Ma úgy látszik a szexolimpia Usain Boltjaival van dolgunk, akik nem figyelnek a barátnőjükre, de miért nem? Srácok, csak egy kicsit tegyétek már oda magatokat, ne maszatoljatok.
Mivel minden vég valaminek a kezdete is egyben, ennek
jegyében leírnék egy szakítós sztorit, ami 2003 táján esett
meg velem. Legyek a történetben mondjuk Timi. A fiú
harmincas, legyen ő Tamás.
Akkor nyáron (27 évesen) pont végetért egy hat és féléves
kapcsolatom, önálló albérletbe készülődtem és gondoltam
elszingliskedem én most egy jó ideig valahogy, fix kapcsolat
nélkül. Az exbarátommal még egy fedél alatt laktunk, de a
költözés, szakítás már eldöntött tény volt.
Egy este két barátnőmmel az A38-on mulatoztunk épp, kevesen
voltak, jó zene volt, táncoltunk ezerrel, amikor
észrevettem, hogy valaki néz, majd egyre közelebb táncol
hozzám. Végül már abszolút előttem mozog és oda is hajol,
bókolgat stb. Amikor hozzáért a kezemhez nem tudtam nem
észrevenni a félhomályban is a karikagyűrűt, ami az ujján
csillogott. Kérdőn ránéztem, ő csak rázta a fejét: "Nem
számít!" Ez nem nagyon tetszett ugyan, de mikor elindultunk
hazafelé, a hajó hídján azért mintegy teljesen véletlenül
elpottyantottam előtte egy cetlit a telefonszámommal...
Igen, MNK. Miért is ne? ÉN független ember vagyok. Ő meg
döntsön. Döntött is. Kb. egy hét múlva felhívott és meg is
beszéltünk egy randit. Neki feleség, két gyerek. Én meg
gondoltam ezt is ki kell próbálni. Annyian teszik. A
találkozók persze kizárólag hétköznap jöhettek szóba, hiszen
a hétvégéje mindig a családjáé volt. Néhány e-mailt
váltottunk időnként, küldtem neki képeslapot "Hiányzol!"
felirattal, de valamiért nem sikerült megnyitnia, ellenben a
feleségének igen... Kérdés, mit keresett Tamás levelei
között? Úgyhogy aznap este azzal a kérdéssel várta őt a
neje, hogy: " Timinél voltál?". Persze kilátásba helyezte,
hogy ha megtalál engem, agyonver stb. stb.
Amikor meguntuk a kávéházi találkozókat meg a közös
albérletnézegetést, gondoltuk esetleg elmélyíthetnénk a
kapcsolatunkat még annál is jobban, ahol az tartott.
Szánalmas és megalázó, de egy barátjától tudott kéglit
szerezni erre az estére, ahová el is mentünk aztán. Én
bedobtam mindent, csini voltam, elbűvölő, sokkal elbűvölőbb,
mint az a VIII. kerületi koszfészek, ahova vitt. Hát ez
volt, gondoltam a körülmények nem épp ideálisak, de talán
maga a dolog az lesz. Hát nem volt. Ha azt mondom, az aktus
rövid volt és semmilyen, nagyon finoman fogalmazok. Tudtam
volna 1-2 kínos megjegyzést tenni, de nem akartam. Pl. "Ez a
feleségednek jó?", "Te hogyan hoztál össze így két
gyereket?" ,"Nálatok ez a szex?"
Sebaj, gondoltam hát, majd máskor. De nem itt és nem, így.
Közben meglett a lakás, amit kibéreltem, így legközelebb már
odahívtam őt. Na majd most!
Hát nem. Ugyanaz. Villámgyors menet, még magamhoz sem tértem
és ő már kész is volt. Azt gondolom, aki a másodikra sem
igazán mutat javulást, sem a jobb körülmények hatásra azt
hagyni kell. Valami úgysem stimmel. Iszonyatos undor fogott
el, iránta, a dolog és saját magam iránt is, amiért ebbe
belementem. Nem nagyon tudtam mit mondani, csak ezt. "Menj
el." Azt hiszem értette, gyorsan elpárolgott. Nem volt
kérdéses, hogy keressük-e egymást ezután. Kitöröltem a
telefonomból is. Rá egy évre kaptam egy sms-t: "Szabad egy
táncra?" Ekkor már nem is tudtam, hogy ő lehet az,
visszaírtam: "Te ki vagy?" Közölte, hogy Tamás. Ezután nem
írtam többet. Meg ő sem.
A rosszul sikerült este után kétségbeesve írtam egy
kollégámnak, egy fiúnak, aki jó barátom volt és ismerte a
sztorit: "Gyere és segíts rajtam! Itt volt Tamás, aki már
megint túl gyorsan ment el. Minden értelemben."
Elég az hozzá, hogy átjött és úgy volt, hogy lemegyünk a
Duna-partra augusztus 20-ai tűzijátékot nézni, de végül
mégsem így lett. Ott aludt és azóta is együtt vagyunk. Ennek
mostmár 5 éve.
Hajrá, mehet az MNK!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:00:43
Kopasz Mercis 2008.09.25. 14:01:05
rézangyalka 2008.09.25. 14:01:09
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:01:13
dex.ion 2008.09.25. 14:03:53
öngyilkosak is elég sokan lesznek, hozzájuk nem akarsz csatlakozni?
rézangyalka 2008.09.25. 14:04:00
storyline :) 2008.09.25. 14:04:15
Kazimír 2008.09.25. 14:05:25
gondoltam ezt is ki kell próbálni. Annyian teszik.."
Van erkölcsi tartásod. Gratula. :/
meg.mondom 2008.09.25. 14:05:50
dex.ion 2008.09.25. 14:06:14
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:06:17
gondoltam ezt is ki kell próbálni. Annyian teszik. A
találkozók persze kizárólag hétköznap jöhettek szóba, hiszen
a hétvégéje mindig a családjáé volt."
na ezért vagy MNK.
rézangyalka 2008.09.25. 14:06:29
bár van akinél így is összejön, mint pl a posztírónál :)
storyline :) 2008.09.25. 14:06:58
gondoltam ezt is ki kell próbálni. Annyian teszik."
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.
dex.ion 2008.09.25. 14:08:46
írtam többet. Meg ő sem.
A rosszul sikerült este után kétségbeesve írtam egy
kollégámnak, egy fiúnak, aki jó barátom volt és ismerte a
sztorit: "Gyere és segíts rajtam! Itt volt Tamás, aki már
megint túl gyorsan ment el. Minden értelemben.""
na ezt rohadtul nem értem
rézangyalka 2008.09.25. 14:08:50
Kazimír 2008.09.25. 14:09:00
Kopasz Mercis 2008.09.25. 14:09:04
Félve jegyzem meg, azért szegény fickónak nem igazán volt döntési alternatívája.
Gyorstüzelő csávó egy isten. Azért csak megdöntötte kétszer a csajt, és még csak beszélgetnie se kellett vele utána.
dex.ion 2008.09.25. 14:09:46
nem is, ez a sztori pók:))
Kenni (törölt) 2008.09.25. 14:09:59
Nekem az a furcsa, hogy a nős-kétgyermekes-féltékenynejes férfiú augusztus 20-án szabadon tüzelhetett.. Hol volt a femili?
Amúgy az elmaradt tüzijátékos rész tetszik. Hepiend a vége, ezt szeretem :)
dex.ion 2008.09.25. 14:10:52
kösz, éreztem is mostanában, h bennem több van:)
bagolybagoly 2008.09.25. 14:11:04
Kazimír 2008.09.25. 14:11:30
rézangyalka 2008.09.25. 14:12:56
Lehet, hogy a csaj előtte mondta neki, hogy "Menj el"..
hát ja, vigyázni kell mit mondunk. a szavaknak hatalma van :)
dex.ion 2008.09.25. 14:13:31
nem ő tartozik hűséggel a feleségnek... hagyjátok már"
nem is azér mnk, hanem mert nem azért ment bele a viszonyba, mert bejött neki a fickó, hanem mert "annyian megteszik"
Az R. (törölt) 2008.09.25. 14:13:53
A jó öreg Hope 2008.09.25. 14:14:08
storyline :) 2008.09.25. 14:15:21
nem ő tartozik hűséggel a feleségnek... hagyjátok már "
Csak hát ez olyan, mint amikor a tantónéni kérdezi, hogy kinek halt meg hozzátartozója koncentrációs táborban. Móricka jelentkezik. Ki halt meg? Nagyapám. Hogyan? Részegen kiesett az őrtoronyból!
Snowmass 2008.09.25. 14:16:57
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:17:45
:))
bagolybagoly 2008.09.25. 14:11:04
ne haragudj, de ez szerintem nem így működik. Nekem pl. nem venné be a gyomrom.
storyline :) 2008.09.25. 14:18:00
Nah ez is egy mintapéldánya a lúzer pasinak. Méret? "
Most kezdesz átváltani nevetségesből irritálóvá.
Kazimír 2008.09.25. 14:19:06
Persze akkor sem a testiség miatt, hanem kizárólag(!) érzelmi alapokon, mert ugye annyira lángolt a szerelem
meg.mondom 2008.09.25. 14:20:23
A posztíró leülhet, 3-as.
m.gray 2008.09.25. 14:20:34
Vajon ki a jobban elítélhető? Aki házas, családos (azaz kimondta, hogy feleségül veszi azt az adott nőt, noha senki nem kényszerítette rá, mert tegyük fel, hogy a középkornak vége van) vagy az, aki egyedül van?
Nehogymár a csajnak kelljen az erkölcs bajnokának lennie, hogy ő nem kezd házas emberrel. Inkább a pasi nézzel le a kezére, amikor másik nővel van.
Valaki már írta, hogy levehette volna a gyűrűt, sokan meg is teszik. Na, akkor ki lenne a hibás? Ne legyünk már képmutatóak...
storyline :) 2008.09.25. 14:20:43
kollégámnak, egy fiúnak, aki jó barátom volt és ismerte a
sztorit: "Gyere és segíts rajtam! Itt volt Tamás, aki már
megint túl gyorsan ment el. Minden értelemben... Elég az hozzá, hogy átjött ... Ott aludt és"
Jó gyomra lehet a srácnak.
Tamást meg a srácot lyuksógorokká avattad!
dex.ion 2008.09.25. 14:21:52
gondolom a srác ki is lefetyelte a maradékot előtte...
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:22:38
mindegyik. Miért?
m.gray 2008.09.25. 14:23:49
Pont ezaz! Hogy mindkettő. Ezért írtam, hogy ne csak a csajt anyázzuk.
kiraaaaa 2008.09.25. 14:25:05
dex.ion 2008.09.25. 14:25:17
sztem meg kollektív felelősség. ahogy írta a csaj, tudta mi a szitu, de nem nagyon érdekelte.
Rebelde 2008.09.25. 14:25:27
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 14:25:51
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:26:01
én nem diszkriminálok, mindenkit anyázok, ahol érem.
Rebelde 2008.09.25. 14:27:03
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.09.25. 14:27:16
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:28:15
gondoltam ezt is ki kell próbálni."
eddig olvastam...
hogy azt a ˇ^˘°˛`˙"+!%/=-dat
a csávónak meg száradjon le a farka....
Tiduj 2008.09.25. 14:28:18
Hááát, hogy ki kell-e mindent próbálni? Pláne, mert mások is megteszik?
Tényleg, Timi! Hogyan lett volna tovább, ha a pasi egy sex-isten?
rézangyalka 2008.09.25. 14:28:28
ehhez (is) két ember kell. szóval főként erkölcsileg kell elszámolni magukkal a föszereplőknek...(persze aki családos ember létére félrelép, annak más dolgokkal is)
Kazimír 2008.09.25. 14:28:45
Én is ezen gondolkoztam. Tán csak nem sanálta a vizet magától..
tuli _ 2008.09.25. 14:29:26
Ezért nem tetszik.
Egészen friss sztori: Lány ismerős gyakorlaton, az egyik pasi már a második nap odaáll elé, és közli, hogy neki nagyon tetszik, mit szól hozzá? A lány mondta azonnal, hogy neki viszont nem jön be. Ezek után rendszeres keresztbetevés, megjegyzések. 2 nap múlva meg jön az újabb duma, hogy ő színt vallott, elárulta az érzelmeit, a lány meg le sem szarja. Kínos szituációk tömkelege utána is.
Aztán beszélgetés a többi kollégával, kiderül, hogy a pasinak felesége, és 2 gyereke van otthon, amiről persze elfelejtett tájékoztatni. Menjenek az ilyenek a picsába.
bagolybagoly 2008.09.25. 14:30:35
verababa
sztem meg kollektív felelősség. ahogy írta a csaj, tudta mi a szitu, de nem nagyon érdekelte."
Ugyan? Azzal sanki se lett volna előrébb, ha nemet mond. Ez a lúzer fasz ugyanúgy rámászott volna következőre .... és az a menet se lett volna se jobb, se kevésbé megcsalás. Én se nyúlok foglaltakhoz. De aki meg igen arra se bírok követ vetni.
Kazimír 2008.09.25. 14:31:10
a félreba..rátkozó kétgyermekes házas emberből a felelősségérzet is hiányzik.
m.gray 2008.09.25. 14:31:58
totál egyetértek.
csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.09.25. 14:32:14
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:35:08
Kazimír 2008.09.25. 14:35:22
az állatok működnek úgy. Ha látja az egyik hím, hogy a nősténye mással hetyeg, akkor nem az az első, hogy üldözni kezdi a csábítót, és megpróbálja átharapni a torkát, hanem inkább ő is rámászik a "zasszonyra", hogy némi esélye legyen arra, hogy az utód az övé lesz. Persze az emberek mások..
Krisz78 2008.09.25. 14:35:28
Dövan: de biztos lezuhanyozott azért a két menet között, ámbár csak arról volt szó, hogy ott aludt a srác, szexről nem;-)
Ezirányú véleményemet már többször kifejtettem itt, úh. nem részletezem: nem értek egyet azokkal, akik szerint a lány mnk, mert nős pasival kezdett.
Engem az ominózus, többször idézett és fejére olvasott mondat ("Gondoltam ezt is ki kell próbálni. Annyian teszik.") is más miatt zavar, ui. nekem az jön le belőle, hogy a lányt mégiscsak zavarta a dolog, mégiscsak lelkiismeretfurdalása volt emiatt. Szóval nekem ez a negatív, hogy magyarázkodik, hogy "mindenki csinálja nős pasival, akkor én miért ne..." mondja azt, hogy nekem erről ez és ez a véleményem, ezért csinálom és slussz.
A másik, ami zavar, hogy nem beszélte meg a fickóval az első alkalom után, hogy miért ilyen vacak a szex. Értem, hogy nem élete lelki párja volt, de azért tisztességesebb lett volna leülni vele és megpróbálni megbeszélni, miért nem megy a szex, hogyan javíthatnának rajta, (esetleg finomabb formában megkérdezni, hogy esetleg a feleségével is emiatt mentek szét) stb. Ez a "nem tettem fel neki bunkó kérdéseket, reméltem, hogy majd a következő alkalommal jobb lesz" hozzáállás nekem nem tetszik.
rézangyalka 2008.09.25. 14:35:29
hát igen...ezért félek én férjhez menni, mert mi van ha egyszer majd azt olvasom itt, h félrebarátkozik?
(pedig már szorul a hurok:)
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 14:37:26
K. Baldrick 2008.09.25. 14:37:39
A főhős megtalálta a vígasztalót, neki már jó!
És a feleség? Minden nap egy görény mellett ébred. Na őt tényleg sajnálom! :(
flymazs (törölt) 2008.09.25. 14:37:43
Kazimír 2008.09.25. 14:38:14
Meg mi van, ha holnap a fél várost elüti a villamos. Ne viccelj már! Szereted? Látsz benne annyit, hogy leendő gyermeked szerető apja legyen? Akkor meg?
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:38:51
szólsz nekem...
én átharapom a torkát:D:D:D
(amúgy nagydarab ember, mert akkor megoldjuk szép szóval minek az a sok agresszió:) )
Silkmoon 2008.09.25. 14:39:26
Lett belőle egyáltalán valami?
