Ezt is az archívum túrása közben találtam, még karácsonykor küldték, amikor sírtunk, hogy nem hisszük el, hogy senki sem szakít az ünnepek alatt. Hát lássuk, milyen a szeretet ünnepének értelmezése a szakítósblogon.

 

 Innen loptuk

Sziasztok!

Nos nekem is van egy kis történetem. 1 hét híján karácsonyos :)

Én 16 voltam, az úriember 23 amikor elkezdtünk járni. Minden jól ment, sülve-fűve együtt voltunk, gyereket terveztünk, életet, családot.
Aztán telt az idő, közben leérettségiztem és felvettek Pestre főiskolára. Közben volt egy rövidke szakítás, de ahogy felköltöztem albérletbe, megjött az esze és kibékültünk. Természetesen odaköltözött hozzám, minden jól ment, jó volt a suli, jó volt Vele is. Mivel ugyanabban a városban laktunk, hétvégente hazajártunk a szüleinkhez. Karácsony előtt 1 héttel úgy alakult, hogy Ő nem jött velem vissza Pestre, nekem viszont muszáj volt a matek miatt. Hétfőn suliban le is zártak matekból, nagy volt az öröm, mert kétséges volt a dolog. Még az óra kellős közepén, a padban ülve felhívtam imádott szerelmem, hogy sikerült a matek, lezártak. Ő nem nagyon lelkesedett, hümmögött, meg motyogott valamit. Én persze mondtam, hogy hiányzol, és ugye találkozunk hétvégén. Erre rávágta, hogy nem. Én viccesen érdeklődtem, hogy mi van, szakítasz? Igent mondott. Aztán köpni-nyelni nem tudtam...leraktuk a telefont. Sírás, kiakadás, értetlenkedés. Együtt éltünk, aztán telefonon szakít? Meg egyáltalán miért?
Suliból azon nyomban haza is mentem, tengtem-lengtem a lakásban, este persze nem tudtam aludni és éjjel 3 körül, dúlva-fúlva felkeltem, hogy összepakoljam az összes cuccát és kirakjam a hajléktalanoknak. Ám legnagyobb meglepetésemre üresek voltak a szekrényei. Már mindent hazavitt, hogy még véletlenül se kelljen találkoznunk.
Hát így történt ez. Karácsony előtt 1 héttel telefonon szakított, pedig együtt éltünk.
Következő év áprilisában összefutottunk egy szórakozóhelyen, ahol átbeszéltük a dolgokat. Az ok végülis a szülői nyomás volt, meg a barátoknak sem nagyon tetszettem.
Így utólag már csak nevetek a dolgon, egyébként emberünk azóta már 28 éves, még az anyukájánál lakik és nincs barátnője...utánam nem is volt. Pedig eltelt 1-2 év. Visszakapta a sorstól :)