Ismét egy tisztességgel megírt történet, a fiú élete összes nőjével elszámol, első csók, első óvszer, első szemét nő miatti részegedés.
A heti képeket a NAK blogból nyúlom
Sziasztok,
Első barátnőm 16 én 16.5, ő szedett fel, mert edzések miatt akkoriban nem igazán foglakoztam a környezetemmel.
Első csókom előtt azt hittem, hogy csak rágóval lehet csókolózni. Ezért mindenkitől rágót akartam kérni, és így kb. fél órát késett a művelet:).
Egy év múlva dobott szilveszter előtt 2 nappal, indok "-Nem vagyok elég fontos neked", persze akkor nem esett túl jól:(.
Szexig ez idő alatt nem jutottunk el, így a kötelezőek kiesnek.
Utána pár kisebb kapcsolat, továbbra is lúzerként.
Következő komoly kapcsolat az egyetemen, én akkor már foglakozásból hiperkocka (tehát helyesírást, stílust csak max 0 és 1-nél várjatok:).
(Na innen a történet szubjektív az egyoldalú)
Leányzó mindenben tökéletes, csak sok egyéb elfoglaltsága van (egy mozgalom tagja) így nyári programok első évben törölve. Helyettem gyerekeket táboroztat. Telefon tiltott, mert a gyerekenek sem lehet, én nem mehetek, mert az úgy nem ok.
Nemtom melyikőtök volt ilyen szituban, de nincs annál szarabb amikor úgy mész el minden bulira, strandra, stb., hogy te csak passzív részvevő vagy amíg a többiek jól érzik egymást.
Persze foglalt vagy és ráadásul szerelmes is rendesen, így esténként unalom, és már nőre 'több mint 3 sec ránézés' esetén erős lelkiismeretfurdalás.
Persze ígéret volt, hogy idén még nem lettem betervezve, majd jövőre minden oké lesz.
(Botlás: Mikor kiderült, hogy a szexnek csak az én pipogyaságom állt útjában, lerohanás a közértbe óvszert venni. Mivel soha nem vettem, így polcról lekap egy csomaggal, kosárban semmi más. Indulás kasszához, a pénztáros hapsi megnézi, majd riadtan felnéz rám, nem értem miért.
Fogom, kifizetem a pénteki buszra félretett forintjaimmal, vissza a koliba. Ott megnézem tüzetesebben, mit is vettem.
Kiderült, hogy undorító fekete, mint egy hullazsák, és 'extra strong' a 'melegebb' érzelmek beteljesüléséhez szükséges plussz igénybevétel miatt. Na innen keztem érteni a pénztáros arckifejezését:).
Nagyon nehéz volt felvenni, hangulatromboló színe is volt, ezután inkább ezután a szerencsére bíztuk a dolgot)
Amúgy az egész kapcsolat teljesen tökéletesnek éreztem, dúlt a szerelem, tervek határa a csillagos ég. Egyetlen bökkenő, hogy nem érzem azt, hogy én lennék számára a legfontosabb.
Mivel mindketten szerettünk utazni, ezért kinéztünk egy jó távoli célpontot a következő nyárra. Végre együtt:), és szépen beutaztuk vonattal, néha-néha ismerősökkel találkozva és közösen utazva.
Hazajövetel, élmények miatt teljes lelki nirvána, csak utána közvetlen még egy beszélgetés erejéig sem találkoztunk, mert hívta a mozgalom, és megint két-két és fél hónap szünet. Hát mit ne mondjak, nem a legjobb időszak volt.
Rengeteg kép előhívva, és várakozás, hogy majd milyen jó lesz együtt megnézni.
Persze szerelem végig dúl bennem, így suli kezdetén ismét rövid találka. Majd a második alkalommal jön a mondat, amit eddig nem is ismertem:
-Szeretlek nagyon, de nem vagyok már szerelmes beléd.
Na itt K.O. Képek tasakban még mindig, azóta sem bírtam megnézni őket, annak ellenére, hogy életem egyik meghatározó élménye volt.
Gondolkodás: Vajon ez mit jelent. Pár óra után arra jutottam, hogy megunt => önbecsülés romokban, így az első utamba kerülő "nőstényt"(bocs) mindenképen meg kell hódítanom.
Másnap az áldozat korai 30-as válófélben lévő nő (gyerekek nincsenek, különélnek). Persze aznap még csak egy csókig sikerül megfűzni. Másnap nehezen, de szakítok barátnőmmel, mondom, hogy mit tettem, és így nincs értelme tovább.
Sértődés, én vagyok az ilyenolyan (na itt még ma sem tudom eldönteni, hogy kinek volt igaza). Pár nap múlva nagy veszekedések cseten (na ezt nem kívánom senkinek).
Teljesen összeomlottam, próbáltam vmi mással elfoglani magam.
kb 1 hónapra rá, cset:
(kb ez)
-Szia, képzeld szerelmes vagyok ismét..
-Aham, örölük.
-Nem vagy kíváncsi, hogy kibe?
-De, kibe?
-Találd ki:) (?????Na én itt estem szét)
-Géza?
-Yesss..
(itt lerészegedés és csendes őrjöngés részemről, annak ellenére hogy soha nem szoktam inni. Megkaptam, hogy miért nem harcoltam érte, mert hogy az a mondat részéről egy jelzés volt, és ők nem fognak többet bújkálni. Kb 1-2 órán át cseten veszekedés)
Különösen "furcsa" a dologban: Géza velünk volt a nagy kiránduláson, ahol én az ex elmondása szerint nem voltam elég féltékeny, és haverok azt mondták később, hogy 2 hétre a szakításunk után már látták őket együtt.
Annak ellenére, hogy megbíztam az exben és soha nem éreztem, hogy féltékenynek kéne lennem, akkor nem tudtam mit higyjek.
Szerintem a hűség, és a bizalom a legalapabb egy kapcsolatban, és azóta sem értem, hogy mi vihet rá vkit, hogy megcsalja a másikat.
Plussz hab a tortán, hogy a 30-as nő karácsonykor bejelentette, hogy a durex reklámok ellenére lehet, hogy terhes(na itt keztem el menekülni a világ elől).
Epilógus: Az övét szerencsére nem ismerem, de biztos akadt egy szerencsés srác.
Én kb. 2 évig minden copfos lányra azt hittem, hogy Ő az, és gyomrom összerezzent, kivert a víz. Aztán az érzések elhalványultak, és azóta egy cseten megismert:):):) lányt vettem el feleségül, és a világ legszebb kislányával építgetjük hármunk boldog kis életét.
Búcsúszex nem volt, már nem voltam katona, most a feleségem kezeli a tárcámat a tescoban és a szatyorba együtt pakolunk, valamint a vascső elhajlik a kockafejem élén.Kérdések: Lett volna-e értelme egy 'szeretlek, de nem vagyok szerelmes' kapcsolatot újra felmelegíteni mondjuk heti 1 virággal+vacsi+mozival, volt akinek ez hosszútávon sikerült, vagy jól láttam, hogy ennek itt vége?
Van-e jelentősége egy lezárt kapcsolatnál gondolkozni azon, hogy a másik megcsalt-e?
Van olyan férfitársam, aki már megértette hogy a nők mit-miért tesznek?
;-)Miért hiszik a nők, hogy párválasztásnál a mellméreten kívül, bármi egyéb számít a férfiak szemében?;-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bacardi :-) 2008.11.13. 06:00:19
nőre lágyuló 2008.11.13. 06:20:38
pedig el is olvastam!
titime 2008.11.13. 06:55:34
"Rágóval lehet csókolózni"
kinek mi jut...
vószem, a munka hőse 2008.11.13. 07:03:39
vószem, a munka hőse 2008.11.13. 07:10:15
"Miért hiszik a nők, hogy párválasztásnál a mellméreten kívül, bármi egyéb számít a férfiak szemében?;-)"
Mert néhányunknál, tényleg számít más is. Ezek szerint elvettél egy nagy csöcsű csajt, csak azért, mert. Gratu. Legalább bejött.
titime 2008.11.13. 07:19:14
vószem, a munka hőse 2008.11.13. 07:21:33
Gondoltam, csak ebből adódnak később a hülye sztereotípiák (MPG, MNK, nem a méter a lényeg, stb-stb :) )
titime 2008.11.13. 07:30:23
szepi79 2008.11.13. 07:39:13
ha meg nem érted, hogy lehet valakit megcsalni, akkor te miért csináltad? elvégre, ha jól olvastam, még nem voltatok szakításban, amikor te a 30as nőcit már lekaptad, és csak azért nem dugtad meg, mert nem voltál elég ügyes, hogy a bugyijába bejussál...
ha meg az exed akár 1 nappal is azután jön össze vkivel, hogy szakitottatok, semmi jogalapod nincs őt kérdőre vonni. meg, úgy általában, ha jót akarsz magadnak, akkor nem is keresed többet az exeket.
bagolybagoly 2008.11.13. 07:42:00
2. igen, baromság ezen gondolkodni. valószínűleg nem csalt meg. hamar a tudtodra afta, hogy máson gonolkodik. amúgy ha esetleg mégis megtette... akkor is mi van.