Esetleg felsülés....:))
rézangyalka 2008.09.25. 14:39:34
csak vicceltem :)
hát persze, h hozzámegyek.
aztadjanekiazuristen, h félrebarátkozzon :)
wino 2008.09.25. 14:40:14
Edie, várjuk az antitézist!!!!
rézangyalka 2008.09.25. 14:40:30
köszi :)
Kazimír 2008.09.25. 14:41:45
Amit/akit "megszereztél" el ne ereszd! Félrebarátkozás esetén szedd le róla a keresztvizet! :))
Paulybird 2008.09.25. 14:41:47
hirtelen a mackós vadászos vicc jutott ezsmbe.
vadász vadász, szerintem te szopni jársz ide...
ordas gerinctelen féreg,
pedig már azthittem, hogy az előbbi postot már nem lehet zaftos fröcsögésben tromfolni, pedig hajjajaj!!
Rocks 2008.09.25. 14:41:50
kerikak 2008.09.25. 14:43:26
surcék, milyen kis agresszívek mostanában :)
szia mazs :)))
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:44:40
erre mindig agresszív leszek...
Tiduj 2008.09.25. 14:44:42
Gondolom annak idején még ő is tüzes bika volt. Aztán történt ez meg az, ami idegileg (erkölcsileg) tönkre tette.
Vagy egyik sem, csak önző és kész. Önző a családjával, önző veled is.
Keress egy normális, szabad pasit.
wino 2008.09.25. 14:44:55
akár...sztem simán :D:D jaj de éhes vagyok...
Paulybird 2008.09.25. 14:45:59
dehát ccö! ajmár.
Viszont amikor kétszer egymás után nem ment a baszás, akkor megundorodtál tőle.
flymazs (törölt) 2008.09.25. 14:47:09
Este mél fog menni :)
Paulybird 2008.09.25. 14:48:13
baszod, ne adjál máér neki ilyen tanácsokat.
gondoljál már légyszíves arra is, akivel esetleg összejön.
Kedves posztolónak itt is csak a bokához kötözött betonkefnis hídavatást tudnám javasolni...
Kazimír 2008.09.25. 14:48:16
kerikak 2008.09.25. 14:48:25
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:48:28
ugye...
fura gusztus:D:D
Krisz78 2008.09.25. 14:49:20
"És a feleség? Minden nap egy görény mellett ébred. Na őt tényleg sajnálom! :( "
SEMMIT nem tudunk a feleségéről, és arról, hogy miért dug félre a pasi!
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 14:49:30
:) tök egyetértek...
Mooon 2008.09.25. 14:50:03
mentségemre legyen mondva, hogy hosszas-ismerkedős-nagyonnagyon-beleszeretős kategóriával....
így persze az egészből a kilábalás is nehezebb volt...
és jéééé, szintén két gyerek, hétvége szintén családé, (és nekem sem jutott eszembe a gyerekek miatt, hogy ez máshogy is lehetne....) és igen tudtam a karikagyűrűt mikor belementem, hogyne tudtam volna...
(Te Timi, mi volt a faszi igazi neve... ez nekem gyanúúúús :D )
csak posztíróval szemben halálra vívódtam magam mire lett valami... ami nekem csodálatos volt, meg asszem neki is, csak egy gyáva pöcs :(, így aztán mire feldolgoztam hogy finish abba meg majdnem belerokkantam....
gyerekek nős férfivel nem kéééne... :((
flymazs (törölt) 2008.09.25. 14:50:16
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 14:50:45
nem volt szent a lany, de a hapsi megitelese a szememben sokkal rosszabb.
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 14:51:10
ja, szia dex :D hidrogénszőke vagy-e még? :D
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:51:18
váljanak el!
jó ne sajnáljuk, de azért ne is varjunk mindent a nyakába:)
persze ez még nem történt meg, de hatalmas jóstehetségemmel már érzem.
valaki be fogja írni;)
kerikak 2008.09.25. 14:51:32
első nap a mh-en a konyhában azzal kezdte egy kolléga az ismerkedést hogy van-e pasim és szoktam-e félrelépni, belémakadt a szó rendesen..
azóta találkoztam a nagyon csinos feleségével is
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 14:53:12
seggberakatni az ilyet:p
:D:D:D:D
Kazimír 2008.09.25. 14:53:29
Volt énnékem egy ilyen ismerősöm..Hmm... Nem ismerlek én Téged? :))
dex.ion 2008.09.25. 14:53:32
lehet ez ugyanez volt vazze!!:D
gargoyle 2008.09.25. 14:53:38
nincs semmi baj azzal se ha valaki foglalttal kezd de akkor ne mentseget meg kifogast keressen meg futok-de-megbotlok, akkor vallalja fel hogy neki ez belefer. masnak ugy sincs koze hozza.
Mooon 2008.09.25. 14:53:39
és persze a gyerekek azok, akik miatt együttmaradnak, aztán jól boldogtalanná teszik egymást....
hűűű de jó kedvem van ma is :(
petya a barátságos :) 2008.09.25. 14:53:51
Hogy a csaj minek ment bele a kapcsolatba, az ettol fuggetlen es az o dolga. Ha minden klappolt volna, akkor biztos nem igy vezeti be a sztorit, hogy annyian tesznek ilyet, hanem hogy milyen klassz volt a srac. Ezek szerint par kommentelo szerint akko rnem is lenne MNK?
dex.ion 2008.09.25. 14:54:41
szia
már évek óta nem:)
Mooon 2008.09.25. 14:55:16
nem hiszem én aztat....:D, ha már a szép magyar fogalmazásnál tartunk :)))
dex.ion 2008.09.25. 14:55:51
nem, akkor szegény áldozat lenne:D
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 14:55:56
és az a legszebb hogy mindent erre lehet fogni, hogy a gyerek miatt... mintha szegények tök süketek meg vakok lennének és már egész kicsin ne vennék le hogy feszkó van apu meg anyu között....
Mooon 2008.09.25. 14:56:09
:))))
tuli _ 2008.09.25. 14:58:04
Kazimír 2008.09.25. 14:58:30
Látod, máris jobb kedved van, megérte megkérdezni :))
Mooon 2008.09.25. 14:58:42
a legszebb az volt, hogy mikor már együtt voltunk, kevesebb is volt a feszkó köztük, merthogy anyunak nem kellett a szex, apunak meg igen, ő így megkapta a mindent is amire vágyott.... vagyis már nem utálta annyira az életét, meg anyut, hogy neki ennyire szar...
Tiduj 2008.09.25. 14:58:47
"baszod, ne adjál máér neki ilyen tanácsokat."
---Nem értem, mire gondolsz. Hogy keressen egy normális pasit? Mi ebben a rossz?
nyanyanya 2008.09.25. 14:59:56
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:00:48
az miert baj, hogy nem szerelembol ment bele?
dex.ion 2008.09.25. 15:01:04
h érzed, fel tudnád venni a tempót?:)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 15:01:13
te mindig megragadod a lenyeget:DDD
tuli _ 2008.09.25. 15:01:23
dex.ion 2008.09.25. 15:01:47
csaktulip,
az miert baj, hogy nem szerelembol ment bele?"
aki nem szerelmből kefél mind a pokolra jut!!
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 15:02:06
Uff!
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:02:23
jaja...
mondjuk én eleve nem bírom mikor a gyerekek érdekeivel példálóznak, most bármilyen helyzetben, úgy, hogy fingjuk nincs a dologról, hogy hogy "működik" :) egy gyerek, csak eszköz a saját igazuk alátámasztására... (nem, nem vagyok gyerekjogi harcos :) és még nincs is saját de sok időt töltöttem gyerekekkel :))
Tiduj 2008.09.25. 15:02:50
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:03:01
szerintem igy aldozat szegeny :) elcsabitotta egy hazas ember, remenyeket keltett benne, aztan meg jol nem teljesitette azokat.
---
nyanyanya,
szerintem az elso nem szamit, a masodik meg csak befejezte, amit az elso felbehagyott :D
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:03:09
ámen
nyanyanya 2008.09.25. 15:03:25
Szaffy nem is ertem mit traccsolnak itt az emberek orakig:D
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:03:45
Ezek a fények, hazug csodák,
Ezek a lányok itt próbababák,
Nem akarják, mégis csinálják.
3. Ezek a lányok itt próbababák,
Az idő feltépte szívüket.
Kívül ragyog sok-sok festék,
De belül dühöng a szürkület.
4. Füsttől büdös és rohad a lelkük,
Az ágyban kattan szerkezetük,
Olcsó játék az utolsó percben.
Léha, de frigid tekintetük.
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 15:04:12
ott pedig egy fortyogó üstben kell ülnie, miközben dex egy villával szurkálja...:D:D:D:D
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:04:15
Ajjaj... :DDD
dex.ion 2008.09.25. 15:04:22
oviban én is.
tuli _ 2008.09.25. 15:04:54
dex.ion 2008.09.25. 15:05:28
dex,
szerintem igy aldozat szegeny :) elcsabitotta egy hazas ember, remenyeket keltett benne, aztan meg jol nem teljesitette azokat."
hát nemtom:)
ahogy leírta, abból nekem nem áldozat...nemtom.
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:05:59
es aki hazudik?
en mindig szerelembol csinaltam ;)))
Tiduj 2008.09.25. 15:06:25
Hát a többi?
dex.ion 2008.09.25. 15:06:30
Dex oreg vagyok en mar ilyesmihez. Amugy sem fel bele az ertekrendembe a kefeljunk nos pasival tema:D"
figyu nyanya most épp szabad vagyok...;)
tuli _ 2008.09.25. 15:06:32
:DDDD
Bééb (törölt) 2008.09.25. 15:06:32
De hogy a pasas eldurrant, és 2szer is...hát az érdekes. És ha az asszonnyal is ilyen, akkor tuti nem valami fényes a házaséletük.
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:06:46
a pasi kezdett vele.
dex.ion 2008.09.25. 15:07:15
"aki nem szerelmből kefél mind a pokolra jut!!"
ott pedig egy fortyogó üstben kell ülnie, miközben dex egy villával szurkálja...:D:D:D:D"
beépített villával...:)
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 15:08:00
és csak piros tűsarkúban:D:D:D
gargoyle 2008.09.25. 15:09:44
Panelproli (törölt) 2008.09.25. 15:10:20
Majd mikor anya leszel, gondold végig ezeket.
A férjed azért nem ad haza elég pénzt, azért sóher a gyerekeitekhez, mert egy fiatal kis picsára költi a pénzét.
A gyerek ezért látja csak hétvégén az apját, azért nem segít be otthon, mert a fiatal kis picsával van.
Hétvégén azért foglalkozik csak magával, azért hulla fáradt és csak döglik a tévé előtt, mert a hétköznapokon a fiatal kis picsával van.
Igen, mikor ezeket egy másik pasitól megkaptad, akkor nem gondoltál bele. De vissza fogod kapni. Akkor már megakarod tépni a kis cafkát, mert ő a férjed. Pedig most semmi kivetnivalót nem látsz benne.
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:10:21
ahogy leírta, abból nekem nem áldozat...nemtom. "
Ha a pasi jo lett volna, akkor nem aldozat, hanem szerencses, mert a lelkiismeretfurdalasa melle kap valami elvezetet is cserebe. Igy szegenynek maradnak csak az ambivalens erzesek es a magyarazkodas. Nincs utolagos felmentes, hogy "de hat _annyira_ jo volt vele". :D
---
Tiduj,
milyen tobbi es micsoda?
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:11:59
:DDDDD
kerikak 2008.09.25. 15:12:40
SzenKata 2008.09.25. 15:12:52
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:13:06
Mindezt a PASI csinalja. Es ugy gondolom, ha tenyleg ugy van ahogy leirtad, akkor Timi helyett egy masik csajjal, vagy baratokkal, vagy akarkivel csinalna valamit. Ha nincs igenye a csaladdal lenni, akkor nincs a csaladdal. Ilyen az ember.
SzenKata 2008.09.25. 15:14:33
nyanyanya 2008.09.25. 15:14:49
gargoyle 2008.09.25. 15:15:21
nem nagyon latom hogy miert kene "visszacsabitani" ezerrel ha neked ez nem jo
Krisz78 2008.09.25. 15:15:23
"krisz
váljanak el!"
Igen, alapvetően egyetértek, én is ezt gondolom helyes megoldásnak.
De van annyi képzelőerőm és empátiám, hogy belássam lehet olyan helyzet, amikor az egyik fél "zsarol" és ezzel olyan helyzetbe hozza a másik felet, hogy vagy gerinctelen módon marad férji/feleségi státuszban és félredug, vagy elválik és jó eséllyel tönkrevágja magát (anyagilag, gyerekekkel szemben stb.).
Mondom nem tudom ez esetben mi a helyzet, lehet, hogy a feleség tényleg semmiről nem tehet, rengeteg ilyen van, nyilván.
De lehet, hogy már évek óta csak azzal tartja maga mellett apát, hogy ha elválik tőle, akkor lemondhat a gyerekeiről és biztos lehet benne, hogy anyagilag is tönkreteszi amennyire csak tudja (és kis hazánkban ehhez sajnos nagyon sok női bíró örömmel aszisztál, de ez más tészta).
Harmadrészt ha én feleség vagyok és folyamatosan megcsalnak, mert már nincs szerelem és/vagy megbecsülés és/vagy vágy és egyebek, és a másik fél láthatóan jól elvan így, de ez nekem fáj, nem akarom így folytatni, akkor ÉN válok el.
Mooon 2008.09.25. 15:16:32
Hát tudod én meg nem tudom sajnálni a kis feleségét, a jól karbantartott de unalmas és frigid anyut, aki otthon van, mert ki van tartva és csak reszelgeti a körmeit... utazni, kirándulni, étterembe bárhova vele megy.... felvállalva csak ő van, mert hát mit gondolnának mások....
azt ne hidd hogy az összes pénzét nem ő kapta meg....
Mi a faszért kellett velem akkor kikezdeni.... 10.000 sms-t írni...?
egyébként meg egy plüssállatka a teljes repertoár amit valaha is nekem vett, mert az feltünne, mert ugye közös a bankszámla...
Azt is a reptéren, a többi ismerősnek szánt karácsonyi ajándékkal együtt....
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:17:35
hát nemtom, két felnőtt szerintem meg tudja az ilyen dolgokat beszélni ha akarja, én az előző kapcsolatomban is meg tudtam beszélni a - nem megcsalás jellegű, de az végülis lényegtelen - problémákat, próbáltunk változtatni rajta... ha a leendő férjemmel jó kapcsolatom lenne, akkor remélem nem jutnánk el ilyen helyzetbe, mert észrevennénk ha gáz van, ha mindketten érdemesnek tartjuk, akkor megpróbálnánk változtatni, és ha tényleg nem megy, akkor válnánk el. nem törvényszerű hogy odáig jussanak a dolgok hogy család elhanyagolása stb...
nyanyanya 2008.09.25. 15:17:46
storyline :) 2008.09.25. 15:17:51
bár hozzá teszem, az hogy másodikra is gyors volt, lehet azért volt mert a nejével rég voltak együtt. igaz kompenzálhatta volna valamivel legalább :). "
Ja, hosszú kihagyás után, és most bocs a kissé naturális téma miatt, a legjobb rárántani randi előtt :)
Krisz78 2008.09.25. 15:18:38
Ne légy konzervatív:-D
dex.ion 2008.09.25. 15:18:40
The moonlight shadows in the streetlights.
Only me and you.
A secret rendez-vouz after midnight.
They tried to keep us from each other.
They crucify the love, say we're not good enough, to be lovers.
I want to hold you in the morning (I wanna hold you).
I want to wake up by your side, give no reason to hide from the feeling (give me a feeling)
I want to tell the world about it.
Tell them all the truth, get up on the roof top and shout it...
Our love with last forever, true love
True love never dies!
We'll always be together.
True love.
Our love with last forever, true love
True love never dies!
We'll always be together.
True love.
(True Love Never Dies!!) (2x)
www.youtube.com/watch?v=AeXxk-3lIJU
SzenKata 2008.09.25. 15:18:45
persze S's -sel is.
kisvi 2008.09.25. 15:18:55
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:19:06
hehh, ez már előjött pár napja :)
nyanyanya 2008.09.25. 15:19:32
2008.09.25. 15:19:48
kerikak 2008.09.25. 15:19:57
SzenKata 2008.09.25. 15:20:06
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:20:09
ez dönölűűű :DDD
dex.ion 2008.09.25. 15:20:41
Dex cuki vagy, el is tartanal?:DD"
persze, úgyis a héten voltam nagybevásárláson:)
Tiduj 2008.09.25. 15:20:49
"aki nem szerelmből kefél mind a pokolra jut!! " A többi meg hova? :)
Rebelde 2008.09.25. 15:21:07
és téged sajnálni kell?
tuli _ 2008.09.25. 15:21:19
Barakis (törölt) 2008.09.25. 15:21:23
Ennyi erővel, ha nem lenne nő, aki leszarja a gyűrűt az ujján, akkor nem lenne kísértés.
