Újabb pontokat veszünk fel: mindig kérdezzünk! Bónusz: az álnéven írogatást is elítéljük ezentúl.
A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk
Olyan jól indult. Persze melyik kapcsolat nem. A nyáron egy közösségi oldalon figyeltünk fel egymásra Tamással, egy ideig csak az üzenetek repkedtek közöttünk, hol ő volt külföldön, hol én. Ám egy délután érkezett az sms, hogy találkozzunk. Akkor este együtt vacsoráztunk, bort kortyolgattunk és beszélgettünk a gyertyafénynél. Fantasztikus első találkozás volt. Ám teljesen hirtelen felállt, hogy most már késő van, mennie kell. Nem beszéltünk meg semmi konkrétat, de másnap érkezett egy üzenet, hogy köszöni az estét, most ugyan pár napra el kell utaznia, de hamarosan újra itthon lesz. Teltek a hetek, semmi. Gondoltam, ezt természetes, megértem, nagyon elfoglalt a munkája miatt. Majd egy este érkezik az üzenet: Korán kell holnap kelned? J Kiderült, hogy éppen külföldről tart hazafelé, és inkább hozzám jönne, nem haza. Persze én ebből rögtön azt szűrtem le, hogy de jó, nem is vár egy percet sem, hosszú útról hazaérve, egyből látni akar. Másnap reggel közös teázás az erkélyen. Nálad úgy érzem magam, mintha lenne egy párhuzamos életem - mondta. Büszkeséggel töltött el, hogy ennyire jól érzi magát velem, a munka melletti kis nyugalom szigetet én fogom biztosítani a számára ezután. De pár telefon után közölte, hogy mennie kell, mielőtt nagyon el kezdik keresni. Hamarosan beállt az a rend, hogy kéthetente találkoztunk. Mindig hihetetlenül örültünk egymásnak, mesélt a munkájáról, az életéről, a több órás csókcsaták. Azonban többet nem aludt nálam, mindig: sajnos mennem kell. A rózsaszín álmok mellett, felmerült a gyanú is, hogy itt valami nem stimmel. Mert a nagyon elfoglalt vagyok a munkám miatt egy idő után már nem állja meg a helyét. (Hiszen mint tudjuk, mindenkinek arra van ideje, amire akarja.) De talán azért, hogy idő előtt ne törjem szét az ábrándokat, vagy mert milyen égés lenne, ha alaptalanul vádolnám bármivel is, nem szóltam neki erről semmit.
De eljött az utolsó este is. Mehetnékje támadt. Nagyon megörültem, végre haladunk, együtt megyünk szórakozni. Ez már azt jelenti, hogy nem csak futó kaland, hanem a nagyvilág előtt leszünk együtt. A végén mondjuk nálam kötöttünk ki, rajzfilmet néztünk egymás karjaiban összebújva. A filmnek vége lett, közölte, hogy neki mennie kell. Kérleltem, hogy maradjon még. És ekkor:
- Ha eddig még nem derült volna ki, én nem egyedül élek.
-Nem, nem derült ki.
-Pedig igen, 7 éve.
Erre mit lehet mondani? Én nem sok mindent tudtam. Egyrészt számítottam már rá, de egy ilyenre nem lehet 100%-ig felkészülni. Persze ilyenkor egy szempillantás alatt minden gyanús elejtett félmondat jelentést nyer.
A legdurvább, hogy ő folytatta volna így ezt a dolgot még pár hónapig. Mert, az számára egy adottság, hogy együtt él valakivel. Mivel nem akartam második lenni, dacosan visszavágott, majdhogynem azt mondta, hogy ha te nem, akkor majd más. Elképesztő. Ezt fájt a legjobban, amikor azt vágják hozzád, hogy te csak egy vagy a sok közül, és igazából te lehetnél hálás, és örülhetnél, hogy pont téged választott ki. Persze ezután előjöttek a naív gondolatok, hogy ok mégis belemegyek, mert majd megszeret, és majd otthagyja a másikat. De nézzünk magunkba. Ha akarná megtehetné. De nem akarja.
Az előzetes gyanú azonban még a döntő éjszaka előtt rávett arra, hogy álnéven regisztráljam magam ugyanazon az oldalon, ahol megismerkedtünk. Ekkor még csak az motivált, hogy bevallja, hogy nem szingli. Nem tette. Egyből lecsapott rám, rögtön megadta a számát, hogy bármikor, amikor kedvem van szóljak, és találkozunk. Milyen érdekes, nem is olyan elfoglalt. J Szívdobogva írtam neki az üzeneteket, még akkor is, amikor tudtam, hozzám indul. Másnap aztán az álén rákérdezett, hogy milyen volt az estéje: - Nem jó felé indultam, elég viharos lett az estém, jobb lett volna veled kávézni. Az újabb pofon. Ezután már a bosszú járt a fejemben, megbeszélek vele egy találkozót, odahívom a barátnőjét is, mint egy brazil szappanoperában. J Az üzenetek aztán elmaradtak, valószínűleg rájött, hogy én vagyok. Most próbálok felejteni. De néha még mindig eszembe jut a bosszú, hogy kitálalok a barátnőnek. Mert az a szegény lány abban a tudatban van mellette már 7 éve, hogy ő az igazi. Miközben szinte folyamatosan csalják? De ki vagyok én, hogy bárki kapcsolatát is szétzúzzam? Nincs hozzá jogom. Bár Tamásnak sincs, hogy ezt tegye. És nem a csak a barátnőjével, hanem velem és a többi másodhegedűsével sem. Aztán megszólal a kis reménykedő is bennem, hogy ne vágjak el minden szálat, mert mi van ha de a válasz már csak egy hahaha J a tapasztaltabb felemtől.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
settler 2008.11.24. 14:00:18
Atrox 2008.11.24. 14:00:18
Ákosos csaj! 2008.11.24. 14:00:30
wino 2008.11.24. 14:01:13
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:07:21
Ákosos csaj! 2008.11.24. 14:08:49
Ti nem tanultok egymás hibájából?
Nem lehet elégszer elmondani, hogy neten ne ismerkedj???
Hüpi!!
bigthereal 2008.11.24. 14:09:25
Caddy 2008.11.24. 14:11:38
Ez mennyire jó! :)
Nem érzek semmi különöset ebben a történetben, velem van a baj?
Ez egy érdekes pasas mindenesetre. Hát mondjuk azt közölni szoktuk, ha együtt élünk valakivel. Ez egy ökör!
Rebelde 2008.11.24. 14:11:43
ez a mondat magyarázatra sem szorul(villog a piros lámpa)
amúgy ne reménykedj és az utolsó mondatod alapján úgy tűnik egyelőre nincs tapasztalt feled
Rebelde 2008.11.24. 14:13:21
airmazs (törölt) 2008.11.24. 14:13:56
Koori 2008.11.24. 14:14:01
Ákosos csaj! 2008.11.24. 14:15:09
én 17 évesen csináltam ilyet...
nem vett kolyan látszik ebből is
egy egészséges férfi külföldi útjáról kiéhezve hazatér, nem mesefilmet nézne,
nem volt gyanús?
kerikak 2008.11.24. 14:17:17
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:17:31
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:18:42
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:18:59
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:19:40
vilmoskörte 2008.11.24. 14:20:43
Kedves Posztoló! Tudom nem vígasztal, de jól döntöttél.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:21:08
"Can't Stop The Signal..." 2008.11.24. 14:21:52
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:23:07
meg.mondom 2008.11.24. 14:24:35
Ákosos csaj! 2008.11.24. 14:26:49
de ha most jövök össze valakivel, aki csak két hetente jön fel hozzám, nehogy már mesét nézzek..
tedd a szívedre a kezed!-te sem ezt tennéd
Lunatica 2008.11.24. 14:28:03
Caddy 2008.11.24. 14:28:10
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:29:00
Mellesleg vannak keksz rajzfilmek is. Pl. Mikor Julsikacsatalngol a makkoserdoben, ahol a fakrol nagy furtokben lognak a f@szok stb. Szet rohogtuk rajta magunkat.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:29:15
De igen, lehet hogy két ejakuláció közt pont azt néznék.
