Nyolc évig együtt élsz valakivel, majd egyik este hazajön, és azt mondja, hogy akkor én most holnap elköltözök. És elköltözött!- Nem tudok mit mondani, ez egy kemény történet.

Tudjátok van az a „vicces” történet, hogy Szia édesem leugrom egy liter tejért, mindjárt jövök! Azután a fiú gondol egyet miközben sétál a kis szatyorral a kezében, és azt mondja, bassza meg hát én inkább nem jövök vissza, nekem elég volt, és meg sem áll a Zöld foki szigetekig.

Az én történetemben a különbség csak annyi, hogy a lány bejelentette „tisztességesen”, hogy megy, és ment. Nyolc évig együtt élsz valakivel, majd egyik este hazajön, és azt mondja, hogy akkor én most holnap elköltözök. És elköltözött! Még megkérdezte, „tisztességesen”, hogy maradjon-e arra az éjszakára. Én azt mondtam, hogy egy korcs kutya sem tudná így otthagyni a gazdáját, és azért ez egy kicsit durva, virrasszunk egy kicsit még közösen. De fölösleges korcs kutyához hasonlítani egy internetes bulvárújságíró picsát, mert utóbbi ösztönei és érzelmei kicsit manipuláltak, úgy is mondhatnám a vérében van egy ilyen történet lezavarása. Ez után egyszer kétszer felhívott még egy hétre ez után, hogy tudok-e enni rendesen, meg jól vagyok-e. Jaja, mondtam, minden tök jó, kirobbanok az energiától és életkedvtől, leszámítva egy olyan kis kihagyást, amikor egyik hétvégén az autópályán erősen gondolkoztam, hogy akkor most kinyitom az ajtót 120-nál, kérem a számlát. Mondjuk úgysem tudtam volna fizetni, részben ezért is hagyott ott a deformált bulvárújságíró picsája! Muhahaha. Nahát aztán eltelt négy hónap, de a téli batyuja meg laptopja ott maradt nálam. Ez igen jó érzés volt, mert legalább a nap 24-órájában parázhattam: reménykedhettem, és ezzel együtt nem zárhattam le a történetet. Zöld kandeláberemre meghasonlottam! Az online bulvárújságíró (hülye) picsát ez egy másodpercre sem zavarhatta, mert el volt foglalva ügyes bajos teendőivel, majd amikor lesz hová elvinni a cuccokat, akkor szépen felhív, hogy jöhet érte. Hát az Übü király potrohos valagát azt! Írtam neki, hogy akkor spuri, takarodjál! Ment is, és amikor eljött az „emberi” utolsó pillantás annyit tudott kimakogni, hogy: „Szia”. BRUHAHAHAHA. A történet szépségét külön kiemeli, hogy ez a gerinctelen picsa nyolc évig minden hétvégén anyukám főztjét ette, aki természetesen szívesen látott el mindkettőnket a finomságokkal, és miután elment még egy sms-t sem küldött neki, hogy köszönöm, minden jót, vigyázzon magára anyuka. Érdekes kicsengése volt számomra ennek a folyamatnak. Végig azt éreztette velem, mintha úgy kezdődött volna ez az egész, hogy én egyik nap azt mondom neki, bocs megcsaltalak, van valakim, holnap tűnj el! Ja mondanom sem kell eljegyeztem, de a szép gyűrűjét nem hordta. Mondjuk az ő szakmájában ezt meg is értem. Tanulságként annyit: óvakodjatok az online bulvárújságíró elszállt picsáktól!