Hoooney
Talán mert válaszoltál? Ugyan, kurvára kényelmes volt ez így neked, de kívánok egy ilyen férjet neked, aztán majd kapkodod a fejed. :)
Nagyon okosak vagytok, kíváncsi vagyok hányan közületek anya, vagy élte át ezt gyerekfejjel. Mondom, ne most értelmezzétek, hanem mikor majd oda kerültök.
dex.ion 2008.09.25. 15:22:04
dex.ion · abend.blog.hu 2008.09.25. 15:18:40
ez dönölűűű :DDD"
hát ha még az alján levő linkre kattintasz, milyen gyönyörű:)
Rebelde 2008.09.25. 15:22:07
tisztítótűzbe, van még esély:)
Barakis (törölt) 2008.09.25. 15:22:12
dex.ion 2008.09.25. 15:22:44
petya
"aki nem szerelmből kefél mind a pokolra jut!! " A többi meg hova? :)"
ne tereld a témát!
bűnös lélek vagy!!
Rebelde 2008.09.25. 15:22:56
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 15:23:22
stimmt:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 15:23:22
bagolybagoly 2008.09.25. 15:23:27
soha semmilyen "kis cafkát" nem akarok megtépni. Egy ilyen szar alakot, amilyenről írtál viszont 3 másodperc alatt baszok ki a picsába.
Gondolom azért vagy így felindulva, mert velőfordult a leírt helyzet. Magadon segíts,a helyet, hogy cafkákat akarsz megtépni. Bár gondolom ahhoz előbb fel kéne nőni.
nyanyanya 2008.09.25. 15:23:38
Barakis (törölt) 2008.09.25. 15:24:06
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 15:24:22
hozzam a villádat?:)
Mooon 2008.09.25. 15:24:52
nem, nem kell sajnálni, azzal kezdtem, hogy én is voltam kis hülye....
Barakis
tudod mit? nézd meg őket... szanaszét marják azóta egymást... de ezt meg ők választották. engem már nem érdekel. És tudod mit, ha már ennyire szar, akkor én elválnék, mert én kitartott nem leszek, mert eszem is van, meg munkám is.
Ja, és hozzátenném, hogy én anno jobban örültem volna ha az ősök elváltak volna... Talán ők sem marták volna egymást halálra :(.
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:26:07
jaja, evörgrín darab asszem... kár hogy a háttérben nem kajabálja valaki hogy "ájvanacsekdömájkrofón..." :DDDD
Sztravinszka 2008.09.25. 15:26:47
dex.ion 2008.09.25. 15:26:55
dex
hozzam a villádat?:)"
kösz, mindig magamnál tartom:)
Bééb (törölt) 2008.09.25. 15:26:58
A jó öreg Hope 2008.09.25. 15:28:03
de kurva könnyen beszélsz amig nem vagy az adott szituban...
Barakis (törölt) 2008.09.25. 15:28:25
Nézd, átéltem gyerekként. Többet láttam, mint gondolod. A laza kezdéstől egészen addig, amíg már eldurvul a dolog. Akkor kaptam hányingert, mikor elköltözésemkor az apám azt mondta, hogy csak miattunk maradtak együtt. Anyám meg azt mondta el, hogy apám nem volt hajlandó elválni, mert kurva kényelmes volt neki otthon. Nem mondom azt, hogy a nő hibája csak, de még kiskoromban láttam, hogy egy primitív, beképzelt szőke ribanc hogy tette neki a szépet. Igen, a pasik a farkukkal gondolkoznak, ez van. Az ilyen nőt agyon kell verni. És kurvára nem akartam ezt ezzel a nickel megírni, mert ez már túl magánügy. Csak éppen ezeket a dolgokat nem látja az aki csak elképzeli, hogy milyen lehet a másik oldalról.
Sztravinszka 2008.09.25. 15:28:36
nyanyanya 2008.09.25. 15:28:36
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:29:13
azt en nem tudom, ezt Dex irta, en csak reagaltam ra.
---
Barakis,
akkor lenne mas, baratok, alkohol, foci, loverseny, munka, mittudomen. Mondom, ha nem akar a csaladjaval lenni, akkor nem lesz vele, talal valamit. Nem hiszem, hogy ez a kisertesrol szol. Engem is ernek kisertesek, de a csaladom fontosabb, nem toltenem massal az idomet, ha a csaladommal is tolthetnem.
nyanyanya 2008.09.25. 15:29:51
bagolybagoly 2008.09.25. 15:30:59
Lui_78 2008.09.25. 15:31:52
:D
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:32:37
a nap posztja, hölgyeim és uraim! :D
gargoyle 2008.09.25. 15:32:49
erdekes hogy az fel sem merul, hogy a felrelepo csaladapaval mit kellene csinalni .)
az meg hogy ha nincs kisertes nem lepett volna felre, kozrohely. MINDIG van kisertes. ha a bekepzelt szoke ribanc nincs akkor lesz a szomszed unatkozo anyuka.
Barakis (törölt) 2008.09.25. 15:32:58
Egy szóval se mondtam, hogy a férfi nem hibás, de hányingerem lett ettől:
"Igen, MNK. Miért is ne? ÉN független ember vagyok. Ő meg
döntsön."
Az ilyet poénból agyonverni. Nesze, baszd meg, én is független vagyok, nem tartozom érted semmiféle felelőséggel.
Tiduj 2008.09.25. 15:33:19
dex.ion 2008.09.25. 15:33:21
Hova lett a delelotti postbol az ertelmisegi brigad?:D Dex?:D"
nem tom, nem láttam a délelőtti postot
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:34:53
:(
Barakis (törölt) 2008.09.25. 15:35:05
Speciel a félrelépő családapának le kellett volna lépnie a francba. Mert nem volt családapa. Szeretem őt mint embert, de nagyon ritkán volt az apám. De ez magánügy, ne menjünk bele. Lépek is, mert ez rám tartozik.
storyline :) 2008.09.25. 15:35:16
...
soha semmilyen "kis cafkát" nem akarok megtépni. Egy ilyen szar alakot, amilyenről írtál viszont 3 másodperc alatt baszok ki a picsába."
A kibaszással egyetértek, de abban nem vagyok biztos, hogy mi történne a pasival, aki böki az asszonyt, úgy, hogy az még "hivatalosan" velem van...
nyanyanya 2008.09.25. 15:36:15
Te Lui figyu mar, mi a szent szart csinalnak itt nalunk? Epitenek valamit vagy mi a szosz?
Snowmass 2008.09.25. 15:36:40
felirattal"
Szerintem ez is nagyon gázos. Mégis ekkor mit gondolt a posztoló?
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:36:40
gyonyoru az ido. Reggel kicsit kodos volt, de most sut a nap :)
storyline :) 2008.09.25. 15:36:46
bagolybagoly 2008.09.25. 15:37:14
dex.ion 2008.09.25. 15:37:32
megint itt jön be
h a monogámia mint olyan
lófasz
egy halálra ítélt korcs
mire való?
semmire
hány embert tesz még tönkre,
h elhiszik, legy egy az életük
végéig?
csak szenvedni fogtok
ti balgák
akik hisztek ebben az utópisztikus
visszamaradott elméletben
SzenKata 2008.09.25. 15:37:46
A jó öreg Hope 2008.09.25. 15:37:55
pl ha épp dolgom lenne egy olyan lánnyal akinek pasija van, hát én kurvára leszarnám, hogy a pasija ennek örül vagy nem (ha ismerem a pasiját az más téma), és hogy mért szarom le, mert más pasikat sem érdekelne, hogy én vagyok a barátnömnak, ha nekik éppen kedvük támadna legyeskedni a kedvesem körül, ök is nagy ivben szarnának arra, hogy ennek én örülök-e vagy sem...
Mooon 2008.09.25. 15:37:58
szerintem én is lépek...
storyline :) 2008.09.25. 15:38:34
creativity-online.com/work/view?seed=349ffa2b
petya a barátságos :) 2008.09.25. 15:38:49
Olyasmit, hogy "hianyzol"?
2008.09.25. 15:39:01
nyanyanya 2008.09.25. 15:39:23
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:39:44
ez így van. Amikor anyukám terhes volt öcsémmel, faternak felajánlkozott egy munkatársa, de ő visszautasította az ajánlatot. A nő meg csak erősködött, hogy akkor csak addig, amíg anyám terhes...Fater egyből elmondta anyunak, hogy tudjon róla, nehogy a nő bekeverjen.
(egyébként jó nő volt)
Bééb (törölt) 2008.09.25. 15:41:24
dex.ion 2008.09.25. 15:41:42
pedig milyen ritka h a féltestvérek majdnem egyidősek...
storyline :) 2008.09.25. 15:42:04
Na innentől már tényleg csak egy szánalmas hüje kurva.
2008.09.25. 15:42:26
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:42:33
én ezt nem tudhatom :)
dex.ion 2008.09.25. 15:43:05
Hope ez csak teged jellemez..."
pedig sztem igaza van.
haver nőjéhez én sem nyúlok, de a többi szabad préda. ahogy hope mondta, azért, mert a másik fickó sem foglalkozik azzal, h a te csajod. alkalmazkodni kell ehhez a világhoz.
Sztravinszka 2008.09.25. 15:43:10
feleségednek jó?", "Te hogyan hoztál össze így két
gyereket?" ,"Nálatok ez a szex?"
Rüfke felszed egy jeggyűrűset, aztán még jól le is cseszné, mert nem jött be vízszintesben. Na ez az igazi prolisó. Rendes urilány ilyenkor csendesen elsündörög, átértékel, és rádöbben, hogy alapvetően egy hernyó.
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:43:33
szeva újhús! :D
SzenKata 2008.09.25. 15:43:45
A jó öreg Hope 2008.09.25. 15:43:55
egyetlen szóval sem mondtam, hogy emiatt szarul kell magát éreznie, csak annyit mondtam, nagyon könnyű elméleteket gyártani, hogy az ember mit tenne, de amikor benne van az adott szituban, akkor már sok minden máshogy tünik... sok sok kis körülmény üti a régen elképzelt elveket... senkienk nem kivánom az ilyen szitut, csak jeleztem, hogy kivülről nagyon könnyű okosnak lenni...
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:44:13
és ha mérnök, és van 10 milkója, és Zoli?
2008.09.25. 15:45:23
Snowmass 2008.09.25. 15:45:54
Nekem csak az a furcsa, hogy a posztoló nagyon-nagyon nyomult, pedig a sztoriból az jön le, hogy nem zúgott bele a fickóba. Akkor meg miért nyomult ennyire? Ott volt függetlenként, nyilván ezernyi opcióval és mégis nyomult...
2008.09.25. 15:46:59
A jó öreg Hope 2008.09.25. 15:47:22
mert Te aztán, ha megtalálnád álmaid pasiját és az is érdeklödést mutatna feléd, csak épp még van egy párja akkor aztán rohadtul törödnél azzal a lánnyal akit nem is ismersz, és azt mondanád, persze én lemondok a szerelemről, hogy az ismeretlen lány boldog legyen... pfff képmutató....
Tiduj 2008.09.25. 15:48:32
-- Direkt nem az erkölcsi oldalról közelítettem meg most a kérdést.
kisvi 2008.09.25. 15:48:38
bele kell zúgni ahhoz valakibe, hogy nyomulj nála? :)
ja bocs, szerelem nélkül szex nincs is :))
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:48:55
Na, miket? :D
nyanyanya 2008.09.25. 15:48:56
Tiduj 2008.09.25. 15:49:17
Ahhoz elég fél perc is.
Snowmass 2008.09.25. 15:50:15
Miért te nyomulnál egy ilyen fickóra? (belezúgástól függetlenül) :)
nyanyanya 2008.09.25. 15:50:17
2008.09.25. 15:50:35
2008.09.25. 15:51:18
bagolybagoly 2008.09.25. 15:51:32
Tiduj 2008.09.25. 15:52:46
dex.ion 2008.09.25. 15:52:46
SnowMass 2008.09.25. 15:45:54
bele kell zúgni ahhoz valakibe, hogy nyomulj nála? :)
ja bocs, szerelem nélkül szex nincs is :))"
vigyázzál
fél szemem rajtad
2008.09.25. 15:52:47
Krisz78 2008.09.25. 15:54:43
Ez olyan sokszor indok, de hát nem értem, nagyon ritka az, amikor orvosi okból tényleg tilos a szex, mármint a behatolás (plusz ugye a konkrét dugáson kívül sokféleképpen ki lehet elégíteni a másikat).
A jó öreg Hope 2008.09.25. 15:55:23
ezek szerint neked is volt ilyenben részed! akkor mért nem álltál a megcsalt lány elé, hogy tépjen meg rendesen?
csak az a bajod, hogy te nem csak kalandozni akartál, hanem a pasit akartad, az meg nem téged választot... így jártál...
és igen, ha olyan lánnyal jövök össze akinek van barátja és kiderül, hát istenem, válalom a következményeket...
bár teszem hozzá, ha engem csalna meg a barátnöm első sorban nem a másik pasira haragudnék, hanem a páromra... (de tény a másik srác sem lenne a kedvencek között, de nem bántanám valószjnüleg...)
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 15:55:23
jókor mondjátok:p
én meg csak vártam, vártam...
:D
nyanyanya 2008.09.25. 15:55:40
kisvi 2008.09.25. 15:56:16
ajjaj, most nagyon megijedtem :)
Majd ha már mindkettő rajtam lesz szóljál ;)
dex.ion 2008.09.25. 15:57:17
Dex ilyenkor csak remelni tudom, hogy kiderul es ugy agyonveri a megcsalt pasi a masikat, mint az allat.. Aztan elbeszelgetne a leanyzoval is.."
basszus nyanya nemár.
ez komolyan _nettó_hülyeség_.
soha senki nem lesz tekintettel arra, h a barátnőmnek én vagyok a párja, és ha te azt hiszed, h nagylelkű gesztus lemondani arról a jogodról, h boldog legyél vkivel, mert ő téged választana a jelenlegi párja helyett, akkor még komoly meglepetések fogni érni az életben!
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 15:57:51
ja, de azért aranyba nem önteném :D
Letícia 2008.09.25. 15:50:35
ismerek pár Zolit, tudod hogy van az...
dex.ion 2008.09.25. 15:59:03
engem néha az is orgazmus közeli állapotban tud juttatni ha az asszony elszavalja a talpra, magyar!-t a konyhában lecsókészítés közben
nyanyanya 2008.09.25. 15:59:24
Csak tudod ezekbol nem igen szokott heppiend kisulni. Nem ugy mukodik a dolog, hogy kiderul es akkor a megcsalt fel szepen csondben osszepakol es elmegy, a masik hipphopp lezarja magaban es boldogan elunk amig meg nem halunk. A masik fele, ha egyszer megtette, megfogja masodszor is, szep almok, hogy ilyen velem nem fordulhat elo.
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 15:59:26
sosem késő :DDDD
dex.ion 2008.09.25. 15:59:36
dexi,
ajjaj, most nagyon megijedtem :)
Majd ha már mindkettő rajtam lesz szóljál ;)"
nem.
csak félszemmel figyellek.
a másik másra kell.
Farkasbab 2008.09.25. 15:59:49
Krisz78 2008.09.25. 15:59:53
kisvi 2008.09.25. 16:00:11
Tiduj 2008.09.25. 16:00:21
kisvi 2008.09.25. 16:01:08
storyline :) 2008.09.25. 16:01:23
Arra azért kíváncsi lennék, hogy az "oltár előtt" 10 pasiból, illetve 10 nőciből hány gondolja komolyan a hűségesküt. (Szóval beleértve a nem vallásos embereket is.) "
Aki nem, az mi a facér házasodik?