2008.11.24. 14:29:42
Abban volt ez a George Cloony-val.
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:30:08
Imadlak draga!
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:30:45
Ezt kinek cimezted?
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:32:01
Kedves Posztolo! IJ (igy jartal), mondhatnam "ez csocs"! Sebaj. Legkozelebb mar az elso ket het gynus lehet.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:32:17
Snowmass 2008.11.24. 14:32:24
Hát ha abban a két hétben az egyébként állandó nőmmel nagy lánggal égettük a gyertyát meg a külföldi utazások során is mindig találtam egy bármire kapható masszőrlányt, akkor lehet hogy én is csak azért ugranék fel, hogy relaxáljak egy kicsikét mondjuk a Jégkorszak alatt.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:33:19
Ezt mondod, vagy kérdezed, mert marhára nem mindegy.
lonicera 2008.11.24. 14:33:47
wino 2008.11.24. 14:35:08
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:35:13
Fuuuj! Vascsovet! Hogy mersz ilyenre vetemedni?! Probalnad ezt csak meg Mannaval pl.!
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:37:33
Van ilyen blog. Amúgy focistával tényleg nem érdemes kezdeni. A másik meg......"(én nem vok az, nem azért mondom) " VOK VOK VOK! Vascső.
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:38:06
Azert mert neten igen felre lehet ismerni az embereket. Hianyzik a metakommunikacio. Metron latod hogy nez, milyen arckifejezese van, hogyan geszikulal, mit olvas, hogyan oltozik stb. Egy kepet meg ugy csinalsz ahogy akarsz. Hallo? Tuncirol is keszult falinaptar.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:39:04
storyline :) 2008.11.24. 14:39:36
sys 2008.11.24. 14:40:14
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:40:39
Egy idő után a vadászat is unalmassá válik. Rutinná. Mire mit lépsz, és hogyan. Megvolt, next. Ebbe is bele lehet fáradni.
lonicera 2008.11.24. 14:41:09
Caddy 2008.11.24. 14:41:14
Ezt mondod, vagy kérdezed, mert marhára nem mindegy.
Kérdezem, csak az írásjelekkel is hadilábon állok ma, nem csak a munkával.
A szex téma direkt maradt ki a posztból?
Patria 2008.11.24. 14:41:32
storyline :) 2008.11.24. 14:41:58
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:42:26
Szerintem meg ne. Sosem tudhatja az ember előre, mit kap vissza.
Koori 2008.11.24. 14:43:44
Kéne egy Összejövős blog is, ahova boldog emberek írnak, pozitív dolgokat, igazi szerelmekről.
Na olyan nincs:)
Kham 2008.11.24. 14:44:08
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:44:15
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:44:19
A wok egy edény, nem egy étel. Mindegy. A vok-ért vascső, szájba, többször.
lonicera 2008.11.24. 14:45:50
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:45:53
A vok utan a kovetkezo lepes a kajci, telcsi es sorolhatnam. Ennel a vacso csak jobb megoldas
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:46:22
Akkor Dövan, nagyon belenyúltál a jóba :)
tuli _ 2008.11.24. 14:47:01
Bárhol, bárhonnan lehet ismerkedni, és mindenkor észnél kell lenni. Ez a pasas egy szemét dög volt. És ezek sokszor meg is ússzák. Ha elmondanád a barátnőjének, lehet, hogy akkor sem hinné el, képes lenne kidumálni magát.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:47:18
Az összejött, boldog emberek nem ilyen blogokon faszalognak egymás szerencsétlen történetein, hanem boldogan élnek.
Mielőtt még megint megkapnám a magamét, igen, természetesen beleértve engem is.
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:47:24
Azert joval egyszerubb, mert egy csomo mindent elrejthetsz, ami irl egyebkent nincs meg benned. Mondok egy nagyon egyszeru peldat. En itt folyton hazudok, ami irl nincs meg. Nard itt tokos gyerek, ami irl kurvara nincs meg. Manna-nak itt sok esze van irl meg....szoval erted...
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:48:37
En pl. azert jarok ide, mert latni hogy masok mennyire szenvednek, ez engem meg sokkal jobban megerosit, hogy emmynire isten-allat-kiraly dolgom is van nekem. Ennyi es nem tobb.
lonicera 2008.11.24. 14:49:19
Lunatica 2008.11.24. 14:50:32
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:50:40
Ja. Én nem vagyok tökös.Te megmondod :) Szívesen mondanék valamit, de mivel nem vagyok tökös, nem mondom :)
Patria 2008.11.24. 14:50:45
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 14:51:39
storyline :) 2008.11.24. 14:52:09
Igen normális csajszi. Majd meglátjuk. El kellene jutni odáig, hogy nem cseredarabot keresek a NŐre.
tuli _ 2008.11.24. 14:53:53
Ha normális, és szemét leszel vele, agyoncsaplak:)))
vic 2008.11.24. 14:54:44
mondjuk rosszabb sem... akkor meg miért ne?:)
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:54:52
Hat tokos lehet hogy vagy, de
ad1: Nem latod a hasadtol
ad2: Mindenkepp keves ahhoz, hogy 3. rangu felnottfilben szerepelhess
El Topo 2008.11.24. 14:51:39
Ugye milyen jokat lehet rohogni?
Amugy akkor is hulyeseget irtal. most akkor ne engem nezz, metr ugyis hazudok. De mondhatnam pl. Mazs-ot. Mondd azt, hogy hazudik, vagy hogy szar kapcsolatban el. Vagy pl. Luna. Nem is le kapcsolatban. Az meg hogy lehetne akkor szar?
lonicera 2008.11.24. 14:55:06
storyline :) 2008.11.24. 14:55:14
Én teljesen normális vagyok. Csak 5-6 másik csajjal keverek még, meg minden héten 1-2 új randi, semmi különös, hiperhájtekmegaMPG lettem.... Viszont akkora rutinnal csajozok, hogy magam sem hiszem el...
Patria 2008.11.24. 14:55:47
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:56:51
Szia Tulip! Hogy, s mint?
Rebelde 2008.11.24. 14:58:08
petya a barátságos :) 2008.11.24. 14:58:11
Óvszert is? :D
Lui_78 2008.11.24. 14:58:31
:)
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:58:37
Szerintem akkor is mas ugy ismerkedni valakivel, hogy latod. Amugy irl-re jol tippeltel. Ott pl. nagyjabol azonnal fel lehet merni egy csomo dolgot es tobbnyire be is jon. Itt meg vazze. Nezz csak korul.
Patri: Ez aztan jo cifra lett!
Banxa - Changes 2008.11.24. 14:58:42
Patria 2008.11.24. 14:59:04
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 14:59:19
Sünmalac ne akard, hogy közönséges legyek, kérlek. :) Szánalmas sértés-csíráid úgy pattognak le rólam mint páncélos lovagról a cseresznyemag. Nem hiszem hogy sokan kíváncsiak lennének arra, hogy milyen az amikor én bunkó vagyok. Mert megérdemelnéd, de gondolok a többiekre is.
storyline :) 2008.11.24. 14:59:22
Szelid sunmalac 2008.11.24. 14:59:38
Te nem is beszeltel velem irl, mert megbujtal egy sarokban, aztan azota is csak osztasz. Kb. mint Nard Bezzeg akkor nem volt ilyen nagy arca. Irl mi?
"Can't Stop The Signal..." 2008.11.24. 14:59:54
Szelid sunmalac 2008.11.24. 15:02:33
De! De! Legyel velem kozonseges! Alazz!
