Helló!

Én most eltekintek a szokásos kezdő formulától! Az én történetem nem egy sima szakítós történet, hanem a kezdődő válásom története.
Ez egy sima egyszerű történet, de a vége nem annyira szép!Vagy csak megszokott ez a fajta befejezés egy hosszú kapcsolatnál?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Valamikor a messzei időben kezdődött:: én 18, a párom 19. Diák szerelem. Minden a szokásos mederben kezdődött, bulizás ,együttjárás, fesztiválok...stb.
Család ledöbbent, amikro bemutattam, mert nem volt egy tipikus jó fiú, akkoriban ezt a stílust alternatívnak mondták. Ja, a dátum! 1991!:)
Szóval ezen is túl voltunk, ami ritkaság számba ment, hogy sazexet nem kapkodtuk el, mivel mindkettőnknek az első volt, így nem az első randin esett meg.
Aztán egy re fokozódott aszenvedély, s le sem szakadtunk egymásról! Mint ahogy azt jó huszonéveshez illik.
Még a fősulis éveim alatt is kitartottunk egymás mellett. Sem neki, sem nekem még csak fel sem merül, hogy megcsaljuk a másikat.
Aztán összeköltöztünk , én is és ő is dolgoztunk, éltünk egy garzonban, de továbbra is szerelmesek voltunk egymásba. Szépen eltünk, egyre jobb körülmények között laktunk.

Lassan elérekztünk arra a pontra, amikor az ember elgondolkodik, hogyan tovább! A páromat megkínálták egy jólfizető állással a fővárosban és döntenünk kellett, ez volt 7 éve, s költöztünk, összeházasodtunk és belegvágtunk az új életbe!
És itt jöttek a változások!
Ő nagyon nehezen szokta meg a várost, én könnyebben. Mondjuk én akartam eljönni vidékről! Gyökértelenek voltunk és csak egymásra számíthattunk.
Sokat dolgoztunk, mert helyt kellett állnunk és nem vagyunk részesei a felső tízezernek. És én akkor megismerkedtem valakivel!Nem volt semmi extrém ebben a történetben, csak annyi, hogy fiatalabb volt a srác, és csak beszélgettünk, néha sétáltunk nagyokat. A csóknál tovább nem jutottunk.
Mint ahogy kell, egy sms-n buktam atörténetet, és onnantól kezdve az én férjem megváltozott. Azt hittem lezárta dolgot, mondjuk kellett egy év hozzá. Azt nem tudta feldolgozni, hogy én kellhetek rajta kívül valakinek? Hogy nekem kellhet valki? Nem tudom, de már semmi nem volt olyan,mint régen. A helyzetet fokozta, a gyerek utánni vágy! Aztán,hogy semmi ne menjen zökkenő nélkül,kiderült az is, hogy nem lehet gyerekem csak orvosi segítséggel.
Hála az égnek, azért sak sikerült kicselezni a biológiát, s két éve megszületett a kislányunk! NAgyon boldogok voltunk,mikor terhes lettem, s mikor megszületett a csemete.

Aztán 5 hónapja, karácsony másnapján, apa úgy gondolta, hogy akkor neki elég. Van valakije, egy kollegája, aki megérti, kedves vele, állandó vele a szex (ezek szerint egy ideje viszonya volt), nem kell küzdeni a családjával (mert mint kiderült útálja az egész pereputyunkat).
Azóta egyedü lnevelm a kiscsajt, s próbálom összerakni az életem.
De itt nincs vége!
Az elmúlt 2 hónapban minden nap jött, jöttek aközös programok, a ygerek újra bízott benne, s mi tagadás én is elhittem, hogy meg akarja próbálni kijavítanai, helyrehozni az életünket. A szó minden jelentésében bedöltem neki.

Aztán egy 2 hete közölte:- Ő nem küzd értünk. (mondjuk nem vettem észre,hogy küzd, úgy csinálta)
- Jól nézek ki, biztos találok valakit,akivel boldog leszek!
- Szeret engem is és a gyereket is,de nem jön vissza!

Akkor most mi van?
Ötletek?