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 16:01:42
Lehet hogy én hülye vagyok, de az elmúlt 3 hónapban két olyan csaj is bepróbálkozott nálam, akinek volt barátja, - az egyik ráadásul a haverom volt - és elhajtottam őket. Nem mintha olyan jó faszi lennék (DE!) csak hát...én már csak ilyen maradi vagyok
dex.ion 2008.09.25. 16:01:45
dex, téged egy jó kaja is orgazmus közeli állapotba juttat, nem? :))"
hát ha úgy szolgálják fel ahogy samantha a sushit, akkor akár még az is
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 16:01:46
szerencsétek hogy most szoltatok...
bár mostmeg már nem érdekel:p
:D:D:D
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 16:02:22
pl én:D:D:D
Tiduj 2008.09.25. 16:02:34
Akkor szerinted 10/10 és 10/10?
dex.ion 2008.09.25. 16:02:38
leírtam világosan, haver nője tabu.
a többi nőről volt szó.
Krisz78 2008.09.25. 16:03:16
Irigylem a feleséged:-D
System failure. :) 2008.09.25. 16:03:52
dex.ion 2008.09.25. 16:03:54
a facér pont h nem házasodik
Tiduj 2008.09.25. 16:04:03
Nem ez volt a kérdés.
kisvi 2008.09.25. 16:04:14
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 16:04:19
ja, tényleg. a másiké ismeretlen volt. meg amúgy is :P
nyanyanya 2008.09.25. 16:04:38
dex.ion 2008.09.25. 16:04:50
Dex.ion 15:59
Irigylem a feleséged:-D"
üdv a klubban
dex.ion 2008.09.25. 16:05:53
jó. ha tunkolhatok a szaftba, hehehehe
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 16:06:21
Petya, Elanor, mikor megyünk sushizni? :DDDD
nyanyanya 2008.09.25. 16:06:22
Rebelde 2008.09.25. 16:06:38
Krisz78 2008.09.25. 16:06:46
Hajjaj, ezt már 26 másik posztban 600 hozzászólásban kielemeztük:-)
Én például nem úgy, ahogy általában szokták (törekszem a hűségre, eddig még sosem léptem félre, de nem tartok _automatikus_ szakítóoknak/válóoknak mondjuk egy hirtelen felindulásból elkövetett félredugást).
Sokan komolyan hiszik, és aztán csalódnak, így vagy úgy (magukban vagy másban).
dex.ion 2008.09.25. 16:07:58
áááá, sushi...
Petya, Elanor, mikor megyünk sushizni? :DDDD"
kösz h engem is hívsz.
mondjuk én múlt héten voltam.
dex.ion 2008.09.25. 16:08:35
Bazmeg:D"
látom egyről beszélünk:)
dex.ion 2008.09.25. 16:09:57
fél nyolc ferenc krt metró fekete dzseki farmer rózsa ne késs
A jó öreg Hope 2008.09.25. 16:10:09
köszönjük szépen a pár kapcsolati tanács adást és hogy megosztottad a tapasztalataid...
de szerintem nem teljesen igazak, és nem, nem feltétlen történik meg újból, atól hogy egyszer félre ment...
ezer meg ezer körülmény lehet... kapcsolati hulláémvölgy/ tényleg jobban passzol az ujonnan megismert mint a régi/ valami miatt beleszaladsz egy kalandba és ennyi... stb...
illetve egész máshogy áll az ember ahoz, hogy a másiknak van-e párja, ha komoly kapcsolatot akar és máshogy, ha csak kalandozni támad kedve...
és képzeldd sok olyan boldog kapcsolat van, ahol az egyik félnek volt párja, de aztán döntöt, a régi ment új maradt és boldog kapcsolatban élnek, megcsalás nélkül... egyszerűen jobban összeilettek és kész...
storyline :) 2008.09.25. 16:10:31
Dövan
Akkor szerinted 10/10 és 10/10? "
Ahogy a blogot olvasom, nemigen.
Sztravinszka 2008.09.25. 16:11:07
Tiduj 2008.09.25. 16:11:10
+ SZERINTEM ebből több a férfi, mint a nő.
Gyakorlatilag meg NEM MINDENKI, de jó sokan az első időkben betartja, aztán ilyen-olyan indokkal megszegi. Van, aki csak néha-néha, van ki sportot űz belőle.
Összességében SZERINTEM a többség nem tartja be.
--- Azért írok néhány szót nagy betűvel, nehogy egyesek megint nekem ugorjanak. Akik nem olvasnak PONTOSAN.
2008.09.25. 16:11:21
belementem."
Győzött a józan erkölcs. Ámbár abba is érdemes belegondolni, hogy mit érzett volna a posztíró akkor, ha Tamás órákig gyűri. Akkor is undort (bár akkor lehet, hogy nem is "szakítottak" volna)?
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 16:11:41
tudom, láttam a felvételeken, azért nem hívtalak... ha ma mégsem akarsz thait enni ahogy a telefonban mondtad Józsinak, akkor oda mehetünk együtt holnap ;)
hidegger 2008.09.25. 16:11:51
nyanyanya 2008.09.25. 16:12:20
Dex en nem akarok vizualis tipus lenni:DDDD
KiNG 2008.09.25. 16:12:59
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 16:13:03
Egy ilyen első kommentet ide...:)
Minden Nő Kurva.
Farkasbab 2008.09.25. 16:13:04
csak nem gyorstüzelő önmagadra ismertél...?
tuli _ 2008.09.25. 16:13:19
szakitsoff.blog.hu/2008/06/19/szakitshabirsz_gyik#comment_form
olvasgass:)
dex.ion 2008.09.25. 16:13:23
mi az az MNK?"
Mér Nem Köszönsz???
A jó öreg Hope 2008.09.25. 16:13:49
nem baj, ettől még nem fogok eret vágni, és álmatlanul vergödni este az ágyamban, de gondolom ezt nem bánod...
nyanyanya 2008.09.25. 16:14:04
dex.ion 2008.09.25. 16:14:08
missbungle · http://www.pozor.hu 2008.09.25. 16:14:36
dex.ion 2008.09.25. 16:14:47
és? bennevoltál?
ne tagadd!
nyanyanya 2008.09.25. 16:14:54
Farkasbab azert nem nagyon vernem amgam erre a postra, szepen csondben elolvasgatnam a kommenteket es megemesztenem...
Farkasbab 2008.09.25. 16:14:55
ha legalább pár jó menet lett volna, akkor is addig tart a dolog, ameddig. normális embernek ez nem pálya. van szeretőnek való ember, én nem vagyok az.
nyanyanya 2008.09.25. 16:15:43
Dex, na vele pont nem:D
Sztravinszka 2008.09.25. 16:16:06
Farkasbab 2008.09.25. 16:16:15
Tiduj 2008.09.25. 16:16:57
dex.ion 2008.09.25. 16:17:45
Kicsit keson jottel ra...
Dex, na vele pont nem:D"
és ha én írtam volna?;)
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 16:17:51
ez igaz.
akit el lehet vinni, azt vigyék...
Sztravinszka 2008.09.25. 16:18:06
Jah, nálam is csörgött néhányszor telefon évek múltán. Hát nem az volt az első gondolom, hogy hejj de jó hogy ilyen felejthetetlen vagyok.
nyanyanya 2008.09.25. 16:18:08
Felszzedsz egy ket gyerekes apukat, ezek utan szovateszed, hogy szar volt az agyban, majd kozlod hogy nem vagy szereto tipus? Muhahaha
nyanyanya 2008.09.25. 16:18:48
KiNG 2008.09.25. 16:19:00
szia Tiduj! :)
2008.09.25. 16:20:00
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 16:20:49
MNK!!!!!!!!!!
:D:D:D:D
dex.ion 2008.09.25. 16:21:39
de utálom mikor megjelenik a postíró.
teljesen elrontja egy gyomorból jövő jó kis mnk-zás lehetőségét.
ígérem, ha én egyszer beküldöm vmelyik sztorimat, csak azután jelenek meg, h már jól ki mpg-ztétek magatokat.
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 16:22:39
dex.ion 2008.09.25. 16:23:20
Dex ezt most itt igy beszeljuk meg?:D Biztos?:D"
persze!
nyugi, teljesen nyilvános a magánéletem, itt pl már megvolt mindenki. minél jobban tagadja vki, annál többször. egy nagy családot csináltam a blogból, ahol én vagyok a kapcsolódási pont:)
2008.09.25. 16:24:27
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 16:24:36
én is ezt tettem anno:D:D
2008.09.25. 16:25:38
S's: erre hogy nem jöttem rá? Kösz, megvilágosodtam:DD
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.25. 16:25:59
Holnapig hallgassátok az új GZA lemezt sokat! :D
Sziasztok!
nyanyanya 2008.09.25. 16:26:08
Sztravinszka 2008.09.25. 16:26:25
Rebelde 2008.09.25. 16:26:43
2008.09.25. 16:27:02
Farkasbab 2008.09.25. 16:27:26
32 évesen elmondhatom, hogy láttam 1-2 kapcsolatot. ha 18 éves korom óta nézzük, akkor volt egy 6 és féléves és most van egy 5 éve tartó. hogy a kettő között belementem egy baromságba, amiről elég hamar kiderült, hogy baromság, az egy dolog. szerintem ennél durvább dolgok is léteznek a világon. ezt elkövettem, beláttam. biztos, hogy nem kívánok ilyet többet senkinek, magamnak sem.
milyen fura, valaki ezt tudta értelmezni a szövegem alapján, te például nem.
de ki vagy te, hogy hibát a büdös életben még nem követtél el?
S's (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.09.25. 16:27:33
kanos:D:D:D
2008.09.25. 16:28:53
Farkasbab 2008.09.25. 16:28:53
bátran.
ne zavarjon, hogy itt ólálkodom.
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 16:28:54
Csak arra akartam utalni, hogy SZERINTEM, AHOGY ÉN HALLOM/LÁTOM, az emberek jó része nem gondolja komolyan a hűségesküt.
+ SZERINTEM ebből több a férfi, mint a nő.
- van aki betartja. hihetetlen nyomás ez a nőkön, nem is viselik el.
mindenki bassza meg. kúrni kell, mese nincs. nem számítanak az emberi értékek
bagolybagoly 2008.09.25. 16:29:09
Leti, szerintem csak uncsi vagy kanos pillanataikban lapozgatják a telefonkönyvüket :D "
ez úgy van, hogy amikor egy csaj beléjük rúg, akkor elkezdik maguknak bizonygatni, hogy de pedig ők mekkora jó pasik, és óriási kanok és még az XYZ is hogy emlékszik rájuk ZYX év távlatából
nyanyanya 2008.09.25. 16:29:10
nyanyanya 2008.09.25. 16:30:09
dex.ion 2008.09.25. 16:30:39
dex.ion
bátran.
ne zavarjon, hogy itt ólálkodom."
de zavar!
elrontod a mókánkat!
igazán tekintettel lehetnél ránk!
így már nem az igazi:(
Farkasbab 2008.09.25. 16:31:34
gyere köpködni máskor is!
szeretettel várlak.
dex.ion 2008.09.25. 16:32:12
2008.09.25. 16:32:57
nyanyanya 2008.09.25. 16:34:11
flymazs (törölt) 2008.09.25. 16:36:21
Farkasbab 2008.09.25. 16:36:56
nyanyanya 2008.09.25. 16:37:30
bagolybagoly 2008.09.25. 16:37:30
bagolybagoly: ez mondjuk akkor is megesik, ha nem őket rúgják, hanem ők rúgnak...de csak engem szeret, és higgyem el, minden este eszébe jutok, mert csak velem volt az igazi... "
Ez ugyanannak a marketing változata
Farkasbab 2008.09.25. 16:37:51
puffancs 2008.09.25. 16:38:30
nyanyanya az ertelmiseg kepviseloje a blogon.
vigyazz vele, mert a bolcsek kove a zsebiben lapul.
Snowmass 2008.09.25. 16:38:46
1. A nős férfiak alapvetően nyerők a nőknél.
2. Még nyerőbbek, ha már az ismerkedés pillanatában világossá teszik ezt a másik számára.
3. Kapcsolati esélyeiket igazából nem befolyásolja az, hogy éppen válnak-e vagy hosszabb távon fenn kívánják tartani a házassági köteléket.
4. Viszont annyi nekik, ha csak két percig bírják.
5. Különösen annyi nekik, ha a cerkájuk születési vagy kopási okoból "érzetre" nem elég méretes (ennél pontosabb adat sajna egyelőre nem áll rendelkezésre).
nyanyanya 2008.09.25. 16:39:33
puffancs 2008.09.25. 16:39:45
Farkasbab mindenki kovet el hulyesegeket, csak valaki nem olyan hulye, hogy reklamozza...
ha az emberek reklamoznak az elkovetett hulyesegeiket, nem lenne kinek megmondanod, hogy milyen hulyek.
azt akkor mi lenne veled?
nyanyanya 2008.09.25. 16:40:19
puffancs 2008.09.25. 16:41:45
aki egyedul van, nem veletlenul van egyedul :)
a mostani parom nekem sem kellett volna valoszinu, ha nem valaki mase lett volna, mikor megismerkedtunk.
vannak viszont olyan pasik is, akik szinglikent is vonzoak. bar nagyon ritka az ilyen. es nagyon gazdag is :D
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 16:42:19
sajnos nekem ez nem megy, de jó volna ha menne. konzervatív fasz vagyok, így nem jutok el annyi lamúrig mint te :)
puffancs 2008.09.25. 16:42:50
szoval ha az emberek NEM reklamoznak az elkovetett hulyesegeiket.... :)
Farkasbab 2008.09.25. 16:42:51
nem, az nem lehet.
az nem így fest sajnos.
nyanyanya 2008.09.25. 16:44:12
Puffancs, Farkasbab, holnap szeretettel varlak titeket parazsban ha valami gond van es szeretnetek megbeszelni:)
2008.09.25. 16:44:19
Bocsánat, de nekem csak az jött le, hogy elhajtottál egy nős pasit, mert rövid volt az aktus (Read as Written). A szövegedben mindkét tulajdonságnak komoly figyelmet szenteltél, emiatt tűnhetett számomra úgy, hogy ezek egymás kizárólagos feltételeiként jelennek meg (különösen a kora magömlés igényes bemutatása).
A jó öreg Hope 2008.09.25. 16:45:03
gyerekek, hát miért van ez a blog? szeretnétek minden nap azt olvasni, hogy: " azt mondtam neki vége ö azt mondta rendben, majd mindenki élte tovább a maga életét békeségben...
vagy ha nem lenne blog, mert mindenkinek azt mondjátok, mennyire szánalmas, hogy ide ír és egy idö után nem fog irni senki?
ök legalább válalnak valamit, nektek azokon az embereken akik életük első párjával nem házasodtak össze és nem élnek boldogan együtt mindenki gáz, de az is aki összeházasodott, mert az luzer... nem lehetne csak azt fikázni aki tényleg gáz szerintetek, akinél meg nem ezt látjátok, annak megmondani, hogy jól döntött...
Kismacska (BELLA) 2008.09.25. 16:45:34
Mióta kihagytam egy hetet, azóta csak loholok, nem tudom utólérni magam a szakítóson!
Vagyok, olvaslak titeket, és igen bámulatosak vagytok! Jó lenne már veletek Parázslani is végre!
ON
A poszthoz: mondhatnám hogy MNK, de szerintem elég éretten kezelte a helyzetet. Én viszont biztos sarkon fordultam volna abból a nyócker-i lakásból...
flymazs (törölt) 2008.09.25. 16:47:55
Mégis mitől?
Másé tabu. Számomra legalábbis.
dex.ion 2008.09.25. 16:48:12
igen a Cora-val vigyázni kell, múltkor én is beleszaladtam ott egy magömlésbe. esküszöm nem én szakítottam ki a szotyiszacsit.
nyanyanya 2008.09.25. 16:49:16
Flymazsnal a pont:)
Krisz78 2008.09.25. 16:50:02
Kösz, drága vagy, de jelen pillanatban nem érzek vágyat a félredugásra (arról nem is beszélve, hogy azt sem tudod hogy nézek ki, úh. lehet te sem éreznél rá vágyat;-) Ismerkedjünk meg, aztán majd meglássuk milyen hatással vagy rám;-)
Nyanya, de akkor min szórakoznánk, ha senki nem írná meg a hülyeségeit a blogra?:-D
Friciné (törölt) 2008.09.25. 16:51:50
:)
nyanyanya 2008.09.25. 16:52:10
Snowmass 2008.09.25. 16:52:29
úgyhogy a posztolónak üzenem, ha van még ilyen a tarsolyában, akkor csak hajrá...
...mondjuk persze lehet, hogy már elment tőle a kedve. :)
Farkasbab 2008.09.25. 16:52:53
"milyen fura, valaki ezt tudta értelmezni a szövegem alapján, te például nem."
