Klasszikus történet az egymáshoz nem illő emberek hosszúra nyúlt kapcsolatáról: jól kereső nő, otthonülő, unatkozó férfi, naná, hogy megcsalás és szakítás lesz a vége. Nem hiszünk a szerelemben, ez itt a szakítósblog.

Sziasztok!

Volt pár szakításom, de ezek közül a kedvencemet írom meg nektek:

Az időpont valamikor 2000 tájékán. Az előzményekhez annyi tartozik,
hogy egy hároméves kapcsolat befejezéséről van szó, amelyből 2 év
együttélés volt egy közösen bérelt lakásban, és amiben a feleknek
eltérő elképzelései voltak a jövőt és a szerepeket illetően. :)
Én (a lány) amikor összejöttünk, akkor voltam 24 éves, a fiú 25. A
probléma ott kezdődött, hogy szerinte egy nőnek otthon a helye, hiszen
azt a téves elképzelést hozta magával, hogy egy háztartás vezetése, a
gyerek nevelése KIZÁRÓLAG a NŐ feladata. Feleségül akart venni és azt
hitte egy gyerekkel majd otthon maradok a fenekemen. Ezzel ellentétben
rajtam akkor már kitört a karriervágy és enyhén menekülőre fogtam a
dolgot. A menekülés azt jelentette, hogy mázlimra akkor elég sok
dolgom volt: az állandó munkám mellett bevállaltunk barátnőmmel egy
600 órás nyelvtanfolyam megtartását, tolmácsoltam, sefteltem, pörögtem
ezerrel...ja és az államvizsgára is készültem. Emellett ő
nehezményezte, hogy nincs vacsora főzve esténként és a takaritás is
akadozott. A válaszom erre általában az volt, hogyha már többet
keresek mint ő, akkor vihetné a háztartást... vagy vegyen fel egy
bejárónőt. Amit még hozzá kell az előzményekhez tennem:a lakást
közösen, de bútorozatlanul vettük ki. A 2 év során én vettem bele meg
a bútorokat és minden egyéb háztartási eszközt. Őt csak a tv és az
egyéb filmek lejátszásához szükséges műszaki eszközök fejlesztése
érdekelte. :)))
Szóval ezek voltak a szakítás előtti események, amik a végkifejletett
generálták: én nem nagyon értem rá, ő meg igen.:) Eljárogatott
szórakozni a baráti körrel és ott egyre többet beszélgetett egy
lánnyal. Az elején csak az tünt fel, hogy buli után ha megkérdeztem
milyen volt, csak annyit mondott hogy jót dumált ezzel meg ezzel, majd
jöttek az eltűnések. Mert nem az volt a baj, hogy jött-ment, hiszen
olyan volt a munkánk, de saját magát buktatta le hogy éjjel 2kor sms-t
kapott (én sokkal rosszabb alvó vagyok mint ő:))), olyan útvonalat
mondott a telefonba, hogy merre jár, amerre sosem szoktunk...stb. És a
női megérzés...Szóval akkor már egy hete konkrétan vagdostuk a
tényeket egymás fejéhez: szeret engem, de  a másik lány megértő,
kedves, visszafogott, nem olyan mint én, akkor jött egy hosszú
hétvége. Pénteken reggel szokásos veszekedés után, ment mindenki a
dolgára, majd délben rákérdeztem, hogy hol van (úton a csaj felé) és
mivel akarja tölteni a 4 napos ünnepet (vele), akkor szakadt el nálam
a cérna. Délután 3kor felhívtam barátnőmet, hogy tud-e segíteni egy
kicsit, meg még 2 havert, akinek volt egy kisteherautója és 8ra
kipakoltuk a lakást, hazaköltöztem anyáékhoz. Barátnőm kissé
félreértette a telefonomat, azt hitte megyünk valahova és kiöltözve
jött, de kölcsönruhával áthidaltuk a problémát. A haverok, meg
pedzegették, hogy a kib.nagy hűtőmet pár hónapja cipelték fel az
emeletre, és biztos, hogy megint vinniül kell??? Szóval este 9kor, az
utolsó körre már csak pár apróságért egyedül mentem vissza. A lakásban
nem maradt semmi más, csak az emberem tv-je, videója, erősítője,
cd-lejátszója és a ruhái egy sarokban. És amikor benyitok a lakásba,
mit látok: a kedves ül a nagy semmi közepén és fújja fel a
gumimatracot. :))) Azt az arcot kellett volna lefotózni...

Szóval eltelt pár év azóta, túléltük a szakítást, bár kínoztuk egymást
vele még jópár hónapig-évig, és azóta újra normálisan tudunk egymással
kommunikálni, de azt a pillanatot, amikor benyitottam a lakásba, azt
hiszem sosem fogom elfelejteni. :)

Dane