2008.03.21. 22:28:10
Hat igen... meg az is tehetseges, akit 10-edjere vesznek fel a zeneakademiara. Az egy olyan hely.
filigránbarna 2008.03.21. 22:29:27
minden bizonnyal így van. Valóban. :)
duneem
csak ha muszáj. De szerintem már tudod mit akarok írni. :D
duneem 2008.03.21. 22:29:31
duneem 2008.03.21. 22:30:14
duneem 2008.03.21. 22:30:53
filigránbarna 2008.03.21. 22:31:10
kaméleon 2008.03.21. 22:31:59
akkor a csillogásra fogok figyelni!!:DDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:32:23
duneem 2008.03.21. 22:32:27
a melyhutoben, sok-sok fagyasztott, teljes taperteku mirelitszar kepeben:D
filigránbarna 2008.03.21. 22:34:33
duneem 2008.03.21. 22:34:36
mintha egyik nap esett volna...
duneem 2008.03.21. 22:35:45
azt hittem ez a resze atmegy telegyogyszereszen
(kezdek faradni es farasztani:D)
filigránbarna 2008.03.21. 22:36:15
Küldtem mailt. :)
filigránbarna 2008.03.21. 22:37:17
semmi gond, mostmár én sem vagyok másra alkalmas. Bár házias az vagyok. Édesapám nevelésének köszönhetően. :D
2008.03.21. 22:40:39
Edesapad nevelt haziassagra? Na az sem a szokasos felallas. Az enyem teat meg tojast tud fozni. Kesz.
duneem 2008.03.21. 22:41:29
duneem 2008.03.21. 22:42:06
filigránbarna 2008.03.21. 22:43:03
Férfiember önbizalom nélkül? :)
kaméleon 2008.03.21. 22:44:13
van most othon ho, vagy eso?
mintha egyik nap esett volna... "
tegnap mikor jeleztem jön a vihar mindenki hülyének nézett..:DDDDDDDDDD
az ablakpárkányról két marék havat szedtem össze ami talán 5 perc alatt esett...még mindig a hűtőben van!!:DDDDDDD
duneem 2008.03.21. 22:44:23
csak megint elirtam:D
amugy ez csak alca, melyen legbelul erzekeny vagyok, a felszinen meg k5sog:DDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:45:00
duneem 2008.03.21. 22:45:14
vagy te fagyit akarsz?
2008.03.21. 22:45:31
Mivel ezen nagybecsu tudassal igy mar en is rendelkezem. Nyithatok neked esti iskolat, es biztos vagyok benne, mire fel kell a nap, atragjuk magunkat ezen ket nehez teman.
duneem 2008.03.21. 22:45:53
(jo az nekem?:DDDDDDDDDDDDDDDD)
filigránbarna 2008.03.21. 22:47:20
szép volt, respect. Mondanám inkább úgy, anyukám megállás nélkül dolgozott, nekem pedig "vigyázni" kellett apára és tesómra. Én mosok/mostam, főzök/főztem, takarítok/takarítottam.
2008.03.21. 22:47:31
filigránbarna 2008.03.21. 22:48:03
énnemtudom.Deazthiszem, így fair.:)
duneem 2008.03.21. 22:48:32
bar itt tanulhatnek az indiai tee-boyoktol, akik neha tebolyok, teszik a teaba a tejet siman, keres nelkul:DDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:49:07
kaméleon 2008.03.21. 22:49:51
elteszem emlékbe!:DDDDDDDDDDD
összeszedtem akkor és gyorsan betettem ..azóta ott van..majd nyáron nosztalgiázom!:DDDDDDDDDDD
2008.03.21. 22:50:40
duneem 2008.03.21. 22:51:18
2008.03.21. 22:52:20
Mert ugy kell. De ide csak kesobb fogunk eljutni, es valojaban nem tartozik a fozes szerves reszehez.
kaméleon 2008.03.21. 22:53:52
filigránbarna 2008.03.21. 22:53:53
szép volt a terület körülhatárolása.
filigránbarna 2008.03.21. 22:55:15
A tej központi kérdés. :)
kaméleon 2008.03.21. 22:57:26
Momiji 2008 - Őszi körutazás Japánban magyar idegenvezetővel
”Momidzsi” japánul annyit jelent: ”őszi levelek”. Mikor eljön az ősz, mintha minden tűzbe borulna, úgy izzanak a vörös, a narancs és sárga falevelek. Programunkat úgy állítottuk össze, hogy lehetõség szerint minél több, a tájhoz hasonlóan színes élményben legyen részük a rövid 12 nap alatt.
ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNY MÁJUS 15-IG!!!
649. 000 FT-tól
Momiji - Őszi körutazás
megyek...úgy döntöttem!:DDDDDDDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 22:58:40
luvnya, utalom a sort, ezt buktaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaad:DD
semmi bajom a tejjel keszitett teaval, ha olyan a hangulatom
a tajvani csaj is ugy issza, en meg nem:D japanhoz meg nem volt szernecsem:D
illetve a legtobb arab is
duneem 2008.03.21. 22:59:36
es akkor szep barna szint is lathatsz:DDDDDDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 22:59:37
kaméleon 2008.03.21. 23:00:43
tejjel issssszák??:O
tevetejjel?:DDDDD
duneem 2008.03.21. 23:01:57
en is ittam vmi nagyon jot, de azt hiszem az nem teve volt
illetve jovo heten elvileg fogok tevezni
gyakorlatolag nem:DDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 23:02:19
filigránbarna 2008.03.21. 23:02:29
kaméleon 2008.03.21. 23:03:25
van tehén is arra????és szép zöld legelő?:DDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 23:04:07
duneem 2008.03.21. 23:04:09
kameleon, az a baj, h az internettel sporolsz a legtobbet:D
kulonben mennel mindenhova unalmadban:DDDDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 23:04:47
duneem 2008.03.21. 23:05:14
egyre tobben kezdenek kiismerni, borzaszto:D
tehenet csak fagyasztott formaban sem lattam:D
duneem 2008.03.21. 23:05:46
kaméleon 2008.03.21. 23:06:38
2008.03.21. 23:07:21
Huha. Nehezen indul. De azert hallottal mar arrol a mitikus helyrol, ahova mindenfele ehetetlen, hideg adott esetben gusztustalan dolgokat bevisznek, es kihozzak a meleg, finom zabakat? Azt hivjak ugy, hogy konyha. Javaslom, eloszor figyeld ki, hol tortenik ez a varazslatos transzszubsztanciacio. Ez a hely ugyanis kozponti szerepet fog betolteni az anyag tovabbi targyalasaban. Ha egyszer meg van, nyugodtan tord meg a szentseget, lepj be a szobaba, es probalj mindent alaposan szemugyre venni, mert nehany dolgot ott kenytelen leszunk hasznalni. Ezek felismerese a leirasaim alapjan alapveto fontossaggal fog birni a tavoktatasban.
filigránbarna 2008.03.21. 23:08:07
ahogy az énekes mondaná...
