Sziasztok! Régóta olvasom a blogot, most vettem én is a bátorságot, hogy megírjam a saját történetemet.
2007 nyarán kezdődött, 26 éves voltam. Akkoriban éppen csak felszínes kapcsolataim voltak, sőt, még azok is rosszul alakultak. Nem mondhatom, hogy vágytam egy halálosan komoly kapcsolatra, inkább egy férfi hiányzott az életemből, akivel mindenről el lehet beszélgetni, nem csak a bulizás érdekli, mint a korombeli srácok nagy részét. Ekkor bukkant fel L. Interneten ismertem meg, sokáig csak írogattunk, nagyon megkedveltem, értelmes, jó fej pasi volt. De külsőre nem jött be annyira, meg kicsit öregnek is tartottam, 37 éves volt. Ráadásul egy utolsókat rúgó kapcsolatban élt. Levelezgetésünk alatt szakított is az élettársával, el is költözött. Még ezután egy jó darabig sem jutott eszünkbe, hogy legyen valami más is, de egyre intenzívebben írogattunk, egyre személyesebb dolgokról, mígnem úgy éreztem, meg kell őt ismernem. Találkozóra hívtam, lesz, ami lesz. őszintén bevallom, arra számítottam, lesz egy jó szex, aztán mindenki megy a saját útján tovább. Találkoztunk, nagyon kellemesen csalódtam. Jó volt a modora, kedves volt, életben sokkal jobban nézett ki, mint képen. És eszméletlenül kívántam, ő is engem, ígyhát nagyon hamar egy hotelban kötöttünk ki :)))
Úgy éreztem, ismerem vagy 100éve. Nagyon gyorsan világos lett, hogy lesz második találkozó is, meg harmadik is... :D Ezek után romantikusabbá váltak a találkozóink, folyóparti séták, vacsorák, órákig tartó csókolózások, ölelkezések. Úgy éreztem, sosem voltam még ilyen boldog...és szerelmes. Azt hiszem, ő is így érzett. De itt kezdődtek a gondok. Exnője nem akarta elengedni. Volt egy közös gyerekük, és úgy akarta magához visszazsarolni, hogy nem engedte, hogy lássa a kicsit. Ez nagyon megviselte L.-t, sokszor teljesen a padlón volt. De visszamenni nem akart. Bátorítottam, hogy adja az ügyet bíróságra, végülis joga van látni a gyerekét. De nem akarta megbántani az exét. Sokszor rajtam töltötte ki minden baját, velem volt bunkó, ha az exe cseszegette a hülyeségeivel. Ez odáig fajult, hogy öngyilkossággal fenyegette, meg, ha nem megy hozzá vissza, megöli a gyereket is, utána magát. L. még ekkor sem lépett, nem szólt a gyermekvédelmiseknek, inkább magába zárkózott, magát okolta mindenért.
Ekkor kezdett nagyon megromlani a kapcsolatunk. Hiába mondtam neki bármit, nem hallgatott senkire, csak hajtogatta, hogy ezt a helyzetet nem lehet megoldani. Engem még két hónap után is teljesen titkolt, nem akarta, hogy az exe megtudja, hogy van valakije. Ez engem nagyon bántott. Kértem, legalább a családja előtt ne titkoljon, de nem hallgatott rám. Mindig talált valami kifogást, hogy ki miért nem értené meg, hogy neki van valakije. Így telt el pár hét, idegeim kikészültek, lefogytam vagy 5 kilót, mikoris úgy döntött, nem bírja tovább a zsarolást, inkább visszamegy a nőhöz. Na, ez engem földhöz vágott rendesen. Jött pár hét sírás, dühös vagdalózás, hogy hogyan tehette ezt velem, de hát be kellett látnom, hogy így jártam. 2-3 hónap múlva úgy éreztem, minden visszaáll a régi kerékvágásba, itt ott akadt, aki vigasztalt ( tudom, MNK :D ).
Idén év elején újból felbukkant. Nem tudtam megállni, hogy ne írjak neki vissza, úgy éreztem, már nem haragszom, nem érzek semmit. Tévedtem. Újra kezdtük, mert állítólag rájött, hogy én kellek neki. Nem értem, miért adtam neki még egy esélyt, tudtam, hogy most sem fogja értem elhagyni a családját. Jó volt együtt, imádtam, és éreztem, hogy szeret engem. Ezt érzi az ember. És az a legszomorúbb, hogy tudtam, hogy mégsincs esélyünk, hogy együtt boldogok legyünk, mert ő nem meri felvállani az érzéseit, és nem tesz azért semmit, hogy boldog legyen. Velem. Mindig panaszkodott, hogy milyen rosszul élnek az élettársával, állítása szerint nem is volt köztük semmi. Ezt csak ő tudja... Így ment ez egészen március végéig, amikoris megint elköltözött a nőtől. De esze ágában sem volt velem rendesen összejönni, csak hajtogatta, hogy nem lehet, mert megbántaná őt. Mikor azt mondta, hogy ő nem való társnak, csak szeretőnek, bennem elszakadt valami... Magamból kikelve tomboltam, olyan gyűlöletet éreztem, mint még soha. A halálát kívántam, ezt meg is mondtam neki. Nem értette, mért bántom, de még ekkor sem akarta elismerni, hogy végig csak kihasznált, és hiába vártam, hogy majd minden rendbe jön. Neki csak szerető kellett. És még engem nevezett önzőnek. Volt pár gyerekes, bosszúskodó húzásom, elismerem butaság, és nem változtat semmin...
Remélem, soha többé nem bukkan fel az életemben, és őszintén bevallom, nem érdekel, mi lesz vele, mert aki ennyire gyáva tenni a boldogságáért egy lépést is, az megérdemli, hogy boldogtalan legyen. Még nagyon fáj ez az egész, de tudom, én voltam a hibás, mert hagytam, hogy átverjen. 2x is. Jó lecke volt, remélem többet nem kerülök ilyen helyzetbe. Bocs, ha hosszúra sikerült, igyekeztem rövidre fogni. Várom a kommenteket. Hideget, meleget :)))