Bocsánat, de nekem csak az jött le, hogy elhajtottál egy nős pasit, mert rövid volt az aktus (Read as Written). A szövegedben mindkét tulajdonságnak komoly figyelmet szenteltél, emiatt tűnhetett számomra úgy, hogy ezek egymás kizárólagos feltételeiként jelennek meg (különösen a kora magömlés igényes bemutatása).
ericghar, a mondat nyanyanyának szólt.
egyébként érdekelne, hogy látjátok a srác (Tamás) gondolatmenetét.
neki mire volt ez ÍGY jó?
puffancs 2008.09.25. 16:53:16
le is irtam. az ember tarsas leny. ha nincs senkije, annak oka van, es az tobbnyire az, hogy nem alkalmas valamiert a tarsas kapcsolatra. vagy masok talaljak ugy, hogy nem alkalmas ra.
nyanyanya:
szeretnel rola beszelni?
Snowmass 2008.09.25. 16:54:03
nem, mert ami a tiéd az az enyém :)
nyanyanya 2008.09.25. 16:54:10
Krisz78 2008.09.25. 16:54:51
Viszonylag kis erőfeszítéssel megdugott 2x, meg gondolom csináltatok néhány közös programot, addig sem unatkozott.
Vagy nem értem mire gondolsz.
Farkasbab 2008.09.25. 16:55:06
két régebbi postom is van fent.
nyanyanya 2008.09.25. 16:55:37
Az meg faszsag, hogy valaki azert van egyedul mert nem kepes tarsas kapcsolatra.. Nemar.. Ez lol:D
Farkasbab 2008.09.25. 16:56:44
ezt kb. ürítésnek lehetett nevezni, én nem akarom elhinni, hogy ez egy pasinak szex címszó alatt megfelel!
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 16:56:52
Faktor ha tudnad..:D
de nem tudom :)
Snowmass 2008.09.25. 16:56:54
Most azt akarod hallani, hogy ez a Tamás mekkora egy szemét?
Egyébként az.
puffancs 2008.09.25. 16:57:04
miert gondoljatok, hogy a csaj egy olcso dugas volt csupan?
es ha igy van, akkor vajon amikor titeket dugnak, is eszetekbe jut, hogy csupan olcso dugasok vagytok?
vagy veletek mindig minden ugy tortenik, ahogy a tundermesekben olvashattunk a szerelemrol?
puffancs 2008.09.25. 16:58:07
Puffancs nem hiszem, hogy barmi tores tortent volna az eletemben amirol kene... Te puffogsz..:D
Az meg faszsag, hogy valaki azert van egyedul mert nem kepes tarsas kapcsolatra.. Nemar.. Ez lol:D
ha jol sejtem, nyanyanya, te szingli vagy.
Snowmass 2008.09.25. 16:58:21
Melyek azok?
Farkasbab 2008.09.25. 16:58:24
nyanyanya 2008.09.25. 16:59:24
Puffancs, kicsit mas a leanyzo fekvese ha egy egyedulallo pasi meg egy egyedulallo no dugja ossze amik van, meg mas mikor a ket gyerkoc otthon varja apucit...
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2008.09.25. 16:59:44
én is.
puffancs 2008.09.25. 17:00:02
ez a szanalmas, nem az agyjelenet.
Farkasbab 2008.09.25. 17:00:10
" A motorokat akarta hallgatni" és " Két szék között..."
nyanyanya 2008.09.25. 17:00:16
Snowmass 2008.09.25. 17:01:03
Olyan van, hogy orgazmus ejakuláció nélkül, de a fordítottjáról még nem hallottam.
storyline :) 2008.09.25. 17:01:28
ami nekem nem szimpatikus, az egyedul az, hogy a csajnak allitolag 5 eves kapcsolata van. 5 eve boldog, es egy 5 evvel azelotti csalodason tori a buksijat.
ez a szanalmas, nem az agyjelenet. "
Nem feltétlen töri rajta a buksiját. Megírta, ennyi.
flymazs (törölt) 2008.09.25. 17:01:59
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2008.09.25. 17:02:53
gargoyle 2008.09.25. 17:03:10
azert ezt a hozzaszolasodat majompasztor bekeretzve fogja daniaban kitenni az a falra.
pirossal bekarikazva bizonyos reszeket, melleirva nagybetukkel hogy
majom, lian!
anyagias, mnk!
es nem is biztos hogy nincs igaza (:
Farkasbab 2008.09.25. 17:03:23
szakítós dumákat lehet ide beküldeni. én így szüntettem be egy kapcsolatot valakivel, ahogy leírtam. nem a kedvencem persze a sztori.
volt szakításom, beküldtem az egyiket.
milyen csalódás?
senki nem beszélt érzelmi kapcsolatról. semmi csalódás.
nyanyanya 2008.09.25. 17:04:01
storyline :) 2008.09.25. 17:04:32
persze, hogy vonzobb az, amit valaki mas birtokol.
aki egyedul van, nem veletlenul van egyedul :)
a mostani parom nekem sem kellett volna valoszinu, ha nem valaki mase lett volna, mikor megismerkedtunk.
vannak viszont olyan pasik is, akik szinglikent is vonzoak. bar nagyon ritka az ilyen. es nagyon gazdag is :D "
Téged, mint nőt, nem zavarna az közben, ha esténként hazamegy, és más pináját nyalja?
NateDog · http://www.natedog.hu 2008.09.25. 17:04:35
tudtam én hogy ffi és nő közötti barizásnak mindig ez a vége...
ui:
amúgy én is akarok ilyen megmentős barát lenni!!!
léciléciléciléciléciléciléciléciléci
:)
puffancs 2008.09.25. 17:04:59
Krisz78 2008.09.25. 17:05:07
storyline :) 2008.09.25. 17:05:27
puffancs 2008.09.25. 17:06:07
gargoyle 2008.09.25. 17:07:00
de ez a tetszik is meg nem is, jeggyuruje van uristen, de azert megmagyarazom, mit akar ez tolem de azert a telefonszamom otthagyom neki, bena a keroja fuj fuj de azert csak szetteszem a labam stilus kihuzza a gyufat hamar. erre tenyleg azt tudom csak mondani amit krisz, hogy kis energiabefektetessel ket numera, plusz egy huzas a puskatuson.
nyanyanya 2008.09.25. 17:07:14
Jah Flymazs jo lenne ha barik lennenk, mert keptelen vagyok emberi kapcsolatokat teremteni...
NateDog · http://www.natedog.hu 2008.09.25. 17:07:28
aki ejakulál annak orgazmusa van. PONT.
de ha pl. valakinek pisilés közben/helyett is az jön, akkor ott qrva nagy baj van. :)
Farkasbab 2008.09.25. 17:07:30
egyetlen dologra hivatkozhatom. a hosszú kapcsolatom már a szétköltözés előtt megromlott. minden szempontból. nyár elején ismertem meg tamást és akkor már január óta nem szexeltem.
ennyi az oka, hogy leszartam azt a rohadt gyűrűt. büntetésnek épp elég volt, hogy szarul sikerült az egész ügy. nem?
puffancs 2008.09.25. 17:07:45
es lehet, hogy anyagias vagyok, es lehet, hogy mnk is vagyok, de en en vagyok, erted?
nem neked kell engem szeretned :) ugye erted...
kiraaaaa 2008.09.25. 17:08:20
HA nem jó a házasság/kapcsolat, tessék szépen lezárni.
Kedves posztíró: azért, mert mindenki belemegy a házasságtörésbe, attól még az nem jó!
Erkölcsi nulla vagy te is meg a pasi is!
flymazs (törölt) 2008.09.25. 17:08:26
És teljesen ugyanazt reagáltad, amire számítottam (ezt ne feltétlenül vedd bóknak, csak jelzem :D)
gargoyle 2008.09.25. 17:08:27
storyline :) 2008.09.25. 17:09:39
Nembaj, versenyezzünk, kinek van nagyobb autója, nekem vagy a pasidnak. Ha nekem, küldesz képet?
Rebelde 2008.09.25. 17:09:42
Sztravinszka 2008.09.25. 17:09:53
storyline :) 2008.09.25. 17:10:20
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 17:10:31
kérem a férfiakat, nyilatkozzanak. az exem ugyanis azt mondta, ha valaki ejakulál, az még nem biztos, hogy orgazmusa van. azt gondolom, ez így ebben a formában nem igaz.
- nem kell orgazmus hogy fröcsögjön a geci. van olyan hogy az ember lekési az orgazmust agyban, de reflexesen meg lezajlik
nyanyanya 2008.09.25. 17:10:51
Puffancs, de hamar egy penzsovar hulye picsa vagy, legalabb ne predikalj mar onnan az erkolcsi magaslatrol, hogy hogyan is kene elni:D
puffancs 2008.09.25. 17:11:15
A jó öreg Hope 2008.09.25. 17:11:37
szerintem azért mert lefeküdt a pasival még semmi gáz nincs benne (nős volt a pasi és? ezzel nem neki kell törödnie, hanem a pasinak), az viszont mondjuk nem volt szinpatikus amilyen stilusban leszolta a pasit...
Sand Lover 2008.09.25. 17:12:04
„a mostani parom nekem sem kellett volna valoszinu, ha nem valaki mase lett volna, mikor megismerkedtunk.”
Szánalmas.hu. Mi vagy te, nyugdíjas, hogy felállítasz valakit, hogy leülhess?
Krisz78 2008.09.25. 17:12:09
Mert ez jön le a posztból. A "szerelem" szó eszembe sem jutott a poszt kapcsán, egyik fél részéről sem.
Ha figyeled a kommentjeimet, láthatod, hogy én igazán megpróbálom mindig továbbgondolni a posztban leírtakat és megnézni a másik oldalt, de nem értem Farkasbab kérdését: ebből a posztból hogy találjam ki, mit jelentett ő Tamásnak, ezt talán neki kellett volna megkérdeznie.
Ha meg arra vár, hogy fikázzam Tamást, akkor várhat, nem fogom. Nekem nem az a legnagyobb bajom vele, hogy nős létére félrelépett.
Minek érzem magam dugás közben: változó:-) De nagyon rossz élményeim nincsenek:-) Engem is "dugott" már nős pasi (hehe, elsőre azt írtam, hogy férjes pasi:-), de nem, nem éreztem magam csak egy olcsó dugásnak, viszont nem is így éltem meg utólag a történetet (nem, mégcsak nagy érzelmek sem voltak:-)
storyline :) 2008.09.25. 17:12:12
puffancs: az nem baj, dovannak is csak olyan nok kellenek akik massal elnek VAGY nagyon gazdagok (: "
De azt szeretem legjobban, ha csukott szemmel is megy a mekis terminál kezelése!
Farkasbab 2008.09.25. 17:12:33
erkölcsi nulla nem vagyok, csak ha te is.
hol olvastál olyat, hogy "ez a pálya, ezt fogom csinálni egész életemben, reszkessen minden házasember?"
én ilyet nem írtam.
puffancs 2008.09.25. 17:12:41
ditakai 2008.09.25. 17:12:58
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 17:13:09
Farkasbab:
aki ejakulál annak orgazmusa van. PONT.
ja, ha egy nő benedvesedik, az meg csak a gyönyörtől lehet :)
az erekció meg csak szexuális vágyhoz kapcsolódóan jelentkezik
imádom a műveletlen faszokat amint osztják az észt..
flymazs (törölt) 2008.09.25. 17:13:59
Krisz78 2008.09.25. 17:14:01
KiNG 2008.09.25. 17:14:16
mi az az ejakuláció?
nyanyanya 2008.09.25. 17:14:28
puffancs 2008.09.25. 17:14:47
kiraaaaa 2008.09.25. 17:15:12
Nem bírom az olyan nőket, akik nős pasikkal kezdnek! Ennyi!
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 17:15:33
puffancs 2008.09.25. 17:16:34
KiNG 2008.09.25. 17:16:36
na, ez a lényeg! az együtt való küzdés!
storyline :) 2008.09.25. 17:16:38
Puffancs
„a mostani parom nekem sem kellett volna valoszinu, ha nem valaki mase lett volna, mikor megismerkedtunk.”
Szánalmas.hu. Mi vagy te, nyugdíjas, hogy felállítasz valakit, hogy leülhess? "
A szánalmas az nem kifejezés.... azt kell mondjam, hogy itt ilyen MNK itt elég kevés fordult meg...
A jó öreg Hope 2008.09.25. 17:16:46
haha, akkor neked én is kellenék, mert én mindenkinek kellek:-):-), na jó nyanyának nem, de ö ugye perverz...:-):-)
flymazs:
szijja drágám rég láttalak:-)
Snowmass 2008.09.25. 17:17:05
Azt a sztorit a nős pasival esetleg megoszthatnád velünk is...
nyanyanya 2008.09.25. 17:17:06
Rebelde 2008.09.25. 17:17:11
:)
Farkasbab 2008.09.25. 17:17:29
tudjátok az is érdekes, hogy az első randin megkérdeztem tamást, milyen a felesége, ha jönne most szembe, megfordulna-e utána az utcán és azt mondta igen. ezt nem nagyon értettem. akkor miért van itt? na akkor kellett volna felállni és hazamenni.
puffancs 2008.09.25. 17:17:45
Lunatica 2008.09.25. 17:17:59
Miután elolvastam a kommenteket, már igazán nem tudom mit gondoljak. Pro kontra volt itt minden, elfogulatlan vélemény nincs. A Tamás meg pöcs.
nyanyanya 2008.09.25. 17:18:36
Sand Lover 2008.09.25. 17:18:41
„ha neked az kell, ami senki masnak nem, akkor legalabb nem vagyunk versenytarsak.”
Tudod, nem szoktam olyanokkal kikezdeni, akiknek partnerük van. Ennyire egyszerű.
Nem is tudom, honnan vetted, hogy mi valaha is versenytársak lennék? Nekem már különben is van pasid, légy boldog és nyugodj békében.:-)
A jó öreg Hope 2008.09.25. 17:19:01
Ez jogos lenne, ha ö nyomult volna rá a pasira, de nem ez történt... a pasi kezdte...
puffancs 2008.09.25. 17:19:43
vegyuk pl dovant. odavan del-ukrajnaban olyan kurva maganyosan, hogy egesz nap ide irkal, mert nincs jobb dolga. neked sincs jobb dolgod. tanulsz meg, igaz? es nincs egy normalis egyetemi bebaszos buli a lathataron? vagy egy ejszakaba nyulo ulti-parti??
Lunatica 2008.09.25. 17:20:00
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:20:42
kezd felmenni a vernyomasom.
most jon az en boldog vagyok vs ki kis nyamvadek szinglik fight?
hagyjuk mar.:DDDDDDD
mondjuk negyed oraja vinnyogva rohogok.
faktor (törölt) · http://www.privi.hu 2008.09.25. 17:21:29
puffancs, ha úgy éreted, hogy nők zaklatnak és alámfekszenek de nem élnének együtt velem akkor jól látod, momentán nem élek párkapcsolatban, sem pár kapcsolatban. viszont nem keresek egy foglalt nőt, hogy a mással teligecizett pináját lefetyelhessem. különbözünk, te okos vagy sikeres, és szar a pasid ahogy leírtad, én meg buta vagyok és független, :)
nyanyanya 2008.09.25. 17:22:08
Amugy betegen fetrengek itthon, igy eppen nincs egy normalis egyetemi bebaszos buli a lathataron.. Zarojelben, nem szoktam inni:)
puffancs 2008.09.25. 17:22:09
nem is erzed, hogy most csinaltal hulyet magadbol? :)
storyline :) 2008.09.25. 17:22:09
dovan, a pasimnak nincs sajat autoja, nekunk kozos autonk van. az en nevemen. mindenunk kozos. mindenert egyutt kuzdunk. mindkette n nullarol indultunk. "
Elég hüje pasid van, ha hagyta a közös kocsi a nevedre menjen...
Sand Lover 2008.09.25. 17:22:24
„nyanyanya, igen tudsz kapcsolatokat epiteni - a neten. olyanokkal, akik ugyanugy csak a neten tudnak kapcsolatot epiteni.
vegyuk pl dovant. odavan del-ukrajnaban olyan kurva maganyosan, hogy egesz nap ide irkal, mert nincs jobb dolga.”
