Volt már olyan sztorink, ahol a lány nem akart szexrabszolga lenni, most egy fiú sokallt be: neki nemcsak a szex mennyiségéből lett elege, hanem a helyszínek változatosságából is.

Na igen én is eljutottam idáig, h kiöntsem nektek a szívem búját:). Na jó ez így túlzás, a történetem idén lesz 8éves, szóval elég poros, de az óta se találkoztam ilyen szituációval az életem során, mint 18 évesen. Igen, most 26 éves vagyok, és nem lehetek sikeres ember..

A történetemben központi szerepet játszik a szex… 

Vagyok én, a 4. Osztályos gimnazista, voltak barátnőim, de a női lélekhez annyi közöm volt, mint egy marék molylepkének (most se sokkal több, de legalább pár sablont megjegyeztem az évek során, és próbálkozok) Szóval vagyok, én, aki minden héten lejárogat a barátaival egy bizonyos helyre sörözni, csocsózni és nem utolsósorban ismerkedni, mondjuk ki „macsósan” csajozni. Akkoriban nekem ez annyit tett, h sörrel a kezembe álltam a pultnál Lacika barátommal, és mikor megláttunk egy számunkra „dream girl” kategóriába tartozó csajt akkor egyszerre kortyoltunk bele a nedűnkbe Néha össze is vesztünk azon, h kire mosolygott az illetékes kolleganő. Tudom nyomi voltam, és ez senki mással nem fordult elő.  

Szóval, ezeket a tényeket ismerve megint lementünk a cimboráimmal a kedvenc helyünkre ugyanazokkal a célokkal., de ezen a pénteki napon rengetegen voltak, mindenhol sztk keretes egyetemista osztotta az észt. Azért próba szerencse alapon megnéztük a csocsóasztalokat, de mindegyik foglalt volt, kivéve 1-et ahol két aranyos leányzó „játszadozott”. Nem volt mit tenni megkérdeztem, h beszállhatunk e, mire azt a választ kaptam, h Barni barátom és én igen. Lacika addig elment kártyázni egymagával.. Felgyorsultak az események, a játék hevében összekovácsolódottunk, és hamarosan kölcsönös vonzalom, szimpátia alakult ki. Szerencsére a leosztás is jó volt, mivel a számomra közömbös leányzóra lecsapott a barátom így nekem „maradt” az elejétől fogva szimpatikus csocsóbajnok Edina. 

Ugrás. Összejöttünk, ahogy lenni szokott minden kapcsolat elején ismerkedés stb.

Edina, 1évvel idősebb „érettebb” csaj volt. Fősulira járt, amit látványosan leszart, sokszor be se járt az óráira. Edina „irányító” típus volt, apuci anyuci elkényeztették kiskora óta, és valószínűleg ennek köszönhető, h nem tűrt ellentmondást, emiatt voltak kisebb vitáink is. 3hét „járás” után felvetettem, h nálam aludhatna, amire az volt a válasza, h persze, csak ezt a bemutatlak anyuéknak projectet, hanyagoljuk. Anyámék azon a hétvégén otthon se voltak, szóval, ha akartam volna akkor se  tudtam volna bemutatni, na de ezen lendüljünk túl. Edina megérkezik hozzám, örömmel vette tudomásul, h miénk az egész kéró.  Pár perc múlva az ágyban voltunk, ahol olyan kényeztetést kaptam, amit a mai napig nem feledek. Ami feltűnt nekem az együttlétünk során, h Edina hihetetlenül hangos, és, h fogalmazzak szalonképesen, szereti szájjal kényeztetni a hancúrlécet. Innentől kezdve rengeteget szexeltünk, (a rengeteg alatt a napi kettőt értem, ami értelemszerűsen nem 1-2percig tart) Mondhatni, h Edina indított el engem azon a bizonyos úton. Időközben teltek múltak a hetek, hónapok megismerkedtünk egymás szüleivel, barátaival. Nagyon sok időt töltöttünk egymással, ő lazán kezelte a fősulit, én a gimi uccsó évét, rengeteg szabadidőnk volt, amit főként a szexre fordítottunk. Most férfiasan bevallom, szedjetek szét, röhögjetek ki, egy idő után nem bírtam, túl sok volt a jóból. Kapcsolatunkban összesen 2 törés volt ebből ez volt az első. Megmondtam neki, h szeretem, imádom, de a kapcsolatunk szinte csak a szexre összpontosul, és h kicsit sok(k). Megsértődött, azt mondta, h neki ennyire van szüksége ő nem tehet erről, és h én biztos nem kívánom már. 1hét mosoly szünet következett, úgy néztem ki mint egy nagyobb ütés után megrendült bokszoló akit megmentett a gong szó. 

Letelt a pihenőidőm:) megbeszéltük a dolgokat, és abba maradtunk, h szeretjük egymást…

Kapcsolatunk ua. Folyatódott, mint eddig, azzal a kivétellel, h Edina kitalálta, h dobjuk fel a szexuális életünket legyen „izgalmasabb” ami nekem is nagyon tetszett (egy ideig) Ez az izgalom a helyszínek megválasztásán múlt., rengeteg történet származik ezekből, de csak 1-et emelnék ki. Éjszaka van fekszünk egymást átölelve Edinával az ágyamban amikor is egyre közelebb bújik hozzám és halkan megkérdezi, h „kívánsz?” persze azt válaszoltam, h nagyon. Edina kipattant az ágyból, és gyorsan beleugrik a farmerjába. Azt hittem, h valami rosszat mondtam, ezért megkérdeztem, h hova mész? A válasz az volt, h mi megyünk. (Az előzmény az volt, h előző este is szabadban voltunk együtt) A mostani szituáció: Én mint srác aki megkívánta a barátnőjét a puhaágyból ki, hajnali 1kor az emeletről le, apám slusszkulcsát keresve botorkálok Edina közben sürget. (ha ennyire sürgős, akkor miért nem lehet itthon) Kocsiba beülünk, vezetek 40percet, mire találunk egy ERDŐS részt, (ez volt a mániája, ill. párszor kifejtette, h nagyon felizgatja az erdő este). Apám kocsijával behajtok egy dimbes dombos földútra, ahova normális ember nem megy be, még nappal se. Edina kocsiból kipattan és egy pléddel a kezében, már válassza is az ideális helyet. Én, aki Frankensteinen nevelkedtem, kellett egy kis idő mire megszoktam a körülményeket. (éjszaka, erdő, vonyítás, én meg a csajom egy pléden) Jó nem hazudok, élveztem ráadásul Edina fantasztikus volt az ágyban, pléden, asztalon bárhol. De belefáradtam, h egy szeretkezésért ennyi energiát kell beleölnöm ezalatt értsd a fent említett példákat. Edinának már nem volt jó a másoknál megszokott bújunk össze az ágyban dolog neki mindig kellett valami extra. Ez egy nyáron keresztül többé-kevésbé ment is, hiszen nyári szünetünk volt. Szeptemberben lett vége a kapcsolatunknak, amikor is nem lehetett tovább húzni ezt a dolgot és szakítanom kellett, mivel felvettek egy főiskolára, ahova én napi szinten viszonylag frissen be akartam járni. 

Na gyerünk, szedjetek szét! Azóta van „normális” barátnőm másfél éve, szóval én sikeres embernek tartom magamat. Edináról annyit, h ő volt az első komoly kapcsolatom, és sok hálával tartozom neki. A vicc az, h megkerestem iwiwen, (hol máshol) és a képei alapján van egy tündérszép kislánya, ezek szerint megtalálta ő is a boldogságot.