A Viasaton megy a Szex és New York maraton, mostanában volt az a rész, amikor Berger rávilágít Mirandának az igazságra, hogy miért is nem keresi az adott pasi. "Egyszerűen nem jöttél be neki." Van ilyen, de ahelyett hogy ezt megmondaná az egyik a másiknak, ilyen hülye sztorik kerekednek belőle, mint az alábbi.

Sziasztok!

Friss a sztorim, még alig pár órás, úgyhogy gondoltam gyorsan kiírom magamból, talán így előbb sikerül túljutnom rajta, meg igazából érdekelnek a kommentek is :)
Pontosan egy hónappal ezelőtt, augusztus közepén kezdődött a dolog. Barátnőimmel elmentem bulizni, bár sok kedvem nem volt hozzá. Ők szépen le is itták magukat, elvoltak, én meg szinte egymagamban nézegettem a felhozatalt. Igazából semmiféle pasizási szándékom nem volt, ám egyszer csak a tömegből elém került Ő...és akkor puff, sosem volt még velem ilyen, annyira megfogott a kisugárzása, és akkor azt gondoltam, hogy nekem Ő kell...azonban nem vagyok az a túlzottan kezdeményező típus (vagy csak nem ittam eleget? :) ), jobban szeretem, ha a pasi jön oda hozzám és nem fordítva. Onnantól kezdve figyeltem Őt, és láttam, hogy akikkel volt, azok közül pár embert ismerek. Na hát el is telt az éjszaka, mindenki hazament. Másnap, amikor felkeltem, nem hagyott nyugodni a dolog, úgy éreztem, hogy nekem valahogy fel kell vennem Vele a kapcsolatot, mert meg akarom ismerni. Ekkor jött az ötlet, hogy iwiwen az egyik srácot, aki szintén ott volt a buliban, megkerestem, mert neki tudtam a nevét és elkezdtem böngészni az ismerőseit, hátha Ő is közöttük lesz. Elég nehéz dolgom volt, mivel Róla semmit nem tudtam, sem a nevét, sem a korát, csak azt, hogy hogy néz ki. Nem is tartott túl sokáig, az egyik képen felismertem. Elkezdtem gondolkozni, hogy mégis mit csináljak. Aztán azt találtam ki, hogy bejelöltem, majd kb. 3 perc múlva visszavontam, és írtam neki egy üzenetet, hogy ne haragudjon, véletlenül jelöltem be, bár nagyon ismerős nekem. Az előző napi buliról semmit nem írtam, gondoltam, majd ha egyáltalán visszaír, akkor majd rátérhetünk arra is. Így utólag kicsit gyerekesnek tűnik ez a bejelölés-dolog már, dehát azt mégsem írhattam neki hogy "Szia, megláttalak tegnap és belédzúgtam, de nem mertem odamenni hozzád, ezért inkább iwiwen megkerestelek". De végülis nem ez a lényege a sztorinak, nem emiatt lett vége.
Szombat este írtam neki az üzenetet, vasárnap már jött is a válasz, hogy én is ismerős vagyok neki, és megírta, hogy hol lakik, esetleg arrafelé láthattuk egymást. Mint kiderült, ugyanazon a lakótelepen lakik, ahol én, csak az utca másik oldalán. Ezek után már szinte sínen volt a dolog, minden nap váltottunk egy üzenetet, majd elkezdtünk msn-ezni...azonban nekem 3 hétre ki kellett mennem külföldre, így még ha akartunk volna, akkor sem tudtunk volna találkozni. De nem is volt ezzel semmi baj, minden nap beszéltünk, nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak, képeket küldözgettünk, miegymás. És persze megbeszéltük, hogy ha hazajöttem, akkor találkozunk. Ahogy teltek a napok, mindketten vártuk már a hazajövetelemet, és Tőle is elhangzottak olyan mondatok, miszerint mennyire szeretne engem megismerni, meg hogy bejövök neki, és hogy ez lesz meg az lesz...Én annyira nem mertem beleélni magam a dologba, hiszen ez egy fél-vakrandinak indult ugyebár, hiszen én tisztában voltam vele, hogy nekem Ő tetszeni fog, viszont Ő csak képről látott addig engem. Jó két hétig ment a csetelés, majd elérkezett a szombat, amikor is hazajöttem. Este megvolt a randi, nagyon jól éreztük magunkat, látszott rajta, hogy én is bejövök neki, tett utalásokat is, nem nyomult, mégis finoman közeledett. Szóval elérte, hogy még jobban belezúgjak. Hazafelé csók, kézenfogva séta...szóval minden klappolt. Másnap is találkoztunk, akkor is minden rendben volt. Olyanokat mondott nekem, hogy szervezzek programokat kettőnknek, meg hogy következő hétvégén töltsünk együtt egy egész napot, csináljunk közös képeket stb., szóval én is azt éreztem, hogy na végre valahára találtam egy olyan pasit, aki megfelel és kellek neki. Alig vártam a következő találkát, ami kedden volt, még akkor is jó volt minden, probléma egy szál sem...akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az utolsó randink.
