Az már régen rossz, ha azt mondja, hogy gondolkodik, ennek pont az lesz a vége, amit levélírónk is ír: jön, nem jön, soha többet nem jön.

 

 

Üdv!

Az én sztorim elég érdekes, máig szoktam gondolkodni rajta, mert nehéz
felfogni, elképzelni, hogy mi is történhetett. Dióhéjban:
Minden úgy volt, mint a mesében, elutaztam egy messzi városba,
összetalálkoztunk, kb. szerelem első látásra, peace&love, hatalmas
összhang, tökéletesség, stb. Egy évig minden szép (lehet
közrejátszott, hogy csak 7végén tudtunk találkozni, távolság, így nem
is igazán veszekedtünk, stb) Aztán egyszercsak, mint derült égből
villámcsapás felhívott, hogy gondolkodik és nem jön (persze hogy min,
azt nem árulta el, csak annyit: nem rólunk van szó). Utána se telefon,
se semmi, 2 héttel később jöttem rá, hogy hiába várom, és hívom,
valszeg nem szándékozik lejönni hozzám, vagy szóbaállni velem. Csak
egy levél: bocsi, a távolság, stb, nem megy, blabla. Egy ideig
írogattam, szerettem volna megtudni az okot, vagy valamit, hogy mi
történt, beszéljük meg, persze nem kaptam választ, csak pár hónap
múltán, mikor épp túltettem volna magam a dolgon és arra készültem,
hogy nyári fesztiválozás keretében majd alkohol és zenekúrával az
utolsó emlékeimet is kitörölhetem vele kapcsolatban. Szóval rájött,
hogy tévedett, szép mondatok, hangzatos ígéretek, hát jó, próbáljuk
meg újra (tudom, én hülye, dehát ha szerelmes az ember..). Ez a kör
csak fél évre szólt már, és a vége ismét egyszerű: egyik pénteken
vártam, hogy jöjjön és nem jött többé, nem vette fel többé, nem
válaszolt többé. Azaz pár hétre rá valami olyant, hogy szeret és
megbocsáthatatlan amit tett:) ja, ez mondjuk igaz, de persze azóta
semmi hír róla és valszeg sosem derül már ki a miért. A fura az
egészben, hogy sosem mondta, hogy valami gondja van velem, nem
veszekedtünk, semmi, ismét úgy lépett ki az életemből, hogy azt
gondoltam minden jó lehet vele. De úgy tűnik van ilyen.