3. a mellméret mellett a combhosszúság 0.2-es szorzó
Rocks 2008.11.13. 07:48:00
"strandon, buliban stb. csak passzív résztevő": strandra, ha, akkor napozni és fürdeni...buliba szórakozni, meginni valamit... passzív résztvevő??? Tényleg csak a csajozásról szól az élet?
"szerencsére bíztuk": ettől a mondattól mindig kinyílik a bicska a zsebemben...
a "szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes" egy lány szájából általában a következőt takarja: van más, akivel szívesebben csinálnám vagy már csinálom is. Ennek a finomkodó, lélekkímélő, azért még fontos vagy dumának ne dőljetek be!
A mellméret nem is számít - éljen a fenékfetisizmus!
hoel 2008.11.13. 07:53:58
A posztirónak üzenem: ha egy lány azt mondja, " már nem vagyok szerelmes " vagy " kihült a kapcsolat ", azt jelenti, hogy már mással kavar, csak mostanra legalizálni szeretné az új kapcsolatot. Ebből következik a tanulság is: nem, nem lett volna értelme visszaédesgetni,, essen pofára, 2 szék között a pad alá a hülye ribi.
Kazimír 2008.11.13. 08:10:51
A másik: Ha a lánnyal szeretnél kettesben nyaralni, akkor az ilyen "Gézákat" még a Keletiben letessékeled a vonatról!
Válaszok:
1. A copfos kislány már jóval korábban lemondott rólad, csak nem közölte veled. Illetve minek tűnődsz ezen, ha boldog családapa vagy?!
2. Nincs.
3. Mikor jutottál el ehhez a korszakalkotó kérdéshez?
4. Talán mert van akinek számít más is ;)
-továbbá: Mióta hiszed azt, hogy a férfiak választanak? És még meddig hiszed azt?
storyline :) 2008.11.13. 08:11:11
Pedig azt hittem eddig, hogy fekete kotont pont azért nem gyártanak, mert a fekete karcsúsít...
A Kérdésekre:
Nem, nem, nem, és azért hiszik, mert idealisták.
csipesz. 2008.11.13. 08:22:05
Továbbá érdekes lehetett az a beszélgetés, amikor azt mondta a hölgy, hogy szeret, de már nem szerelmes beléd. Akkor miben maradtatok? Az nem szakítás volt? Ő szerette volna így is folytatni? Vagy csak tesztelt, hogy menniyre ragaszkodsz hozzá? Vagy hogy volt ez?
storyline :) 2008.11.13. 08:22:09
... Tényleg csak a csajozásról szól az élet?"
Tényleg csak arról szól!
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.11.13. 08:26:21
TuskóHopkins 2008.11.13. 08:38:35
-Nem
-Nem
-Nem
-Mi van?
Preis · http://www.glasso.hu 2008.11.13. 08:39:00
jadviga79 2008.11.13. 08:42:41
A taboroztatos csaj helyett kellett volna keresni egy masik normalisat, aki nem tagja semmilyen mozgalomnak, vagy nem ennyire aktiv ill. legalabbis nem ebben. ;)
TuskóHopkins 2008.11.13. 08:43:01
:-)
Ez most jól esett a lelkemnek.
Köszi
nyunyuli 2008.11.13. 08:44:18
ez nem esett jól a lelkemnek
witchcraft 2008.11.13. 08:45:39
paula 2008.11.13. 08:45:55
storyline :) 2008.11.13. 08:50:24
Ja, ezt én is így gondolom, egy hiperaktív csaj nagyon érdekes bír lenni az elején, de később már inkább csak péjn in di essz.
Pl jómagam is megismerkedtem egy csajjal úgy egy hónapja, és olyan kurva elfoglalt, hogy egy napra sem lehet elhívni sehová kirándulni, mert vagy este vagy reggel mindig programja van. Pedig tetszene, szerintem ő is szimpatizál valamennyire velem, első csók megvolt, de nem leszek 128. a sorban mindenféle elfoglaltság után.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 08:52:26
Ha alány jelzésnek szánta azt a mondatot, hogy már nem szerelmes a posztíróba, akkor azt lenne jó megtudni, hogy mit akart vele jelezni. Hogy már megvolt Gézuka?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.11.13. 08:54:44
mashbp 2008.11.13. 08:54:45
Egy régi kapcsolatom után én is minden szőkeloknis alacsony lányra azt hittem, hogy ő, és szívroham közeli állapotban menekültem.
Nagyon ilyesztő igy kimenni az utcára.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.11.13. 08:56:34
storyline :) 2008.11.13. 08:58:03
Nem szabad józanul kimenni :D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.11.13. 08:58:26
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.11.13. 08:59:14
witchcraft 2008.11.13. 09:00:59
annulus 2008.11.13. 09:01:07
a szeretlek, de ".." dologgal teljes mertekben egyet kell, hogy ertsek. epp az elmult par hetben volt hasonlo tortenesem, aholis a szakitas utan (mailben, trendi, eheheh) legfeljebb 2 de inkabb rogton (esetleg -4 nappal korabban) mar nagyon szerelmes volt, es volt valakije az illeto holgynek. hahaha.
de legalabb szeret, es szeretne, hogy baratok legyunk, es tudjunk meg rohogni egyutt csomo mindenen, ahahah.
jadviga79 2008.11.13. 09:01:09
van az ugy, hogy hirtelen az embernek tele lesz a naptarja egy honapra elore es nehez beszuszakolni barmit is, most en is itt tartok, es lehetetlen velem talalkozni, de nem 3 honapig folyamatosan, mint a posztban!! :)
Strici,
peched van, ismerjuk a masik enedet is, remeljuk a nap olyaman majd lesz egy fordulat, mikor ot is szohoz engeded! :))
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.11.13. 09:01:47
jadviga79 2008.11.13. 09:01:48
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 09:02:18
Azért nem mindegy, hogy az emberfia, egy piros nyakkendős úttörővezető lányt szorít a falhoz, vagy egy cserkészparancsnokot.:D
goumideaumineaux 2008.11.13. 09:03:25
Nekem gyanús ez a gyerektábor történet is. Voltam ifi is, meg tanár is gyerektáborban. Engem meglátogattak a haverjaim ott, akkor jöttünk össze a feleségemmel is, akivel már egy ideje kerülgettük egymást.
Jobban belegondolva, amikor ifi voltam, akkor is összejöttem egy csajjal a gyerektáborban. :) Mielőtt rosszra gondolnátok, ő is ifi volt. :)
witchcraft 2008.11.13. 09:03:36
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:04:57
Tiduj 2008.11.13. 09:06:43
Kedves posztoló, milyen egyetemre jártál? Bár mindegy, a fogalmazást már az általánosban tanítják.
storyline :) 2008.11.13. 09:07:06
Majd meglátjuk, adok neki időt a hétvégéig, esetleg jövő hétvégéig :) Aztán megmondom, hogy inkább hagyjuk a dolgot, ha neki nem fontos, akkor nekem miért legyen az.
storyline :) 2008.11.13. 09:08:03
Látszik, hogy új vagy még itt :DDD
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:09:07
Csak azt nem értem mikor is dolgozol pontosan :P :P
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 09:09:26
A posztíró egyszerűen csak balfék, nemsok köze volt nőkhöz..és nem álítanám hogy feleséggel az oldalán ért is picit a nyelvünkön.
Teljesen az jön le nekem, hogy a copfos csaj, úgy elvolt vele, ha éppen unatkozott, és a srác sokkal többet tett bele ebbe a kapcsolatba...mert őszintén, melyik szerelmes nőnemű bír ki a pasija nélkül 2-3 jónapot 0 kontaktussal?...nemtelefonálós táborosdi is elég hülyén hangzik...ha úgyvan, akkor nem a kölkök előtt telefonálok, de nehogymár ez legyen az indok....blablabla, ez az egész sztori egy nagy szerencsétleség...jobb is h valaki már meggyűrűzte a kedves posztolot, így nincs forgalomban:)))
okine2 2008.11.13. 09:09:29
pont ezt akartam irni én is, nem mindegy, hogy vmi politikai biszbasz, vagy vallási szekta vagy kutyamenhely - vagy mi az a m ozgalom?
Amúgy a történet tetszett, életszagú volt nekem, egy csomó ilyen jellegű esemény történik a nagyvilágban.
A kérdésekre:
1. Nem tudom
2. Nincs, ha gondolkozol rajta, akkor részedről nincs lezárva.
3. Igen, van, Strici nicken kommentel.
4. Nem csak az számít. Hogy kockanyelven mondjam: szükséges de nem elégséges feltétel.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 09:09:57
storyline :) 2008.11.13. 09:12:15
Dövan, te meg régi, és az újakat mindig kifogod.
Csak azt nem értem mikor is dolgozol pontosan :P :P "
Bár úgy tűnik, hogy egész nap itt vagyok úgy 7-től 24ig, de még én sem kommentelek meg olvasok állandóan :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:13:00
gastro, missing in action 2008.11.13. 09:15:03
Nem volt vészesen rossz a fogalmazás, csak, hogy én is naziskodjak egy picit, bár a "higyjed", az nem volt szép... :-P
Jó lenne, ha már gondolatban is eleresztenéd azt a csajt, akiről írtál, mert eddig úgy nézem van egy feleséged, akinek, ha behunyod a szemed még mindig az exnőd feje nő i a nyakából.. Max. a kislányodhoz tudsz tiszta szeretettel hozzáállni...