Szerdán felhívott engem este 7kor, hogy akkor ért haza, megfürdik és utána odajön hozzánk. Meg is beszéltük, hogy szól, amikor elindul. El is készültem, már 9 óra volt este, de nem hívott...kezdtem aggódni, gondoltam felhívom, persze nem vette fel. Igazából semmi rosszra nem gondoltam, még írtam is neki egy sms-t, hogy biztosan elaludt, és hogy jelentkezzen, amint tud. Nem kaptam választ. Másnap este msn-en beszéltünk, akkor mondta el, hogy előző nap valóban elaludt és a telefonja le volt némítva, azért nem vette fel. Igazából ezt sem értem, ha én megbeszélem valakivel, hogy megfürdök és találkozunk, akkor hogyan alhatnék mégis el? De nem tettem szóvá, megesik az ilyen, majd találkozunk máskor. Hát az elalvós este utáni napon sem találkoztunk, mert akkor meg formázni és telepíteni kellett a gépét, amit valami haverja csinált, és persze nem végeztek időben, de akkor legalább felhívott este, hogy majd másnap találkozunk. Eljött a péntek, örültem is, hogy végre itt a hétvége, nem kell dolgoznia menni, tudunk több időt együtt lenni. Eléggé rosszul gondoltam, ugyanis este felhívott és bejelentette, hogy ő ma boxmeccsre fog menni, és hogy az milyen sokáig fog tartani. Mondtam is, hogy na akkor ma sem talizunk, erre benyögte, hogy jó, akkor nem megy el...én persze mondtam neki, hogy nem kell itt mártírkodni, menjen csak el. De megint ő volt az, aki azt mondta, hogy ha vége a boxnak, akkor felhív. Gondolom sejtitek, mi következik most...természetesen megint nem hívott fel. Szombaton délután msn-en írta, hogy milyen sokáig tartott a meccs, és reggel meg mennie kellett dolgozni, nem is aludt szinte semmit. Kérdeztem tőle, hogy esetleg este nem találkozunk-e, ha kialudta magát. Megegyeztünk abban, hogy este 8kor felhívom és megbeszéljük, mi lesz. Így is lett, de persze megint jöttek a kifogások, hogy neki fáj a foga, és nincs is kedve sehová se menni. Akkor már kezdtem kicsit ideges lenni, hiszen azért elég vicces, hogy itt lakunk egymástól 300 méterre és nem tudunk egyszerűen találkozni. Mondtam neki, hogy jó, akkor feküdjön le, pihenjen. Ezek után este fél 11kor felhívott, hogy neki két helyre el kell mennie, de ha ott hamar végez, akkor felhív és elmehetünk valami buliba. Még örültem is, hogy legalább ő is akar találkozni, és azon van, hogy össze tudjuk hozni a randit. Persze ez is elég érdekes volt, hogy előtte másfél órával még fogfájás miatt nem akart menni sehová, de nem foglalkoztam ezzel. Vártam, hogy végre találkozzunk. Szépen felöltöztem, és vártam, hogy hívjon. Megint a szokásos sztori következik, nem hívott, én meg fél egykor lefeküdtem. Direkt nem is kerestem, nem is írtam neki, hogy nehogy azt higgye, hogy én rá akarok akaszkodni, vagy ilyesmi. Gondoltam, majd vasárnap csak keres, hát tévedtem. Igazából vasárnapra már eljutottam arra a szintre, hogy kérni akartam tőle egy fél órát, hogy mégis beszéljük már meg, hogy ki mit akar a másiktól, mert nekem ez így nagyon nem pálya. Hangsúlyozom, nem azzal volt a problémám, hogy nem találkoztunk, hanem azzal, hogy mindig Ő, magától mondta, hogy majd keresni fog, és egyszer sem keresett. Az meg azért elég gáz volt már 3-4 nap után, hogy én minden este felöltözve, kisminkelve ott ülök a szoba közepén és arra várok, hogy mikor jelentkezik. Vasárnap estig