"Can't Stop The Signal..." 2008.11.24. 15:02:36
Rebelde 2008.11.24. 15:02:51
storyline :) 2008.11.24. 15:04:08
Hát, ez nem valószínű, de ha mégis, akkor jó, ha tudja az elvárásaimat :)
lonicera 2008.11.24. 15:04:26
Rebelde 2008.11.24. 15:04:41
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 15:04:58
Sünmalac, irl nem fogok neked előadni semmit.Miért fárasszam magam veled? Olyanokkal beszélgettem, akivel akartam beszélni. Vedd észre, hogy vannak olyan emberek, akik szarnak rád. :) Hidd el tud nekem nagy arcom is lenni, nyanyanya ismeri azt az oldalamat valamennyire. De fogjad már fel, nem voltam/vagyok/leszek kíváncsi rád. A múltadra sem.
petya a barátságos :) 2008.11.24. 15:09:01
Neked mondjam Lui? Az élet kemény, főleg egy biztonsági őrnek :)
Szelid sunmalac 2008.11.24. 15:09:58
Akkor a legjobb lenne, ha - mint azt mar parszor megirtam - vegre beken hagynal es kihagynal a gyoker kis piszkalodasaiddal. Felejtsuk el egymast. Igy jo?
tuli _ 2008.11.24. 15:11:12
Jól, de nagyon nem tetszik az, hogy személyeskedsz, és másokra hivatkozol, hogy igazold magad. Ez nem fair. Mazsival sem, Lunával, és senki mással sem. Nem tisztem megvédeni őket, de ha pl. valamit személyesen megbeszélek veled, nem szeretném itt a blogon látni hivatkozásként olyan összefüggésben, amiről anno nem is volt szó.
Lui_78 2008.11.24. 15:11:29
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 15:12:20
Mindent besző hálójával az idő vasfoga.
Szelid sunmalac 2008.11.24. 15:12:21
Megkovetlek!
airmazs (törölt) 2008.11.24. 15:15:39
Topo, Te mázlista :D
2008.11.24. 15:15:44
Dövan nem lehet, hogy ő is itt olvasgat és tudja pakolni kell a nylonba?"
A múltkor mentünk le az éves céges buliba, és előtte bevásároltunk a cimbikkel a Tescoban. Kettesével shoppingoltung, és az a lány akivel nekiindultam, ő már hosszú ideje keresi az igazit. A pénztárnál hihetetlen sebességgel pakolt rá a szalagra, onnan meg a szatyorba - ilyen fürgeséget utoljára a Baljós Árnyakban láttam Obi-Van-tól. Lehet valami összefüggés a szatyorba pakolás gyorsasága és a magányosan élés hossza között?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 15:17:28
Ez érdekes összefüggés. Lehet van szinergia ebben. Lehet az Erő van a lánnyal? :)
tuli _ 2008.11.24. 15:17:57
Legjobb orvos az idő. - Az idő sok sbet begyógyít.
Az elveszett idő nem tér vissza.
Caddy 2008.11.24. 15:21:10
Csak az erő van vele, meg a tapasztalat. Gondolom fogalma nem volt mit röhögsz a háta mögött, miközben ő hihetelen gyorsasággal pakol.
2008.11.24. 15:23:16
Ez érdekes összefüggés. Lehet van szinergia ebben. Lehet az Erő van a lánnyal? :)"
Azért néztem nagyot, mert a pakolásban (úgy hittem) én vagyok az ász (nekem a fiam hisztijét kell beelőznöm). Rá is kérdeztem, és a kolléga mondta, hogy a pasiknak mindig ő pakolt idáig.
"Can't Stop The Signal..." 2008.11.24. 15:25:41
Nem tudom, én mostanában csak kenyeret és bort vásárolok. Azt ugye meg nem szabad gyorsan pakolni...
Az idő témához:
Ha a történelem ismátli önmagát, akkor a múltad egyszer a jövőd lesz? Mert, ugye a jővőből lesz jelen abból meg múlt...
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 15:25:45
Akkor csupán az évek és a rutin :)
storyline :) 2008.11.24. 15:29:39
Hát, szerintem már nagyon el akar kelni, muszáj, hogy valamivel villantson. Az biztos, hogy azt a csajt, amelyik nem pakol, én egyből lapátra teszem.
tuli _ 2008.11.24. 15:36:14
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.11.24. 15:38:52
emlékeztek erre?
"need a friend? download one!"
A szűrőfeltételes-keresős módszerben nem hiszek, inkább a csatorna-klub-csevegő stb oldalak bulijaiban.
A lényeg, hogy szerintem posztban a fickó, ha nem vitte fel magához a nőt, akkor az már gyanús lehetett volna. Persze attól függ mennyi idő után.
És ez a fickó milyen higgadtan csinálta ezeket... mint akinek nincs mit veszítenie. Vagy gátlástalan, pfúj :)
Tiduj 2008.11.24. 15:40:04
Caddy 2008.11.24. 15:44:55
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 15:45:17
Inkább csak gépies a csóka, nem akar semmi felelősséget, csak szórakozni. Érzelmei nemigen vannak. Vagy ha igen akkor úgy mint a nótában: "Az érzelem számomra fontos dolog, érzem például ha éhes vagyok". Csak arra kellett (és kell továbbra is szerintem) a nő, hogy megadja neki azt amire abban a pillanatban vágyik. Persze ez lehet jó, a nő jólérzi magát a fickóval, a baj akkor következik be, ha a nő ezt állandóra akarja, a fickó ilyenkor "nagyon elfoglalt" lesz, és lecsap a másik, gyanútlan áldozatra.
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 15:46:37
kismokuska 2008.11.24. 15:47:05
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.11.24. 15:48:00
partofthemachine.blog.hu/2008/11/24/ejszakai_duhongok
Tiduj 2008.11.24. 15:49:01
Snowmass 2008.11.24. 15:49:21
ezt még magáról a posztíróról sem tudjuk
csak feltételezésekre hagyatkozhatunk:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 15:49:50
Lúzer-e vagyok?
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2008.11.24. 15:53:56
hehehe...
LOL
:D
bigthereal 2008.11.24. 15:57:05
de okos volt a posztoló, hogy nem ragaszkodott a csókához,a bosszú pedig jogos lenne!
Fitz 2008.11.24. 15:57:07
Caddy 2008.11.24. 15:57:12
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 15:57:22
Dövan módszere tudományosan bizonyított tény. Ezek szerint lúzer vagy! :)
tudommitakarok 2008.11.24. 15:58:20
Mamlasz 2008.11.24. 15:59:34
(Ok, vannak egyéb lehetőségek, de azok mind esetlegesek - kirándulás, sítúra, stb. -, ill. némileg tehetségfüggőek - mint pl. a tánciskolába járás.)
Lui_78 2008.11.24. 16:03:10
2008.11.24. 16:04:08
Ezt a jelenséget én úgy hívom, hogy szimuláció. Van úgy, hogy valaki újra akarja élni az élete egy korábbi szakaszát, és ahhoz kellenek neki ezek az élmények. Azt gondolja, hogy azok a pillanatok visszaviszik valami biztonságosabb "életbe". A régi szép idők szindróma. Nekem volt egy cimboranőm (a gyerekét egyedül nevelte), velem mindig megbeszélte, hogy mit vegyen a gyereknek, meg, hogy mi volt az oviban. Együtt mentünk haza munka után, és úgy beszélgetett velem, mintha a férje lettem volna. Kb. ilyesmi. Attól persze még a posztbéli sztori szánalmas.