Egyébként meg ilyen ifjú 20asként én is , meg az aktuális csajom is próbálgattuk a szárnyainkat másokkal is... így tanultuk meg később a saját külön életünkben miért éri meg, miért nem! :-P
Mivel az ember 7 évente változik, megújúl, így most meg már a hűség szobra lettem...
Nephro 2008.11.13. 09:15:26
Hát kérlekszépen, tipikus. Nekem is volt ilyen mikor ezt megkaptam. Aztán mikor megvilágosodtam akkor rájöttem, hogy egy csajnak mindenképpen kell hogy legyen egy kicsit James Bond, legyen egy kicsit Hugh Grant, és (egyes nőknél lényeg) hogy legyen Marcus Fenix (Erős, kemény, tökös csávó) De ezeket a szükségeket -és itt válaszolok arra hogy a nőknek mi kell, és mit miért tesznek- úgy lehet blokkolni ha mindeféleképp hat az ember a nő érzelmeire. Hogy mit miért tesznek, az is ebben a kis monológban leledzik összefoglalva és az érzelmekhez is nagyon sok köze van. Mióta én ezt tudom, és így csinálom. Azóta nem a nő válogat, hanem én... :) ;)
witchcraft 2008.11.13. 09:16:13
azt ír mindenki amit akar, de nem lehetünk egy véleményen.
storyline :) 2008.11.13. 09:16:35
Talán feltűnő jelenség lehetek? :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 09:21:21
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:22:21
De a kérdésedreazt válaszolnám, igen feltűnő jelenség vagy, főleg itt. :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:23:35
új vagyok, és?
azt ír mindenki amit akar, de nem lehetünk egy véleményen.
heh az újak világ-chat-blog-megváltó első gondolatai.
Tipikus :)
hokuszpk 2008.11.13. 09:23:54
meg a pofaraesesekrol sem...
csipesz. 2008.11.13. 09:24:39
Abból látszik, hogy valaki új, ha komolyan veszi strici megjegyzéseit. Neki ez a mantrája. :)
miraclehappen 2008.11.13. 09:25:19
manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2008.11.13. 09:25:56
2) nincs
3) igen, de mind tévedtek
4) biztos ezt olvasták a Nők Lapjában.
peace.
DD.
2008.11.13. 09:28:58
Topo 09:21:21: ne legyen igazad:(, de énis úgy gondolom..
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 09:29:35
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 09:30:34
witchcraft 2008.11.13. 09:32:17
és nem világmegváltó gondolataim vannak, a véleményemet bármikor és bárhol elmondom vagy leírom. uff, szóltam.
csipesz. 2008.11.13. 09:34:14
Természetesen jogodban áll komolyan venni stricit, csak nem érdemes, mert lehet, hogy feleslegesen bosszankodsz miatta. :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:34:59
Dövan Rebelde, Leti, Luna megrre vannak, nemtod?
storyline :) 2008.11.13. 09:36:29
witchcraft 2008.11.13. 09:38:10
borzlány 2008.11.13. 09:38:34
a válaszok:
1. ha egy csaj aszongya hogy szeretlek de nem vagyok szerelmes beléd, akkor (ha addig is te tettél többet bele a kapcsolatba) az egyetlen jó lépés a szakítás. A virág meg a mozi max meghosszabbítja a szenvedéseket. ugyanis mi nők úgy működünk, hogy ha valaki iránt nem vagyunk felgyúlva, pedig az teper, akkor száz szál virágtól se leszünk oda. ha az illető viszont elkezd leszarni minket, akkor az egyensúly elvének hatására TALÁN elkezd jobban érdekelni. ez van, ezt kell szeretni. egyébként ez általános emberi tulajdonság, férfiaknál ugyanígy van.
2. lezárt kapcsolat után megcsalatva-e lenni: ezen gondolkozni egy percnél többet nem érdemes, mert ezt mazochizmusnak hívják.
3. amely férfinek több társas készsége és EQja van mint neked (ami nem nehéz... már bocs), az simán megérti a nőket.
4. szerintem a kismellű de vonzó nők hiszik azt, hogy némely pasik nem rosszul látnak, csak nem a mellméret számít. egyébként gyenge poén volt.
idiotapocs 2008.11.13. 09:40:34
Szerény személyemnek a bizonyos mondatot - "szeretlek és mindig szeretni is foglak bármit teszel, de már nem vagyok szerelmes" - több mint fél évvel a szakítás után, már az új pasi gyűrűvel a kezén mondta az exem.
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 09:41:39
gastro, missing in action 2008.11.13. 09:41:55
ezt a vehemenciát ecsém:-)))
válságban jól jön az ilyen!
aTs 2008.11.13. 09:43:21
Rég volt.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:43:40
Engem elküldött magamhoz nyúlni...lehet tud a csigazabálómról????
Amúgy még 7 nap mire hazaér a franciám, izgultok velem???? :)
idiotapocs 2008.11.13. 09:44:33
idiotapocs 2008.11.13. 09:40:34
ja és igen, korrekt vagyok vele és szoktam segíteni neki ebben-abban, de alapjában véve leszarom
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:46:11
kisvi 2008.11.13. 09:46:56
witchcraft 2008.11.13. 09:47:37
szépmező 2008.11.13. 09:49:59
de érthető.
LyukasBogrács 2008.11.13. 09:51:18
Ott kellett volna hagyni 3 nap taborozas utan. Legyen boldog a kolkeivel.
aTs 2008.11.13. 09:51:34
nem
nem
nem, de ezzel már foglalkoznak amerikai tudósok :)
szepi79 2008.11.13. 09:51:34
"Szerény személyemnek a bizonyos mondatot - "szeretlek és mindig szeretni is foglak bármit teszel, de már nem vagyok szerelmes" - több mint fél évvel a szakítás után, már az új pasi gyűrűvel a kezén mondta az exem."
nemtom, én ilyenkor mindig szivesen tesztelném a "bármit teszel" kitételt, mondjuk egy pofonnal, csak kár, hogy uriember nem üt meg nőt. de az inger megvan...
titime 2008.11.13. 09:51:47
Új vagyok és nyugodt.
Maradhatok? (:
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 09:52:00
witch, odamondani kora reggel? Lazíts. :))
bagolybagoly 2008.11.13. 09:53:37
hokuszpk 2008.11.13. 09:53:58
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 09:54:37
Patria 2008.11.13. 09:55:20
Na, de válaszolok is;
1. Nem tartom valószínűnek.
2. Nincs, de szerintem mindenki szokott.
3. Erre nem tudok válaszolni.
4. Mert ostobák vagyunk. BAzz.
:)
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2008.11.13. 09:55:27
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:55:48
de azt mondta csütörtöjön nem sokat fogunk dumálni, mert köhm, mást fogunk csinálni.
De utánna beszélhetünk.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 09:57:34
1. unatkozik, maráha, nagyon nagyon :)
2. valaki rohadtul felhúzta, és ma most itt azonnal megváltja a világot, odamondja a véleményét, és mindenkinek osztja az észt.
Szerintem az bloggol aki akar, csak lehet a hülyéket a többiek kicsit le fogják pocskondiázni.
Ennyi, amúgy jó a társaság, menj el a Parázsba is. :) ( reklám helye)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 09:57:55
witchcraft 2008.11.13. 09:59:01
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:01:11
azt mikor elküldte a kommentet, még volt is egy 10 mp-nyi adrenalinbomba a vérében amitől most kicsit boldog, hogy na most akkor odamondtam, de nagy vagyok, VAN VÉLEMÉNYEM.!
Muhahaha de nagy.Ettől függetlenül nem fog elmúlni az érzés hogy ma valaki kurvára berágatott, vagy épp leszo**tott.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 10:01:28
Én egyet tudok nagyjából elképzelni, ami tűrhető: leülni valahol, semleges terepen, és szeretettel, megértéssel, de azért higgadtan és tárgyszerűen megbeszélni a dolgokat. Semmi búcsúszex, és főleg semmi játszmázás, meg melléduma, hogy én így szeretlek, meg úgy szeretlek, csak mással akarok dugni, mert az nagyon szar.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:02:09
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2008.11.13. 10:02:16
Kedves Posztolo!
Lepj ki az alomvilagbol, es szakitsd meg a felesleges korok futasat egy ertelmetlen "mi lett volna ha" multbeli kapcsolatod korul. En hiszek az ujrakezdesben, bar eddig csak az bizonyosodott be nekem, h ha csak az egyik fel all hozza hatarozott szandekkal, az ujbol csak szakitashoz vezet. Hagyni a fenebe az ilyen kilatastalan nyuglodeseket. Erezted te h ez lesz a vege, elore kezelted a kutyaharapásodat, azon porogni h mit tett vki azutan h kimondtatok a nemet, egyenes utat jelent a pokolba. csinalja az, aki mazo, velemenyem szerint. ha most boldog vagy, elegedett, a feleseged megadja mindazt amit szerettel volna, van egy bubajos lanyod, akkor _mi a fenenek_ foglalkozol azzal, aki ezeknek a tordeket sem nyujtotta neked???????????? nooooormalis vagy e? (ok, erre en sem 1 nap alatt jottem ra, de el lehet jutni a totalis erdektelenseg allapotaba barkivel kapcsolatban, csak ido kell hozza) es ha jol ertettem, evek ota semmi kapcsolatod az exeddel. minek nehezited az eleted ami boldog lehetne ilyen felesleges agyalasokkal?
merta-X 2008.11.13. 10:02:19
Végül is ennél a mondatnál megbocsátottam a posztírónak a korábban leírt "Persze ígéret volt, hogy idén még nem lettem betervezve, majd jövőre minden oké lesz." mondatot (hogy lehet ezt végighallgatni? A "betervezve után a lánykát kellett volna ferrotubálni.