ken lee with or without you. :) Sajnálom, ennyire azért nem vagyok lassú. Akkor filigránszőke lenne a nevem. :D:)
kaméleon 2008.03.21. 23:09:58
Te miket tudol?????????:DDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 23:11:23
bazz ezt én is kipróbálom! :)
duneem 2008.03.21. 23:11:27
barna, orulok, h nem vagy szoke:DDDDDDDDDDDDDD
2008.03.21. 23:12:54
Egyenlore tobbet nem allitottam, mint hogy teat fozni meg konyhat megtalalni. De vissza is tudom forditani derekszogben a huvelykujjam a kozepso percnel.
filigránbarna 2008.03.21. 23:13:26
akkor már ketten vagyunk. :)
filigránbarna 2008.03.21. 23:14:03
ekkora rejtett képességekkel... :)
kaméleon 2008.03.21. 23:14:56
nem jelentkezel az uri geller műsorába?;D
:DDDDDDDDD
duneem 2008.03.21. 23:15:49
imadom a kutyakat:D
kaméleon 2008.03.21. 23:15:50
én festem magam szőkére...azé benne vagyok a pixisbe??:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
filigránbarna 2008.03.21. 23:16:49
legalább nagyobb lesz az átfedés lányok arányában ;)
duneem
énis nagyon így mellékesen:)
filigránbarna 2008.03.21. 23:18:39
kaméleon 2008.03.21. 23:19:02
miért nem tartasz kint kutyát?:)
duneem 2008.03.21. 23:21:06
kep????????????
fb, lattam, es mijaza hatso szandek?
kameleon, mert nem birna, nem akarok kinozni semmilyen allatot, amelyik nem ketlabu:D
alig lehet itt latni kutyat amugy
2008.03.21. 23:22:17
Na azt hiszem, a nehezen tul vagyunk, mert az egyes szakertok szerint a lelki gatban rejtezik, amit ezeknek a szent hataroknak az atlepese jelent. Kovetkezo lepes valoszinuleg az eletveszelyes felszerelesek felkutatasa lesz. Eloszor is az u.n. tuzhely. Onnan felismerheto ez a celszerszam, hogy rendszerint a derekmagassagban elhelyezkedo vertikalisan extrem oldalan sotet, kerek, arasznyinal kisebb atmeroju formak vannak. De vigyazat, abban lakik az ordog maga! Kezzel hat soha ne erintsd! A horizontalisan legmegkozelithetobb oldalan pedig valamifele rejtelyes gombok. Ezeknek a varazseszkozoknek a hasznalatarol mindjart. Latsz ilyet vhol?
kaméleon 2008.03.21. 23:22:18
Te közelebbi kapcsolatban vagy a zongorával?:)
duneem 2008.03.21. 23:24:25
ha tudnad mennyit kiserleteztem, h a raillo formakat megtalaljam, de most mar ertem, miert nincsenek meg meg:D
Greenapple 2008.03.21. 23:27:38
kaméleon 2008.03.21. 23:29:36
köszönjük!el bizony!:DDDDDmegszűnt tér és idő..:DDD
kaméleon 2008.03.21. 23:30:54
bocsánat!:)
filigránbarna 2008.03.21. 23:31:29
duneem 2008.03.21. 23:31:44
foleg, ha ferjrol van szo...
en egyszer hallottam vissza egy haveromtol/edzestarsamtol hallottam vissza, h az eletem eddigi egyetlen korhdt fa tipusu csaja azt terjesztette rolam, h en delutan inkabb alszom, mint szexelek...
erre csak no comment volt a reakciom, a sracok ismertek mar elegge:D
duneem 2008.03.21. 23:34:06
kaméleon 2008.03.21. 23:35:08
én is büszke vagyunk magunkra és a távbulájozás is nagyszerű!:DDDDDD
Greenapple 2008.03.21. 23:35:26
2008.03.21. 23:37:17
youtube.com/watch?v=LTR-tePa0Bg
filigránbarna 2008.03.21. 23:38:08
2008.03.21. 23:39:11
filigránbarna 2008.03.21. 23:39:44
duneem 2008.03.21. 23:40:34
legalabb 20 komment az enyem:D
filigránbarna 2008.03.21. 23:40:37
f
(female):)
2008.03.21. 23:40:46
Kb. mint a megyei tanacselnok a Legeynyanyaban. (Kis tulzassal)
Nem talaltam video, pedig erosen probaltam.
kaméleon 2008.03.21. 23:40:57
az! de az egész történet furcsa..évekig se veled se nélküled, aztán esküvő..
ami ugye általában rontani szokott a helyzeten mert a papírtól megváltoznak az emberek..és nem jó irányba általában..
már rég lekellene zárni ezt a kapcsolatot..
:)
filigránbarna 2008.03.21. 23:41:40
2008.03.21. 23:42:20
Edrik 2008.03.21. 23:42:52
duneem 2008.03.21. 23:43:20
filigránbarna 2008.03.21. 23:43:20
dex.ion 2008.03.21. 23:44:07
vagytok még itt?
duneem 2008.03.21. 23:44:48
kaméleon 2008.03.21. 23:44:49
meg van a jelenet !!! mikor eszetlenül veri a klavit, aztán azt mondja csak tudnám mik ezek a bizbaszok!:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 23:44:52
filigránbarna 2008.03.21. 23:45:32
dex.ion 2008.03.21. 23:45:47
szia filigránbarna:)
duneem 2008.03.21. 23:46:57
pedig jo sokszor lattam
lehet, kene egy kis okossag, es egybol elojonne:DDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.21. 23:47:03
minek érzed magad?:)
filigránbarna 2008.03.21. 23:47:29
duneem 2008.03.21. 23:47:37
dex.ion 2008.03.21. 23:48:26
:(((
most nagyon búúúúús panda lettem....
filigránbarna 2008.03.21. 23:48:53
kaméleon 2008.03.21. 23:49:00
dex.ion 2008.03.21. 23:49:03
duneem 2008.03.21. 23:50:55
dex.ion 2008.03.21. 23:51:20
hát ezaz, mér kell ezt?:)
csoki? oké:)
a részleteket beszéljük meg privátban:) msn van?
duneem 2008.03.21. 23:51:56
youtube.com/watch?v=g0A8jfosr2Q&feature=related
tutotuk:D
kaméleon 2008.03.21. 23:53:38
kaméleon 2008.03.21. 23:55:42
:DDDDDDDDDDDDDDDDD
filigránbarna 2008.03.21. 23:55:57
duneem 2008.03.21. 23:57:46
gondolkoggyunk:D
filigránbarna 2008.03.22. 00:02:40
puszi mindenki
szép estét.
