Vasárnapra egy szép poszt szakítással, szerelemmel és nem-értéssel, meg egy kokszoló fiúval, akit mindig megvertek a helyi diszkóban, de szerencsére nagyra pumpálta magát.

Kedves Szakítós!

A külső nem minden - mondom magamban mindig, ha eszembe jut ez a néhány évvel ezelőtti kapcsolat.

A srácot - nevezzük Tominak - gyerekkorától kezdve ismerem. Illetve mondjuk azt, hogy ismertem gyerekkorában. Az ő családja és az enyém nagyon jóban voltak. Amikor utoljára láttam, akkor ő még csak 10 éves volt. Apukája nevelte őt és két testvérét, anyukája meghalt. Aztán egyik napról a másikra elköltöztek és a két család közötti kapcsolat megszakadt. Évekig nem hallottam róla (róluk). Aztán egyszer anyu azzal jött haza, hogy összefutott Tomival és meghívta hozzánk ebédre.

Nagyon kíváncsi voltam, milyen ember lett belőle. Elég sokat beszélgettünk aznap, hogy mi történt vele, meg mi újság van a családjával. Telefonszámot cseréltünk. Másnap éppen egy első randin voltam amikor telefonált, hogy mi újság van, esetleg találkozhatnánk. Annyira meglepődtem de olyan jó érzés volt, hogy újra látni akar, így gyorsan lepattintottam az új srácot. Találkoztunk, beszélgettünk. Azt mondta, hogy megpróbálhatnánk együtt. Volt egy kis bizonytalanság benne, de átbeszéltük a dolgokat.

4 hónapot töltöttünk együtt. Mai napig rossz szájíz nélkül gondolok vissza erre az időszakra. De persze minden jóban van valami rossz is.

Tomi egy szemtelenül jóképű 21 éves srác. Magas, sötétbarna haja van és gyönyörű barna szeme. Olyan hapsi ő, akivel normális esetben nem is álltam volna szóba - szoláriumozott bőr, borotvált/gyantázott mellkas és láb (állítólag a testépítés miatt) és hónalj, formára szedett szemöldök. Mindemellett szinte minden nap konditerembe járt. Meg is látszott rajta. Később derült csak ki, hogy ez a szép test néhány hónap alatt lett ilyen - némi rásegítéssel, amit nem személyi edzőnek hívnak. A tiltott szerek ahogy időről időre növelték az izmokat, úgy csökkentették Tomi potenciáját. Így a szex többször volt inkább kudarc, mint nem.

Persze az ember megpróbál segíteni - vajon hogyan jutott el idáig ez a fiú? Édesanya nélküli gyerekkor, rossz kapcsolat az apával és az egyik testvérrel... mindemellett az érzés, hogy talán ő tehet az anyukája haláláról, hiszen az ő születése után lett beteg. Ja, és egy lány (talán az első szerelem), aki a legjobb baráttal csalta meg. Valahogy úgy éreztem sokszor, hogy ez az ember egyedül vívja a harcát gyerekkora óta és nincs mellett egy segítő kéz.

Ezek után nem voltak hiú reményeim, hogy felhagy a koksszal. Próbáltam ugyan vele beszélni, de mindig valahogy elütötte a dolgot. Már nem az a vékony srác volt, akit korábban elvertek a discoban, mert gyengének látszott. Úgy érezte, hogy most már van "akkora", hogy nem nagyon mernek vele kötözködni. Valóban nem is nagyon mertek. Mert sokszor tudott nagyon agresszív lenni a családjával és a barátaival is - velem sosem volt. De legfőképpen sokszor kötözködött csak úgy idegenekkel. Sokszor én éreztem magam kínosan.

Amikor náluk voltam sokat beszélgettem apukájával és a testvérével is. Próbáltam megtudni, hogy vajon miért lett olyan Tomi, amilyen. Az éremnek két oldala van és az ember normális esetben mindkét oldalát szeretné látni, megismerni. Ezekből a beszélgetésekből megismertem Tomi másik oldalát is úgy, ahogy a családja látja - akikkel együtt él. Nem akarok igazságot tenni, de mindkét oldalt megértettem.

Tomi mindeközben sok időt töltött nálunk, aminek anyu nem örült. Nyílt titok volt, hogy szed valamit, amitől izmosabb lett. Ez mellett pedig Tomi nem volt az a munka hőse típus. Összességében amíg együtt voltunk, kevesebb időt fordított munkára mint amennyit kellett volna. Oké, nem szépítek: utált dolgozni.

Sokan kérdezték, hogy miért nem szakítok vele? A válaszom mindig az volt, hogy nincs rá igazából okom. Összességében jól éreztem magam vele, de a mai napig fogalmam sincsen, hogy szerelmes voltam-e belé, vagy pedig csak nagyon szerettem őt. Nyilvánvaló az utóbbi.

A szakítás is egyik napról a másikra történt. Felhívtam telefonon, mondta, hogy másnap jön. Akkor már valahogy éreztem, hogy vége. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy miért, de ennyi volt. Nem tévedtem. Eljött és mikor belépett az ajtón, azt mondta, beszélni akar velem. Mondtam neki, hogy kíméljük meg egymást a jelenetektől, tudom, hogy szakítani akar. Elkerekedett szemmel nézett rám, majd bólintott. Ezután beszélgettünk. Azt mondta, attól félt, hogy jelenetet rendezek, meg bőgni fogok - akkor rájöttem, hogy ez az ember túlságosan sokat foglalkozik magával ahhoz, hogy a másik embert megismerje. Azért akar szakítani - mondta - mert ő nem hozzám való. (Szokásos lekoptatós duma.) Meg ő kimegy külföldre dolgozni (amit a mai napig nem tett meg). Szakítottunk. A mai napig nem tudom az igazi okát, de nem is keresem. Túl bonyolult lélek volt nekem.

Azóta találkoztam vele néhányszor, legutóbb pont akkor amikor babát vártam és kb. a 6. hónapban jártam. Megrendülve értesült, hogy férjhez mentem és gyerekem lesz. Szerinte egyszerűen elcseszem az életem és különben is még milyen fiatal vagyok a gyerekhez (23 évesen?). Kicsit rosszul esett, a hozzáállása, meg a belőle áradó negatívum. Azóta nem láttam, de a hozzá legközelebb állóktól úgy értesültem, hogy nem változott körülötte semmi. Kicsit sajnálom, hiszen alapvetően egy jóindulatú srác. Kár érte.