Jaj, bagoly mondja verébnek…TE mit csinálsz? Ide irkálod a butaságaidat, a pasidról meg Angliáról, már mióta, pedig ajánlottam szíves figyelmedbe a londoni magyarokat. Ők lehet, hogy elfogadnak ezzel a bunkó stílussal…
Snowmass 2008.09.25. 17:22:51
Azé' a pasi nem álmodta meg a telefonszámát...
Farkasbab 2008.09.25. 17:23:01
én sem.
nyanyanya 2008.09.25. 17:23:43
gargoyle 2008.09.25. 17:24:15
az hogy embernek nez-e az akivel szexelek, az hogy figyel-e ram, az hogy megalaz-e, az hogy jo-e vele egyutt az agyban, vagy azon kivul vagy mindket helyen. Na ezek mind tizedrangu tenyezok. ehhez kepest a fontos dolgok listaja:
- ne legyen hazas mer azt a biblia is tilcsa
- legyen hazas, mert akkor masnak is kell ergo sokkal jobb
- legyen gazdag
- lakjon kozel
Sand Lover 2008.09.25. 17:24:21
Farkasbab 2008.09.25. 17:24:29
te jársz a parázsba?
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:24:39
jajj elnezest. megyek is kukoricara terdepelni.:)
flymazs (törölt) 2008.09.25. 17:24:42
Puffancs:
"a mostani parom nekem sem kellett volna valoszinu, ha nem valaki mase lett volna, mikor megismerkedtunk"
(ezt amúgy neki is elmondtad?)
majd:
"az en pasim egyebkent a legelbuvolobb pasi a vilagon"
Örülök, hogy most már így látod :D
puffancs 2008.09.25. 17:26:03
tovabbi jo kapcsolatepitest :), szaffynak csak koffeinmentes kavet, nehogy bevorosodjon a feje :)
storyline :) 2008.09.25. 17:26:15
nyanyanya 2008.09.25. 17:26:17
nyanyanya 2008.09.25. 17:26:50
puffancs 2008.09.25. 17:27:05
Snowmass 2008.09.25. 17:27:25
Most már nem bírom ki, hogy ne írjam le. Az a baj veled, hogy ezzel stílussal te még a neten sem tudsz kapcsolatokat építeni. Mi lehet akkor odakinn? Nekem úgy tűnik, hogy te itt mindenkivel fölényesen személyeskedsz. Nyilván azért teszed ezt itt, mert odakinn nem teheted meg...
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:27:44
koszonom szepen hogy igy figyelsz az egeszsegemre. meghat.:)
storyline :) 2008.09.25. 17:28:20
Alighanem Pufikának odakint még a seprűnyél is parancsol....
Krisz78 2008.09.25. 17:28:32
Te nem értesz engem, vazz.
A jó öreg Hope 2008.09.25. 17:29:32
akkor ha rányomulok egy nőre, és végül megszerzem a számát, akkor tulajdonképpen ö kezdett ki velem és ö nyomult rám, hiszen megadta a számát?
Farkasbab 2008.09.25. 17:29:35
annak örülök, hogy a te nős pasis kapcsolatod többet adott, annak is, ha ott, akkor neked pont csak az kellett. szerencsés vagy. viszont nyilván te sem úgy indultál neki az éjszakának, hogy: " na, most én családokat teszek tönkre!"
mint ahogyan azt rólam hiszik...
azt hiszem, a továbbiakban is kerülöm a nős pasikat.
Farkasbab 2008.09.25. 17:32:22
Krisz78 2008.09.25. 17:32:25
Nem igaz, mert az ÉN pasim a legelbűvölőbb a világon (dühösen toppant)!!!
Snowmass 2008.09.25. 17:33:42
Nyilván nem, de ha csak az egyik kezd abból még nincs semmi...Egészen addig, ameddig a másik is el nem kezdi:) Pl. ha nem kapja meg a telefonszámot, akkor az egész sztori megáll annyiban, hogy csörögtek egyet.
Farkasbab 2008.09.25. 17:33:56
Lunatica 2008.09.25. 17:35:09
Rebelde 2008.09.25. 17:35:21
tuli _ 2008.09.25. 17:36:01
történelmi pillanat, egy lehetséges örök barátság kezdő momentumát láthatjuk:)
2008.09.25. 17:36:12
Kit marunk??? Röviden megkaphatnám a marás történetét?
Krisz78 2008.09.25. 17:36:23
Ugyan, hagyd már, igaza van, milyen ciki volt múltkor is a Parázsban, ültünk kukán az asztal körül nagy kínban és szorongattuk az ásványvizes poharakat csendben:-D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:38:47
de csak azert mert keptelenek vagytok disztingvalni a vilag legelbuvolobb pasijaval (dobbant):D
nem kellene mindig a wc-ben kufircolni.;)
Farkasbab 2008.09.25. 17:40:11
ha nős pasi vagy, még jobb.
ha-ha-ha.
flymazs (törölt) 2008.09.25. 17:44:16
"en akkor jol dontottem. ma mar biztos vagyok benne. amikor elkezdtuk, nem voltam biztos."
De azért mégis úgy döntöttél, hogy megszerzed mástól. Elvégre vonzó, hiszen foglalt...
Ezzel felraktad az i-re a pontot :D
SzenKata 2008.09.25. 17:45:34
Krisz78 2008.09.25. 17:46:59
Azt kérdezted tőlünk, vajon mit jelentett Tamásnak ez az egész, neki miért "érte meg" ez a rövid találkozgatós kapcsolat + a 2 dugás, elég/jó volt ez neki szex címén?
Erre én válaszoltam, hogy én nem tudom, neked kellett volna megkérdezni tőle - a poszt alapján szerintem csak ennyit, 2 viszonylag könnyű dugást és némi kikapcsolódást jelentettél neki.
Erre jött Puffancs, hogy én is így gondolok-e magamra, mint könnyű dugásra, amikor dugnak? Ugyan nem látom logikailag hogy kapcsolódik ez ahhoz amit írtam, de mindegy, válaszoltam. Többek között azt - hogy releváns is legyek -, hogy engem is "dugott" nős pasi, de én nem úgy éltem meg, mint te (nincs ilyen negatív véleményem a pasiról, de más is volt a szitu teljesen).
Ezért nem, nem értelek meg, és nem értem a fikázást, amikor nem is vetted a fáradtságot hogy kiderítsd miért ilyen béna a fickó az ágyban.
SnowMass 17:17
Semmi extra nincs benne szerintem, semmi szaftos befejezés, azóta is elég jóban vagyunk amúgy. Majd egyszer leírom ha lesz időm meg hangulatom:-)
nyanyanya 2008.09.25. 17:49:28
Krisz78 2008.09.25. 17:49:59
Apcsika, ez egy szatirikus megjegyzés volt:-) Nem, nem szolíd/szelíd egyáltalán, a nők a pasikkal a wc-ben kufircolnak, Nyanya pedig pénzt dobál a pasik gatyájába (ő nem kufircul, mert ő erkölcsös:-D
Farkasbab 2008.09.25. 17:51:01
holnap ráérek én is.
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:51:17
a parazs nagyon jo szokott lenni. en is megyek holnap.:)
2008.09.25. 17:51:30
2008.09.25. 17:53:22
SzenKata 2008.09.25. 17:53:23
Krisz78 2008.09.25. 17:53:24
flymazs (törölt) 2008.09.25. 17:54:18
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:54:34
aranyos vagy, de az nem en lennek.:)
SzenKata 2008.09.25. 17:54:36
nyanyanya 2008.09.25. 17:55:25
Flymazs gyere, legalabb egy baratom lesz lent...:D
2008.09.25. 17:55:27
tuli _ 2008.09.25. 17:55:30
Nem vagyok nős pasi:)
SzenKata 2008.09.25. 17:55:34
nyanyanya 2008.09.25. 17:56:15
Krisz78 2008.09.25. 17:56:48
Mondanám, hogy dobálj nyugodtan, de mivel legutóbb a pasim (aki a legelbűvölőbb a világon!) volt az áldozat, ambivalensek az érzéseim ezügyben:-)
2008.09.25. 17:56:56
nyanyanya 2008.09.25. 17:56:57
Snowmass 2008.09.25. 17:58:07
Ááá, inkább akkor ne strapáld magad egy unalmas sztori kedvéért...:)
2008.09.25. 17:58:27
nyanyanya 2008.09.25. 17:58:40
nyanyanya 2008.09.25. 17:59:14
SzenKata 2008.09.25. 17:59:22
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.25. 17:59:22
aaaaaaaaaa
most hogy mondod.:)
bar az a sok rozsa szurta a popimat.:D
bar meg nem fizettek ki a plakatfotozasert, a szemetek!
olyan ideges is vagyok miatta, iszom egy koffeinmentes kavet.:D
2008.09.25. 18:01:56
Krisz78 2008.09.25. 18:02:48
A népnek vér kell, meg dráma, és legalább egy megcsalás vagy egy pénzlenyúlás vagy valami:-) De lehet hogy egyszer a pincérfijús sztorit - amit múltkor meséltem - megírom, az legalább vicces:-) Az a baj, hogy sztem a stílusból 2 mondat után mindenki vágni fogja, hogy én vagyok a beküldő, és nem fogok egy mnk-t sem kapni, pedig úúúúúúúúúúúúúgy szeretnék:-D
2008.09.25. 18:02:52
Zelefánt 2008.09.25. 18:02:55
Különösen a vége fertelmes: a ribanc egy este két kannal hágatta meg magát -- a második ráadásul tudta is hogy az.
A sztori erkölcsi oldalát meg hanyagoljuk; ma már ez az alapjárat, s ha én ettől speciel hányok, ódivatú, álszent fasz vagyok.
Így megy ez, basszameg.
BazLájkír 2008.09.25. 18:03:01
Mascarpone 2008.09.25. 18:04:36
Későn érkezte, gondolom fentebb már néhányan kiveséztétek ezt a mondatot.
A csávó egy szardarab. Megcsalja a nejét, azt is bénán. Nem is értem, hogy tud ezek után otthon anyucival bájologni.
Farkasbab szintén egy nulla. Miért kellett nős férfi neked? Viszketett baszod?! Azt ne mondd, hogy egy másik buliban nem kaphattál volna egy kis táncikáért másik faszt, aki esetleg egyedülálló! Komolyan érdekel, hogy mi vitt bele. Mondtad, hogy mindenki követ el hibát. Igen. De meséld el, hogy mi a francra gondoltál, miért jó ez!?
2008.09.25. 18:05:01
Farkasbab 2008.09.25. 18:08:18
a két kan nem ugyanazon a napon hágott meg, ezt már mondtam.
flymazs (törölt) 2008.09.25. 18:08:58
Szasztok :)
nyanyanya 2008.09.25. 18:09:54
Leticia, miert lany??:D Leszbi hajlamaim meg nincsenek..
Farkasbab 2008.09.25. 18:10:18
te minden szar döntésedet meg tudod magyarázni?
Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2008.09.25. 18:10:18
Farkasbab 2008.09.25. 18:12:01
és ha nem hordta volna a gyűrűt?
és ha soha nem derül, ki, hogy nős?
akkor más a sztori?
pazola 2008.09.25. 18:13:53
nyanyanya 2008.09.25. 18:14:12
Mascarpone 2008.09.25. 18:14:35
Reméltem, hogy te meg tudod magyarázni. Ezt már nem fogom megérteni. Egy hétbe került, hogy meghágjon egy egyedülálló. Ennyi erőfeszítést kellett csak tenni, és egy héttel később is dughattál volna. De nem! A házas most rögtön kell...
Mascarpone 2008.09.25. 18:15:34
akkor más a sztori?"
A te megítélésed tekintetében igen.
Farkasbab 2008.09.25. 18:16:03
tuli _ 2008.09.25. 18:17:24
Mert a foganatásom pillanatában eldőlt:DD
Farkasbab, voltak sokan, akik nem kifogásolták annyira, hogy nős a pasi. Nekem nem tetszett, de én a pasast tartottam nagyobb hunyónak, mint téged.
Ha nem hordta volna a gyűrűt, akkor nem tudod.
Nyilván más, mert így mérlegelhettél, hogy belemégy-e egy olyan kapocsolatba, ahol foglalt a másik.
Igen, más a sztori.
tuli _ 2008.09.25. 18:19:09
Farkasbab 2008.09.25. 18:20:26
nem azért kellett rögtön, mert házas.
hogy tudnám megmagyarázni?
faszság volt és felejtős. remélem neki is és a feleségének is.
SzenKata 2008.09.25. 18:20:34
Mascarpone 2008.09.25. 18:22:02
Mascarpone 2008.09.25. 18:04:36
Lunatica 2008.09.25. 18:22:06
Luna: na látod, megérted, miért jó ha az emberlányának van egy fix hentese, ahová jár:) Nekem Margitka nem ad szart:( Ja kommentek? Jó kis bunyó, hajrá, hajrá:)
Hát most csak erre telik, hóvége van kéremalássan:D
nyanyanya 2008.09.25. 18:22:56
Frankon en vagyok a merev, ha egy faszinak a 3. mondata az, hogy mikor szeretkezunk mire en csak pillogok, hogy wtf es megkerdezem hogy normalis e?:D Omg...
tuli _ 2008.09.25. 18:23:26
Farkasbab 2008.09.25. 18:23:28
SzenKata 2008.09.25. 18:24:34
Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.09.25. 18:25:35
És ez még mindig jobb, mint a reggeli börtönös. :D
Farkasbab 2008.09.25. 18:25:47
Lunatica 2008.09.25. 18:26:18
Krisz78 2008.09.25. 18:26:53
Mascarpone 2008.09.25. 18:28:56
Nem. A csávó farka a merev. :D
"azt hiszem, hogy büntiből. magyarul, azért némi feloldozást várok azért az élettől. meg tőletek is."
Bocs, de ezt nem igazán értem. Miért büntetés ez? Hogy érted?
Apcsika
A pasi volt a nagyobb szar, ezen nincs mit vitatni. A döntés az övé volt.
nyanyanya 2008.09.25. 18:29:14
Krisz kattanj mar le a temarol:D Majd este kiprobaljatok otthon Gargoyleal:DD
Krisz78 2008.09.25. 18:29:58
"azt gondolom, van jelentősége annak, hogy ez nálam így alakult, tényleg azt hiszem, hogy büntiből. magyarul, azért némi feloldozást várok azért az élettől. meg tőletek is."
Mi volt bünti miért? Feloldozást? Tőőőőőőőőlem? Bárkitől itt a blogon? Hát mik vagyunk mi?:-D
Csak magadtól kérhetsz, ha úgy érzed "bűnt" követtél el (amúgy ahogy írtam, nekem elsősorban nem az volt problémám, hogy nős pasival kezdtél).
nyanyanya 2008.09.25. 18:30:43
Krisz78 2008.09.25. 18:31:24
SzenKata 2008.09.25. 18:32:22
Farkasbab 2008.09.25. 18:33:48
nyilván kalandvágy. én is azt kérdem, mit keresett a haverjával egy szórakozóhelyen, ahelyett, hogy otthon lett volna.
kétszer volt szex összesen a pár hetes kapcsolat alatt.
azt pedig, hogy volt-e már neki ilyen félrekufirca, azt nem tudom. gondolom, ha előttem nem is, utánam biztosan. hiszen mit akart volna mást tőlem ismét, egy év elteltével abban az sms-ben?
2008.09.25. 18:37:00
gargoyle 2008.09.25. 18:39:28
penzdobalas mehet a parazsban de csak modjaval es ha lehet kernem kicsit nagyobb cimletekben gondolkodjunk :D
Krisz78 2008.09.25. 18:44:17
"azt hiszem észérv nem volt. nem emlékszem korrekt válaszra. de mi a korrekt? nyilván kalandvágy."
Ezer más oka lehet. Szóval ezekszerint nem is igazán beszéltetek erről.
"én is azt kérdem, mit keresett a haverjával egy szórakozóhelyen, ahelyett, hogy otthon lett volna."
Ezzel nem értek egyet, miért kellene eltemetnie magát akár anyunak, akár apunak miután szülők lettek?
"kétszer volt szex összesen a pár hetes kapcsolat alatt."
Ez nagy öröm, de teljesen lényegtelen:-D
storyline :) 2008.09.25. 18:44:17
...
hiszen mit akart volna mást tőlem ismét, egy év elteltével abban az sms-ben? "
Meghívni egy KVra? Nekem szoktak ilyen elvadult ötleteim lenni...