2008.03.22. 00:04:03
www.toldacuccot.hu/en/download?sid=db2caa3eac6848dfac4f8489f962d98b&file=elnok.avi
duneem 2008.03.22. 00:05:10
kaméleon 2008.03.22. 00:06:04
naccerű!:DDDD
duneem
a múltkor mikor beszéltünk' róla ..
sikítottam egyet, mert nem találtam a filmet, neki álltam keresni csak nem gyütt elő!
aztán kiderült kölcsönben volt és előző nap hozták vissza!...és még nem került vissza a helyére!:DDDlett is nagy örömöm ám!
úgyhogy akkor meg is néztem!:DDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.22. 00:06:54
kaméleon 2008.03.22. 00:07:55
Jó éjt!:)
duneem 2008.03.22. 00:09:42
remelem jol irtam, fejbol tettem:DDDDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.22. 00:10:13
azért a jutúbon részletekből össze lehet rakni..:)
Empty 2008.03.22. 00:11:20
Na benézek.
youtube.com/watch?v=tR0WMdIqxus
S megyek is.
kaméleon 2008.03.22. 00:13:38
Néked is!:)
hova mész ilyenkor?
2008.03.22. 00:14:31
Te direkt kered, hogy kotozkodjek. Csak akkor kell kotojellel kapcsolni idegen nevekhez a toldalekot, ha az utolso betu nem hangerteku. Ezt bar neha nem egyertelmu eldonteni,...
Empty 2008.03.22. 00:18:28
Zártkörû parti van a koponyámban.
youtube.com/watch?v=T8jCe9aQ7ps&feature=related
duneem 2008.03.22. 00:22:03
de ki tudja:DDDDDDDDDD
kameleon, lattam:D
majd megteszem, ha lesz idom:D
duneem 2008.03.22. 00:22:46
vagy mittomenmi:D
kaméleon 2008.03.22. 00:23:40
akkor ..egyébb zeneszerszámon játszol-é?:)
kérlek az én írásomat ne elemezd, mert reggelig írhatnád..:DDDDD
duneem 2008.03.22. 00:26:24
nemaaaaaaaaaaaaaaaaaaar:DDDDDDDDD
duneem 2008.03.22. 00:26:56
2008.03.22. 00:29:06
Nem igaz. Pl Janus Pannoniustol, Damjanichcsal, Waterlooban, Plymouthbe, Smithszel. [Osiris Helyesiras
duneem 2008.03.22. 00:22:46
Elvileg sima XviD. Termeszetesen a megyei tanacselnok jelenetet vagtam ki a filmbol.
duneem 2008.03.22. 00:29:23
a kesobb jovo bulizoknak jo reggelt, es jo ejt egyarant kivanok:D
sziasztok:DDDDDDDDDDDDDD
2008.03.22. 00:30:10
Van, amivel epp csak tul tudom szarnyalni a zongoran nyujtott magaslatokat.
kaméleon 2008.03.22. 00:30:56
duneem 2008.03.22. 00:31:29
nekem az utolso a verlazito, a kis kovacs:D
meg a kerdes, hogy ejted a plymoutht?
nem lehet, hogy -ba a ragja?
kaméleon 2008.03.22. 00:33:56
álmodj szépeket!:DDDDD
duneem 2008.03.22. 00:34:43
de koszi:D
meg agnest meghallgatom:D
2008.03.22. 00:34:52
Megfogtal Plymouthba van a szotarba... helytelenul. Ugyanis a kiejtes: plimösz (az sz a szokasos th hang).
2008.03.22. 00:36:47
Rajottem, lehet a hanggal van akkor a baj, mert az benne van full dolbyban.
kaméleon 2008.03.22. 00:37:33
duneem 2008.03.22. 00:38:20
de nem teljesen 'u', ha erted:DDDDD
viszon nem is plima'usz:DDDDDDDDDD
kaméleon 2008.03.22. 00:38:53
én nem állítottam, hogy szép vagyok!:DDDDDDD
Empty 2008.03.22. 00:39:40
2008.03.22. 00:40:34
youtube.com/watch?v=L12Dwh-VCIM
duneem 2008.03.22. 00:40:51
milyen volt szokesege
:DDDDDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.22. 00:42:22
kaméleon 2008.03.22. 00:43:01
még egy Ágnes..:)
2008.03.22. 00:44:12
Nem adom fel, fenn van a wikipedian is a kiejtes:
en.wikipedia.org/wiki/Plymouth
2008.03.22. 00:45:18
Tovabb megyek, mielott egy truu angol kitanitott volna, en aszittem, plájmáusz.
kaméleon 2008.03.22. 00:46:15
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.22. 00:46:41
duneem 2008.03.22. 00:48:02
kaméleon 2008.03.22. 00:48:21
2008.03.22. 00:48:35
Hat meg megvarhatod, hogy feltegyem a hangjat atkodolt megyei tanacselnokot... De azert mondd!
duneem 2008.03.22. 00:49:09
emlekszel meg, amikor irtam, h fosz te meg utananyulni?:DDDDDDDDDDDDD
duneem 2008.03.22. 00:50:38
luvnya:
NYERTELJOEJT:DDDDDDDDDD
a linket meg rakd fel, es holnap letoltom, de itt mar mingya harom es reggel kelek:D
2008.03.22. 00:51:23
Mondjuk inkabb, hogy egy féjk luvnya.
kaméleon 2008.03.22. 00:52:32
és láttad milyen kecsesen mozgok?:DDDDDDDD
duneem 2008.03.22. 00:53:27
luvnya, az nem fek?
kaméleon 2008.03.22. 00:54:37
miért kell engem a perzsa öböllel idegesíteni?:DDDDDDD
2008.03.22. 00:54:48
duneem 2008.03.22. 00:55:59
(vagy mat szeretnel?:D)
duneem 2008.03.22. 00:56:36
2008.03.22. 00:57:34
Jo akkor felteszem youtube-ra, reggelre fel is dolgozodik.
duneem 2008.03.22. 00:53:27
:-) Ahogy gondolod. Az biztos, hogy nem trú.
kaméleon 2008.03.22. 00:57:53
kaméleon 2008.03.22. 00:58:42
duneem 2008.03.22. 00:59:06
ide belinkeled?
az a legegyszerubb, foleg nekem:D
egoista onzo, mondhatnam igazi selfish:D
2008.03.22. 01:00:42
duneem 2008.03.22. 01:00:58
www.youtube.com/watch?v=A62wNKmJAf0&feature=related
duneem 2008.03.22. 01:01:32
2008.03.22. 01:01:46
Belinkelem ide, ha megoldodik. Selfis=shellfish, vagy szelfis=selfish?
