Az általános iskolai nagy szerelmek mindig észrevétlenek maradnak, és a rút kiskacsákból is mindig csodaszép hattyú lesznek. A nem-összejövés is a szakítás egyik formája?  

Egyik este a haverokkal buliba indultunk. Nem a szokásos, tivornyázós-berúgós este volt, hanerm igenis konszolidált, nyugis és kimért. A buli azért volt különleges, mert bankároknak volt rendezve, és a bankárokon kívül ott volt mindenki más is, persze, akiket a bankárok is meghívtak.

Az új mediterrán hangulatban létrehozott szórakozóhely zsúfolásig tele volt gytönyörűnek tűnő lányokkal és magára sokat adó fiúkkal. Voltak öregebb férfiak is, olyan nagycápa-félék, akik nagyon drága parfümillatot árasztva maguk körül kábították titkárnőjüket, vagy kozmetikusukat Versace öltönyükben. A helynek bizonytalanság szaga volt.

A táncparkett egy élő izgő-bolygó hangyabolyhoz volt hasonlatos. Vonagló női testek a büszkén kihúzott fekete zakós hímek körül. Pazaron szóló hangfalak, ringató ritmusok. A káprázat teteje a reklémfeliratos t-shirtben táncoló go-go girls, ügyet sem vetettek az alattuk bámészkodó kenevész kölykökre, akiknek csak ehhez volt bátorságuk.

A haverokkal már minden zugot körbejártunk, úgy tűnt, már minden ismerőssel találkoztunk, aki számított, és gondoltam, hogy ott lesz. Képmutató kedveskedéssel örvendeztünk egymásnak, olyan emberekkel, akiket a pokolba kívántam. Egyszer csak a tánctér szélén egy csoport finomra hangolt lányra lettem figyelmes. A haverok szóltak, hogy hagyjam őket, reménytelen. Tényleg gyönyörűek, voltak vagy hatan, és még csak pasik sem voltak körülöttük.

Akkor már tudtam, kik ők, régi, általános iskolai ismerőseim, egy évvel alattam jártak. Nem egyszerú lányok, mindegyik külön szépség a maga nemében. Odamentem. Örültek nekem. Én még jobban. Megbeszéltünk pár régi sztorit, meg azt, hogy engem akkoriban mindenki Döncinek hívott, én meg utáltam. Aztán odajött egy szőke istennő, és azonnal puszit nyomott az arcomra, én értetlenül és hülyén azt sem tudtam, ki ő. Az arca ismerős volt, de a többire nem ismertem rá, nem is ismerhettem volna, hiszen ilyen csak egy bomba lehet.

Beszélgettünk, kiderült, hogy ő most kozmetikus. Miután végleg eléggé ostobán tisztáztuk a furcsa ismeretség körülményeit, tudomásomra adta, hogy ő szerelmes volt belém, biztosan emlékszem is rá, de hogy én valaki mással kavartam akkor. Nem emlékeztem, de mindenesetre nagyokat bólogattam, mintha tényleg tudtam volna. Látszólag elhitte. Erre én javasoltam, hogy akár be is pótolhatnánk, ha még nem késő. Már késő – mondta, vasárnap megyek Amerikába. Később találkoztam a barátjával is, egy semmilyen közgázos gyerek, a bombázóm (szinte a sajátomnak éreztem) rá is kérdezett, hogy nem ismerem-e, ha már én is közgázos vagyok… A sráccal összenéztünk, és azt mondtuk neki, hogy a közgáz nem egy vidéki gimi, ahol mindenki ismeri egymást… Hát, nem is az. Öt perc múlva indultunk haza, ki-ki a maga útján. „