Caddy 2008.11.24. 16:06:32
Ez csak látszólagos elégtétel. Mindenki úgy él, ahogy akar.
tuli _ 2008.11.24. 16:06:37
Dövan módszerének mélylélektani alapja van:D
Ha nem pakol, az azt jelenti, leszar. Akkor meg minek időt feccelni bele?:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 16:06:55
Igen, olyan lehet mint amikor az amputált végtagot még érzi a beteg, de már rég nincs ott. Ugyanúgy az agy játéka, egyfajta rutinba menekülés.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 16:07:50
Caddy 2008.11.24. 16:10:24
Szánalmas elégtétel ráadásul.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 16:10:51
A bosszút hidegen kell tálalni. Ha azon melegében bosszút állsz, nem gondolod végig. Hideg fejjel viszont, nagyon is jól végig tudod gondolni. Az is lehet nem is találod érdemesnek a bosszúállást magát. Mert ha még bosszút is állsz, nem sok eredménye van utána. Kicsesztél vele. Jobb lett-e neked ettől bármi is? :)
nyanyanya 2008.11.24. 16:10:51
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 16:14:14
www.youtube.com/watch?v=LXYfmRO-pOs&feature=related
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 16:15:24
Én azt mondom, hogy ha nekiállunk bosszút állni valakin, annak rettenetes következményei lehetnek, sőt, szinte bizonyosan lesznek. A végén mi magunk fogunk sírni.
2008.11.24. 16:16:21
Igen, olyan lehet mint amikor az amputált végtagot még érzi a beteg, de már rég nincs ott. Ugyanúgy az agy játéka, egyfajta rutinba menekülés."
Akinek alacsony a "problématűrő" képessége általában az kezd bele ilyesmibe. A szimulált élethelyzet során felmerülő problémák a pasas számára már nem azok, hiszen annál magasabb tapasztalati szinten van, így jobbára folyamatosan sikerélmények érik. Ezek erősítik meg abban, hogy a jelenlegi élete mellett fennt kell tartania ezt az ál-életet is (amit gyakran egyenrangúként kezel a valódi életével), hiszen igazán boldog csak ez utóbbiban lehet.
Snowmass 2008.11.24. 16:17:45
a bosszúállás - éppen annak célja miatt - kicsinyes dolog, főleg hogy ha azután történik, miután hideg fejjel átgondolta az illető az egészet
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.24. 16:18:45
bagolybagoly 2008.11.24. 16:21:14
sztem is legyen az, hogy kitálal a bige, és akkor holnap az együttélős nője írja le ugyanezt.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 16:22:26
És án még csak tökös sem vagyok. :S
NickyOnline 2008.11.24. 16:23:27
"Akinek alacsony a "problématűrő" képessége általában az kezd bele ilyesmibe."
Azért az sem mindegy, mi a probléma, ezt úgy általánosságban tenném hozzá.
Caddy 2008.11.24. 16:24:34
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 16:26:19
NickyOnline 2008.11.24. 16:26:32
Szappanopera-poszt? :)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2008.11.24. 16:26:36
storyline :) 2008.11.24. 16:27:31
Szerintem pedig érdemes rájátszani az ilyen jelekre. Pl az új csaj amikor hazavittem tegnap, nekiállt egyből kiganézni a konyhát miközben én kaját csináltam. Nincs rá garancia, hogy normális "feleségnek való" csaj lesz mind1ikből, aki ezzel kezdi, de biztosabb, mint aki csak ül oszt néz ki a fejibül.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 16:30:10
Nem tudom, soha nem voltunk olyan helyzetben, hogy meggyőződhetett volna erről :) Nem is lesz :)
Caddy 2008.11.24. 16:31:09
nyanyanya 2008.11.24. 16:33:21
tudommitakarok 2008.11.24. 16:33:35
Az jutott eszembe, hogy tán neki ez egy kényelmes állapot, nem érdekli, hogy sokan vannak a clubban, amíg tudja, hogy ő az első, ami neki kell, azt megkapja, a többiek meg le vannak ejtve :-DDDDD
bagolybagoly 2008.11.24. 16:35:28
Duflabagoly, hallom te protezsálsz engem?:O "
segítség, mit csináltam?
bagolybagoly 2008.11.24. 16:37:56
- Nekemk ez nem kell, én szeretek második lenni.
- De hát akkor te leszel nekem az első.
- Nem, és semmilyen matematikai képletben nem szeretnék részt venni.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 16:39:06
Még délelőtt írtam valamit és Sys, arra hivatkozva mondta, hogy milyen jófej gyerek vagyok, hogy hiszen te is megmondtad.
Meghökkentem, mert nem gondoltam, hogy te itt protezsálsz engem.
2008.11.24. 16:42:15
??? ez nekem bonyi :))
bagolybagoly 2008.11.24. 16:51:46
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 16:55:03
bagolybagoly 2008.11.24. 16:56:46
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 17:01:08
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 17:05:18
.................fszm.......................
............................................
............................................
.........(rohadtul nem fog az agyam, éppen
hogy átmelegedtem)...............................
.............hlypcsfszállt..................
brm.....................MPG.................
.................................lba........
...nem....MNK...............................
.......................bszm.................
............................................
........lfszt.........................szerintem
tudommitakarok 2008.11.24. 17:07:49
Muha 2008.11.24. 17:08:54
Nagyon jó kis poszt ez. Igazán tetszett.
Rajzfilmet nézni nagyon jó dolog. Olyan meseszerű. Mint ennek a kislánynak az élete, aki csukott szemmel jár, támaszkodik valakire akit az interneten ismert meg.
"Mindig hihetetlenül örültünk egymásnak, mesélt a munkájáról, az életéről, a több órás csókcsaták."
Ebből valami olyasmi jön ki nekem, hogy ez nem beszélgetés volt. Komoly beszélgetés az érzelmekről, a vágyakról, a félelmekről. Csak amolyan "mese"délutánok. A leánynak ki kellett volna nyitnia a szemét, majd a száját. Ezermillió jel van, amit illett volna észrevenni.
Az MPG jelenlegi párját pedig belekeverni ősi román szokás. Semmi köze hozzá, hogy mit művelnek együtt. Az már az ő dolguk. A posztíró leány felelőssége (és ezzel a hatóköre) csupán a kettejük kapcsolatáig tart(ott).
A posztíró feladata, hogy mérlegre tegye magát ebben a történetben, vonja le a következtetéseket, aztán élje tovább az életét, vagy normálisan, vagy ugyanilyen szar módon mint eddig.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 17:13:14
2008.11.24. 17:24:43
Hálistennek már jó itthon unatkozni. De most tényleg, mit írjak? Hogy nem csak egy sima félrekúrós MPG, hanem egy szánalmas tetű is ?"
Talán a csaj elejétől szarul érezte magát? AIDS-et kapott? Folyamatosan jelen volt a viszontlátás öröme, az, hogy arra a néhány perce-órára ő a legfontosabb a világon valakinek. Tuti, hogy tudta, hogy mi megy a háta mögött, és titkon azt remélte, hogy a pasas egyszer beállít két bőrönddel az ajtóban, aztán közösen megoldják a többit.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 17:31:21
"Tuti, hogy tudta, hogy mi megy a háta mögött, és titkon azt remélte, hogy a pasas egyszer beállít két bőrönddel az ajtóban, aztán közösen megoldják a többit."
Hát lehet, de ez az írásból nem derült ki.
És az se hogy a pasi valami nagyon értékelte volna a csajt, és ha azt remélte azok alapján amit leírt, háááááááát..
Mamlasz 2008.11.24. 17:33:00
El Topo 2008.11.24. 15:49:50
Szerintem pedig érdemes rájátszani az ilyen jelekre. Pl az új csaj amikor hazavittem tegnap, nekiállt egyből kiganézni a konyhát miközben én kaját csináltam. Nincs rá garancia, hogy normális "feleségnek való" csaj lesz mind1ikből, aki ezzel kezdi, de biztosabb, mint aki csak ül oszt néz ki a fejibül."