2008.03.22. 01:03:35
www.youtube.com/watch?v=P2Qese06bio
duneem 2008.03.22. 01:14:43
ahogy irtam, ugy olvasd, ne fonetikusan:DDDDDDDDDDDD
papa
kaméleon 2008.03.22. 01:30:22
kaméleon 2008.03.22. 01:43:01
www.youtube.com/watch?v=zlyp7Xw7Yhw&feature=related
:)
2008.03.22. 01:43:42
kaméleon 2008.03.22. 01:46:54
csak a boci bocit tudtam rajta lepötyörészni az ókorban:)
2008.03.22. 01:51:07
kaméleon 2008.03.22. 01:51:25
kaméleon 2008.03.22. 01:52:37
2008.03.22. 02:02:21
De amugy mar elarultam egyszer, hogy milyen hangszert adtak egykoron a szuleim a kezembe. S az pediglen a gitar.
kaméleon 2008.03.22. 02:06:25
és azt millen szinten űzöd?:)
de azt kérdezem..mert egy mocsok vagyok!!:D
és tudom, hogy a válasz benned van!
csak elő kell szedni!:DDD
2008.03.22. 02:14:12
kaméleon 2008.03.22. 02:19:25
és tényleg igazán, miért nem alszol?:)
Empty 2008.03.22. 02:21:39
kaméleon 2008.03.22. 02:23:08
áá..már magam sem értem magam..:D
Empty 2008.03.22. 02:23:41
kaméleon 2008.03.22. 02:24:46
a tegnapi kérdésedre nem tudom mennyire ad választ..
Az önismeret szerzés módjai:
Legfontosabb forrása a többi ember, elsősorban azok akik közel állnak hozzánk, fontosak nekünk. Nem csak a szavakkal kifejezett vélemény a fontos, hanem a hozzá tartozó metakommunikáció ( bólintás, mosoly, tekintet, stb.) is, és az, hogy ezeket a jeleket az ember helyesen értelmezze.
Ugyanakkor az önismeretszerzést nehezíti, hogy gyakran az emberek bármilyen oknál fogva (érdek, félelem, tapintat, stb.) is, de túlértékelik a jó tulajdonságokat, és alul értékelik a rosszakat. Ugyanakkor fölérendelt helyzetben gyakran elhamarkodott negatív véleményt közölnek. A gyermekkori kapcsolatokban is igen gyakori a kíméletlen, kegyetlen kritika. A másik gyerektől kapott őszinteség, nem önismereti folyamatot indít el, hanem erős ellenállást, védekezést vált ki, esetleg agresszióba torkollik.
Hatékony eszköz az önmegfigyelés is, hiszen szükségünk van a belülről jövő jelzéseinkre is. Az önmegfigyelés lehet esetenkénti, és rendszeres. Az esetenkénti lehet egy-egy helyzet felmérése, a rendszeres lehet feljegyzések készítése, napló írása.
Bizonyos helyzetekben, amikor a körülmények, az egyén iránti elvárások, feladatok jelentősen megváltoznak, az ember identitáskrízisbe kerülhet, azaz az énképe nem illeszkedik az új elvárásokhoz. Ilyenkor hatékony lehet megfelelő szakember felkeresése.
Forrás: Keményné Dr. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába
Empty 2008.03.22. 02:25:29
Empty 2008.03.22. 02:28:39
www.youtube.com/watch?v=j-5bkCkQ3V0&feature=related
(világbéke a füledbe)
Empty 2008.03.22. 02:32:32
2008.03.22. 02:34:35
Nehezen, de egy ido utan belattak, hogy ezt csak onlelkesedesbol lehet csinalni... Aztan megjott az is, csak egy kicsit keson.
Hat mert sikerult teljsen kiforditanom a napom. Az a nagy bajom, hogy a napjaim nem 24 orasak, es ezert allandoan valtozik, mikor vagyok ebren. Ezen szokott segiteni, amikor van edzes, de most nincs is meg faj is a bokam.
2008.03.22. 02:35:23
Ezt most mire erted?
kaméleon 2008.03.22. 02:35:49
ment a Santana csak nem kúszott el a hangja a fülemig mert le volt halkítva..:D
én balga..:)
hajdú 2008.03.22. 02:38:23
Empty 2008.03.22. 02:38:36
lottyettluvnya, egyszerû kötözködés volt, hogy vhogy be tudjak illeszkedni.
www.youtube.com/watch?v=4ADTPYAEi80
kaméleon 2008.03.22. 02:39:30
ezt de szerettem a Mestertől..:)
Empty 2008.03.22. 02:42:10
www.youtube.com/watch?v=K_8kkuekS5A&feature=related
vagy a nagyon régiek.
hajdú 2008.03.22. 02:42:26
Jó éjt!
2008.03.22. 02:42:40
Ismered az IT Crowd cimu sorozatot?
youtube.com/watch?v=usFEsJXuE-c
youtube.com/watch?v=qiUTYABXY9Q
youtube.com/watch?v=qVVbVCAncLM
Empty 2008.03.22. 02:42:40
kaméleon 2008.03.22. 02:44:16
álmában netezik..:DDDD
Empty 2008.03.22. 02:45:21
kaméleon 2008.03.22. 02:46:52
neki is haladni kell a korral..:)
valamikor jobban, valamikor kevésbé sikerül!:)
kaméleon 2008.03.22. 02:50:36
rettegek, rettegek!:DD
kaméleon 2008.03.22. 02:51:21
szép álmokat!:)
Empty 2008.03.22. 02:52:42
Empty 2008.03.22. 02:53:49
youtube.com/watch?v=2Ph1uSOQtXo&feature=related
OpenWolf! 2008.03.22. 02:54:35
kaméleon 2008.03.22. 02:56:00
és itt, olyan jól elszórakoztatjuk egymást ismeretlenül!:DDDDDD
Empty 2008.03.22. 02:56:22
OpenWolf! 2008.03.22. 02:58:31
A nevemből meg úgy látszik leckéket kell adnom::)
kaméleon 2008.03.22. 03:01:22
mert szándékosan összezavarod az embereket!:DDDDDD
OpenWolf! 2008.03.22. 03:02:55
De nem fog menni, ha minden topikban lebuktattok.:D Legyetek a cinkostársaim!
A jutalmazást még kitalálom.;)
kaméleon 2008.03.22. 03:09:44
OpenWolf! 2008.03.22. 03:11:03
Empty 2008.03.22. 03:11:57
www.youtube.com/watch?v=Gz3Cc7wlfkI
kaméleon 2008.03.22. 03:12:37
de figyizz, sokan visszaolvassák ám!:DDDD
kaméleon 2008.03.22. 03:16:52
világbéke...jaaaaa...:)
OpenWolf! 2008.03.22. 03:18:34
Kaméleon, majd töröltetem valami hülye személyiségi jogi ürüggyel.;)
2008.03.22. 03:22:14
Empty 2008.03.22. 03:25:15
Tessék:
youtube.com/watch?v=9Ni_GHdc-HU
kaméleon 2008.03.22. 03:27:38
Empty 2008.03.22. 03:28:06
youtube.com/watch?v=9dAO3J5QJ9w
2008.03.22. 03:30:29
www.youtube.com/watch?v=--Vaz9jW054
OpenWolf! 2008.03.22. 03:33:53
Viszont nekem ennyi volt a muníció mára. Vonyítok még egyet a teliholdra, aztán alvás.:D
Jó éjt!
