A nők nem igénylik már, hogy a kabátot felsegítsék a fiúk.

A nők igénylik, hogy a kabátot felsegítsék a fiúk.

A két állítás között dől el, érdemes-e valakivel járni, vagy sem.

Innen loptuk

Kedveseim!

Előre szólok, hogy ez nem egy nagy sztori, de maga a jelenség tíz éve birizgálja az agyam és talán okulásul szolgálhat néhány csitrinek, aki nincs kellően tisztában saját női mivoltával, s így fájdalmasan rosszul kezel bizonyos helyzeteket. Sőt, talán azon elkorcsosult férfitársaim is elgondolkodhatnak rajta, akik szerint ez így van jól.
Szóval még gimis koromban összekeveredek Sárival. Sári csinos, külsőre nőies, aranyos. Kezdetben jól is alakulnak a dolgok, ő rajong, én is meglehetősen elégedett vagyok a helyzettel. Aztán elviszem vacsorázni - jó, persze nem a Gundelbe -, jól érezzük magunkat. Egy ideig. Az első mélyütést akkor viszi be, amikor a számlát kérem, s Sári ahelyett, hogy elvonulna orrot púderezni, közli hogy felesbe fizetünk. Aúúúúú...Mpfh..hrrr. Ezt valahogy sikerült hárítanom, de nem sokára megint lesújt: Fölsegíteném rá a kabátját távozáskor - jelzem, nem azért, mert nyomorék, hanem mert az illem így kívánja - mire Sári villámló tekintetet vet rám, s valami ily szó szökken ki foga kerítésén: "Ne égessél már!" Nnny..hrrr...pflotty.
Túlzás lenne persze azt állítani, hogy mindez közvetlenül vezetett a szakításhoz, de az biztos, hogy ott, akkor eltört bennem valami, s abban a pillanatban tudtam, hogy sosem leszek szerelmes Sáriba.
Szóval lányok, tessék nyugodtan emancipálódni, de kérlek benneteket, a nőiességet ne vessétek mindenáron a régi kacatok máglyáira, s ha valaki lovagias szeretne lenni, ne tromfoljatok azzal, hogy "nekem is van ilyen lovam és egyedül is bele tudok bújni a páncélomba, vazze!"
Köszönöm a meghallgattatást.
Poszter

(ui.: szex nem volt, ergo gumit senki nem vett, de gondolom, azt is felesben kellett volna, ha sor kerül rá; teszkóban nem jártunk; egyikünk sem volt katona; valamit biztos kihagytam)