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:04:05
Mert mint azt már pár tanult kolléga korábban kifejtette, más is számít.
Kinek a láb, kinek a fenék.
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 10:05:25
witchcraft 2008.11.13. 10:05:27
aTs 2008.11.13. 10:05:40
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:05:42
Azt tudom hogy azért, mert most minden nőt utál, mert egy nő szemét volt vele.
Jah és most hol is van ő?
MajorAnna, hát ö izé, nem tudom hogy milyen lesz 2 hónap után, valószínű a 4. már 30percesre fog sikerálni, remélem :O
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 10:06:22
harcihippi 2008.11.13. 10:06:39
"Én egyet tudok nagyjából elképzelni, ami tűrhető: leülni valahol, semleges terepen, és szeretettel, megértéssel, de azért higgadtan és tárgyszerűen megbeszélni a dolgokat."
hát nem tudom. Én leültem, megbeszéltem, aztán pár hét múlva mégis üvöltözős, sohatöbbetnemakarlaklátni. Bár ő azt hitte, hogy mi tényleg lehetünk még barátok, és ebbe beletartozik, hogy lépten-nyomon haza akar vinni. Én pedig mondtam, hogy ez nem működik (bár nem rögtön, úgy két hét múlva, amikor rájöttem, hogy az ex nem lehet barát..)
Ez mondjuk milyen kategória?
Patria 2008.11.13. 10:06:40
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:06:59
El Topo,
szerelmes és elszánt bigét korrektül lekoptatni is nagyon nehéz. Még nem korrektül is nehéz.
idiotapocs 2008.11.13. 10:07:01
witchcraft 2008.11.13. 10:07:42
merta-X 2008.11.13. 10:08:09
Ki utál kit, és ki van hol?
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 10:09:14
A másik lehetőség elutazni a pudvás francba és ottmaradni. Telefont eldobni messzire, internetet soha többé ne látni.
witchcraft 2008.11.13. 10:09:15
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:10:08
Patria 2008.11.13. 10:10:09
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 10:10:11
Éppen az a baj, hogy itt lehet egy kis deficit.
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:10:25
"pl. tud-e főzni, és milyen alaposan takarít :D"
Faszt. :)
Csak a dugás számít. És a kinézet, ha meg kell jelenni vele valahol.
A férfiak ugyanis jobban elnézik ha tök hülye melletted egy nő, mintha ronda. A nők véleménye meg kit érdekel.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:10:42
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 10:10:52
titime 2008.11.13. 10:11:07
Köszönöm a szíves fogadtatást. Meghatódtam... nem kicsit, nagyon. :)))
Bééb:
Én a 3. lehetőség miatt írtam. mert tetszik a társaság és a kommentek.
Tudom... sikeres ember már nem lehetek :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:11:48
És mennyire rossz :( :(
TuskóHopkins 2008.11.13. 10:11:59
Volt már itt egy pár.
Most konkrétan Aranyhaj és Puffancs jut eszembe.
Ők nem bírták sokáig... :-)))
aTs 2008.11.13. 10:12:48
személyes tapasztalat, hogy nem viszek hülye nőt társaságba ... nekem égő :P
és esténként a szex után, előtt, közben éhes vagyok
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:12:51
Sok lúd disznót győz.
(Márton nap után ilyenek jutnak eszembe...)
borzlány 2008.11.13. 10:13:29
hú de kurva okos vagyok ma reggel. persze főképpen azért, mert amíg kommentelek, addig se kell a dokihoz mennem. :/
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:13:34
Ey kommentelő azt irja le minden nap, hogy minden nőt jól szájba kéne verni vascsővel.
Ezt én továbbfejleszetttem arra hogy szavazzunk a napi posztolónak vascsődíjjat.
És aki az elhíresült mondatot minden nap leírja, azért írja mert utálja a nőket.
Vili??????
idiotapocs 2008.11.13. 10:13:38
nekem egyszer volt hogy onenightfraking után arra keltem hogy mosogat a hölgy, meg is ijesztett rendesen, nem volt jövője ezután részemről a kapcsolatnak :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 10:13:38
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 10:13:53
merta-X 2008.11.13. 10:14:10
aTs 2008.11.13. 10:05:40,
"pl. tud-e főzni, és milyen alaposan takarít :D"
Faszt. :)
Csak a dugás számít. És a kinézet, ha meg kell jelenni vele valahol.
A férfiak ugyanis jobban elnézik ha tök hülye melletted egy nő, mintha ronda. A nők véleménye meg kit érdekel."
Kérlekszépen az egyik korai barátnőm, aki gyönyörű volt, mint a picsa, 3 hónap után kinyírt az elmosogatott tányéron maradt spagettiszósszal, meg az asztalon kint hagyott csontszáraz naposkenyérrel, amiből reggel levágott egy szeletet szendvicsnek.
nem várt fordulat 2008.11.13. 10:14:35
izé, bocsika, szeretném megkérdezni, hogy mi történik azokban a posztokban, ahol a kommentek száma elér egy bizonyos számot (nevezzük X-nek), ahol X > párszáz, és egyszer csak az egyik poszt közben eltűnik minden, és eltűnnek az utána lévő kommentek, mint pl. a tegnapi poszt.
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:14:41
"személyes tapasztalat, hogy nem viszek hülye nőt társaságba ... nekem égő :P"
Na, akkor életed végéig válogathatsz :)
Pernahajder Campbell (The Scunner Cambell) 2008.11.13. 10:15:42
kereszt kerdes: miert nem probalkoztal csatlakozni a mozgalomhoz?
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:16:24
De ha még ez sem a tutitutituti, és te másra gondolsz, akkor ott va az a kis rózsaszín tovább kiírás, arra katt.
Huh de faszákolós vagyok ma.
TuskóHopkins 2008.11.13. 10:16:56
bocsánat
bocsánat
bocsánat
witchcraft 2008.11.13. 10:17:28
végszó: mind bekaphatjátok és nem azért megyek mert nem bírnám, hanem mert már nagyon unlak benneteket, de még fogok jönni, hogy felcsesszem az idegrendszereiteket. hehe
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 10:17:35
aTs 2008.11.13. 10:18:02
válogat a halál, nem viszek társaságba nőt :D
nem várt fordulat 2008.11.13. 10:19:01
storyline :) 2008.11.13. 10:19:42
Mindig az nevet utoljára, aki nem értette meg a viccet!
merta-X 2008.11.13. 10:20:25
...Ezt én továbbfejleszetttem arra hogy szavazzunk a napi posztolónak vascsődíjjat.
És aki az elhíresült mondatot minden nap leírja, azért írja mert utálja a nőket.
Vili??????"
Hápersze.
Ha azt veszed, hogy minden posztban van legalább 1 barom (50 % nő, 50 % férfi), és napi két poszt van, akkor mondjuk szerintem nem csoda, hogy statisztikailag naponta 1 nő jogosult a vascsőkúrára.
Persze az is lehet, hogy utálom a nőket, de erre a lehetőségre nem vagyok rákészülve:DDD
TuskóHopkins 2008.11.13. 10:21:29
"...van valami gondja az idegsejtek ingertovábbításánál?"
Csak a magam nevében tuodok nyilatkozni:
Igen.
Én konkrétan epilesziás vagyok, de gyógyszerrel tünetmentes.
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:22:03
A Firefox nembirja a sok kommentet, nyisd meg IE-rel, úgy látni fogod az összes hozzászólást.
nem várt fordulat 2008.11.13. 10:22:59
Kérlek szépen, hogy ebből a posztból:
szakitshabirsz.blog.hu/2008/11/11/minden_fiunak_tetszem_mert_szep_vagyok?fullcommentlist
pár kommentet másolj ide be innentől:
SnowMass 2008.11.11. 16:31:33
Valami rendszerhibára gyanakszom mint informatikus, esetleg valami spéci karakterre, (forrást most nem turkálom át) de nem igazán értem, hogy xxx_escape_string, vagy $comment=addslashes($_POST["comment"); vajh miért nem oldaná meg a problémát?
Ugyanez volt az én posztomban is, így sajnos nem tudtam végigolvasni a kommenteket.
merta-X 2008.11.13. 10:23:34
nem érdekel miket mondtok rólam, ezek szerint mindenki aki régi van valami gondja az idegsejtek ingertovábbításánál? a gyengébbek kedvéért: hülye?
végszó: mind bekaphatjátok és nem azért megyek mert nem bírnám, hanem mert már nagyon unlak benneteket, de még fogok jönni, hogy felcsesszem az idegrendszereiteket. hehe"
De most miből gondolod, cicus, hogy nincs ezen a harcedzett blogon legalább 10 veterán netfighter, aki téged un, de ha feldühíted őket, belehúzzák a mellbimbódat a segglukadba?
