Ma úgy látszik a szexolimpia Usain Boltjaival van dolgunk, akik nem figyelnek a barátnőjükre, de miért nem? Srácok, csak egy kicsit tegyétek már oda magatokat, ne maszatoljatok.

Mivel minden vég valaminek a kezdete is egyben, ennek
jegyében leírnék egy  szakítós sztorit, ami 2003 táján esett
meg velem. Legyek a történetben mondjuk Timi. A fiú
harmincas, legyen ő Tamás.
Akkor nyáron (27 évesen) pont végetért egy hat és féléves
kapcsolatom, önálló albérletbe készülődtem és gondoltam
elszingliskedem én most egy jó ideig valahogy, fix kapcsolat
nélkül. Az exbarátommal még egy fedél alatt laktunk, de a
költözés, szakítás már eldöntött tény volt.
Egy este két barátnőmmel az A38-on mulatoztunk épp, kevesen
voltak, jó zene volt, táncoltunk ezerrel, amikor
észrevettem, hogy valaki néz, majd egyre közelebb táncol
hozzám. Végül már abszolút előttem mozog és oda is hajol,
bókolgat stb. Amikor hozzáért a kezemhez nem tudtam nem
észrevenni a  félhomályban is a karikagyűrűt, ami az ujján
csillogott. Kérdőn ránéztem, ő csak rázta a fejét: "Nem
számít!" Ez nem nagyon tetszett ugyan, de mikor elindultunk
hazafelé, a hajó hídján azért mintegy teljesen véletlenül
elpottyantottam előtte egy cetlit a telefonszámommal...
Igen, MNK. Miért is ne? ÉN független ember vagyok. Ő meg
döntsön. Döntött is. Kb. egy hét múlva felhívott és meg is
beszéltünk egy randit. Neki feleség, két gyerek. Én meg
gondoltam ezt is ki kell próbálni. Annyian teszik. A
találkozók persze kizárólag hétköznap jöhettek szóba, hiszen
a hétvégéje mindig a családjáé volt. Néhány e-mailt
váltottunk időnként, küldtem neki képeslapot "Hiányzol!"
felirattal, de valamiért nem sikerült megnyitnia, ellenben a
feleségének igen... Kérdés, mit keresett Tamás levelei
között?  Úgyhogy aznap este azzal a kérdéssel várta őt a
neje, hogy: " Timinél voltál?". Persze kilátásba helyezte,
hogy ha megtalál engem, agyonver stb. stb.
Amikor meguntuk a kávéházi találkozókat meg a közös
albérletnézegetést,  gondoltuk esetleg elmélyíthetnénk a
kapcsolatunkat még annál is jobban, ahol az tartott.
Szánalmas és megalázó, de egy barátjától tudott kéglit
szerezni erre az estére, ahová el is mentünk aztán. Én
bedobtam mindent, csini voltam, elbűvölő, sokkal elbűvölőbb,
mint az a VIII. kerületi koszfészek, ahova vitt. Hát ez
volt, gondoltam a körülmények nem épp ideálisak, de talán
maga a dolog az lesz. Hát nem volt. Ha azt mondom, az aktus
rövid volt és semmilyen, nagyon finoman fogalmazok. Tudtam
volna 1-2 kínos megjegyzést tenni, de nem akartam. Pl. "Ez a
feleségednek jó?", "Te hogyan hoztál össze így két
gyereket?" ,"Nálatok ez a szex?"
Sebaj, gondoltam hát, majd máskor. De nem itt és nem, így.
Közben meglett a lakás, amit kibéreltem, így legközelebb már
odahívtam őt. Na majd most!
Hát nem. Ugyanaz. Villámgyors menet, még magamhoz sem tértem
és ő már kész is volt. Azt gondolom, aki a másodikra sem
igazán mutat javulást, sem a jobb körülmények hatásra  azt
hagyni kell. Valami úgysem stimmel. Iszonyatos undor fogott
el, iránta, a dolog és  saját magam iránt is, amiért ebbe
belementem. Nem nagyon tudtam mit mondani, csak ezt. "Menj
el." Azt hiszem értette, gyorsan elpárolgott. Nem volt
kérdéses, hogy keressük-e egymást ezután. Kitöröltem a
telefonomból is. Rá egy évre kaptam egy sms-t: "Szabad egy
táncra?" Ekkor már nem is tudtam, hogy ő lehet az,
visszaírtam: "Te ki vagy?" Közölte, hogy Tamás. Ezután nem
írtam többet. Meg ő sem.
A rosszul sikerült este után kétségbeesve írtam egy
kollégámnak, egy fiúnak, aki jó barátom volt és ismerte a
sztorit: "Gyere és segíts rajtam! Itt volt Tamás, aki már
megint túl gyorsan ment el. Minden értelemben."
Elég az hozzá, hogy átjött és úgy volt, hogy lemegyünk a
Duna-partra augusztus 20-ai tűzijátékot nézni, de végül
mégsem így lett. Ott aludt és azóta is együtt vagyunk. Ennek
mostmár 5 éve.

Hajrá, mehet az MNK!