nem jelentkezett, ezért felhívtam. Mondtam neki, hogy szeretnék vele beszélni, mert ez így nekem nem jó, és hogy tudni szeretném, hogy ő mit szeretne és mi van köztünk. Erre azt mondta hogy "Hát mi lenne köztünk? Semmi." Igazából ezen eléggé meglepődtem, hogy ezt így gondolja. Persze én sem azt képzeltem, hogy mi most férj és feleség leszünk, dehát a randikon való viselkedéséből nem ez jött le, hogy köztünk nincsen semmi. Lényeg a lényeg, azt mondta, hogy hétfőn, amikor hazaér munkából, felhív, és találkozunk, hogy beszéljünk. Számítottam rá, hogy megint esetleg közbejön neki valami és nem tudunk találkozni, de azért reménykedtem. Kár volt...ismételten nem jelentkezett, én meg már az őrület határán voltam, kombináltam mindenfélét, hogy miért nem akar velem találkozni. Amikor én hívtam, nem vette fel, sőt, egy idő után ki is kapcsolta a telefonját. Akkor már sejtettem, hogy na ennek annyi, véget ért, ami igazából el sem kezdődött. Ma, azaz kedden felhívott este, hogy miért kerestem én őt előző nap olyan későn és hogy szerinte ezt fejezzük be, mert ha most ilyeneket csinálok, akkor mi lesz később. Nem is tudom, mit csináltam én? Nem hívogattam és írogattam neki, egyszer nem kérdeztem meg tőle, hogy kivel találkozik, vagy kivel telefonál. Annyit mondtam neki, hogy ha ő ezt be akarja fejezni, akkor is találkozzunk, mert szerintem megérdemlek annyit, hogy legalább a szemembe mondja, ne pedig telefonba, vagy msn-en. Azt mondta erre, hogy én ezt az egészet csak rá akarom erőltetni, és hogy mennyivel lesz az jobb nekem, hogy ha a szemembe mondja. Nem tudom, ennyire maradi lennék, hogy nem elégszem meg azzal, ha írásban vagy telefonon küldenek el a francba? A telefonbeszélgetés után még volt egy kb. fél órás beszélgetésünk msn-en, ami nagyjából arról szólt, hogy ő márpedig akkor sem fog idefutkosni hozzám csak amiatt, hogy személyesen közölje, hogy ne folytassuk. Aztán persze előadta, hogy én nem vagyok hozzávaló, neki mennyi rossz tulajdonsága van, és hogy ilyen hülyeségekre nem akarja pazarolni az idejét. És a végén persze még én érezzem szarul magam, amiért felhúztam, mert hogy részéről ez az egész egy fellángolás volt (részemről persze nem, de azt is kimagyarázta, hogy akkor nálam biztosan valami gondok vannak, ha ennyi idő alatt érzek már iránta valamit). Hiába mondtam neki, hogy én tudok alkalmazkodni, ha kell, és meg szeretném jobban ismerni, hajthatatlan volt és az volt a legnagyobb problémája, hogy én most ezzel mennyire felidegesítettem őt, és hogy azért nem akar találkozni, mert a telefonban nekem zaklatott hangom volt és hogy nehezményeztem, hogy nem találkoztunk ennyi ideig, amikor neki olyan sokat kell dolgoznia, meg mindig van valami programja.
Itt ér véget a történet, nem tudom, hogy lesz-e még folytatása, nem nagyon hiszem. Mindenesetre annyi tanulságot tudok ebből leszűrni, hogy a pasik gyávák, és nem merik a másik szemébe mondani, hogy "Bocs, de nem kellesz". Én eddig azt gondoltam, hogy ilyeneket csak a fiatalabb generáció (max. 20 éves korig) csinál, hogy msn-en, sms-ben vagy telefonon szakít. Nekem Ő 28 éves volt...szóval a gyávaság sem korfüggő. És igenis éreztem iránta valamit, tudom milyen egy fellángolás, és ez nem olyan volt...
Kíváncsi vagyok a hozzászólásokra, ne kíméljetek, köszi!