A franc tudja. Aztán meg a szombatonként nem hagyja kipihenni a munkahelyi fáradalmaimat, csak cseszeget, hogy milyen házimunkát csináljak még meg, az áthidaló megoldásként ajánlott takarítónőt meg nem engedi be a lakásba... :-)
2008.11.24. 17:37:34
Azért az baromi fílinges, ha valaki OTTHON érzi magát nálad. Te vagy az otthona. Ennél jobb érzés nem sok van. És ezt a lány minden találkozáskor átélte - megkapta ezt a vallomást minden alkalommal.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 17:50:16
Cukros_Mázas 2008.11.24. 17:54:57
Cukros_Mázas 2008.11.24. 17:56:09
2008.11.24. 18:04:37
A poszt, na igen érdekes, és elég egy kíméletlen a fickó, főleg az, hogy ha te nem, akkor lesz más...abszolút érzelmi melegségről árulkodik...az ilyet kiherélném...:) Bosszúzni nem szabad, mert visszahullik:(
Na de ez a flancos nevű egyén, aki süni! Szóval ez a véleményed, hogy irl-ben mindenki kompenzál és azt itt éli ki? Akkor te háryjános vagy? Azaz semmi se igaz, amit itt írsz? Ez-a-minden-határon-átmegyek-mert-nekem-szabad sokba fog kerülni neked...Egyszer ez jó, másszor az...ki igazodik így ki rajtad? És ezzel alpári irl-sel nem is nagyon akar senki.
mea 2008.11.24. 18:11:12
2008.11.24. 18:14:07
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:22:14
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:23:20
Cukros_Mázas 2008.11.24. 18:24:21
Mostani páromnál sem kérdezek semmit, lehet, hogy hiba :-) De én is azt vallom, hogy nem számít ilyenformán a múlt és én sem szoktam mesélni. Csak nehogy újra megszívjam :-))
tudommitakarok 2008.11.24. 18:26:34
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:30:49
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:32:02
(a szerk.)
Tiduj 2008.11.24. 18:34:42
Ha valaki el akar mesélni valamit a múltjából, akkor ott már van valamennyi bizalom. Ilyenkor vagy meg tudjuk emészteni a vallomást, vagy nem.
Kérdezgetni, pláne nyomozni, az számomra elfogadhatatlan.
Fentieket nem az eltitkolt házasságra értem. Az alapszabály, hogy el kell /kellene mondani mi a helyzet e téren.
2008.11.24. 18:35:04
Tiduj 2008.11.24. 18:36:57
"majdnem minden nőm végigkérdezett több kevesebb részletességgel az exekről"
Talán az elfogadás részeként.
2008.11.24. 18:37:52
Cukros_Mázas 2008.11.24. 18:41:45
Lunatica 2008.11.24. 18:42:21
2008.11.24. 18:44:49
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:45:52
2008.11.24. 18:46:46
Lunatica 2008.11.24. 18:48:36
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:48:53
Hehehehehe.
Nem tudom, hol van a Parázs, nem Pesten élek. Sikítófrászt kapnátok tőlem angyalaim :))))
tudommitakarok 2008.11.24. 18:49:05
2008.11.24. 18:49:55
2008.11.24. 18:51:07
Lunatica 2008.11.24. 18:51:19
Számítani nem számít, mert az a múlt, persze...
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 18:53:39
Sith Happens
www.youtube.com/watch?v=LXYfmRO-pOs&feature=related
Tiduj 2008.11.24. 18:54:53
tudommitakarok 2008.11.24. 18:55:38
borosta 2008.11.24. 18:59:32
(post-írót sajnálom anno én is hasonlóképpen jártam meg...)
2008.11.24. 19:01:21
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 19:03:05
Bár igazad lenne Tiduj, de én nagyon nem így látom. Ezek olyanok mint a testemen a hegek. Begyógyultak, nem fájnak egészséges vagyok de vannak. Nem tudom letörölni őket, és nem is akarom. Jók mementónak. Akkor van gebasz, ha nem gyógyultak be.
2008.11.24. 19:03:22
Tényleg, te mindig tudod, mit akarsz????:)
Muha 2008.11.24. 19:04:42
Szerintem ezért is fontos mesélni a múltunkról.
De még azt is elfogadom, ha azt mondja, figyelj csak. Végigment rajtam egy néger focicsapat. De megbántam, mert olyan következménye volt amit nem akartam. elveszítettem ami fontos volt, és már tudom, hogy nem éri meg. Ennyi. És akkor látod a jellemfejlődést a másikban, és eldöntheted, hogy belemész-e, vagy sem.
2008.11.24. 19:04:48
tudommitakarok 2008.11.24. 19:07:12
Tiduj 2008.11.24. 19:08:44
Paul
Igen. De minek mindenről beszámolni? Mindenkivel előfordult már, hogy hülye volt, hanyag, nemtörődöm, bármi, amire nem annyira büszke.
Így értem valahogy.
tudommitakarok 2008.11.24. 19:09:21
De szerintem ez neked Leticia nem idegen életfelfogás ;-)
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:10:03
Nem tudom, csak úgy jött az ötlet. Meg mostanában legszívesebben csomó párt összehoznék, ilyenem van :-))
DarthPaul -something wicked this way comes- 2008.11.24. 18:48:53
Ó, ó, ez nem lehet kifogás :-)) És bizonyára csak kevés az önbizalmad, honnan tudod, hogy sikítófrászt kapnának? Cö, cö...
És mellesleg Szaffy és valmont is a Parázsban jött össze, oszt tessék, mindjárt házasodnak :-) Az élet szép.
Lunatica 2008.11.24. 19:10:04
2008.11.24. 19:11:17
azért azt ne hagyjuk figylmen kívül, hogy "nem mertem rákérdezni, mert féltem, hogy számomra negatív dolog derül ki" erősen bejátszik.
Ha ilyenkor őszintén megkérdeznénk az első gyanús jelnél az embert, hogy "apukám, neked van valakid rajtam kívül?" akkor lehet, hogy sok átsírt éjszakát megspórolnánk, nem?
Hamar kipukkadna az illúziólufi.
2008.11.24. 19:12:11
2008.11.24. 19:12:22
2008.11.24. 19:13:11
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:14:12
"Olyan jó lenne ha a latrok és a kurvák kiraknának a nyakukba egy táblát használati utasítással, így kevesebb lenne a félreértés..."
Ó, jessz. Szívemből szóltál.
2008.11.24. 19:14:32
tudommitakarok 2008.11.24. 19:15:00
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:15:03
tudommitakarok 2008.11.24. 19:16:38
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:17:37
tudommitakarok 2008.11.24. 19:18:52
De hogy szegény kurvák hogy járnának, a fene se tudja :-)))
Fura, nem?
2008.11.24. 19:19:56
Na pá, majd folyt. köv.:)
Tiduj 2008.11.24. 19:20:08
Ja, és igen. Először tudom, mit NEM akarok, aztán kapisgálom, hogy mi volna jó, s végül kiderítem, mi az, ami nekem a legjobb, s ami által másokat majd boldogítani leszek képes :-)
De szerintem ez neked Leticia nem idegen életfelfogás ;-)"
Kb 5 éves korom óta velem is így van.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 19:20:11
Más
Sajna, bármennyire is szerettem valakit, sose tudtam leszokni a zsebkendőim széthajigálásáról, meg néhány dologról, oké hogy nem a másikkal rakatom el (a zoknimat azért már a szennyesbe hajítom :D). Mivel akad néhány hülyeségem, a más hülyeségével is elnézőbb vagyok, viszont, ha valaki nem arányos, és csak azt nézi ő mit utál, arra robbanok. Nem vagyok elnéző a nőkkel szemben.
2008.11.24. 19:22:10
Mert abban a pillanatban, hogy gyanú merül fel és nem kérek/kapok rá őszinte választ (vagy homokba dugom a fejem, like: igaz, hogy 2 hete nem jelentkezett, de tuti szeret!:)) már játszmázunk, igaz?
Egy jónak induló kapcsolatban szerinted van helye játszmázásnak?
