Hétvégén egy follow up, hogy tudjuk, mi történik a levélíróinkkal.

Innen loptuk

Sziasztok!

Először is, xy néven küldtem be pár hónapja az alábbi sztorit, és többen kérték, hogy update-eljem őket, hogy mi történt azóta. Íme a link, Mi lett volna ha? címmel futott.

(Még egyszer köszi a rengeteg kommentet, és jótanácsot.)

Tehát röviden a korábbi történet: nagyon nagy szerelem Annával, ami a távolság miatt szakadt meg, de nem múlt el, és utána hosszú, komoly kapcsolat Orsival, állandó agyalással, hogy visszamenjek-e Annához. De ha tanácsolhatom, olvassátok el újra az eredeti sztorit, mert úgy jobban képben lesztek.

Most szeretném elmesélni, hogy Orsival hogy zajlottak a dolgok, majd visszatérek arra, hogy Annával mi történt később.

Szóval kezdjük onnan, hogy 2004 elején szakítottam Annával, és hetekig szörnyen ki voltam borulva, bele sem mertem gondolni, hogy mi történt most, mert néha komolyan féltem, hogy megbolondulok. Aztán újrakezdődött a síszünet után a suli, megindult a buliszezon, és lassacskán kezdtem kilábalni a dologból, és a fősulis bulik alatt egyre-másra jöttek az egyéjszakás kalandok. Így ismertem meg Orsit is (kb 2 hónappal az előző szakítás után), akivel sikerült rögtön az első éjszakán lefeküdni. Ez után heteken keresztül viszonylag sokszor találkoztunk (mivel egy koliban laktunk), én szerettem volna járni vele, ő azonban nem tudta mit akar, amivel a végére már elég sok fájdalmat okozott nekem. Olyan "haverok vagyunk, néha szex, de semmi több" helyzet volt. A sokadik ilyen alkalom után eldöntöttem (mivel nálam a szex esetén viszonylag hamar kialakulnak egyfajta érzelmek, amik fájni tudnak, ha nem viszonozzák őket), hogy kész, többet nem keresem. Szinte pont ekkor szegezte nekem a kérdést, hogy mit szólnék, ha ő lenne a barátnőm? Persze igent mondtam, és onnantól kezdve boldogság.

Semmivel nem törődtem, szikrák pattogtak köztünk, szinte áramütésként éltem meg mindig, ha hozzámért, az ágyban fantasztikus volt, hosszú hónapokon keresztül rózsaszín köd szállt ránk, Anna a múlt homályába vesző alak lett csupán. Igazi, szenvedélyes szerelem volt, úgy gondoltam, Ő Az. A főiskola végén, másfél év járás után összeköltöztünk, úgy gondoltam, sínen van az életem. Találtunk mindketten munkát, és lassan igazi, felnőtt életet kezdtünk élni. Talán pont ez jelentette a problémák kezdetét: mindig ugyanaz, hullafáradtan haza a munkából, beszélgetés, vacsora, és a tévé bámulása, szex egyre ritkábban. Ő teljesen odaadó volt, bennem változtak szép lassan meg a dolgok, és Anna is egyre gyakrabban jutott eszembe, míg végül találkoztunk egy decemberi estén (mármint Annával). Sok mindenről szó esett, és kiderült, hogy még mindig engem szeret (pedig már 3 év telt el a szakítás óta), és hogy bármikor újrakezdené velem. Sírt is.

Ez volt az első vízválasztó... rájöttem, hogy nem szerelmet, hanem már csak szeretet érzek Orsi iránt... Hogy szép lassan kiégtünk, hogy túl jó volt minden, túl magától értetődő... Nehéz pár hét következett, de végül szakítottam Orsival. Elköltözött tőlem, vitt rengeteg mindent, szinte kiürült a lakás. Kemény volt, de tudtam, hogy ez a helyes. Annával pár héttel később találkoztam, de mindketten tudtuk, hogy nem érett még meg az idő arra, hogy komolyabb dologba kezdjünk, főleg miattam. És valahogy abban a helyzetben, amikor lett volna rá lehetőség, egyikünk sem lépett.