Persze nem bántásiból mondom:D
Major Paine · http://www.nekemnincs.hu 2008.11.13. 10:23:55
Ne is álmodj arról, hogy megérted őket. Szerintem ők sem értik magukat, legalábbis ex feleségem biztos nem.
Egyébként pedig valóban nincs kellemes szakítás. Soha nem is volt. Fáj mint állat, bármilyen kemény vagy is, hazavág. Egyet tehetsz csak "ne hagyd, hogy lássák, hogy vérzel". Aztán lépj akármennyire szar is, mert az élet nem áll meg. Majd lesz jobb, ha meg nem, akkor ráérsz megdögleni később is.
nem várt fordulat 2008.11.13. 10:24:08
Szar ez a firefox, azt hiszem váltok IE-re.
Amúgy mi az az IE?
:)))))))))
Patria 2008.11.13. 10:24:46
Melyik volt a te posztod?
storyline :) 2008.11.13. 10:25:29
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:25:47
nemvolt focimeccs a hétvégén?:D
tegnap esti tv műsor túl jó volt?
elfogyott a kv?
elgurult a pirula?
stb
stb
stb
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:25:51
"The King & Kinga 2008.11.12. 01:57:56
Jóképû huszonéves srác elõítéletek nélkül szopna.
Jókat, Daniló"
Velem is előfordul néha, bár hallgattam volna...
storyline :) 2008.11.13. 10:26:07
Negrogo 2008.11.13. 10:26:16
nem várt fordulat 2008.11.13. 10:26:20
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:26:41
bammeg :D:D:D
internet explorer
noob:D
bocsi:)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:26:54
Patria 2008.11.13. 10:27:31
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:27:52
merta-X 2008.11.13. 10:27:57
guglikrómra válcsá, az a király! "
Koma, pontozd már a krómot az FF és az IE tükrébe 1-10-ig
Patria 2008.11.13. 10:28:11
TuskóHopkins 2008.11.13. 10:28:31
vagy elmaradt este a hancúr... :-))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:29:00
Patria 2008.11.13. 10:30:29
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:30:36
Én is ezt mondom, a túl jó tv műsorral, ééérted:))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:30:40
Ő akart haragoss és nagyokos lenni, mert öö izé hogy is mondta NEKI VAN VÉLEMÉNYE!!!
nem várt fordulat 2008.11.13. 10:30:46
Vicces, hogy FF3 71 pont, Chrome Béta 0.3.154.9 78pont, míg IE 7 kemény 17 pontot tud összeszedni.
bocsi az OFFért.
Tiduj 2008.11.13. 10:31:01
-Tulajdonképpen miért pont engem vettél el, ha semmiben sem voltam jó?
- Mert neked volt a lexebb cicid.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:32:19
de amugy szerintem a sok papírtól meg a széltől, ez a mi postásunk például mikor bejön a haja még mindig úgy áll mintha süvitene a szél.
bagolybagoly 2008.11.13. 10:32:31
Az ilyen sztorikat valahogy ... nem tudom ... mintha egy másik bolygó lenne.
Patria 2008.11.13. 10:32:31
Most miért kell igazoni őket? :)))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:33:08
Akkor engem is elvesz valaki ezért??? :)
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:34:44
Nyahu amúgy szerintem senkit nem haragított magára, leszarta itt mindenki.
Ő akart haragoss és nagyokos lenni, mert öö izé hogy is mondta NEKI VAN VÉLEMÉNYE!!!
ööö, kicsit vitatkoznék veled...most is róla beszélünk...szóval ha ici picit is de felpiszkálta a vezérhangyát, pl nálad is:)
Az más kérdés, h ahogy jött úgy el is megy, és senkit sem érdekel:)
Patria 2008.11.13. 10:34:53
titime 2008.11.13. 10:36:21
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:36:43
Ők is azt hiszik h a kerület számít..pedgi az csak a széles hátat igazolja többnyire:)
Patria 2008.11.13. 10:36:54
Ezúton kérnék akkor elnézést, hogy Parázsba kellemetlen helyzetbe hoztalak. :)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 10:37:03
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:37:18
18 év cseszegetés után a válóperről kijőve megkérdeztem:
-Tulajdonképpen miért pont engem vettél el, ha semmiben sem voltam jó?
- Mert neked volt a lexebb cicid."
Köszi. Ebből is látható mennyire sikeres ha az ember mellméret alapján választ.
Egy átlagos házasság ugyanis bőven rövidebb ideig tart, mint 18 év. :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:37:28
Major Paine · http://www.nekemnincs.hu 2008.11.13. 10:38:38
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:38:54
Yuppiii, akkor máris elkövethetjük a szokásos hibát:én máris általánosítok :P
Akkor nekem a cickóméretem miatt és feszessége által minimum 18 évig fog tartani a házasságom. :)
Patria 2008.11.13. 10:39:00
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:39:53
:)
Köszi, idén úgyse lesz sok:)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:40:22
Még hiszek a hűség szó jelentésében, ha nem baj.
Vagy kövezettek meg mert ez ma már natiszociális hozzáállás???
Tiduj 2008.11.13. 10:40:55
Azért 18 év, mert nem akartam zaklatni a gyerekeket.
MajorAnna
Akkor már igen. Akkor már tudtam nevetni.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:41:32
Elviselnék egy mérettel kisebbet, de ez a két izé itt a mellkasomon szemétkedik, és nem megy össze, akármit csinálok.
Volt hogy ledobtam 10 kilót, és ezek akkor is akkorák maradtak.
Patria 2008.11.13. 10:42:26
K&K miért buzizik annyit mostanában? Vége a travi és drogos korszaknak, most a buziüldözés a divat?
On
m.o.p. 2008.11.13. 10:42:51
2. Nincs értelme agyalni. Kérdezni annál inkább. Senki nem tud elég jól hazudni. De te miért pörögsz ezen, ennyi év után?
3. Miért ne értenénk? Ha nem a mellét bámultad volna egész idő alatt, nem lepődtél volna meg!
4. ;) Mert szeretnének embernek tűnni? ;)
Tiduj 2008.11.13. 10:43:20
Tiduj 85ös melltartót hordok, 24 vagyok, és még mindig labdának érzem őket.
Akkor engem is elvesz valaki ezért??? :) "
Hogy ezért-e, azt nem tudom. De remélem, hogy az eszedet, a lelkedet, a szívedet IS fogja szeretni. :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:43:25
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:44:41
Csak tudod az a nagy baj, hogy manapság nem ezért házasodunk.
És eltűntek azok a pasik akik ezeket a tulajdonságaimat értékelik, sajnos :(
Itt kufirc a lényeg állandóan.
csipesz. 2008.11.13. 10:46:59
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:47:18
"Itt kufirc a lényeg állandóan. "
Nem igaz az!
Az orál is nagyon elől van a preferencia listán!
:)
hokuszpk 2008.11.13. 10:47:41
akkor lecci olvasd el a netikettet, amig finom vagyok
nincs azzal semmi baj, ha van velemenyed a temarol, meg ha vitatkozol masokkal, de amikor ezt ugy teszed, hogy mindenfele elokepzettseg nelkul sertegetsz masokat, ( kuldod el beebet nyulkalni ) akkor az ecceruen tahosag. kulturember nem szereti az olyat.
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:48:03
"Tehát mondhatjuk azt, hogy a végkövetkeztetés: minél nagyobb a csöcs, annál hosszabb lesz a házasság? :D "
Nem. De annál boldogabb. :)
kisvi 2008.11.13. 10:48:06
"Bééb, de a kosár számít, nem a kerület."
na önmagában ez sem igaz :))
Tiduj 2008.11.13. 10:48:46
Patria e 85B.
Elviselnék egy mérettel kisebbet, de ez a két izé itt a mellkasomon szemétkedik, és nem megy össze, akármit csinálok.
Volt hogy ledobtam 10 kilót, és ezek akkor is akkorák maradtak."
Szerencsés típus vagy! A legtöbb nőnek először a melle lesz kisebb, ha fogyózni kezd.
Férfi kollégám rémülten mondta egy koleginának:
- Te fogyózol?! Pont a nőiességedből akarsz veszíteni?!
Vicces volt, mert lebukott.
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:50:37
Nyahu, nyugi nincs akkora hátam mint egy pingpongasztal.
Ha lenne sem baj, szerintem:)
85-ös pingpongasztalon tsak egerek játszanak:))
Hagy legyek már kiváncsi, nem mindig olvasom a kommenteket végig....mi s hogyan van a fránsziáddal?:)
Kopasz Mercis 2008.11.13. 10:50:48
"Bééb 2008.11.13. 10:41:32
"Szerencsés típus vagy! A legtöbb nőnek először a melle lesz kisebb, ha fogyózni kezd."
