Lehet viccelődni a szakítással, összetört szívekkel, újraértelmezett életekkel, de mi van akkor, amikor még kilenc évvel a szakítás után is azon tűnődik a fiú, hogy valójában még mindig szereti a lányt, aki kibaszott vele?

Sziasztok!

Elregélném életem legelső, talán leginkább rám hatással levő "megszivatását". Mivel nem vagyok már mai darab, és ez ifjú titán koromban történt, a '90-es évek második felében..
Életem első komoly szerelme volt a lány, nevezzük mondjuk Andreának (tényleg álnév, nem kell iwiwre pattanni). Gyönyörű, hosszú sötétbarna hajú, szürkeszemű.
Nagyjából 16 évesen ismerkedtünk meg, én picit talán idősebb voltam, úgy egy fél évvel nála.Egy diszkóban találkoztunk, akkoriban azért nem volt túl nagy választék mint mostanában,
szórakozóhelyeket illetően. Minden tekintetben ő volt az első nekem, és én boldog voltam, mint azóta soha. Egy évig nem volt semmi gond, nagyon jól megvoltunk, az első év után romlott el
a dolog.

 

Én akkoriban gimnazista voltam egy pesti oktatási intézményben, jártam sportolni, nem dohányoztam. Egy igazi jófiú voltam. Aztán egy szép péntek este, edzés után, gondoltam
meglepem a lányt, mert általában mindig úgy mentem át hozzá, hogy előtte telefonáltam. Akkoriban eléggé ritka dolog volt a mobiltelefon, szóval nem tudtam megoldani. Az edzés végeztével
fogtam magam és elmentem hozzá. Megvettem a kedvenc fagyiját is útközben.El is érkeztem hozzájuk, becsöngettem. A bátyja jött kaput nyitni, és fura módon sietettett, hogy menjek be,
nem értettem miért. Kérdeztem tőle, hogy Andrea hol van, azt mondta, fenn. Fel is mentem, benyitok a szobába és mit látok? Egy fickóval van ott félreérthetetlen helyzetben. Nos, köpni-nyelni
nem tudtam. Fogalmam sem volt mi a rákot csináljak. Aztán elég sok minden végigszaladt az agyamon, hogy mit is kéne tennem. Végül nem szóltam semmit, megtapsoltam, és lementem az emeletről.
Lenn a bátyja várt, és mondta, hogy direkt nem szólt, mert szerette volna látni, hogy mit reagálok majd. Nem tudom leírni az érzést, hogy milyen is volt.Düh,csalódás,méreg,gyűlölet,szomorúság egyszerre
talán. Nagyon kevés embernek kívánnám, hogy átélje.Fogtam magam és hazamentem, bután nézve magam elé, mint aki nem hiszi el mi történt. Bevallom férfiasan, elsírtam magam, nem sokan láttak engem
sírni egész életem során (kivéve persze anyámat és az óvodás pajtásokat), de akkor hazafelé iszonyúmód sírtam. Emlékszem, hogy szép nyári este volt, és a házunk előtt levő olajfa virágzott. Azóta az az illat
mindig eszembejutattja azt az estét/éjszakát

Szerintem, teljesen blokkoltam akkor. A pofátlanság és a meglepetés ilyen szintje már-már bénítólag hat az emberre.Utána soha többé nem akartam vele beszélni, remélem mindenki számára érthető okból.
Ő hívott engem, de mindig letettem, vagy letagadtattam magam. Az igazság az, hogy még mindig szeretem azt a lányt, aki előtte volt, nem azt, ami lett belőle. Kitörölhetetlenül bennem van az emléke.
Nem tudom elfelejteni, ahogy ezt az esetet sem. Mondták, és mondhatják, hogy felejtsd el, lépj túl rajta. Nem lehet ilyenen túllépni, beleég az agyadba, mint egy katasztrofális baleset. Lehet, hogy egy időre
elfelejted, de álmaidban előjön. Egy illat hatására, vagy látsz egy hasonló lányt, egy jellegzetes mozdulatot, bevillan az egész.

Az eset után kilenc évvel összefutottam vele egy szilveszteri bulin.A legjobb barátommal voltam, ő látta meg először. Odajött szólni, hogy figyelj már, nagyon ismerős nekem az a lány ott! Odanéztem és megfagyott a vér bennem. Kicsit megszorongattam a whiskyspoharat, csaknem széttörtem. Aztán a lány is kiszúrt minket. Szinte alig változott azóta hogy utoljára láttam (nem, most nem volt rajta pasi), a szívem összevissza vert, de köszönhetően a jelentős mennyiségű tömény alkoholnak, meg tudtam őrizni a kellően üveges, érzelemmentesnek látszó tekintetet.Köszöntünk, beszéltünk egy keveset, de ennyi. Gondolom várta, hogy elkérem majd a számát vagy valami, de nem tettem. Soha nem fogom elfelejteni. Nem tudom kit okoljak, nem tudom ki volt hbás. Biztosan én hibáztam valamit, nem tudom meg már mit. Summa summarum, a lány kitépett egy darabot a lelkemből, és ez még csak az első darab volt, az utána következők is megtépték, de kétségkívül neki sikerült a legmaradandóbbat alkotnia...

Előre is félek a kommentektől, tudom hogy balfasz voltam, volt időm rájönni. Mentségemre szóljon, hogy nagyon fiatal voltam, kb 17,5 éves.