444 (törölt) 2008.09.25. 18:44:19
Lunatica 2008.09.25. 18:44:46
Krisz78 2008.09.25. 18:45:26
Ez nagy öröm, de teljesen lényegtelen:-D
Helyesbítek, elgondolkodtató, mert ha én frigid asszonyka miatt szexre éhes, kalandvágyó bika vagyok, akkor nem érem be heti 1x szexszel:-D
SzenKata 2008.09.25. 18:45:50
Farkasbab 2008.09.25. 18:46:03
miért voltam RÁ mérges?
csalódottság?
gázos dolgot teszek, mégcsak egy pillanatnyi élvezet sincs benne. mit rontottam el?
miért nem látom a fején, hogy érti egyáltalán, hogy BAJOM VAN VELE?
neki ugyanis nem tűnt fel, hogy amit csinál, az némiképp kifogásolható...
mondhatanám, a fejemen nem élvezet, hanem egy nagy kérdőjel volt. ez miért nem tűnt fel neki?
storyline :) 2008.09.25. 18:47:01
...
Helyesbítek, elgondolkodtató, mert ha én frigid asszonyka miatt szexre éhes, kalandvágyó bika vagyok, akkor nem érem be heti 1x szexszel:-D "
Ez attól is függ, hogy kit kell meg...
SzenKata 2008.09.25. 18:47:58
444 (törölt) 2008.09.25. 18:48:33
gargoyle 2008.09.25. 18:48:41
en az a tipusu kommentelo vagyok akinek semmi baja se a ferjes pasival se azzal hogy alkalmi szexkapcsolatban vannak elvarasok szex teren, inkabb csak a felelosseg teljes elharitasa az amitol a hideg raz barmikor amikor felmerulhet hogy hatha nem jol csinaltad. ha jol csinaltad, akkor mondd ki, ha nem akkor ismerd el. oszt ennyi. nem erdemes masokra, a sorsra, isten kezere, hormonokra, whateverre hivatkozni.
Lunatica 2008.09.25. 18:50:22
2008.09.25. 18:52:18
storyline :) 2008.09.25. 18:53:05
Dövan, nekem két év után jelentkezett egy volt pasim kávézni :) "
Én szoktam keresni volt nőimet tényleg beszélgetés céljából is. Mondjuk most már nem annyira, mert valahogy mindenki olyan sértődött lesz a szakítás miatt, hogy még új kapcsolata létrejötte után sem akar szóbaállni velem. Pedig se félre nem barátkoztam, se semmi xtra. Ki érti ezt?
Farkasbab 2008.09.25. 18:53:55
mindenre válaszoltam?
én nem ismerek olyan fiatal szülőket, akik rendszeresen járnak szórakozni, akár külön-külön is, miközben a családjuk többi tagja otthon figyel.
ezzel is egyedül vagyok?
terii 2008.09.25. 18:55:11
hoel 2008.09.25. 18:55:17
444 (törölt) 2008.09.25. 18:55:34
Kilőttem a tárat,na húzz el innen,
nem kellesz már senkinek ezene a szinten.
The King & Kinga (törölt) 2008.09.25. 18:57:11
Farkasbab 2008.09.25. 18:58:08
a srác ürített, csak nem távozott, hanem csodálkozott oszt kirúgták.
2008.09.25. 18:58:24
hoel 2008.09.25. 18:58:45
SzenKata 2008.09.25. 18:59:23
Snowmass 2008.09.25. 19:00:41
"Hány évesek vagytok? Én negyven,de a mi korosztályunkban NEM találkoztam még olyan pasival aki nem csalta meg a barátnőjét,feleségét,szeretőjét."
Szép kilátások ezek a mai 20-30 éveseknek. A szerető megcsalása a legjobb.:) Te jó ég, milyen posztok lesznek itt kb. 10 év múlva? :D :D :D
444 (törölt) 2008.09.25. 19:01:11
Ez mondjuk igaz még igazán picsándughatta volna búcsúszexként :-/
storyline :) 2008.09.25. 19:02:06
Akkor a részleteket majd megdumáljuk. Előbb-utóbb hazamegyek körülnézni :)
Farkasbab 2008.09.25. 19:02:09
egy kérdés, a méretkrizálást honnan veszitek? én nem írtam ilyet. (nyugi, R, a kicsi is jó)
igen. szerintem így ment náluk:
drágám! van 2 percem.
fröccsintsed már ide gézukát.
pár év múlva:
apa, gyorsan csurrantsd ide pityukát.
Farkasbab 2008.09.25. 19:04:05
forumuser 2008.09.25. 19:04:29
A félredugás a félredugó sara, nem azé, akivel félredug.
Például élhet a félredugó nyitott kapcsolatban is. Az ő felelőssége, pont.
2008.09.25. 19:04:46
Krisz78 2008.09.25. 19:04:49
"gázos dolgot teszek, mégcsak egy pillanatnyi élvezet sincs benne."
"ez miért nem tűnt fel neki?"
Na de hát ő nem ígérte neked, hogy jó lesz, te meg nem jelezted neki egyértelműen, hogy te _jó_ szexet akarsz, tehát vmi javulásfélét kéne felmutatnia:-D
Úgy tűnik, őt az elélvezés után nem érdekelte már, hogy mi van az arcodra írva, te meg nem mondtad:-)
"gázos" jelző --> nekem pont ez nem tetszik, hogy láthatóan lelkiismeretfurdalásod van a dolog miatt, hiába bizonygatod, hogy nem elítélendő a tetted :-)
Dövan
"Ez attól is függ, hogy kit kell meg..."
Na de a pasinak nem "kellett" megdugnia a lányt:-)
Garg
"se a szexualpszichologiai se a parkapcsolatelemzo terapia"
Én biztos kifaggattam volna, miért dug félre, mire számítsak:-D
"nyilvan kapott a lehetosegen, ha mas nem kalandvagybol es beprobalkozott hatha tobb is osszejohet."
Jó, de engem az érdekelne, hogy ezt rendszeresen csinálja, most csinálja először, anyuval már évek óta nincs szex és gyakorlatilag önálló életet él mellette stb. Mert ha pl. ő érzelmekről kezd beszélni, meg együttjárásról, holott én tudom, hgy max. pár alkalmas együttszex kell nekem, akkor érdemes ezt már az elején tisztázni, nem? Vagyis nekem igen:-D
forumuser 2008.09.25. 19:05:26
444 (törölt) 2008.09.25. 19:05:48
SzenKata 2008.09.25. 19:06:04
SzenKata 2008.09.25. 19:07:40
gargoyle 2008.09.25. 19:08:26
SzenKata 2008.09.25. 19:08:38
Snowmass 2008.09.25. 19:09:21
Én pont arra gondoltam, hogy kb. 10 év múlva sok posztoló-kommentelő 35-40 lesz. És akkor már nemcsak olyan sztorik lesznek, hogy fősuliban összejöttünk, aztán kidobott, mert az anyja nem kedvelt, hanem hogy volt három gyerekünk, de ő ezt leszarta, szeretőt tartott, azt később dobta egy másik szerető kedvéért, akit aztán jól megcsalt...vagy valami ilyesmi.
hoel 2008.09.25. 19:09:53
444 (törölt) 2008.09.25. 19:10:14
BKM= Büdös Curva Mind.
asszem.
2008.09.25. 19:11:20
Krisz78 2008.09.25. 19:11:52
"ezzel is egyedül vagyok?"
Nem, valszeg sok ember van, aki szintén nem ismer ilyen párokat, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyen párok. INkább csak azt, hogy olyan körben mozogsz ahol valszeg gyermektelenként sem voltak hatalmas bulizások, más típusú szórakozást preferálnak (vagy semmilyet).
Terii: vagyunk itt is kivételek, bár én még "csak" harminc vagyok :-)(nincsenek illúzióim a hűséggel kapcsolatban és nem hiszem hogy néhány félrelépés miatt kellene tönkretenni 20 évnyi boldog házasságot)
444 (törölt) 2008.09.25. 19:12:19
hüle. 10 év múlva nekem már fel se áll:)
kiraaaaa 2008.09.25. 19:13:01
Snowmass 2008.09.25. 19:13:17
Ezek szerint te is:)
Hiszek még az állandó körforgásban is:)
storyline :) 2008.09.25. 19:13:36
Dövan, e-mailen elérhető vagyok hazajövetel nélkül is :) "
Ok, mindjárt szkennelek egy kávét :D
storyline :) 2008.09.25. 19:14:34
---
Terii: vagyunk itt is kivételek, bár én még "csak" harminc vagyok :-)(nincsenek illúzióim a hűséggel kapcsolatban és nem hiszem hogy néhány félrelépés miatt kellene tönkretenni 20 évnyi boldog házasságot) "
Azt nem lehetne, hogy fel sem merüljön a félrelépés, annyira szeretni a másikat akár 20 év után is?
SzenKata 2008.09.25. 19:15:01
kiraaaaa 2008.09.25. 19:15:28
No, ez az ami nem mükszik ma!
Krisz78 2008.09.25. 19:15:43
Garg, esetemben az kerül elő, amit én előhozok:-D Na viccen kívül, több hétig együttmászkáltak (szex csak 2x volt, ha jól értem más programokat is csináltak együtt, szóval csak beszélgettek is) én azért csak-csak megpróbálnám kifaggatni... főleg hogy több hét egyre kevésbé alkalmi kapcsolat sztem:-) Hány hét volt, 3 vagy 8?:-) Jaaa, meg igen, szerelmivallomásos képeslapot küld neki, de nem kérdez meg ilyesmit (helytelenítve fejcsóvál)?
Snowmass 2008.09.25. 19:15:57
Bocs, nem tudtam, hogy te itt az 50-60 évesek táborát erősíted. :D
SzenKata 2008.09.25. 19:16:26
Senki fia 2008.09.25. 19:18:11
Muhaha!
A posztokat olvasva nem értem.
Ti tudjátok mi a vágy, meg a szerelem?
Ti persze sosem kívánt(/j)átok meg más felebarát(/nő)jét.
Meg ilyen süket dumák.
Ti tökéletesek.
444 (törölt) 2008.09.25. 19:18:17
Nincs mit:)
Alap műveltséghez tartozik. :DDDDD
Farkasbab 2008.09.25. 19:18:37
nemcsak a "gázos" szóval és nem csak most bizonygatom, hogy tudom, elítélendő volt ez.
mondom, megundorodtam akkor az egésztől.
az, hogy követem el többet, az nem kérdés.
én egy szóval sem bizonygattam, hogy ez nem elítélendő.
de megtörtént, elmúlt. attól még jó ember lehetek.
érzelmekről nem volt szó, tiszta sor, hogy csak addig akartuk a dolgot folytatni, amíg kellemesen érezzük egymást. ennyi. nem beszéltük meg előre.
gargoyle 2008.09.25. 19:19:54
gargoyle 2008.09.25. 19:21:41
SzenKata 2008.09.25. 19:22:01
kiraaaaa 2008.09.25. 19:22:03
De, csak családossal nem kezdek! (meg senkivel, de ez más sztori)
Elvem
Úgyis lesz olyan, akinek nincsen elve, s belemegy ilyen kapcsolatba!
storyline :) 2008.09.25. 19:24:23
Idealista vagyok, na. Szeretem hinni, hogy lehet ilyet :)
Krisz78 2008.09.25. 19:24:56
Most csak kizárólag testi, alkalmi megcsalásról beszélek.
Elméletileg lehetséges, persze.
Nekem majdnem 5 év volt a leghosszabb kapcsolatom, nem léptem félre ezalatt, sőt igazán nem is találkoztam közben olyan hímneművel, aki "hm, egész jó pasi" megjegyzésen túl érdekelt volna mint férfi.
De nincsenek illúzióim, 20-30-40 év iszonyat hosszú idő, és annyi minden történhet, amit nem látsz előre.
Törekszem a hűségre és a páromtól is elvárom ezt, de nem teszek olyan kijelentést, hogy gondolkodás nélkül elhagynám/elválnék ha megcsalna, mert nem így van. Sőt, bár most hihetetlennek látszik, de még azt is el tudom képzelni, hogy én is félreléphetek még egyszer. Pár évvel ezelőtt pl. azt is hihetetlennek gondoltam, hogy valaha újra szerelmes leszek vkibe;-)
Az a baj, hogy sokan összekeverik a hihetetlen és a lehetetlen szó jelentését:-)
444 (törölt) 2008.09.25. 19:26:00
És? Van elég curva, nem kell csapda ,
simán beledőlnek a jónagy f@szba.
Senki fia 2008.09.25. 19:27:45
Snowmass 2008.09.25. 19:30:01
Most, hogy mondod, én Brad Bitt jelenlegi és korábbi feleségét is megkívántam már..:D
gargoyle 2008.09.25. 19:30:55
nekem volt holygismerosom aki diszkreten minden alkalommal alaposan kifesulte a fenekig ero hajat a csaladi otthonban, hatha lesz valami esemeny (:
kiraaaaa 2008.09.25. 19:30:56
Krisz78 2008.09.25. 19:31:20
"attól még jó ember lehetek."
"tudom, elítélendő volt ez. "
Ez csak akkor elítélendő, ha te annak tartod. Én pl. nem ítéllek el, csak nem értem, hogy miért a pasit osztod ezerrel:-) Nem mondom, hogy nem vagy jó ember, te bizonygatod, meg vársz vmiféle feloldozást tőlünk;-)
"érzelmekről nem volt szó, tiszta sor, hogy csak addig akartuk a dolgot folytatni, amíg kellemesen érezzük egymást. ennyi. nem beszéltük meg előre."
Dehát akkor egyáltalán nem tiszta sor, hiszen nem beszéltétek meg:-) Honnan tudod, hogy ő nem másra (is) vágyott a szexen kívül?:-) Főleg, hogy ha jól értelmezem nem rögtön ágyba rángatott, hanem hetek teltek el mire szerzett lakást :-)
Krisz78 2008.09.25. 19:32:37
Snowmass 2008.09.25. 19:33:56
Ááá, csak irigykedsz rá, valld be:)
Krisz78 2008.09.25. 19:35:27
Na további jó vitatkozást, jöjjön mindenki bátran parázsba holnap:-) Jah, lehet, hogy szoknyában jövök:-D
kiraaaaa 2008.09.25. 19:35:27
Most csak utólag magyarázod a bizonyítványt!
Ha jó vele, akkor maradsz a szerető kategóriában?
S ha meg nem beszélgettetek, csak szex, az még rosszabb, főleg,mert nem szenvedélyből (lakáskeresés) történt.
kiraaaaa 2008.09.25. 19:36:22
nyanyanya 2008.09.25. 19:37:26
Igen muszaj komepanzalnom Puffancska kijelenteset, miszerint nem tudok emberi kapcsolatokat kiepiteni:D
2008.09.25. 19:37:50
Vlad: Van, akinek a nagyapja nőn halt meg 78 éves korában...és nem a viagrától...szóval vannak azért perspektívák!:)))
Krisz78 2008.09.25. 19:38:37
444 (törölt) 2008.09.25. 19:39:35
-Remélem alaposan összkented neki:o)
-bugyit nem küld ha cumiztatod szépen,
mint a filmekben na úgy lövöd képen
meg el is szoktak azért gondolkodni azon,
hogy a korházban nem lovagolhatnak f@szon.
nyanyanya 2008.09.25. 19:41:05
Farkasbab 2008.09.25. 19:41:34
nem hiszem el, hogy csak az én finnyás ízlésemmel van baj. istenem , nagyon máshoz szoktam. annyira nem volt mit magyarázni. míg ezt elmondom neki, az hosszabb ideig tart, mint maga a dolog...
kiraaaaa 2008.09.25. 19:42:55
flymazs (törölt) 2008.09.25. 19:47:42
Farkasbab 2008.09.25. 19:47:49
nem. nem maradok vele. csak 1-2 jó menet van és kész. ez nem pálya ugyanis, a szeretői poszt melyik nőnek jó?
igen, beszélgettünk is.
a lakáskeresés saját célra történt, nekem kellett albi, a dologtól függetlenül.
nem vagyok bűnöző, nem magyarázok semmiféle bizonyítványt, csak azt, ami eddig nem volt világos.
nyanyanya 2008.09.25. 19:49:49
2008.09.25. 19:50:24
pazola 2008.09.25. 19:50:35
Farkasbab 2008.09.25. 19:50:56
nyanyanya 2008.09.25. 19:51:37
Farkasbab 2008.09.25. 19:52:00
Krisz78 2008.09.25. 19:52:21
"ez nem pálya ugyanis, a szeretői poszt melyik nőnek jó?"