Ennél is szomorúbb, hogy egy kor felett nem csak kisebb, hanem lógósabb is lesz. :(
aTs 2008.11.13. 10:51:18
"Tehát mondhatjuk azt, hogy a végkövetkeztetés: minél nagyobb a csöcs, annál hosszabb lesz a házasság? :D "
így ezt nem lehet kijelenteni
bár statisztikailag valószínűbb :D
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:51:41
Köszönöm is hogy általam példálóztál.
De túl csenevész ez a valaki, és ugysem érti.
Azért nem, mert nincs a szinteden.
Az ilyennek nem tudsz semmit megmagyarázni.
Tiduj 2008.11.13. 10:51:42
Tiduj óh ez most nagyon nagyon jól esett.
Csak tudod az a nagy baj, hogy manapság nem ezért házasodunk.
És eltűntek azok a pasik akik ezeket a tulajdonságaimat értékelik, sajnos :(
Itt kufirc a lényeg állandóan."
Csak kufirc miatt házasodni?! Simán hülyeség.
aTs 2008.11.13. 10:51:48
és rágósabb is :D
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 10:53:33
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:54:08
2 hónapja elment franciába dolgozni, hogy sok lóvét keressen, mert itt nem élünk meg.És mennyire igaza van.De bennem nem volt annnyi vér hogy vele merjek menni.
Így maradtam, 2 naponta telózunk, és most nemsokára hazajön, és itthon lesz vagy 2 hónapig megint.
Szóval nagyrészt ennyi.
Jah és szerelmes vagyok.Csak ezt ma már nem is merem kimondani, mert lehet jön egy manó ellopja a szót, és rosszat tesz vele.
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:55:14
Tehát mondhatjuk azt, hogy a végkövetkeztetés: minél nagyobb a csöcs, annál hosszabb lesz a házasság? :D
Csaknem:))én legalábbis nagyon remélem...a házasság felcserélhető kapcsoltra? a franc se akar férjhezmenni:)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 10:56:01
Tiduj 2008.11.13. 10:57:09
Tiduj 2008.11.13. 10:48:46
"Bééb 2008.11.13. 10:41:32
"Szerencsés típus vagy! A legtöbb nőnek először a melle lesz kisebb, ha fogyózni kezd."
Ennél is szomorúbb, hogy egy kor felett nem csak kisebb, hanem lógósabb is lesz. :("
he-he. Ez a férfiakról is elmondható.
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 10:57:27
Hm, értem. Azt hittem h a pasid francia.
Én az olaszokra szavazok.
Félig.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 10:58:47
Mert amint megérzi hogy minden szavát iszod, és minden tökéletes vele, elveszíted az egyéniségedet, és unalmasnak talál, elmúlik a varázs.
Ez a én eddigi tapasztalataim alapján a véleményem, mindig így jártam.
Ha tudjátok hogyan is kell másképp csinálni, és sokéig érdekesnek maradni azt mondjátok el, mert nekem nagyon nehéz, ezt a fiút nap mint nap meg kell hódítanom.Néha el is fáradok benne.
Miért csinálom??? Foggalmam sincs, kell nekem és kész.
storyline :) 2008.11.13. 10:58:54
Valami komoly probléma lehet az ízléseddel!
nem várt fordulat 2008.11.13. 11:00:51
Tiduj 85ös melltartót hordok, 24 vagyok, és még mindig labdának érzem őket.
És a többi paraméter?
Warning! Porn content:
www.xvideos.com/video68467/Kayla_Kleevage%2C_Minka_and_Blue_Balls_-_Threesome
Kopasz Mercis 2008.11.13. 11:01:09
Nyahu.Van nekem egy pasim, én meg a csaja vagyok.
2 hónapja elment franciába dolgozni"
Egy francia nőt izélget?!
Mert franciában én még csak így voltam...
Cica7 2008.11.13. 11:01:16
A múltkor beszélgettem egy válóperes ügyvéddel, aki azt mondta, hogy addig nem szabad beadni a válópert, amíg az ember élvezi a házastársával a szexet.
Szerinte nem lenne ennyi válás, ha nem dühből, meg sértettségből rohannának válni az emberek.
Érdekes.
nem várt fordulat 2008.11.13. 11:01:55
semmi gond, fél ötig pókereztünk, négykor egyszer még összecsuklottam a hely közepén. azóta nem iszom :)
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:02:12
Az eccer biztos, vonzom a problémás pasikat:)
Nade mielőtt megköveznél, a másik fele magyarszka:)
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:02:23
Én az olaszokra szavazok.
Szeretnél egy bajszos anyóst? :-)))
sogo 2008.11.13. 11:02:35
szóval lényeg a lényeg: félelmetesek vagyok. ja meg hogy ragadjon a bélyeg, hogy legyen víz a csirkék előtt és hogy szorítson a pina. :)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:03:07
Tiduj 2008.11.13. 11:03:59
10 évig voltak olaszok a cégvezetésben, voltak vagy 20, mind hisztis volt! Öregje-fiatalja detto.
Nem találta a papírjait az asztalán lévő kuplerájban, erre körbeszaladgálta a céget, hogy én elvittem.
A csajokon meg összemarakodtak állandóan, ököllel csaptak össze a folyosón. Családja persze volt mindegyiknek.
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:05:56
Nyahu 2008.11.13. 10:57:27
Én az olaszokra szavazok.
Szeretnél egy bajszos anyóst? :-)))
Kit érdekel, ha jó sütit csinál?:))
Az anyós amúgy sem szeretet kérdése, szükséges rossz:)De h legyen benne valami jó is, főzzön finomat:)
Tiduj 2008.11.13. 11:06:07
Nem KOS jegyű a szerelmed véletlenül? Mert azoknak nap mint nap kell a kihívás, hamar elunnak mindent.
Kopasz Mercis 2008.11.13. 11:06:15
psmith gondoltam hogy idáig is eljutunk, nem csal meg.Tudom.És honnan? Mert megígérte, és én hiszek neki."
Értem én. Ez neki csak munka.
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:07:42
Nem dolgozni akarok vele:))
De mondom, nem egész olasz, csak félig..van különbség. Nem hisztis pl.
Patria 2008.11.13. 11:09:06
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:09:17
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:10:43
Nekünk csak lóg a cickónk, de nekik??? Ehehe, szőrösödnek
Tiduj 2008.11.13. 11:11:15
Egy időben nagy divat volt magyar lányoknak "digózni". Vagyis olasz pasit, férjet fogni.
Asszem 70 évek második fele.
Kopasz Mercis 2008.11.13. 11:11:48
gondolom a génekbe van kódolva. Hogy ennek mi az értelme én sem értem. Talán az, hogy egy vén faszi ne legyen olyan kívánatos, mint egy fiatal?
Cica7 2008.11.13. 11:11:55
Hát nem tudom, de én baromi sokáig hittem a hűségben meg a kimondott szavakban.
Ma már egyikben sem hiszek...
Még mindig jobb így, mintha naív lenne az ember, nem?
NickyOnline 2008.11.13. 11:12:45
Nőknek is jut öregségi szőr, sok kendős néni jár ám kozmetikába.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:13:17
De sajnos ezek ilyenek, haladunk a korral.
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 11:13:26
Patria, te olyan jó kérdéseket tudsz felvetni, de komolyan :DDDDD
Tiduj 2008.11.13. 11:13:35
- Jaj, hogy elhízott az a csaj, a másik meg milyen ráncos, stb.stb.
Közben meg tök röhejesen néznek ki ők maguk is.
Patria 2008.11.13. 11:13:41
csipesz. 2008.11.13. 11:14:36
Akkor bizony nem lesz egyszerű az életed, amíg ő is része annak.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:14:36
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:15:13
Cica7 2008.11.13. 11:16:16
Ah, szőrösödés...:DDD
És a hátuk vajon miért kezd szőrösödni?
:DDD
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:16:26
nem várt fordulat 2008.11.13. 11:16:49
Cica7! Kicsit gusztustalan amit írok, de mekkora görénység, hogy már a szerelemben is taktikázni kell.
De sajnos ezek ilyenek, haladunk a korral.
-------------
vagy csak Te vagy egyre tapasztaltabb...
titime 2008.11.13. 11:16:57
Tiduj 2008.11.13. 11:18:14
- A fülszőrt-orrszőrt kivágjam, uram?
De az a feleség/barátnő is ludas, aki nem segít ebben.
Patria 2008.11.13. 11:18:51
NickyOnline 2008.11.13. 11:19:57
Patria 2008.11.13. 11:20:18
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:21:18
Lehet, nemtudom, akkor még nem éltem:)
Viszont, nem egy lap.ő magyar, csak félig olasz a vére...és nem divatból "vadásztam", így hozta a sors.
Patria,
Qvanagyot röhögtem a szőrösfülön:)))
Nekem volt egy középiskolai osztálytársam, neki már akkor is szőrös volt a füle:Dcikiztük is rendesen:)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 11:21:28
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:22:11
merta-X 2008.11.13. 11:22:33
Bééb,
Hát nem tudom, de én baromi sokáig hittem a hűségben meg a kimondott szavakban.
Ma már egyikben sem hiszek...
Még mindig jobb így, mintha naív lenne az ember, nem?"
Ilyenkor segít az empirikus megközelítés.
