Mindenféle felvezetés nélkül olvassátok, good morning sunshine.

Ritkán fér össze a vonzó külső és az erény (Iuvenalis)
Délutáni alvásból felkelve a fürdőben kezdtem sminkelni. Szokatlanul szépnek, szebbnek kellett lennem; biztonságérzetet ad. Cipő, kabát, parfüm, utolsó pillantás, tudtam én, hogy nem az arcomon fog múlni, ahogy eddig sem azon múlt. Amíg kiértem a villamosmegállóba, rá gondoltam. Filostrato, legyen ez, a gondolataimban úgyis össze vagyok zárva vele. Januári találkozásainkra gondoltam. Úgy hozta az élet, hogy pár napon belül lépten-nyomon összefutottunk a városban, ami nem is olyan hatalmas. Ő az az ember, aki mindig kicsit bennem van, talán szerelemként aposztrofálva valamelyik fiókban, de ritkán húzom ki azt a fiókot, leginkább akkor, amikor a többi nem nyílik. Akkor azt mondta, persze koncerten összebújós csókolózás után, hogy ő most szabad akar lenni, kötöttségek és legfőképp barátnő nélkül, felfogtam, mindenki akar valamikor kurválkodni, ő most akar, legyen így. Kiábrándultam, összeszedtem magam aztán.
Fölszállok a villamosra, nézek ki az ablakon, látom a várost, látom tükröződni az arcom, egy szomorú arc Budapestbe keretezve. Ott a HÉV, eszembe jut a Sziget, persze együtt, egy koncerten, Filostrato és Filoména Zagaron. Legutóbb is Zagaron találkoztunk, akkor már nem véletlenül, hívtam, nem jön. Nem megyek. Hívott, hogy mégis, én is mégis. Csak eljátszottuk megint a szokásosat, már indultunk is volna tovább, ugye hozzám; igyunk még, mondom jó. Fura arc, rákérdezek. Barátnőm van. Ja, hogy múltkor még nem akartál olyat, nekem szólt? Határozott nem. Na induljunk, alhatsz nálam; tényleg csak aludtunk. Következetlenség, de akkor már a fiók nyitva volt, csak őt láttam belőle mosolyogni. Reggel haza, két napig tartottam magam, két napig sírtam.
Közben lassan leszállok a villamosról. Volt Sziget korábban is, volt minden, smsek, beszélgetések, vigasztalások – ígéretes, nagyon is, de persze soha semmi komoly. Összekavarni, aztán mondani vagy csinálni egy olyat, amitől zokogva esem neki vakolókanállal annak a piedesztálnak, amit én építettem alá; ez volt az ő stílusa. Ezzel nem tudtam mit kezdeni, mert alighogy porrá törtem a gipszet, kezdtem újra az építést-formálást, és giccsesen csillogó szemekkel állítottam újra rá, hogy aztán ismét elfeledkezzem róla, berakjam a fiókba. Majd ha megint valamiért előveszem onnan, akkor lássam azt a kibaszott talapzatot a segge alatt, és ne tudjak ettől elvonatkoztatni. Szar nekem.
Épp arra a koncertre tarok, ahová ő hívott, ahol ő játszik, és én megyek, mert a lányoknak nincs agyuk. Mondjuk a szomorúságomról nem tudok megfeledkezni, talán ez így jobb. Alkoholizálás, micsoda taktika, úgy csinálok, mint akit pont nem érdekel, hogy mit csinál és kivel, fúj. Barátokkal felvértezve mentem, de nem segített sokat. Koncertnek vége, Filostrato egy idő után az asztalunkhoz jön, itt az alkalom, egy francia fiú egész este próbálkozott, oké meghívhatsz egy italra. Beszélgetve, mosolyogva mentünk a pulthoz, látványos és mesterkélt. Fizetni azért nem hagytam. Most vissza az asztalhoz. Paff. Filostrato már egy másik asztalnál valami átlagos, de inkább csúnyácska lányt fűz, látom sikerrel. Persze tilosban jár, megvan még az a barátnő. Hányadik lány lehet ez, akivel most félrekacsint… Tudom, hogy folyton csapong, és nem tud nem érdekelni. Összeszedem magam, nincs sírás. Az egész társaság másik helyre megy, búcsú a franciától, mennem kell. Az utcán konstatálom, hogy a lánynak stílusa sincs, pici elégtétel, de messze áll attól, hogy örömet okozzon. Következő hely, sokadik mézes-ágyas, kimegyek egy kis levegőért. Kint találkozom Filostrato nagyon jó (legjobb?) barátjával, mmmmm, Dioneo. Kérsz pálinkát? Kérek hát. Összeáll a fejemben a kép, úgyis egy nagyon szép emberről van szó, egy estére tökéletesen passzol hozzám; inkább tökéletesen passzolunk egymáshoz – mire nem képesek a lányok, ha bosszúvágy hajtja őket... Akkor már túlvoltam pár sírógörcsön a mosdóban, elhívtam táncolni, nem kellett sokáig unszolni, megcsókolt. [wow] Kár, hogy kicsit élvezem csak. Megbizonyosodtam arról, hogy ezt Filostrato végignézte, majd leléptünk. Együtt. Hozzám persze. Semmi komoly nem történt, de azt mindketten élveztük. Közben a szívem kettéhasadt, de jó volt, jót tett ő nekem, nagyon is.
Másnap reggel együtt haza, gyönyörű szemek, örülök Dioneo az estének, jó legyél, szia. Világos volt már, kezdtek ám csiripelni a madarak, én meg magamra maradtam az ambivalens érzéseimmel, amikre gondolni sem mertem. Láttam Filostrato reakcióját, nem volt túl boldog, hát nem is vártam, de akkor nem láttam már tisztán, és nem is hiszem, hogy értelmezni tudtam volna testbeszédét. Fájdalmat azt hiszem okoztam, és ez elégtételt szolgáltatott, kis törlesztés az én fájdalmaimért, nagyon kicsi.
Este még volt egy undorító veszekedésünk msn-en, szóvá tette Dioneot, sütött belőle a gúny, talán a sértettség is, tettem én is megjegyzést az esti bárkapcsolatára, főleg a megjelenésére. Erre az volt a reakciója, hogy az én barátnőmet, akivel este a koncertre mentem, meseszépnek titulálta. Az is, tényleg, de üvöltött az egészről, hogy csak azért csinálja, hogy fájjon. Kicsit elbeszéltünk egymás mellett, sértegetett, és én is aljas voltam, szóval tényleg gusztustalan volt. Azt gondoltam – sokadszorra – soha többet nem beszélünk.
Most kicsit félek. Odáig fajult, hogy versengve bántuk egymást, ki tud nagyobb fájdalmat okozni a másiknak... És az van benne, azt érzni, hogy ő jön. Pár napja msn-en egy félrecsúszott link miatt szóbaelegyedtünk. Beszélgettünk kicsit, aztán mit tett? Elhívott a következő koncertjére. Nincs az az Isten...
Filoména, de legyen Kata, mert így hívnak