Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell belőled más

Vasárnap este a Fókusz Portréban Tövisházi Ambrus volt a vendég. A műsor közben akkor kaptam fel a fejemet, amikor az Erik Sumo névre is hallgató zenész elárulta Barabás Évának, hogy a Vámpír című Péterfy Bori-számot egy szakításáról írta. Ezelőtt sosem gondoltam a Vámpír-ra, mint szakítós dalra, de a fenti információ tükrében könnyen nyertek új értelmet a sorok. A szakítósblog történetének első celebrity-interjújában GTalk-végre kaptam a Vámpír zeneszerző/társ-szövegíróját.

vferi: kedves Ambrus
vasárnap este egy csodálatos beszélgetés láttam veled az rtl-klubon
ahol elárultad a riporternőnek
hogy a Vámpír című szám egy szakításodról szól
mesélnél erről? hogyan született ez a szám?

Tövisházi Ambrus: úgy hogy szakítottam a csajommal azon a nyáron
illetve tavasz végén
májusban
a Múzeumok éjszakáján
mint tudod, minden ilyen tök banális és igazából nincsen benne sztori
csak fájdalom és sokáig tartó szenvedés
igazán elhittem hogy ő lesz az igazi, 4 évig voltunk együtt
de igazság szerint az utolsó fél évben már inkább gyötörtük magunkat
amúgy hozzá kell tennem hogy a szóban forgó illetővel
a mai napig mély és lerombolhatatlan barátságban vagyok
kifejezetten jóban lettünk pár hónappal a szakítás után

a szám szövege azon a nyáron született
2006-ban
de teljesen más volt, mint most
inkább ilyen lányregényes szerelmes szöveg volt
ami arról szólt hogy még hogy szeretem az illetőt
viszont a dallam, szöveg egyszerre jött
biciklizés közben
és arra gondoltam amikor írtam hogy ez 1976-ban (amikor születtem) micsoda Fonográf-sláger lehetett volna
főleg a dülöngélős középrész
szóval ez a magyar country-hangulat volt meg legelőször
zeneileg
és az első demóváltozatok ilyenek is voltak
mint pl ez:

------------------------------------------
Ambrus is sharing a file (1.7 MB) with you
boriskaszam01.mp3 Accept  Decline
------------------------------------------

sokkal akusztikusabb
mint amilyen végül lett
a végső hangszerelés és szöveg
akkor jött, amikor tavaly tavasszal készültünk Bori első önálló koncertjére az Amorf feloszlása után
áprilisban oszlott fel az Amorf és mi májusban már csináltunk Borinak egy koncertet a west balkánban
megvolt ez a téma, akkor már a vámpíros tematikával
mert kicsit átírtam az eredetit hogy ne legyen annyira rólam szóló személyes
ha már a Borinak készül
és végül Bori beleírt így ketten jegyezzük a dalszöveget
kábé a felét átírta egyértelműbbre
zeneileg pedig adott volt hogy mivel ilyen punkos rockos hangulatú, hangos lemezt szerettünk volna borinak csinálni
inkább csináltunk hozzá egy ilyen ősemberes tamos kíséretet
a pontot az i-re pedig a neoprimitív zongora akkordozás tette fel
ez készült el legutoljára és ez adja meg a pofátlan popos jellegét a számnak

vferi: "Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én"

ezzel a popzenészek rendszertelen életére akarsz utalni?

Tövisházi Ambrus: nem, ez a Macskafogó-ra utal
amikor megkegyelmeznek Lusta Dicknek a mexikói denevérek
"ma is konzervvért fogunk inni"
nekem nem átlagos popzenész életem van, mert bár teljesen rendszertelen
inkább nappali mint éjjeli
igazából szeretek reggel kelni
korán

vferi: melyik napszakban vagy a leghatékonyabb a zeneszerzés terén?

Tövisházi Ambrus: teljesen változó
tegnap reggel 8-kor írtam egy trance számot
persze veszkós trance
mármint veszternes
érdekes kis szám lesz
valaki mondta a közelmúltban hogy a csillagjegyem szerint
kínai vagy japán
olyan vagyok hogy nincsenek az életemben hétköznapok csak ünnepnapok
ez tényeg így van
sokszor nem tudok magammal mit kezdeni napközben
ha nem elég a dolgom
úgyhogy most hogy legyen elég ezért 3 dolgot csinálok
1. Erik Sumo Band lemez számírás
2. Péterfy Bori zenekar koncertre felkészítés
3. új lemezt csinálunk Tariska Szabival, egy gyereklemez lesz

vferi: szoktál üzenni a csajodnak dalszövegekben?

Tövisházi Ambrus: nem szoktam bár írtam neki egy idétlen számot a vermona orgonával

vferi: inkább te szoktál szakítani vagy veled szakítanak?

Tövisházi Ambrus: nem szivesen gondolok bele.
szerintem mostanában inkább én
de alapvetően párkapcsolati béna vagyok

vferi: mi volt a legőrültebb dolog
amit valaha csináltál
egy lány visszaszerzése érdekében?

Tövisházi Ambrus: nem visszaszerzés
de egyszer elmentem éjjel az akkori csajomhoz biciklivel Dömsödre
ami azért nincs közel
 
vferi: és örült neked?

Tövisházi Ambrus: hülyének nézett, de jólesett neki

vferi: bonyolódsz alkalmi kapcsolatokba közvetlenül szakítás után búfelejtés céljából?

Tövisházi Ambrus: volt már rá példa, te még nem csináltál ilyet?

vferi: előfordult, de általában nem segít
nem lesz tőle jobb kedvem
neked segít?

Tövisházi Ambrus: nem tudok erre a kérdésekre válaszolni
meg is mondom hogy miért
egyrészt bármit írok, biztosan nem úgy volt
mert ilyenekben nem emlékszik az ember tisztán arra ami vele történt
a másik meg hogy hiába állítasz fel valami klassz elméletet erre
hogy merre hány méter, meg miért,
a gyakorlatban úgyis megdől
31 év alatt azt tanultam
hogy BÁRMI megtörténhet két ember között
és ezért felesleges is előre felkészülni rá
vagy utólag gondolkodni rajta

vferi: ámen
egy szakítás után
dagonyázol a fájdalomban úgy
hogy szomorú számokat hallgatsz
vagy inkább vidám zenékkel ápolod magad ilyenkor?

Tövisházi Ambrus: inkább akciófilmeket nézek
A csillagok háborúja-trilógia
új és régi
Indiana Jones-trilógia
és hasonló klasszikusok

vferi: van azért kedvenc szakításról szóló számod?

Tövisházi Ambrus: az a helyzet ritkán hallgatok úgy zenét mint egy normális ember
háttérzenének
vagy csak úgy zenének
ha hallgatok valamit akkor csak azt
és ha lehet, kurva hangosan
ami eszembe jut
az az Erik Satie leghíresebb darabja
a Gymnopédies 1.
aminek nincs szövege
de nyilván szakításról szól

vferi: mint ahogy minden szám
köszönjük a beszélgetést

Tövisházi Ambrus: cső