Ha a láthatatlan dolgokon agyalsz, akkor kvázi kikényszeríted a sorstól annak bekövetkeztét (mivel te is ráálítod magad a feltevésre)
Tiduj 2008.11.13. 11:25:14
Patria · pucerbuborek.blog.hu/ 2008.11.13. 11:09:06
gondolom a génekbe van kódolva. Hogy ennek mi az értelme én sem értem. Talán az, hogy egy vén faszi ne legyen olyan kívánatos, mint egy fiatal?"
Csak tipp: mert fiatal korban másra fordít energiákat a szervezet. Gondolok itt a nemi aktivitásra pl.
Később már jut elég energia a szőrre is.
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:25:42
De ez ellen is lehet tenni.
Patria 2008.11.13. 11:27:23
nuart · http://nudeart.blog.hu/ 2008.11.13. 11:27:42
Ranger32 2008.11.13. 11:28:08
Amugy a mellmereten kivul a forma is szamit, de a francia is sokat dob a latba, ugye lanyok
NickyOnline 2008.11.13. 11:29:07
Lehet, de az csak nem probléma, ha egy férfiban van tesztoszteron :)
Tiduj 2008.11.13. 11:29:11
Tiduj
Lehet, nemtudom, akkor még nem éltem:)
Viszont, nem egy lap.ő magyar, csak félig olasz a vére...és nem divatból "vadásztam", így hozta a sors."
Csak meséltem. Sok boldogságot! :)
merta-X 2008.11.13. 11:29:17
Nekem az baromira tetszik, mikor a pasik elkezdik:
- Jaj, hogy elhízott az a csaj, a másik meg milyen ráncos, stb.stb.
Közben meg tök röhejesen néznek ki ők maguk is."
Nekem meg fősulin magyarázta kedélyesen az éptöri tanci, hogy ő azért szereti a fiatal hapsikat, mert Magyaro.-on 25 fölött nincs férfi, akinek nincs jólfejlett pocakja. Addi oké, csak kb 50 éves volt akkor, és baromira nem tudta ezt magáról, mert úgy viselkedett, mint egy izgatott gimnazista.
Ijesztő volt, pedig engem kurvára nem érdekel, ki hány éves.
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 11:29:55
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:31:06
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:31:07
Rebelde 2008.11.13. 11:31:27
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:31:31
De baj.
Elég lenne, ha csak bennem lenne. :-D
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 11:31:44
1. vége
2. nem
3. nem
4. én nem nézem a melleket csak a popó számít:P
Cica7 2008.11.13. 11:32:26
Valahogy jobban érzem magam picit öregebben, bölcsebben, mint fiatalon, naívan, vagy mondjuk ki, hülyén falhoz állítva,mert elhittem, hogy a másik mennyire szeret, meg ugye nem csal meg....
Amúgy meg muszáj lazulni....:DDD
Rebelde 2008.11.13. 11:33:24
ez lemaradt:)
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:33:41
Örülök.
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 11:33:57
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 11:34:23
megismert nőt felhívni, szigorúan 3 nap eltelte után...
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:34:38
:)))Köszi.
Bééb
Ajvééé:)szenvedős 1 heted lesz ha ezen pörögsz, együttérzek:))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:35:35
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 11:36:21
Tiduj 2008.11.13. 11:36:38
Riportban meséli arab bácsi:
- Elegem van a prostitúcióból (kötögettem tovább nyugodtan)....mert az európai idős nők mind elviszik a fiaimat. Hoppá!!!(szem leesett.)
NickyOnline 2008.11.13. 11:36:38
Szerintem viseld büszkén. Komolyan.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:39:10
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:39:39
Na, csak hogy ontopic legyek, nekem az utóbbi időben, ha nem figyelek oda, a fülem széléből kinő néhány baromi hosszú, hófehér szőrszál. De mint egy perzsamacskának! De általában lecsapok rájuk és kitépem.
Őszülsz is?:D
bagolybagoly 2008.11.13. 11:40:57
Azért 18 év, mert nem akartam zaklatni a gyerekeket."
szemét anyám, remélem olvasod ezt a bologot, és jól megbánod, hogy cseszegettél, akarattal, szándékosan ......
(nyugi, ő valójában érti ebben az ironiát, meg szerencsére ismer !igazából!)
zZz 2008.11.13. 11:41:15
"Mióta hiszed azt, hogy a férfiak választanak? És még meddig hiszed azt?"
Remélem, ezt csak poénból írtad?
Mert ha nem, akkor nagyon hülye lehetsz.
Rebelde 2008.11.13. 11:41:24
Tiduj 2008.11.13. 11:42:07
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 11:42:55
frigyes kedvence...
kivéve ha malacból készült:p
:D:D:D:D:D
petya a barátságos :) 2008.11.13. 11:44:17
Van-e jelentősége egy lezárt kapcsolatnál gondolkozni azon, hogy a másik megcsalt-e?
Van olyan férfitársam, aki már megértette hogy a nők mit-miért tesznek?"
1. nem lett volna értelme (a csaj sérült büszkesége miatt akarta, hogy próbáld felmelegíteni. aztán vége lett volna megint)
2. nincs
3. van
Tiduj 2008.11.13. 11:44:19
gargoyle 2008.11.13. 11:45:58
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:47:55
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:48:13
Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2008.11.13. 11:48:54
Patria 2008.11.13. 11:49:03
Ez most lehet, hogy buta kérdés, de azt milyen célból fejlesztették?
A lidokainnal csak akkor volt találkozóm, mikor átszúrták a nyelvem, és azzal zsibbaszottak, hogy ne fájjon. Bazira nem bírtam beszélni és nyáladzottam mint egy kiskutya vacsi előtt. Szóval nem értem a célját.
jadviga79 2008.11.13. 11:49:07
igazad van, ha nincs semmi kontakt, csak a varakozas, akkor nem kell strapalni magadat a "turelmi ido" letelte utan. :)
titime 2008.11.13. 11:49:34
gargoyle 2008.11.13. 11:50:15
szoval igen, ez is zsibbaszt elvben es idot huzni jo :D
masik celja hogy kiforditva oralis szexnel jo poen .)
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:50:34
titime 2008.11.13. 11:50:35
kisvi 2008.11.13. 11:51:02
"csak egy tűnt fel, hogy manna mostanában sokszor mondja, hogy mijafaszér...???? "
lehet kicsit egysíkúan gondolkodik mostanában? ;)))
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:52:03
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:31:31
Szerintem viseld büszkén. Komolyan
Mit??? A tesztoszteront?
Patria 2008.11.13. 11:52:17
Na jó, de ha már zsibbaszt, akkor nem egyenlő az ernyedéssel? Jajj, gyermek vagyok én még ehez.
petya a barátságos :) 2008.11.13. 11:52:19
Ez most lehet, hogy buta kérdés, de azt milyen célból fejlesztették?"
Fájdalmas behatolás ellen, illedelmes szatírok számára :D
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 11:53:13
TuskóHopkins 2008.11.13. 11:53:47
garg: a lidokainos óvszer mire jó?
Fogfájásra :-D
kisvi 2008.11.13. 11:53:49
nem csak a dörzsöléstől áll fel ;)))
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 11:53:52
baszki....
egyszer közös nyaraláson voltunk a baráti körrel...
mindenki az párjával...
és a haver hozott ilyet mindenkinek...
másnap reggel volt anyázás:D:D:D:D:D:D:D
persze a férfiak részéről:p
patria
a pucérbuborékért engem jogdíj illet meg...
ugye tudod?:)
petya a barátságos :) 2008.11.13. 11:54:11
Na jó, de ha már zsibbaszt, akkor nem egyenlő az ernyedéssel? Jajj, gyermek vagyok én még ehez. "
Pusztán gondolati úton is mereven lehet azt tartani, nem baj, ha közben ott nem érez semmit az ember. Mármint baj, de ha hasznosabb mint baj, akkor nem baj :)))
jadviga79 2008.11.13. 11:55:04
valoban szep gondolat, es akkor igazan klassz mikor ket olyan ember talalkozik, akiknek igenyuk is van ra.
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:56:11
Gondolati úton állva tartani.Hát ez képtelenség.
Mint ez a marhaság a férfiaknál, hogy az orgazmusuk agyban dől el, irányítható.Na persze.
kisvi 2008.11.13. 11:56:31
"kisvi, te kóstólgatsz engem?? :DDD "
egyelőre maradjunk az ölelgetésnél :)))
Patria 2008.11.13. 11:56:39
NickyOnline 2008.11.13. 11:56:51
Aha. :)
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 11:57:21
mondjuk hogy késleltethető:p
:D:D:D:D:D:D
Fitz 2008.11.13. 11:57:32
Tehát mondhatjuk azt, hogy a végkövetkeztetés: minél nagyobb a csöcs, annál hosszabb lesz a házasság? :D
Madjnem. Minél nagyobb a csöcs, annál többet nézel el neki. :)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.13. 11:57:48
jadviga79 2008.11.13. 11:57:50
koszonjuk a szeleskoru felvilagositast! :)))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:58:29
Mondjuk, akkor azt!De ne adja már elő nekem a pasi ezt az ultragáz szöveget, hogy ő dönti el a fejében mikor megy el.
