A forradalmi idők folytatódnak, a reggeli posztban ugyan volt járás, de nem volt szakítás. A délutáni  posztban meg nincs járás, ami különben is távkapcsolat, csak jó nagy pofáraejtés.

Sziasztok!

Igen régóta olvasom a blogot és már a kezdetektől fogva volt bennem késztetés arra, hogy megírjam ezt a történetet. Aztán most jött el a perc, mikor veszem a fáradtságot, ahhoz hogy meg is tegyem.
2005 tavaszán ismertem meg a lányt, akiről itt szó lesz, a neve Emese. Egy a neten â01Efutottunk összeâ01D. Egyszerűen szembe jött velem, bemutatkoztunk egymásnak, és nem tágítottunk tovább egymás mellől. A beszélgetéseink jobb időszakban napi rendszerességgel folytak msnen keresztül, de sosem gondoltuk úgy, hogy ebből több is lehet.

Nekem akkor épp volt valakimâ026valakim, akit szerettem, akiért bármit megtettem volna, de ez nem nyert viszonzást úgy, ahogy kellett volna. Erről Emese is tudott, tartotta bennem a lelket. Ő is volt hasonló helyzetben, így hát, mint két sérült madár segítettük egymást.

Az élet úgy hozta, hogy kérdésessé vált a továbbtanulásomnak a lehetősége. Végül pedig végképp kútba esett. Ebben az időben kerültünk közelebb egymáshoz. Olyannyira, hogy beleszerettem. Erről nem esett szó kettőnk között. Nekem ő túl elérhetetlennek tűnt ebből a szemszögből. Tudtam, hogy tudja, hogy érzi és várja, hogy kimondjam, de én meg azt tudtam, hogy csak azért akarja hallani, hogy végképp elutasíthasson. Nem tettem hát ki magam ennek a csalódásnak.
2006 őszén úgy döntöttem, mivel sok különböző okból nem maradt más lehetőségem, kimentem Londonba dolgozni. Életem eddigi legrosszabb időszaka következett. Én ott idegen voltam. Távol a családomtól, a barátaimtól, távol a szülői otthontólâ026és távol Emesétől. Mindenhol idegen arcok â01Eköszöntek visszaâ01D és úgy éreztem teljesen kilátástalan az életem.
Kivéve azokban a percekben, órákban, mikor Emesével beszélgettem. Teljesen feltöltöttâ026 napokig fel voltam villanyozva egy beszélgetés után. Ő sokkal közvetlenebbé vált, hiszen nem volt már teher rajta. Szabadon adhatott kisebb remény cafatokat, mert úgy is messze voltam tőle. Belőlem meg a kiutazásom előtt eltemetett gondolatok és érzések csak úgy törtek fel.
Jelnek vettem ezt a szituációt. Azt hittem így kell lennie. Végül elmondtam neki, mit érzek. És ő fogadta. És viszonozta. Terveztük, hogy jön ki hozzám, hogy mit fogunk csinálni. Ajándékokat vettem neki. Szerettem volna mindent megadni. Életemben nem voltam még ennyire szerelmes. És kiszolgáltatott sem, ez tény. Feltétlen bizalmat adtam neki. Úgy gondoltam ezt kell tennem, ez lesz a boldogságom ára.

Tévedtem, mert egyik napról a másikra szakított velem. 2hónap lebegés után a földre zuhantam. Bár távol voltam tőle én bíztam abban, hogy kitartunk, amíg haza nem megyek. Hát nem.
Indokot nem kaptamâ026illetve azzal érvelt, hogy szerinte ő csak egy potlék nekem. Nem tudom felmérni a helyzetet, honvágyam vanâ026és csak ezért kötődöm hozzá.
Valószínűleg csak sajnálatból kezdett velem járniâ026de persze ezt nem mondta. Eddig bírta.

Tavasszal haza utaztam és találkoztunk. Nem történt semmi, a találkozásunk alkalmával ő elutasító volt velem. Más városban laktunk, még azt se várta meg, hogy elmenjen a buszom. 1 óra alatt lerázott. Nem adott semmire se választ. Láttam rajta, hogy csak szabadulni akar. Tudta, hogy hibázottâ026és nem mert szembe nézni vele.