Nem azt mondom, hogy bizalmatlannak kell lenni az első percől kezdve, de ha üvöltő jelek vannak, én meg csak hárítok, abból baj szokott lenni.
Egy olyan kapocslat, ami szépen indul, valahogy a gyanu sem merül fel, hogy valami nem kerek.
Mert jelentkezik, jön, akar.
tudommitakarok 2008.11.24. 19:22:19
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:22:45
Nem, szerencsére nekem az ilyenek nem vonzóak. Jártam már rosszfiúval, de végig tudtam milyen és "kívülről néztem"... szakítottam is vele, nem tudok ilyenbe beleszeretni. A jófiúkat szeretem, éljenek a jófiúk! Minden jófiú megérdemel egy rendes lányt. Taknyolnak eleget a ribik miatt szegények...
tudommitakarok 2008.11.24. 19:23:00
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 19:24:21
Ihaj csuhaj rókaprém,
Más is kurva nem csak én!
tudommitakarok 2008.11.24. 19:27:07
A szerelem fontos része a játékosság. De nem mindegy, hogy együtt játszunk, vagy egymással.
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:34:10
www.youtube.com/watch?v=BM4mOMb-7JY
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 19:34:50
A jófiúk kihalnak.
tudommitakarok 2008.11.24. 19:34:58
Egyébként amikor az exemről kiderült ez-az, nyelvújító lettem én is, mert a legszebb szavam a kankurva volt rá... a szomszédok azóta is emlegetik :-DDDDD
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:36:43
2008.11.24. 19:36:43
Ez sajnos így is lesz még egy ideig az olyan társadalmakban, ahol - minimális önkritika hiányában - a nők 90%-a a pasik 10%-ára hajlandó férfiként tekinteni.
A piac farkastörvényei - csak hogy értsd - most azt súgják, hogy ennél a pasinál egy nőnek NÁLAD több klasszissal jobbnak kell lennie ahhoz, h ne csak ürítésre kelljen.
Sad, but true. :)
P.S.: meglehet h a saját kategóriádban kéne próbálkozni, persze azt először be is kellene tudni lőni, ugye :)
P.P.S.: ha az jobban tetszik, élhetsz a morzsákon is, amiket a jópasik néha odaszórnak (-fröccsentenek), de akkor meg ne ide járj rinyálni, h mekkora hülye vagy, mert ez senkit sem fog meghatni :)
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:38:58
Hát nem tom, engem meghatott. :-) Van pár probléma az önértékeléseddel egyébként, asszem. Ne a posztírón töltsd ki.
tudommitakarok 2008.11.24. 19:39:04
Az egyik az volt, hogy a jófiúk édesek, aranyosak, és borzalmasan unalmasak.
A másik az, hogy hiába vágyom én elvben egy rendeskére, a gyakorlat azt mutatja, hogy a kicsit vagány, kicsit kiszámíthatatlan, kicsit vérlázító az, ami megmozgat, aki kell.
És igen, azt is beláttam, hogy ha ilyen boltba járok, akkor ilyen cuccot kapok, tehát viselem a következményeit, max manapság már picit óvatosabban, tudatosabban válogatva :-)
Ja, és senki ne háborogjon, a kivételek azok ugye léteznek, én is tudom.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 19:40:32
Megint a kategóriák....Skatulyázni az alacsonyabb kategória szokott. Meg hogy kinek mi a magas és mi az alacsony kategória, egyéni megítélés. Lehet csak egy kis kopasz öregedő savanyú öregemberszagú lovirajáró kvázinyugdíjas vagy. Annyira lerágott szar duma amit nyomsz, aki ebben gondolkodik, az megérdemli, hogy ebben éljen.
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:42:04
Tetszik, hogy tekintettel vagy a kivételekre :-) Ez fontos. Ezek szerint tehát Te a kiszámíthatatlanabbra vágysz, ilyen is van :-) Mindenki másképp csinálja :-D Egyébként meg szeretném kérdezni, hogy miért jó egy olyan pasival? Be szeretnéd törni? De ha sikerülne, akkor meg ő is unalmassá válna Neked. Jaj, nem értem :-S
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 19:42:39
KiNG 2008.11.24. 19:47:00
Bennem már meghalt már a jófiú. Illetve megölték. Innen, a blogról.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 19:47:15
Pontosan emiatt nem éri meg jófiúnak lenni. Érdemes korrektnek lenni? Nem.
KiNG 2008.11.24. 19:48:29
tudommitakarok 2008.11.24. 19:53:08
Nekem az okos, erős pasi a gyengém, az meg általában majdnem olyan öntörvényű, mint én :-)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 19:53:48
Tiduj 2008.11.24. 19:54:16
Nard, nem a jófiúk halnak ki, hanem azok, akik azt hiszik, pusztán jósággal lehet csatákat nyerni. A bátortalanok és a gyávák pedig már eleve halottak."
Ebben azért van valami. Mert különben még mindig fent csücsülnénk a fa tetején valahol Afrikában.
2008.11.24. 19:55:28
Cukros_Mázas 2008.11.24. 19:55:35
2008.11.24. 19:55:58
Az együtt v. egymással játszásnak is teljesen más színe van. Ha velem játszanak, azt érzem, max nem merem bevallani magamnak sem.
Értem, amit mondasz, és egyet is értek bizonyos szinten.
De egy ponton túl az önszivatáson kívül nem jó másra, ha nem vagyunk őszinték.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 19:57:31
Az se feltétlenül kefél félre, vagy az is kritérium?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:00:29
Szia Leti! :) Dehogynem, lehet úgy beletaposni a lelkébe, hogy megkeseredjen és kiöljék belőle a jót, hosszú időre. Ugyanolyan érzéketlen állat lesz, mint a postban szereplő fickó. Olyan mint bizonyos olasz sajtok, a gyönyörű kinézet alatt, rohadt az egész.
mea 2008.11.24. 20:00:51
KiNG 2008.11.24. 20:01:37
Cukormáz, Te is hidd el, ki lehet ölni az emberből az alapvető, mindent elöntő szeretetet, jóságot.
mea 2008.11.24. 20:03:24
2008.11.24. 20:04:41
Inkább csak megtalálta a balekját egy időre. A jelek, amiket leír a posztoló elég egyértelműek voltak, csak belebezsélt egy csomó nemlétező dolgot.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:05:36
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:07:59
Az előbbi tulajdonságok megrohasztották a lelkét. Lehet ő is egy jófiú volt régebben. Nem kizárt.
KiNG 2008.11.24. 20:08:44
azt elismerem, EGY ember nem tud senkit elrontani, mert EGY ember nem nagyobb és nem erősebb a másik EGY embernél, de amikor egy egész csoport dolgozik ellened, mindegyikük beléd rúg, egyre nagyobbat, aztán az idekommentelőknek azt hazudja, még én vagyok a gonosz, na az tud ütni
felőrli az összes energiádat, idődet, hogy tisztázd magad
mea 2008.11.24. 20:09:01
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:10:53
Cukros_Mázas 2008.11.24. 20:10:54
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:13:40
A lelkemre azér' vigyázok barátom.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:13:57
Ja, de a jófiúk unalmasak. tudommitakarok is megmondta. Aranyosak kedvesek, de csak lábtörlésre alkalmasak, amíg az ügyeletes MPG fel nem tűnik a láthatáron, hogy a nő, nedves bugyival, nyálát csorgatva hulljon az ölébe. :)
Cukros_Mázas 2008.11.24. 20:15:17
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:15:19
Néha úgy érzem/éreztem, hogy nincs lelkem.Szerencsére mostanság azért kezd visszatérni az élet.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:16:40
www.youtube.com/watch?v=4ADh8Fs3YdU
Cukros_Mázas 2008.11.24. 20:18:51
Sziasztok, jó éjszakát!
mea 2008.11.24. 20:20:40
Mindig elborzaszt az emberek rosszindulata. Ismeretlenül is sajnálom.