Empty 2008.03.22. 03:34:11
youtube.com/watch?v=fhNrqc6yvTU
kaméleon 2008.03.22. 03:34:15
Te pörögsz még mindig, úgy érzem..:)
zúztál valahol?
kaméleon 2008.03.22. 03:38:33
de azért köszi Emp!
kaméleon 2008.03.22. 03:40:14
koncerten voltál? tényleg érdekel...naaa:)
Empty 2008.03.22. 03:40:25
Maradjunk a világbékénél:
www.youtube.com/watch?v=2N90k5dVfdE&feature=related
kaméleon 2008.03.22. 03:41:12
kaméleon 2008.03.22. 03:43:29
bocsánat!! akkor ezután csak a nekem küldötteket fogom meghallgatni..
/persze, álmodozz csak magadban!/:DDDDDDDDDD
OpenWolf! 2008.03.22. 03:43:47
Emellett nem lehetett elmenni szó, izé, vonyítás nélkül.
De most már ténleg jó éjt!:)
kaméleon 2008.03.22. 03:45:09
Empty 2008.03.22. 03:46:23
(világbéke a füledbe)
www.youtube.com/watch?v=sQS6XQOhNh0
kaméleon 2008.03.22. 03:50:08
kaméleon 2008.03.22. 03:53:28
ilyen még nem igen volt..
Emp
köszi!!ez lesz most a jó éjt..vagy inkább jó reggelt nótám..szép!:)
Empty 2008.03.22. 03:53:32
youtube.com/watch?v=jEIm3pe5wbA
www.youtube.com/watch?v=P-m_QdeIHfY&feature=related
kaméleon 2008.03.22. 03:56:26
Jó éjt Mindenkinek aksi lemerült!:)
maci már rég köpött!:)
2008.03.22. 04:00:23
www.youtube.com/watch?v=l_qkB07VSwU
Empty 2008.03.22. 04:18:03
www.youtube.com/watch?v=nrvNzH9aaUE
2008.03.22. 04:29:47
www.youtube.com/watch?v=8e-vgQSqNtA&feature=related
2008.03.22. 04:35:47
Csak gyozd kivarni, hogy megjojjon a Parazs-bagazs!
2008.03.22. 04:39:13
2008.03.22. 04:55:06
2008.03.22. 04:56:04
duneem 2008.03.22. 07:36:34
tehat indithatam ezzel az OFFfal:D
Lui_78 2008.03.22. 09:35:31
filigránbarna 2008.03.22. 09:39:02
Lui_78 2008.03.22. 09:42:10
filigránbarna 2008.03.22. 09:43:31
Lui_78 2008.03.22. 09:47:39
Na miért?
filigránbarna 2008.03.22. 09:49:31
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.22. 09:49:57
basszus esik a ho.:S
es harom orat aludtam...nyugi vagyok.
filigránbarna 2008.03.22. 09:51:55
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 09:53:30
filigránbarna 2008.03.22. 09:49:31
Én is kilenc körül ágyba zuhantam, éjfél után felébredtem, kettőig forgolódtam. Lehet, hogy az időjárásban is van valami.
lottyettluvnya 2008.03.22. 04:55:06
Nosotros no sabemos nada, por lo tanto, no tenemos que probar nada!
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.22. 09:57:18
nem is az univerzumot okolom. de akkor is nyugi vagyok.
es valki ellopta a szep tavaszi idomet. ami bosszant.
de majd suhintok egyet kettot a varazspalcammal es lesz megint szep napsuteses tavaszi ido meg minden.
csak nehogy a vegen andrew hurrikan legyen a vege:D:D
lui
milyen volt a masik hely ahova atmentetek?
filigránbarna 2008.03.22. 09:57:33
Olvastam anno valami olyat, hogy sokat számít a légköri összetétel is, meg természetesen a csillagok állása. Van úgy, hogy olyan helyzetben van a Hold és a csillagok, hogy a természetes kisugárzásunk nem tud kijutni. (mindig bizonyos embereké, akik azt a csoportot alkotják) Ekkor sok energia felgyülemlik és feszültség. Éjjel ezért nem alszunk. Azért ez több oldalról is vitatható információ úgy érzem. :)
filigránbarna 2008.03.22. 09:58:45
épp említeni akartam, hogy csak mértékkel azért :D
2008.03.22. 10:01:06
¡Sí, sabemos algo!, es decir, que no sabemos nada.
Oda vagyon írva, hogy véletlen vala. Egy listát akkor is kipréselek előbb-utóbb belőled.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:04:49
A csilagok hatását magam is valószínűnek tartom. Meg, tudod, az eső megváltoztatja a földalatti vízerek folyását... ;-)
lottyettluvnya 2008.03.22. 10:01:06
Küldök én listát, ha kell...
www.google.com/translate_t
;-)
filigránbarna 2008.03.22. 10:07:15
www.youtube.com/watch?v=88f0YAX1ojg
2008.03.22. 10:08:37
Nem fogod ilyen konnyen lerombolni az illuzioim. Nem talalom sem a galileai nyelvjarast, meg volt valami szlav nyelv is, ami nem lengyel volt: csehre vagy szlovakra tippelnek... es nincs a listan.
2008.03.22. 10:12:01
"Elephant Love Medley" :-)
filigránbarna 2008.03.22. 10:12:14
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.22. 10:12:43
ezt a szutyok idot... pfuj... Nagykanizsan havazik, Szolnokon szinten, itt meg meg csak az eso esik :S es meg ma autozok Szolnokra... remek lesz...
ja, csak hogy ON is legyek: posztironak: mocskosul fajdalmas, de engedd el a lanyzot. ami nem megy, ne eroltessuk. raadasul nem is oszinte szemtol szemben. nalam ez mar eleg ok a 'haduzenethez'
filigránbarna 2008.03.22. 10:13:54
filigránbarna 2008.03.22. 10:15:11
filigránbarna 2008.03.22. 10:17:29
Tengo que limpiar la casa. Que tenga un buen día. Hasta pronto!
Szép napot mindenkinek. pusz
2008.03.22. 10:17:56
Akartam mondani, hogy biztos azert tudod mindkettot, mert atugrottal az egyik helyrol a szomszedba.
Lui_78 2008.03.22. 10:18:12
Pont elcsíptük mooon-t aminr Shakirát énekelt:)
Van hangja a csajnak:)
Aztán mentem haza, DJ meg a Morrissonsba...:)
Elveszett Angyal 2008.03.22. 10:18:13
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:20:03
A héber szöveg (ami egyébként a japánra volt válasz, és annyit jelentett, hogy egy szót sem értek belőle) egy netes phrasebookból származott. Szerintem ha kivágod és rákeresel, megtalálod. Google a te barátod.