Tiduj 2008.11.13. 11:58:44
gargoyle 2008.11.13. 11:45:58
Ez most lehet, hogy buta kérdés, de azt milyen célból fejlesztették?
A lidokainnal csak akkor volt találkozóm, mikor átszúrták a nyelvem, és azzal zsibbaszottak, hogy ne fájjon. Bazira nem bírtam beszélni és nyáladzottam mint egy kiskutya vacsi előtt. Szóval nem értem a célját. "
Arabok könyörögtek a kamionosoknak, hogy legközelebb vigyenek nekik lidokaint. Állítólag a merev "testrészre" kell fújni, akkor sokáig úgy marad.
Patria 2008.11.13. 11:58:57
Bééb (törölt) 2008.11.13. 11:59:29
Jó étvágyat mindenkinek.
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 11:59:51
gyakorolni kell a gésa golyókkal...
aztán akkor megmutathatod neki:D:D:D:D
Patria 2008.11.13. 12:00:02
Fújjanak rá hajlakkot. :))
Tiduj 2008.11.13. 12:01:34
petya a barátságos :) 2008.11.13. 12:02:42
Gondolati úton állva tartani.Hát ez képtelenség.
Mint ez a marhaság a férfiaknál, hogy az orgazmusuk agyban dől el, irányítható.Na persze. "
Nem marhaság egyik sem, illetve nem teljesen. Állva tartani simán lehet érintés nélkül, pusztán akár fantáziálással is, de egy meztelen nő a közvetlen közelben különösen hatásos.
Az, hogy hol dől el, az már kérdésesebb, ha elég hatásos a fizikai ingerlés akkor akár Gobbi Hildára is lehet gondolni, akkor is elmegy, de azért elég sokat lehet akaratlagosan is tenni :)
Snowmass 2008.11.13. 12:04:50
petya a barátságos :) 2008.11.13. 12:05:56
De azt is elhiszem, amit Petya mond. "
Öreg hiba :D Melyikre gondoltál?
Patria 2008.11.13. 12:06:34
kisvi 2008.11.13. 12:06:39
"de jó, hogy nem vagyok egy ilyen (hiper) kocka "
csak kiskocka?
Tiduj 2008.11.13. 12:08:50
Tiduj 2008.11.13. 11:58:44
Fújjanak rá hajlakkot. :)) "
Nemtom, csak arra emlékszem, hogy a körzeti orvossal kellett felíratni, mert vényköteles (volt).
Tiduj 2008.11.13. 12:11:36
" Tiduj 2008.11.13. 12:01:34
De azt is elhiszem, amit Petya mond. "
Öreg hiba :D Melyikre gondoltál?"
Hogy fájdalommentes behatolásra való a lidokainos gumi. Ez mongyuk szíven ütött.
petya a barátságos :) 2008.11.13. 12:12:37
Hogy fájdalommentes behatolásra való a lidokainos gumi. Ez mongyuk szíven ütött."
Ne hidd el :)))
Tiduj 2008.11.13. 12:14:30
"Az, hogy hol dől el, az már kérdésesebb, ha elég hatásos a fizikai ingerlés akkor akár Gobbi Hildára is lehet gondolni, akkor is elmegy, de azért elég sokat lehet akaratlagosan is tenni :)"
Úgy tudom, hogy ha valami hideg, jeges dologra gondol egy férfi aktus közben, akkor késleltetni tudja a magömlést.
= Az agyban dől el. Legalábbis ha nem baromi fáradt, vagy kiéhezett a pasi. Tehát ha tud kellőképpen koncentrálni.
TuskóHopkins 2008.11.13. 12:15:10
Jó, de a tesztoszteron önmagában elég kevés örömet okoz. :-))
Snowmass 2008.11.13. 12:19:41
nem tudom, az milyen?
kisvi 2008.11.13. 12:21:09
kiskocka aranyos :)
szerintem :)
Frigyesur (törölt) 2008.11.13. 12:25:06
petya a barátságos :) 2008.11.13. 12:25:50
SnowMass 2008.11.13. 12:19:41
kiskocka aranyos :)
szerintem :) "
Akkor a méret a lényeg? :)))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 12:26:43
Snowmass 2008.11.13. 12:26:45
hazudnék, ha azt mondanám, hogy most ezt sikerült megértenem:)
de még az is lehetek:)
vagy vannak egyéb kategóriák is?
kisvi 2008.11.13. 12:26:56
"Akkor a méret a lényeg? :)))"
persze :)))
Bééb (törölt) 2008.11.13. 12:27:14
NickyOnline 2008.11.13. 12:31:06
csipesz. 2008.11.13. 12:37:42
Tiduj 2008.11.13. 12:37:48
Valaki lasagnet emlitett??? *korbeszimatol*"
Sajnos már elfogyott. És sertéshúsból volt. /e-food kiadag 440 Ft/
Bééb (törölt) 2008.11.13. 12:39:11
Szóval milyen?
Patria 2008.11.13. 12:41:03
Bééb (törölt) 2008.11.13. 12:45:16
Frigyesur (törölt) 2008.11.13. 12:45:38
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 12:45:50
dex.ion 2008.11.13. 12:47:30
Tiduj 2008.11.13. 12:47:56
Előre bocsájtom, hogy tudok főzni, állítólag jól.
Szóval eddig NAGYON-NAGYON finom volt minden. Kb. 2 hónapja eszem, meg a fél ház. Mármint a nők. A pasik legtöbbje kijár a közeli helyekre.
Tiduj 2008.11.13. 12:49:10
Jaaa, akkor nem szoltam."
Munkahely.
dex.ion 2008.11.13. 12:49:13
kivéve ha felizgattyák a jegesmedvék.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 12:52:34
uk.youtube.com/watch?v=f58VyYMV238&feature=related
Tiduj 2008.11.13. 13:02:04
Már tegnap. Címlapon volt az Indexen.
Rebelde 2008.11.13. 13:02:08
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 13:03:29
Tiduj 2008.11.13. 13:04:45
Ott leadtak olyan klippeket, ahol a Vikidál tátog, a Tunyó meg énekel.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 13:06:49
Kár hogy ma még vezetnem kell.:(
Patria 2008.11.13. 13:12:17
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.13. 13:16:10
Fitz 2008.11.13. 13:18:01
masik celja hogy kiforditva oralis szexnel jo poen .) "
Lehet, hogy nem Rubik kockáztam eleget, de hogy oldják meg a feltekert óvszernél, hogy csak belül legyen lidokainos? :))
nyanyanya 2008.11.13. 13:24:18
Amugy a csaj tuti bolcsesz. Szektaba jar, meg copfban is hordja a hajat..
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.11.13. 13:32:29
libudibu 2008.11.13. 13:33:53
Fitz 2008.11.13. 13:34:49
2. Miért tesz akárki akármit?
3. Amiért Te azt gondolod, hogy a kis kukid nem számít, csak az elragadó szenmélyiséged. ;)
red.apple (A Navigátor) 2008.11.13. 13:35:07
De nah, nem vagyok egyszerű lények mi nők... de van olyan pasi is aki női logikával rendelkezik...és ebben piszok nagy tapasztalatom van! Ebből adódóan rendszeresen visszanyal a fagyi! :S :D
Tiduj 2008.11.13. 13:35:20
gyertek elsőzni az új poszthoz!"
Az előbb nekem is eszembe jutott. De mondom, meghagyom Karcsinak. :)
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.11.13. 13:36:17
Vannak még rendes emberek :)
petya a barátságos :) 2008.11.13. 13:38:01
Lehet, hogy nem Rubik kockáztam eleget, de hogy oldják meg a feltekert óvszernél, hogy csak belül legyen lidokainos? :))"
Möbiusz-szalagból csinálják :)))
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 13:43:26
rájöttem a kedvenc szavam a duda:p
:D:D:D:D:D
libudibu 2008.11.13. 13:43:53
kerikak 2008.11.13. 13:45:41
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 13:47:58
dudák, dudák dudák...
nyam, nyam, nyam...
dudák, dudák, dudák...
a csaj legyen buta...
:D:D:D:D:D:D:D
kisvi 2008.11.13. 13:54:53
apukám úgy hív... :))
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 14:03:08
tökfejnek?
:D:D:D:D
ezentúl én is így foglak:P
:D:D:D:D:D
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 14:05:43
dudának:D:D:D:D
kisvi 2008.11.13. 14:11:29
dex.ion 2008.11.13. 14:16:40
kiraaaaa 2008.11.13. 16:38:39
schrz_&_schurz (törölt) · http://zurhajo.blog.hu 2008.11.13. 16:41:43
mert a lúzerek nem mennek el olyan gyorsan...
remélhetőleg kibírják addig amíg a lánynak is jó lesz:p
:D:D:D:D:D
kiraaaaa 2008.11.13. 16:43:15
Nagy az Isten állatkertje....
ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2008.11.14. 09:10:32
Furcsa, hogy a kockaságodat mint védőpajzsot használod a helyesírási hibák ellen. Szerintem nyiss más tudományok felé, mert nem jó a beszűkültség. Jómagam is elmerültem a reáliákban, de mégsem vagyok kocka, hiszen érdekel pl. a botanika is.
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon