Mivel szorgalmasan olvassátok a blogot, ezért megérdemlitek, hogy megkapjátok a világ legjobb szakítós sztoriját, amiben kicsi farkú dj-barátunk ostromolja a lányt, aki összejön a testvérrel, meg újra, meg mégse, meg újra a testvérrel. Csupa idézni való mondat a Balatontól 430 km-re.

Sziasztok! Elég régóta olvasom a bloggot, és úgy gondoltam eljött az ideje, hogy én
is megosszak egy nekem már mulatságosnak tűnő kapcsolatot, és a végkifejletét.
17 éves voltam, én a lány. Ő a fiú, 23. Neki már 7 éve volt barátnője, és 7 év után
elvette feleségül. Hatalmas lagzi, közös lakás stb., minden szuper! Vagyis a férfim
nevezzük P.-nek, azt hitte, a kis felesége viszont nem. Mert 2 hónapnyi házasság
után lelépett a drága. (későbbiekben én már értettem miért)Ekkor én hamvas ifjúkoromat éltem, buliról bulira jártam, és ezeket, a bulikat mind
mind P. csinálta. Dj. volt.Egyszer én már nem tudom hogyan, de beszélgetni kezdtünk, aztán telefonok, sms-ek,
később pedig titkos találkozások. Ő mindig azzal érvelt, amíg végleg el nem váltak a
feleségével, nem akar pletykába keveredni. Én 17 évesen már lassan halálosan
szerelmesen (szerintem ezért sem vettem észre e fiú rossz tulajdonságait), ápoltam a
lelkét nap, mint nap órákon át, hogy milyen szörnyű az élet, én vagyok benne a fény,
és hogy de jó, hogy segítek neki felállni ezután a nagy tragédia után bla bla bla.
És persze folyamatosan azt kellett hajtanom, hogy ő mekkora nagy Dj lesz meg mekkora
tehetség. Na persze, abban is szar volt, már bocs de ez az igazság.Amit én kanyar
nélkül be is vettem, meg szerintem így is volt. Ha minden elrendeződik mi élünk
boldogan. Hát… volt szex megaminden, ami 17 éves fejjel is elég szörnyű volt.
Gondoltam a lelki gondok miatt ilyen béna, hát csak 7 évig pakolt egy nőt, biztosan
érti a dolgát, ha lelkileg rendbe jön.Aztán egyszer csak eltűnt… csak úgy. Telefonon nem értem el, és ő eltűnt. A
születésnapján küldtem neki egy sms-t a nem elérhető számra, na hátha elérem. És mit
ad Isten éjszaka 1kor ő bekapcsolja a telót, és felhív. Hát ő a Balatonon van, ott
dolgozik, ami a mi kis falunktól kb. 430 kilométerre volt. Azért ment el mert félt
attól hogy belém szeret satöbbi satöbbi satöbbi. Fel kell épülnie, meg minden
marhaság, ami egy ilyen pesszimista világszemléletű ember csak tud mondani. Én
összeszakadtam zokogtam, túléltem. ÉÉÉÉÉs összejöttem a bátyjával. Igen itt már
mulatságos a dolog. P. visszajött a Balcsiról, és teljesen ki volt ettől a
helyzettől. Engem nem érdekelt, kb. 5 hónapig jártam a báttyal, akit utána
lecsuktak. Na bumm nem egy egyszerű család.Eltelt pontosan 4 év. Én túl egy 2 éves kapcsolaton egy nagyon cukor fiúval, na de
nem jött össze ez van, persze nekem még mindig P. a gyenge pont. Mit ad isten újra
összejöttünk.És mit ad isten, ő halálosan belém esett, míg ééén, hát én pont nem. Ment a
hercehurca, a se veled se nélküled, a de szeretlek meghalok nélküled. A
világszemlélete azóta sem változott, még mindig romokban minden, és még minden
nagyon szar. Nah hát ez a fiú ilyen, nekem meg nem volt arra szükségem, hogy
állandóan nyaljam a fenekét, hogy de te jó vagy de te okos vagy de te szép vagy és
milyen boldogok lehetünk.Szex volt, ami ismét szörnyű volt. Enyhe előjáték pici farok, és no orgazmus. 17
évesen nem tűnt ilyen kicsinek. Persze én már ugye 21 évesen kicsit több
önbizalommal, szex után fekszek az ágyon, erre ő: mi a baj? Erre én: őszintén? Erre
ő: igen. Erre én: hát egy nagy rakás szar voltál. És akkor hazahozott.Bizonyítván, azt hogy ő még mindig imád, ezután is ostromolt. Aztán persze nem
kellett ő nekem, jaj nagyon nagy tévedése volt életemnek. De hogy a történet tényleg
viccességét bizonyítsa, a báty kijött a börtönből, és köhöm, mi összejöttünk. Most
viszont csak 2 hétig tartott.
P.-nek azóta van barátnője, és együtt élnek. Hát, ha a csajnak tetszik, hogy
állandóan a lelkét kell ápolni, és a könnyeit törölgetni, na meg nem mellékes a pici
farok, akkor egészségére. És ő azóta is a helyi kocsma kicsi dj-je, és nem lett nagy
felfedezett. Már 15 éve zenél, és sosem lesz egy Tiesto.Jah P. szerint az R. (ez itt én) nevű nők tönkretették az életét.

A tanulságot vonjátok le ti.