Egyszer már volt egy Tövismadarak típusú szakításunk, most egy szomorú fiú meséli el, hogyan csinálta meg majdnem a barátnőjét egy jezsuita szerzetes.

A kép csupán illusztráció

Ó, mélyen tisztelt Szakítóblog!
Kesves Anita és VL!

Mindenek előtt, engedjétek meg, hogy gratuláljak a könyvhöz!
Másrészt szeretnék előrukkolni egy szakítós sztorival is, egy dupla
szakítással, hiszen egy félrelépés miatt nem csupán a barátnőmet
veszítettem el, hanem a Katolikus Egyházba vetett hitemet is.

A tisztánlátáshoz tudni kell, hogy a hölgy, akivel lassan negyedik
hónapja voltam együtt, egy gyönyörű szőke leányzó, akivel talán kicsit
túl lazára vettük a kapcsolatot, nagyjából mindig külön jártunk
szórakozni és az igazán romantikus/szerelmes részek is kimaradtak,
ezért ő gyakran bizonytalan volt a kapcsolatunk komolyságában.

Szeptember 26-án Ő egy baráti vacsorára volt hivatalos, én pedig egy
ismerősöm születésnapjára. Hajnali egykor kaptam egy SMSt a hölgytől:
„Jó volt a tegnap éjszaka :) lacival borozunk most a stexben. Rájöttem
nem bírom az alkoholt.."
– ez a pár sor nagyon úgy hangzott, hogy „Ugyan tegnap jó volt veled,
de ma este valószínűleg lefekszem Lacival (is)".

Bevallom nem kicsit zavart a gondolat, de ha ez a választása, akkor
legyen. Hajnali háromkor még próbáltam elérni telefonon, majd Gtalkon,
ahova igen ritkán van bejelentkezve hajnali négy körül úgy, hogy
közben nincs a gépnél. Még viccesen rá is kérdeztem:
„Most épp az asztalon csináljáktok, ahol mi is reggel?"

Másnap beszéltünk telefonon, elmesélte az egészet. Valóban felmentek a
lakásra, és valóban mikor háromkor rácsörögtem már meztelenek voltak,
és valóban nem sokkal a Gtalkos üzeneteim előtt hagyták el az
asztalt... A történet szerint nem tudta megtenni, mert úgy érezte, nem
szereti Lacit – és a szerelem nélküli szex mindig olyan gyötrő másnap.
:)

Szóval a Jezsuita szerzetes, aki megpróbálta elcsábítani a barátnőmet
hoppon maradt, igen a telefonbeszélgetésből az is kiderült, hogy a kb.
30 éves Laci egy Jezsuita szerzetes, és papszentelésre utazott fel
Budapestre (még szerencse, hogy nem a saját pappá szentelését akarta
üdvözölni ezzel az aktussal). Természetesen nem örültem, hogy a
barátnőm megcsalt, de sokkal kiábrándítóbb volt az, hogy minderre
valaki olyan vitte rá, akinek elvileg az lenne a feladata, hogy az
egyháztól eltávolodott embereket visszaterelje és/vagy útmutatást
adjon számukra.

Ez lenne a követendő példa? Az én szerzetes felebarátom (akit
szerencsére a mai napig még nem sikerült megismernem) az egyházi
adómat arra költötte, hogy elvitte a barátnőmet egy méregdrága
vacsorára, és ezt követően megpróbálta megfektetni. Azt kell, mondjam
nem szimpatikus magatartás, és bár tudom, hogy az egyház is emberekből
áll a jóra való törekvést, azért kicsit másképpen képzelem el.

A történet sokkal nem bonyolódott tovább, az első héten a lány még úgy
érezte, hogy ez a félrelépés megerősítette Őt a kapcsolatunkban,
hiszen nem tudott lefeküdni a szerzetessel. Majd egy héttel később már
úgy, hogy ilyet egy stabil kapcsolatban nem tenne meg – márpedig Ő
olyat szeretne –, ezért inkább szakítsunk.

Szakítás után megírtam SJ-nek (SJ = Jezsuita) a
cseppet talán túlfűtött nemtetszésemet. Mire ő
csak annyit írt vissza, hogy keressek egy ügyvédet, mert szükségem
lesz rá. :D Ilyen egy minta szerzetes ugye? Nem érzem alapját annak,
hogy védelemért kellene folyamodnom, hiszen ha valaki bajban van, az
sokkal inkább ő, és pereskedés ezen nem segít, maximum a
lelkiismeret-vizsgálat és a hivatás-tisztázás. De remélem, ha mégis
perre kerülne sor (haha), akkor hajlandó lesz ellátni a jogi
képviseletemet – cserébe a történet további izgalmas folytatásáért –
valamelyik megfelelő stílus- és igazságérzettel megáldott újság...