Szlovákra egyre emlékszem, a Láska moja de si c. szám szövegére, amit azután másoltam be, hogy valaki belinkelte a videót. Még csak nem is akartam azt a benyomást kelteni, hogy én írtam. Ráadásul annak eléggé egyszerű szövege van, aki járt már Priorban, érti. ;-) Ha meg nem, akkor ezt se nagyon:
www.youtube.com/watch?v=WbUWCsFkMms
(Sajnos a videó alkotója hatalmas szarvashibákat követett el, külön rejtvény lehetne, hogy miket. ;-)
Elveszett Angyal 2008.03.22. 10:20:38
ma sem lesz plein air program...
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:22:32
Jó reggelt!
Már kezdtem azt hinni, hogy vl megjavult... De ez a mai posztkésés ismét rossz fényt vet rá.
2008.03.22. 10:22:43
filigránbarna 2008.03.22. 10:13:54
Hihihi. A husvet angolul Easter es nem Eastern.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:26:30
Na látod, észre se vettem! Megnyugodtál?
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.22. 10:28:22
lottyett:
nem ugrottam at, csak 'erdekeltsegeim' vannak arrafele :D
hajdú 2008.03.22. 10:29:13
Kávét, kapucsínót!
Új posztot!
Elveszett Angyal 2008.03.22. 10:31:17
gastro, missing in action 2008.03.22. 10:33:12
Micsoda dolog ez?!
fuckshit
:-D
ja jóreggelt!
2008.03.22. 10:33:24
Megvallom, azt meg sem probaltam elolvasni ismerve korlataim. Az persze vilagos volt, hogy idezet, de az is, hogy erted.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:26:30
Ezen gondolkodnom kellett egy ideig, hogy mi van. Aztan a masodik kommentben segitett, hogy angolban kell vmit keresni.
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:33:46
Azonnal pótolhatod! :-)
Elveszett Angyal 2008.03.22. 10:33:49
írtam neked levelet:-)
2008.03.22. 10:34:30
Igen, en is ugy ertettem, hogy Nagykanizsa meg Szolnok pont szomszedok. Olyan atruccanasnyi.
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.22. 10:37:01
mie'? nem ket saroknyira vannak egymastol? :D
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:38:23
Érdekes, miből látszik egy bemásolt szövegről, hogy a bemásolója érti-e vagy sem.
Egyébként meg nem az angolban, a spanyolban nem vettem észre, hogy kelet van húsvét helyett, pedig a "celebrar oriental" eléggé üvölt. Most, hogy így idemásoltam, egészen elszégyelltem magam... Mondjuk amilyen hülye vagyok, az angolban sem vettem volna észre azt a betűnyi különbséget... elbújdosom.
filigránbarna 2008.03.22. 10:41:23
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:43:23
Téged nem hibáztat senki. :-)
2008.03.22. 10:44:49
Ertettem, hogy mit mondtal, en viszont sehogy sem tudtam ertelmezni a mondatot... ugy a szofajok nem stimmeltek. De mivel a spanyol tudasom kb. annyira elegendo, hogy nagy pofaval beszoljak (na jo google kereses utan) nostrum/nostram miatt, probaltam meg egy ideig fejtegetni. Aztan jott a segitseg, hogy az angolul kell fejtegetni.
filigránbarna 2008.03.22. 10:46:00
az Eastern az én hibám lenne. De ha így állunk akkor megyek vissza portalanítani. :) további szép napot! :)
2008.03.22. 10:47:34
Ugyan, kulon jo. Milyen jol elertekezunk errol is, amig nincs poszt.
Lui_78 2008.03.22. 10:51:59
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:56:06
Tudom, de az apró baleset. A beírtad angolul, elírtad, na bumm. Nem jelent semmit. A spanyolt meg nyilván egyszerűen átmásoltad. De én a "celebrar oriental"-t nem vettem észre!
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 10:57:10
filigránbarna 2008.03.22. 11:00:23
2008.03.22. 11:01:42
Rugd ki mindet!
2008.03.22. 11:06:15
Dontsd el, kit es mirol akarsz meggyozni!
Lui_78 2008.03.22. 11:07:24
Az előző mailed a munkahelyi címemre ment. Csak kedden tudom elolvasni.
Küld el megint, már átírtam a címet:)
Lui_78 2008.03.22. 11:16:15
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:17:14
Már aláírtam a fegyelmiüket. De tényleg ez az utolsó figyelmeztetés.
lottyettluvnya 2008.03.22. 11:06:15
Miért, meg akarok győzni valakit valamiről?
filigránbarna 2008.03.22. 11:00:23
Szerencse, hogy nekünk nincs ilyen problémánk. ;-)
De tényleg, takarítás közben hogy lehet kommentelni? Szerintem a billentyűzet már ragyog!
2008.03.22. 11:18:26
www.youtube.com/watch?v=0z4ZLj7AKlg
filigránbarna 2008.03.22. 11:22:18
A nők köztudottan több dologra is tudnak egyszerre koncentrálni. :D:D:D amúgy megcsinálok valamit, ideülök megnézem hogy állunk. Kb.:)
OpenWolf! 2008.03.22. 11:25:07
ezért irigyellek Titeket (egy kicsit:P)
néha elég komoly hátráltató erő bírt lenni a blog amikor dolgozni kellett volna:)
(Szép reggelt mindenkinek!)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.22. 11:26:44
ez is a husveti bojt resze, hogy nem kapunk uj posztot?:D
filigránbarna 2008.03.22. 11:27:40
Szerintem addig igazán jó csinálni valamit, ha úgy van gyümölcse, ha még elvezted is! :) Nem kell mindenért szenvedni ahhoz, hogy elérjünk valamit. Én sok dologra így tekintek. Többek közt a takarításra is. Lehet, hogy 2 órával lassabban csinálom :D de közben szól a zene, néha ide-ide nézek és így még élvezem is. Kicsit kikapcsolódás szinten van :)
2008.03.22. 11:28:49
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:31:07
Talán a harangok a posztokkal együtt Rómába mentek.
Próbáld ki: romperesepossibile.blog.it
filigránbarna 2008.03.22. 11:31:18
Ez valami üzenet, hogy van fontosabb dolog is az életben, mint posztokat elemezni :D Na ha ennyire nagy a csalódottság beküldök én egyet! ;):) Nem amúgy, biztosnem.:)
OpenWolf! 2008.03.22. 11:31:25
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:32:06
Illetve fordítva.
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.03.22. 11:33:25
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.22. 11:33:59
szerintem arra mar te is rajottel, hogy az ide kommentelo emberek 90%-a nem a posztok miatt jar ide..:D
filigránbarna 2008.03.22. 11:35:06
Saját tapasztalatból. Főleg ha ilyen gyenge eresztésű poszt van, amit letudtunk az első 5 kommentnél. :D
hajdú 2008.03.22. 11:36:25
És tudom, hogy ez baromira nem tartozik ide, csak olyan bagyok, mint az angolok :)
filigránbarna 2008.03.22. 11:40:36
kétség sem fér hozzá, hogy ez is lehet szép. Viszont ehhez kell egy aktuális érzelmi töltet, hogy ezt élvezni lehessen. Például nekem most lerontja a jókedvem, már menni sem akarok semerre. Viszont már tényleg megyek takarítani, mert most jött el a perc hogy azt mondom, sosem leszek készen ha így haladok. :)
OpenWolf! 2008.03.22. 11:40:38
Nincsenek éles kontrasztok, szúró napsütés. (másnaposan jobban szúr)
Tisztább a levegő, és esőszag jön vele.