Nagyon is sok nőnek "jó", merőben eltérő okokból.
2008.09.25. 19:53:03
444 (törölt) 2008.09.25. 19:53:11
hááát, ha 20 évvel fiatalabb volt a cuni
,sem biztos hogy jól járt azzal a muki:D
pazola 2008.09.25. 19:53:13
nyanyanya 2008.09.25. 19:57:16
444 (törölt) 2008.09.25. 19:57:25
2008.09.25. 19:58:28
Farkasbab 2008.09.25. 20:00:16
holnap suli, hagyjuk lepihenni....
Farkasbab 2008.09.25. 20:02:51
pazola 2008.09.25. 20:03:59
Владимир: eleg idos ahhoz, hogy megalapozott velemenyem legyen ;)
2008.09.25. 20:04:33
Farkasbab 2008.09.25. 20:05:29
gyúrj erre!
444 (törölt) 2008.09.25. 20:06:26
Hát én azért nem szeretnék örökre szingli lenni, nagyonis szeretném törölgetni a szerelmem csoffadt picsáját 20 év múlva is:) ,meg mondani neki,hogy bébi ma 1 ránccal több van a homlokodon. :) A baszás meg jó dolog főleg ha szerelem van.
2008.09.25. 20:07:21
444 (törölt) 2008.09.25. 20:07:41
És van feleséged is,mi? :DDD :P
pazola 2008.09.25. 20:09:45
Velem vitaznal, vagy a posztoloval?
Farkasbab: te 32 evesen meg sulis vagy?
Farkasbab 2008.09.25. 20:10:36
Farkasbab 2008.09.25. 20:11:53
de te igen. ez biztos.
2008.09.25. 20:13:04
Farkasbab 2008.09.25. 20:14:05
nyanyanya 2008.09.25. 20:15:21
pazola 2008.09.25. 20:15:52
Nekem ebbol nem derult ki, hogy _mikor_, sot. Pont az derul ki belole, hogy akkor, hiszen nem az van ott, hogy " a rosszul sikerult este utan masnap/egy het mulva irtam egy kollegamnak". Es mivel a posztolo onkritikus volt ( ld. fentebb ) nem marad mas, mint hogy egyetertsek vele.
MNK.
444 (törölt) 2008.09.25. 20:19:07
Jah. Megértve. Én nem tudom. 1 lány van akit nem csalnék meg ,mert úgy el tudom képzelni a házasságosdit. A többi meg tulképpen nem nagyon érdekel:) Szóval ha nem őt veszem feleségül akkor ,hanem mást ,akkor azt tuti szét fogom csalni. Már csak hobbiból is. :-)
Farkasbab 2008.09.25. 20:19:26
de ha majd nagy leszel, akár kipróbálhatod azt is, hogy egy nap több partnerrel. majd meséld el, milyen.
2008.09.25. 20:20:25
pazola 2008.09.25. 20:22:34
Ha az elobbi, akkor sem ertem, mit nyísz.. Te irtad: " Igen, MNK."
Csak megerositettem. Lehet, hogy azota felnottel. Hiszen sokkal fiatalabb voltal, mint en :P
2008.09.25. 20:23:11
444 (törölt) 2008.09.25. 20:24:07
Sztem igaza van pazolának, abban,hogy a szingli csajok ált válogatatlanul döntik magukba a f@szt. én legalábbis ezt tapasztaltam:)
2008.09.25. 20:26:29
kiraaaaa 2008.09.25. 20:27:29
Farkasbab 2008.09.25. 20:28:08
444 (törölt) 2008.09.25. 20:28:20
Szegény.:(
Sztem én sem járok jobban, /sőt kb úgy járok majd mint Te,de meglátjuk.../ ,Tulképpen már ez sem érdekel különösebben:) Egyedül is jól meg leszek,meg pótfeleséggel is, ha úgy alakul.Nem unatkozom.
2008.09.25. 20:31:01
444 (törölt) 2008.09.25. 20:32:02
Jah,ne vedd magadra. Azért írtam,hogy általában ezt tapasztaltam. És nyilván 1-1 személy megítélése megismerés után változik :-)
2008.09.25. 20:32:15
2008.09.25. 20:33:27
2008.09.25. 20:36:32
444 (törölt) 2008.09.25. 20:37:44
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2008.09.25. 20:39:15
flymazs (törölt) 2008.09.25. 20:39:45
2008.09.25. 20:41:36
2008.09.25. 20:42:39
Jaguar 2008.09.25. 20:45:24
444 (törölt) 2008.09.25. 20:47:09
merta-X 2008.09.25. 20:47:18
merta-X 2008.09.25. 20:47:51
merta-X 2008.09.25. 20:49:46
2008.09.25. 20:50:42
merta-X 2008.09.25. 20:52:07
Ja?
2008.09.25. 20:52:09
2008.09.25. 20:54:09
merta-X 2008.09.25. 20:56:24
merta-X 2008.09.25. 20:58:29
2008.09.25. 21:03:10
Ombré Zoltán 2008.09.25. 21:16:02
Jo, mondjuk sejtem, hogy hogy a K az mi lehet, de azert orulnek ha valaki kifejtene.
Elore is koszi.
Ombré Zoltán 2008.09.25. 21:19:03
444 (törölt) 2008.09.25. 21:19:57
Egyik haverom meg valami jó lepukkadt olcsó motelba vitte a vidékről feljövő "nőjét" ,akit az interneten szexett össze és először próbálta megcsalni a férjét.
Pár órára vették ki csak a szobát, a haveom meg azt mondta full úgy néztek a csajra,mintha kurva lenne :D , -igyekezett szexisen öltözni,kicsípte magát- , szóval adott neki,aztán felrakta a vonatra és bye. Minden esetre legközelebb is feljött a csaj hozzá és megint így járt :-D
Harmadjára meg nem állt fel a haver farka és mondta,hogy bocs ,de én inkább sétálok egyet a körúton. Így dobta a csajt, többet nem keresték 1mást. :-))
Ombré Zoltán 2008.09.25. 21:21:12
merta-X 2008.09.25. 21:23:24
de szar sztori ez is.
444 (törölt) 2008.09.25. 21:31:35
pl szülinapon berúgott a csaj itattak vele valami sz@rt is amitől kívánós lett. Tudták a barátai,hogy nem volt már régóta faszival meg xy srác tetszik neki. Berúgatták a srácot is ,de az valahogy nem próbálkozott a csajnál,meg elutasította. Az italm iatt meg eléggé cunis lett a csaj ,és hát ha már így alakult ráment egy fiúbarátjára. Meg volt beszélve ,hogy a fiúk nem használják ki a helyzetet csak játszanak a csajjal ,hergelik,hisz szülinapja van ,és azt a srácot próbálják felszedni neki.
A csaj meg csakcsak dörgölőzött,nyavajgott úgyhogy végül egyik fiúbarátja kivitte és megbaszta a beton pinpongasztalon a csajszit. :D
A csaj amúgy el volt keseredve XY miatt,hogy megbaszta még azon az éjjelen egy másik srác is. (asszem kocsiban)
Mi ezt onnan tudjuk,hogy a csaj menstruált és jött be a baver véres kézzel-gatyával. Káromkodott.
Meg lett belőle másnap nagy balhé meg veszekedés ,,hogy szemétség volt hogy szülinapján megbaszták ketten,olyanok akikkel amúgy nem akart volna. :D
444 (törölt) 2008.09.25. 21:32:32
Ez van.
444 (törölt) 2008.09.25. 21:38:23
... ...
aztán már sokadszorra mondta a csávó, erre a másik meg kiakadt végül,hogy "nem is b@sztam meg ,csak megszopattam"
Majdnem összeverekedtek. :D
444 (törölt) 2008.09.25. 21:43:27
2008.09.25. 21:52:06
Tiduj 2008.09.25. 21:52:37
Szép kis sztorik vótak! Van még?
Tiduj 2008.09.25. 21:58:04
Nem dumcsizunk?
Sztravinszka 2008.09.25. 22:04:33
Farkasbab, menj isten hírével, morzsolj el három miatyánkat.
KiNG 2008.09.25. 22:06:52
"Én meg most kezdek dógozgatni. Kb. éjfélig.
Nem dumcsizunk?"
Szép kis munkahely ;)
Szelid sunmalac 2008.09.25. 22:11:07
444 (törölt) 2008.09.25. 22:11:15
Hát most Istenem... Van sztorim a koleszor 5ujjas csajról is ,de akkor inkább hagyjuk,tényleg nem lányfüleknek valók ezek:)
444 (törölt) 2008.09.25. 22:13:21
Sztravinszka 2008.09.25. 22:13:46
Tiduj 2008.09.25. 22:13:50
Tételezzük fel, hogy valaki egy szakítás után vigaszra vágyik. Nyilván nem egy ügyetlenkedő ifjoncra vágyik. Sem egy szenilis rozogára. E logika szerint egy fiatal, belevaló (bár nős) pasi csak alkalmas egy jó kufircra. Az meg legyen az ő gondja, hogy miért kapható akkor és ott.
Vagy mégsem?
Igen, ezek tényleg eredmények, Sztravinszki. :)
Sztravinszka 2008.09.25. 22:15:15
Tiduj 2008.09.25. 22:15:36
Sztravinszka 2008.09.25. 22:16:49
Tiduj 2008.09.25. 22:19:10
1) Ne törődj semmivel, van, aki kedvel. (Találd ki, ki az!)
2)"csak az nem hűséges, akinek nincsenek céljai, projektjei :)"--- Ez gyönyörű gondolat. SZERINTEM.
3) Szia!
Tiduj 2008.09.25. 22:19:54
Tiduj 2008.09.25. 22:28:29
Hm. Erre most mit mondjak??
Mivel nőci vagyok, de nem szőke. Se nem hisztis. Se nem szok fájni a fejem. (stb)
Hány percem is van erre a kérdésre?! :)
Süni
Itt és most! Hallgatlak, hallgatunk. Használd ki a helyzetet, fiú!
KiNG 2008.09.25. 22:35:33
"Egy seggfej vagy. Rohadt nagy seggfej. Folyton megbántasz másokat, pont oda rúgsz nekik egy kivédhetetlent, ahol a legjobban fáj: az önbecsülésükbe. Lelki sivár, ez lesz azokból, akik kapcsolatba kerülnek veled. Először - mert hisznek neked -, magukban kezdik el keresni a hibát, de egyre többször és egyre többekkel fordul majd elő, hogy nem hisznek majd neked. Aztán majd csodálkozol, hogy mindenki megutál és egyedül maradsz. Felnyílik a szemük, és észreveszik, te voltál az egyetlen, akiben a hiba volt. Te magad voltál a hiba. Hogy léteztél és romboltál, és mindig csak gyűlöltél..."
Azt hiszem, elszívok egy cigarettát.
Tiduj 2008.09.25. 22:37:48
Te dohányzol??!!
Tiduj 2008.09.25. 22:44:21
Az, hogy különleges humorod van, SZÁMOMRA ok.
De hogy BAGÓZOL?! CIGIZEL?!
Tiduj 2008.09.25. 22:46:07
Hát mi történt azóta veled?!?!?!?!?!
Tiduj 2008.09.25. 22:48:38
Hiába, a mai fiatalok hamar kidőlnek! ha-ha
Sztravinszka 2008.09.25. 22:50:54
Tiduj 2008.09.25. 22:52:25
Szép álmokat!
Tiduj 2008.09.25. 22:53:45
Egy szabály van csak: ENGEM HAGYJON BÉKÉN!
:):):):)
KiNG 2008.09.25. 22:54:53
Ó, nem baj, ha ilyeneket gondolnak rólam, amíg nem ismernek személyesen, addig alapjuk sincs az igazukra. Mondjuk úgy, más a realitásom.
Nem emlékszem, a fagyit nyaltam, szoptam, vagy haraptam?
Tiduj 2008.09.25. 22:56:36
KiNG 2008.09.25. 22:58:04
KiNG 2008.09.25. 22:59:39
Tiduj 2008.09.25. 23:01:07
444 (törölt) 2008.09.25. 23:03:20
Tiduj 2008.09.25. 23:03:32
KiNG 2008.09.25. 23:05:07
Ott is szívatnak, de legalább ott tudom viszonozni, nem úgy mint itt, egyenlőtlen esélyek mellett
Néha az oktatókat meg a HÖK-öt is szivatom, csak így jegyzik meg a nevem meg a vasakaratom :)
KiNG 2008.09.25. 23:07:05
Vladimir, honnan veszed, hogy szoptam? Hogy lehet egy fagyit szopni?
Tiduj 2008.09.25. 23:10:11
"Harminckét nevem volt" - mondta Huszti Péter, alias Ságvári Endre, mikor lelőtték (ott, ahol gyermekkoromban oviba jártam.)
Szóval, arrafelé hogy boldogulsz azzal a sivár ténnyel, hogy egyszerre csak egy alakban mehetsz be az egyetemre?
Tiduj 2008.09.25. 23:13:33
A Zegyetem is suli! Van benne: tanár, tanítvány, lecke, felelés, tán tanóra is.
No, csak igyekezzél darling! :)
KiNG 2008.09.25. 23:19:43
Ott túl sok ember bízik bennem és ad a szavamra, így nagy a felelősségem. Egyébként a magyar felsőoktatás egy kalap szar, okádék, hiábavaló, én meg próbálom megreformálni és jobbítani a helyzeten.
KiNG 2008.09.25. 23:23:59
Szerintem:
Van benne: elcseszett életű lúzer, megtévesztett áldozatok, alap nélküli követelmény, felelés sosincs, csak szivatós vizsga, és 180 perc egyben megtartva.
Messze vagyunk még Nyugat-Éuropától...
Tiduj 2008.09.25. 23:26:22
Hát ingyen nem is adják azt a diplomácskát.
Remélem, holnap találkozunk!
KiNG 2008.09.25. 23:33:10
De addig itt leszek és boldogítalak :)
Hát ez az, diplomácskát adnak, nem tudást. Iszonyatosan fáj a füleimnek, ha valakinek rossz az angol kiejtése, és a hangsúlyt rendszerint elrontja. Szívem szerint angol-olasz szakos lettem volna mint a Nádasdy Ádám. Majd egy másik életben :)
KiNG 2008.09.25. 23:33:58
Sok a munkám, de holnap majd benézek :)
Tiduj 2008.09.25. 23:36:05
Paulybird 2008.09.26. 00:02:03
azért, mert ennek nem való rendes pasi. rendes emberből túl kevés van, hogy ilyesmikre pazarolkuk őket.
The King & Kinga (törölt) 2008.09.26. 01:10:14
2008.09.26. 01:46:53
"Na azért az MP-t csak nem kellett volna kiutálni."
Köszönöm, köszönöm, engem innen egyesített erőkkel se nagyon tudtak eddig kiutálni - eccerűen csak jobb dolgom akadt. :>
KiNG 2008.09.26. 07:38:01
KiNG 2008.09.26. 07:42:10
Idefigyelj, fosos, azt jelentesz fel, akit akarsz. Adtam egy határidőt, szept. 30-át, addig él az ajánlatom, utána nem. Lehet, azt gondolod, akkor sem fogok semmit csinálni. Nagyon tévedsz, mert már kezd nagyon elegem lenni a hülyeségeitekből és az idióta buzeráns szórakozásaitokból.
The King & Kinga (törölt) 2008.09.26. 09:03:46
puffancs 2008.09.26. 09:49:38
:)
egy britnek is faj, ahogy egy amerikai hasznalja az angolt, az ausztralok folyton felreertesekbe keverednek angliaban (pl to do a line itt teljesen mast jelent, mint ott :-)), na de azert ne essunk tulzasokba, kinek kepzeled magad?
szerintem az a jo, ha az emberek buszkek az akcentusukra, ettol szines a vilag. ha magyarnak szulettel, sosem leszel angol anyanyelvu, de beszelheted szebben az angolt, mint ok maguk.
KiNG 2008.09.26. 10:16:33
:: nőnek láccó kommentelőket
Elég férfinak látszó nőt láttam már, most egy kicsit megfordítottam a dolgot ;)
--
puffancs, ezért jó, ha az ember mindkét Englisht megtanulja ;)
puffancs 2008.09.26. 10:32:41
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2008.10.03. 09:32:09
A másik fickónak is rendben lehet a gyomra: "most nem jól dugtak meg, téged érdekel egy vajas zsömle?"
Háwazze.....