Mindenesetre 1-2 hónap elteltével újra összejöttünk Orsival, egyszerűen újra fellobbant köztünk a láng, és újabb gyönyörű egy év következett, megmagyarázhatatlan volt. Azonban kb 1 év után megint ellaposodott az egész, megszokássá vált ismét. (Közben Anna is felbukkant egy-egy fájdalmas éjszakai sms formájában, hogy bonyolítsa a helyzetet...)

Valójában furcsa volt... Tudtam, hogy ő igazi feleségnek való lány, leélhetem mellette az életemet, és boldog is leszek, de valahogy hiányérzetem volt, nem volt szenvedély már... Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy megcsaljam, de egyre jobban kívántam más nőket. És 25 éves fejjel nem akartam bezárkózni egy kapcsolatba, amiben már nincs "la pasión", ahogy Angel mondaná a Dexterben.

Közben kiderült, hogy Orsi két alkalommal is csókolózott valaki mással, de én mindkettőt megbocsátottam neki, mert tudtam, hogy azért van az egész, mert már nem az igazi köztünk a dolog. Végül egy másik lány hatására betelt a pohár, szakítottam vele újból, megint nagyon nehéz volt, de elsősorban neki, mert kis idő múlva rájött, hogy én vagyok neki az Igazi, én azonban nem akartam még egyszer újrakezdeni. Tudom, MPG vagy mi.

És nem sokkal a szakítás után találkoztam Annával, másfél év után. Szebb volt, mint valaha, egy igazi angyal. Beszélgettünk órákon át... és nem történt semmi, egyszerűen nem indult be az a dolog, amiről azt gondoltuk, hogy kettőnk között természetesnek kéne lennie. 3 hónap telt el azóta, és én nem kerestem, csak közvetlenül a randi után, hogy máskor is találkozunk-e, ő azt mondta, hogy majd keres, ha ráér, mivel sok a munka - azóta sem keresett. Én pedig nem fogom keresni, bár azóta is szingli vagyok, de mások után futkározok...:) Valahogy úgy éreztem, hogy ő már nem az az ember, aki volt, és én sem vagyok már az. Jobb, ha békénhagyjuk a múltat, és nem lenne helyes, ha újrakezdenénk. Ez van. Persze lehet, hogy fél év, vagy bármennyi idő múltán összehoz minket a sors, és fellobban köztünk a láng. Sose lehet tudni.

Lényeg a lényeg, hogy lezártam magamban Annát is, és lassan Orsit is. Arra jöttem rá, hogy egy szakítás sem történik véletlenül, és hogy egy kapcsolat vége után senki sem marad ugyanaz az ember. Én mindkét lányról azokat az emlékeket őrzöm, amik a legszebbek, szívem legrejtettebb zugában. Mindkettejükre úgy emlékszem, arra a pillanatra, amikor először éreztem azt velük kapcsolatban, hogy "Szerelmes vagyok". Így maradnak meg tökéletesnek számomra, mert azok is voltak, hosszú ideig nekem.

Most, mint említettem, szingli vagyok, időnként magányos, és hiányzik valaki, akire mindig számíthatok, hiányzik az érzelmi biztonság. Rengeteg kalandom van, de ezek nem helyettesítik a stabil kapcsolatot, egy hullámvasút az életem. De úgyis megtalálom az igazit, mert meg fog történni mindaz, aminek meg kell történnie!:)

És szakítós szöveg konkrétan nem nagyon volt Orsival... szavak nélkül tudtuk, hogy vége. Kilépett a az ajtón az utolsó éjszakánk és a búcsúszex után, egy verőfényes hétfő reggelen. Néha a hallgatás mindent elmond.

Köszi, hogy elolvastátok, és köszi, ha kiteszitek a blogra. Hoppá, ez tényleg hosszú lett, bocsánatot kérek így utólag...

Üdv,