Csend van. (az embereknek nincs kedvük kimozdulni:)
Nah befejezem a reggeli teázást meg 'újság'olvasást, veszem a sétapálcám és sétálok egyet.;)
gastro, missing in action 2008.03.22. 11:41:12
filigránbarna 2008.03.22. 11:41:51
2008.03.22. 11:42:00
Ccc...ccc...ccc... google translate "Rompere se potete"-t ad. Te le akarsz bukni!
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.22. 11:43:13
mert sokkot kaptak attol amit bekuldtel?:D
hajdú 2008.03.22. 11:44:14
Mooon 2008.03.22. 11:45:35
még a tegnapi topic... :)?
Lui_78 2008.03.22. 11:45:39
:D:D:D:D
Mooon 2008.03.22. 11:47:09
filigránbarna 2008.03.22. 11:47:30
Mooon 2008.03.22. 11:48:10
írtam mailt...
gastro, missing in action 2008.03.22. 11:48:12
Én az enyémet este fél 7-kor küldtem el, és másnap reggel ki is volt rakva!
De az első is kikerült 24 óra alatt!
Tehát gyerünk írjátok meg botrányos szakitásaitok történetét, hogy legyen mit kirakni!
Különben átmegy teljes chat-be a blog :-PP
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:48:51
"Együtt jártam egy sráccal, szkinhed volt, nevezzük Taksonynak. A politika sosem érdekelt, de nagyon tetszett a bőrszerkója meg olyan jó volt a kopasz fejét simogatni, alig lehetett érezni a kiserkenő hajszálakat, kellemesen csiklandozták a tenyeremet. Éppen a kamaszkori lázadós korszakomat éltem, mindentől ki voltam bukva, a fateromat meg jól kikészítettem azzal, amikor vele jelentem meg, különben is tetszett, hogy ő (mármint Taksony, nem a faterom) is minden ellen lázad.
Egy péntek este ahelyett, hogy moziba mentünk volna, elment rendőröket dobálni. Már ekkor nagyon ki voltam bukva, de aztán este felhívott a bátyja, hogy Taksonyt elkapták, bevitték. Totál ki voltam bukva. Másnap reggel újabb telefon: Taksony a fogdában rosszul lett és meghalt. Egy világ omlott össze bennem, mindenkit gyűlöltem, különösen a szemét sajtót, ami minderről hallgatott. Azt is mondta a bátyja, hogy vasárnap reggel adják ki a holttestét, akkor lehet érte menni, és megyek-e. Persze utálok korán kelni, de totál ki voltam bukva, mondtam, persze.
Reggel megyünk a fogdához, nyílik az ajtó, jön ki Taksony! Nahát, itt már totál ki voltam bukva. Ő meg röhög. Aszongya, ha tudom, hogy semmi baja, nem kelek fel, hogy elé jöjjek. Na, ezen aztán totál kibuktam. Még háromszor lefeküdtünk, de végül annyira kibuktam ezen az egészen, hogy szakítottam vele.
Elvégre nem lehet az ember olyan pasassal, akiben nem hisz, nem igaz?
Kíváncsi lennék a véleményetekre."
hajdú 2008.03.22. 11:49:46
Örülök neki, pláne, hogy szerintem még csak nem is írtam semmi különöset. Hát még ha azt teszem! :)
Lui_78 2008.03.22. 11:49:58
Én meg vissza:D
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:50:22
Nekem ezt adta. Eleve nehéz volt elérni, hogy a break-re a szakítani jelentést válassza... Nem könnyű ezekkel a dögökkel...
OpenWolf! 2008.03.22. 11:50:30
hajdú 2008.03.22. 11:50:55
Ez jó :)))
hajdú 2008.03.22. 11:52:06
2008.03.22. 11:53:10
Tuti kamu. Alig hianyzik belole vesszo.
Mooon 2008.03.22. 11:55:23
már otthon? vagy még fenn...?
gastro, missing in action 2008.03.22. 11:56:34
nem egyezik a politikai hovatartozás, és látásmód!
de egyébként jó:-)
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:57:19
hajdú 2008.03.22. 11:52:06
A dicséretnek örülök, de ne káromoljatok. (Habár az mekkora blöff lenne, ha elhitetném veletek, hogy én vagyok Pók! Na, az már teljesítmény lenne! Persze nyilván nem úsznám meg büntetlenül, senki nem keveredik ki az Ő hálójából!)
lottyettluvnya 2008.03.22. 11:53:10
Bocs, sietnem kellett.
2008.03.22. 11:57:24
:-)
Lui_78 2008.03.22. 11:57:57
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 11:59:30
Én eddig sosem beszéltem politikáról, és szerintem Pók sem. Viszont egy-két eset kivételével teljesen egyetértettem azzal, amit a hozzászólásával mond. Ez most nem dezinformáció, őszintén mondom. (Bár most már úgysem hiszitek egy szavamat se, meg.mondom örülhet.)
hajdú 2008.03.22. 11:59:41
Nem is gondolom ám, de mester és tanítványa :)
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 12:02:15
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.03.22. 12:03:05
gastro, missing in action 2008.03.22. 12:04:12
nem a paródiákra gondoltam, hanem az OFF hozzászólások elemzésével jutottam el a következtetésemig :-)
Pókot , meg a reakció blogon olvastam ua. a Pók névvel hozzászólva :-DDD
nem véletlenül vagyok én itt Moszkvában, a Ljubljankán van az iskola :-DDDDDD
filigránbarna 2008.03.22. 12:04:16
2008.03.22. 12:04:46
velvet.hu/blogok/gumicukor/2008/03/21/jennifer_lopezrol_nem_tudni_hogy_fogyokurazik_e/
Mooon 2008.03.22. 12:06:24
mert hát a húsvéti nagytakarítás....
mindenkinek további (relatív) szép napot... már amennyire ez szakadó esőben lehet
hajdú 2008.03.22. 12:07:55
Lehet :) Szép napot!
filigránbarna 2008.03.22. 12:21:27
Péntek:
"Ma háromnegyed 11kor felkeltem, épp csak benyomtam a gépet,máris csengettek. Az egyik exem pont fent volt msnen, beszéltünk pár szót, megint összevesztünk.(hozzáteszem, rengetek ex pasim van, még a barátnőm se tudja mindig hogy kiről van szó) Őt nevezzük Perginek. Mostanság szerelmes levelekkel bombázgat, szeretné újrakezdeni, vagy csak egy szexre kellenék? Ki tudja. Ő a legkisebb bajom.
Közben délután egy emailt kaptam a mostani exemtől(nevezzük ZsB-nek). Szombaton jön le a közös barátunkhoz, hozza a képeket a nyaralásról, ha van kedvem nézzek majd át. Persze nem akartam azt írni, hogy húzz a picsba.
Aztán, amilyen én is vagyok, elkezdtem gondolkodni. Hogy lehet mégis ő kéne nekem. Arra a következtetésre jutottam-nevezzük Y-nak a mostani pasim-, Y jófej, aranyos, és nagyon-nagyon kedves velem, és talán még úgy is érzem,mintha szeretne(vagy egyszerűen csak sokat mondja, hogy imádlak). De honnan tudom hogy valójában így van? Fog működni ez a kapcsolat ilyen távolságból? Közben a ZsB-vel sok gondunk volt, előbb-utóbb megint előjönnének, Y-t meg mégsem tudom teljesen komolyan venni. Ha esetleg lefekszem a ZsB-vel, a nosztalgiázás közben, az nagyon gáz lenne? Honnan tudom Y mit csinál a nap többi részében, amikor még msnen sincs fent. Elvileg bármit. És gyakorlatilag is. Illetve, honnan tudjam, hogy azt érzi-e amit leír?? Én is tudok szépeket írkálni...
Nagyjából ezek a gondolatok kötötték le a mai napomat, aki úgy érzi, tudna segíteni a döntésemben, annak a hozzászólását előre is köszönöm
Most pedig veszek egy forró fürdőt. Biztos száguldozni fognak a gondolatok a fejemben, de legalább a nagy részét ki tudtam írni magamból Utána megnézek valami hülye filmet a tévében...
.....és nem árt felkészülni rá, holnap egy újabb nap következik, újabb kihívásokkal ..... "
Szombat:
"Délután meg aludtam, most keltem fel, Édessel msn-ezünk, minden jó, szép, csak az iskola tudata ne lobogna felettem, mint Damoklész kardja...(remélem jól írtam, a töri nem a legkedvencebb tantárgyamXD)
Ja, és felívott az oktatóm(aki mellesleg anyukám unokatesója, protekció forever XD), hogy gratulál, és amikor kérdeztem, hogy elvállal-e, azt mondta, ez nem kérdés, örülne ha mindenki ilyen lenne,mint én kell ennél jobb önbizalomerősítő??
U.I: megyek, mert a pasim neve állandóan villog itt a képernyő alján, vajon mit akarhat? "
Vasárnap:
"Tegnap este Édesemmel beszélgettünk éjszakába nyúlóan...jó volt vele lenni, mégha csak neten keresztül is. A dologban azért vannak csavarok. Májusban megismerkedtem egy fiúval, akivel hosszútávon terveztem hogy megállapodom mellette. Persze amint megismertem Őt, egyből szakítottam vele,holott reálisabb lett volna vele maradni.Ez a SZERELEM. Ő többet törődik velem. Csak ne lenne közöttünk az a 400km... Olyan szívesen hozzábújnék, csókolgatnám...egy idő után mindig beleér a kezem a bilibe, és rájövök,hogy szép-szép ez a kapcsolat, de csak kínozzuk egymást. Neki ott a munkahelye, nekem itt a suli. Lehetetlen megoldani,hogy hosszú távon működjön ez a kapcsolat. De most szép, és ki akarom élvezni ezt az időszakot..."
Hétfő:
"És persze ma nem volt itt a kedvesem. Miért lett volna, legközelebb majd vasárnap este beszélünk. Az nincs messze...áááá... Love is gone...
Remélem egy boldog csaj fog visszatérni szombat este. Már igazán rámférne hogy ne legyek ennyire letört,magambahúzodó, és hogy ne csak azér mosolyogjak, mert muszáj, hanem azért, mert mosolyogni akarok...Maybe.... És akkor is szereltek, bármit is csinálsz, nem tehetek róla..."
Kedd:
"Most így zárójelben hozzáteszem, megismerkedtem egy pasival, akivel el tudnám képzelni, nade mégis , ott van nekem Ő, a nagy Ő. Aki lehet ,hogy valójában nincs is….
Ma reggel pedig, összeszedtük a cuccunkat, megittuk a maradék pezsit, kimentünk a vonathoz, aztán Nagymaroson volt még egy óránk, fel a hajóra,indulás. Aludtam 1,5-2órát a hajón, aztán elkezdtem járkálni, megint új embereket ismertem meg…."
Szerda:
"Hát, a hajókirándulás megtette a hatását. tegnap voltam dokinál, egész hétre kiírt. Kaptam egy csomó gyógyszert, kúráljam ki magam XD Hát, nagyjából annyi mesélni valóm van, illetve, van több is.
Tegnap az egész délutánt "együtt" töltöttük. Msnen. De annyira jó volt.Most nem volt féltékenykedés, illetve, az én rsézemről. Békésen imádtuk egymást Annyira jó volt, miért nem így telik el minden egyes napunk???"
Csütörtök:
"Hát, egészséfgügyi állapotom nem sokat változik,a lelki sokkal inkább. Rájöttem például, hogy egy nap nélküle tejesen kikészít. Hiányzik. Az hogy leírja százszor, hogy SZERETLEK, mint múltkor,és hogy csókokat dobjon, hogy lássam. Csak ennyi juthatna nekem igazán...
Új nap, új lehetőség. Lehet,hogy ma megtisztel a jelenlétével. Én itt leszek.Szép tervek...kemény tervek...csak te legyél itt velem...és minden egyszerűbb lesz
"
Péntek:
" egész héten nem fogunk tudni beszélni, mert délutános. Kösz szépen "
Szombat:
"Hát, nem tartott sokáig. Visszagondolva,nem is értem,hogy gondolhattam hogy minden oké lesz. Hogy lenne oké, amikor gyakorlatilag elérhetetlen(távolságban). De azt nem gondoltam hogy ezen fog múlni. Egy mondaton, amit én sem gondoltam komolyan. Kimondtam. Ez lett belőle.....
Leírhatatlan, amit érzek. Hiszen szerelmes vagyok. és számára ennyit jelent ez. Ezért utálom az összes pasit, ő megsértődött, de abba nem gondolt bele,hogy mennyi szenvedést okoz ezzel nekem. Sokkal nagyobbat,mintha lenyelte volna amit mondtam, vagy megbocsáltott volna. EGY ROSSZ MONDATÉRT!!!!...............
Mily' vicces, közben az élet megy tovább, és nem borulhatok ki. Látszatboldogság. Ezt igencsak gyakorolni kell az elkövetkezendő napokban. A temérdek cigi és az alkohol együttesen valamit csak segít.... Szerelmi bánatra mindig fehérrumot használok, kólával(most is). Bejön....amior már kóvályog a fejem, nem gondolok rá. Ez az én formám. mindig az jut eszembe:
"...ne lássák az emberek, hogy a szívnek megszakadni mosolyogva is lehet..."-közben pár könnycsepp elhagyja a szemem. Ez az élet..."
filigránbarna 2008.03.22. 12:28:24