Ezért is lenne jó inkább azt hinni, hogy az emberek alapvetően jók és csak menetközben romlanak el. De tudom, ez olyan naiv nézet. Magam is csodálkozom azon, amit írok. Mintha én is vmi rózsaszín szemüvegen át nézném a történéseket... pedig...
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:21:22
KiNG 2008.11.24. 20:22:40
Cukormáz 2008.11.24. 20:15:17
Ezzel egyetértek ;)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:24:37
Na ez az.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:26:32
Szeded-e a proziumot? :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:29:18
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:31:05
Tiduj 2008.11.24. 20:31:42
Cukormáz, Te is hidd el, ki lehet ölni az emberből az alapvető, mindent elöntő szeretetet, jóságot."
Szerintem ezt te sem gondolod komolyan. :)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 20:34:09
külön üdv tudommit-nek :DDDD *integetés*
Mizajlik? Megint a rosszfiú-jófiú szindróma? :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:35:21
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 20:37:00
www.youtube.com/watch?v=8kQBlHwv9Ps
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:37:30
Prozium az az Equilibriumban volt az a szer, ami elnyomta az emberekben mindazt ami emberi, az érzéseket. Érdemes megnézni a filmet szerintem. Egyik kedvencem.
KiNG 2008.11.24. 20:37:46
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:39:20
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:39:22
Én egyszer ittam egyedül, egy karácsony alatt. Megittam egy pár üveg whiskyt. De valóban semmit nem érez az ember olyankor. Egy idő után a semmi is fáj.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 20:39:37
valami bogyó, elmekórtani eseményekre... közelebbit én sem tudok. Látszik, hogy nem szedem :))))
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 20:43:01
tudommitakarok 2008.11.24. 20:43:13
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:43:28
www.youtube.com/watch?v=IMD0FjQjc_M
tudommitakarok 2008.11.24. 20:45:38
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:46:09
tudommitakarok 2008.11.24. 20:49:17
Vannak azok az emberek, akik moráltalanul, gátlástalanul élik az életüket. Meg van a másik kategória, amit játékosan rosszfiúnak, vagy zsiványnak titulálunk, akiknek helyén az esze, a szíve is, de a saját szabályaik szerint élnek. Ugye mindenki érti a különbséget?????
A storyban szereplő pasi az első kategória, a "juj, de csiklandik ránézni is" meg a második :-)
Előző eljátsza a jó gyereket, utóbbi olyan, amilyen.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:50:04
KiNG 2008.11.24. 20:50:22
Mit akarsz? :D
(bocs)
:D:D:D
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 20:51:33
tudommitakarok 2008.11.24. 20:53:23
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:53:48
Ilyen pasi nincs.
"akiknek helyén az esze, a szíve is, de a saját szabályaik szerint élnek. "
Amint nem a te szabályaidat követi, abban pillanatban átkerül az első általad említett kategóriába.
tudommitakarok 2008.11.24. 20:55:20
airmazs (törölt) 2008.11.24. 20:56:33
faszság.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 20:56:34
"DarthPaul -something wicked this way comes- 2008.11.24. 19:57:31
"Nekem az okos, erős pasi a gyengém, az meg általában majdnem olyan öntörvényű, mint én :-)"
Az se feltétlenül kefél félre, vagy az is kritérium?"
Talán azért mégsenem keveredtünk el annyira :))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 20:57:20
Az, de mennyi példát láttam erre!
tudommitakarok 2008.11.24. 20:58:04
Egyébként van ilyen pasi, nem is kevés.
airmazs (törölt) 2008.11.24. 20:58:43
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 20:59:46
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:00:39
tudommitakarok 2008.11.24. 21:01:17
Soha nem azért téma egy numera, mert megtörtént, hanem mert kiderül, ha pedig kiderül, az vagy a véletlen műve, vagy szimplán nem érdekli a csélcsapot, hogy a másik mit gondol, érez. És EZ a gáz, nem az, hogy meghúzott valakit.
Ebben mondjuk benne van az is, hogy a férfi ezeket a dolgokat szexuális, testi síkon kezeli, a nő érzelmileg, ilyenek vagyunk.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 21:02:02
Amúgy ez megint milyen már! Tessék felsorolni a típusjegyeit a rosszfiúknak, meg a jófiúknak. De ojjjjektíven ám! :)
Ja, ha valaki nem tudná még, én rossz vagyok, meg boszorka ;) (meg jó hülye vagyok ma...szorrri)
DP :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:02:35
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:02:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:03:40
Szóval neked rakoncátlanabb jófiúk kellenek. Értem.
airmazs 2008.11.24. 20:58:43
Azért elég sok van ahhoz ebből, hogy általánosítani lehessen.
2008.11.24. 21:04:27
El042 · http://elanor.blog.hu 2008.11.24. 21:04:31
:D korrekt megfogalmazás.
tudommitakarok 2008.11.24. 21:05:19
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:05:55
Értem, oké, de ez jellemzi az általad kedvelt rosszfiúkat, zsiványokat?
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:07:16
Ennyi erővel mi is mondhatnánk ugyanezt. vagy pl. azt, hogy minden srác csak a tökéletes külsejű plázakurvákra bukik, a kedves, helyes, de nem kifejezetten címlaplányok meg labdába sem rúghatnak.
Kiráz a hideg ezektől a barom általánosításoktól.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:07:38
2008.11.24. 21:09:59
tudommitakarok 2008.11.24. 21:10:11
Vannak bizonyos játékszabályok, az egyik az, hogy ha párkapcsolatban vagyok, felvállalok valakit a környezetem, a családom elött, akkor tiszteljem annyira, hogy semmilyen módon nem alázom meg. A megcsalás pedig a legfájdalmasabb megalázások egyike.
Szerintem.
Ja, a nagyképű verzió az, hogy nem hagyok én senkinek energiát arra, hogy megcsaljon :-)))))))))
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:10:30
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:11:04
KiNG 2008.11.24. 21:11:35
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:12:21
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:12:43
He? Ki? Hol? Mi vaaan??
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:13:30
Semmi baj Mazs :) Mondjuk azoktól a hideg ráz. Elég sokat látok belőlük naponta sajnos :S
Iggyke · iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:10:30
Színesfémérdekelt vagy? :)
tuli _ 2008.11.24. 21:14:38
Na, ezt én is szívesen látnám:D
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:14:59
Nyanyanya végre tarkón vághatna vele, amikor rinyálok.. szal jó az a vascső, és hasznos.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:15:41
Medve nyuszikának: Itt egy dobókocka. Ha egyest, kettest, hármast, négyest, ötöst dobsz, megagyallak.
És ha hatost?
Akkor nyertél.
És?
És mégegyszer dobhatsz.
Guinievre 2008.11.24. 21:16:54
Nard · underrated.blog.hu/ 2008.11.24. 19:40:32
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:17:28
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:17:39
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:19:46
Csak tudjak rá úgy nézni, hogy mosolyra húzódjon a szám olyankor! Ha lehet, mosolyogjon vissza is!
Legyen elnéző velem, és viselje türelemmel, amikor néha kibújik belőlem a nyálaspista.
Egye meg amit főzök, és lehetőleg szeresse is! Viselje humorral és türelemmel, hogy trehány vagyok és ráadásul okoskodó! Ne vegye zokon, ha elfelejtem az unokanagykabátja születésnapját, a magamét is elfelejtem (az övét igazán igyekszem észbentartani).
Tudjon mellémbújni amikor eljön az ideje és érezzem, hogy ez jó neki!
Most más nem jut az eszembe...
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:20:17
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:20:56
Szia! Mi tetszett meg ennyire? :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:21:39
Ezt ismertem. Meg amikor kijön a medve a sittről és találkozik a sünnel....Na az tényleg nem ide való vicc :)
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:22:16
Csá Gini :)
El042 · http://elanor.blog.hu 2008.11.24. 21:23:33
:D
az agyát kihagytad!
tippppppikus!
:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:23:38
2008.11.24. 21:23:56
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:24:14
De a barátnődnek azért nem mutatnád be, ugye? :P
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:24:42
De itt van a fejemben, hogy milyen kell hogy legyen!
KiNG 2008.11.24. 21:24:46
-----
Plázakurvával viszonyt folytatni nem baj, csak feleségnek, anyának azért mást kell jelölni, ha szelídíthetetlen a némber. No meg nem kell tőle várni nagy eszejárást, nem lévén.
Mennyi jó "átmérő" van a Parázsban is, nem is értem, miért nem mozdultak rájuk a férfitagok.
Össze kéne hozni az éhes egyedülállókat a blogról, mert látom, fáj a szívük egy társ után... ;)
tudommitakarok 2008.11.24. 21:24:49
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:25:19
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:25:28
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:26:06
A szülinapomra jó lesz.
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:26:28
Guinievre 2008.11.24. 21:26:29
1.: hogy van végre netem
2.: a finom élc és szellem
Szia Mazs!
ezer éve nem láttalak. sajnos. hogy vagy?
Leti! mél!!
mea 2008.11.24. 21:26:45
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:26:47
Azaz! :)
El042 · http://elanor.blog.hu 2008.11.24. 21:26:56
hihi, mondjuk az elfogadásban és a humorban végül is benne van :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:27:58
2008.11.24. 21:28:58
El042 · http://elanor.blog.hu 2008.11.24. 21:29:31
inkább El, ha kérhetem ;)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:30:32
El, mint Elminster ?:)
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:31:06
Remélem, azt hallom, hogy jól :)
El042 · http://elanor.blog.hu 2008.11.24. 21:32:17
ezt most nem vágom, Nard.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:34:16
Guinievre 2008.11.24. 21:34:23
nem, én is szarul. költözés után, totál kupiban. minden szinten :DD
amúgy meg jól azért végülis
KiNG 2008.11.24. 21:34:46
Elanor, szűrsz engem?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:35:14
Elminster Aumar a nagy mágus.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:35:48
Nem kell, hogy olyan hihetetlenül okos legyen, én sem vagyok egy észkombájn.
Legyen olyan, hogy kedvem legyen mindig azt mondani: szeretlek!
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:36:14
én imádtam :)
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:38:51
mi is szoktunk :)
Meg vidámparkba is.
tudommitakarok 2008.11.24. 21:39:01
KiNG 2008.11.24. 21:40:28
Én vagyok POFÁTJANKA, a tükör.
Aki szűr engem, így járt, nem tudja meg a nagy titkot.
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:40:53
tudommitakarok 2008.11.24. 21:41:45
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:42:16
Jula, szerintem gondoljad át hogy mit írsz le, mert ezt a mondatot nehéz nem félreérteni :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:42:48
Ne türelmetlenkedjen, ha a megfázásakor folyton teát akarok főzni neki, meg aggodalmaskodom!
Viszont szóljon, ha elfelejtek fésülködni reggel, vagy hülyén öltöztem fel!
Pofátjanka 2008.11.24. 21:42:50
@ The King & Kinga
Miért buktattál le, pajtás! :P :D
P.
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:43:13
Rájöttem már, hogy kétértelmű, de nem baj, én is az vagyok :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:43:26
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:43:32
Az a masszőr, vagy a csontkovács is lehet :)))
tudommitakarok 2008.11.24. 21:43:32
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:44:13
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:45:06
KiNG 2008.11.24. 21:45:33
Ja, bocs, Janka!
Tudom, azt akartad, hogy te mutatkozz be úgy, hogy Te vagy a The King & Kinga.
Még egyszer elnézést kérek.
Pedig már többen rádizgultak, mi lesz így a nedves bugyiddal. :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:45:49
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:46:55
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:47:01
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:47:31
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:48:10
Pofátjanka 2008.11.24. 21:48:25
Figyu, szerintem már megint összetévesztesz valakivel.
Védjen meg valaki ettől az őrülttől! :(
Pofátjanka
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 21:49:29
Tudod mennyi idő egy tisztességes lábmasszázs? Addig vége a filmnek is!
airmazs (törölt) 2008.11.24. 21:49:54
Hja, Topo, drága, ha facér leány lennék....
tudommitakarok 2008.11.24. 21:50:11
De az értékrendje neki is nagyon rendben volt :-)
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 21:50:18
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:50:21
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 21:50:55
És az baj?
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:51:20
Akkor meg mit számít a kora? :))
2008.11.24. 21:51:24
"És egy MNK-t lehet aztán nagyon megszívatni, ha már nem akarnak MNK-k lenni"
Mondjuk ez a fajta változás azért nagyságrendileg elég ritka jelenség, valljuk meg. Egyrészt az ilyen típusú "megvilágosodás" lehet csak ideig-óriág tartó kommunikációs trükk az igényesebb pasi megfogására vagy lehet az oka az, hogy felfogja, h a kora/lelakottsága előrehaladtával leesett az árfolyama és egzisztenciális félelmei eloszlatására kell egy tartós kapcsolat. (Még csak nem is feltétlenül lehúzási céllal, hiszen családban élni akkor is gazdaságosabb ha mindkét fél egyformán ad bele.)
Egyesek egyébként egészen odáig mennek, h az MNK-ság / nem MNK-ság kérdése genetikailag kódolt, tehát sok nőnek már a megszületése előtt eldől, h ebből a szempontból milyen lesz majd?
Hogy ez a valódi ok-e, azt nem tudom megítélni, de nekem is az a megfigyelésem, h az MNK-ság egy sorsszerű adottság - az ilyen nőknek vhogy ez a természetes rendeltetésük a társadalomban és ha akarják (vagy ha azt hiszik, hogy akarják) se nagyon tudnak ettől szabadulni, csak ideig-óráig vagy kényszerből.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:52:04
2008.11.24. 21:52:58
Ne etesd a trollt, az a lényeg.
2008.11.24. 21:53:47
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:54:14
Kiváncsi vagyok, hol húzódik a határ :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 21:54:34
Nincs jegy. Nyilas. Vagy Nyilas nagyon ne
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:55:11
tudommitakarok 2008.11.24. 21:56:30
De önértékelésileg határozottan jó volt:-)
2008.11.24. 21:56:50
Pofátjanka 2008.11.24. 21:58:27
Nem a trollt etetem, hanem az állatokat. :)
Jó éjt! ;)
P.
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 21:58:56
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 22:00:45
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:02:01
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 22:02:02
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:02:41
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:02:42
Csoki volt a zsebében? Ez valami cukrosbácsi v2.0? :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 22:03:56
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:05:20
tudommitakarok 2008.11.24. 22:05:22
2008.11.24. 22:05:26
Miért állítanék ilyet, nem tudok rólad semmi olyat, ami erre utalna!
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:07:45
tudommitakarok 2008.11.24. 22:08:01
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:08:40
2008.11.24. 22:09:09
Hi, mi újság?
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:09:26
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:10:01
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:10:40
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 22:10:40
Az a csoki az én szememet is megütötte :))))
(imádom, csokit akarok... és nincs itthon egy gramm sem :( )
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 22:10:42
Épp a minap tudtam meg, hogy egy volt osztálytársam (ergo Ő is 30..) egy 21 évessel jár másfél éve (!!!) és nagyon boldogok együtt! ;)
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:11:27
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:11:33
Én melózok közben, csak félfüllel hallgatom és félszemmel lesek oda.
Párom nézni, ez szent program minden hétfő este.
2008.11.24. 22:11:42
2008.11.24. 22:13:30
Semmi különös, ma születési anyakönyvi kivonatra vadásztam. :)
Guinievre 2008.11.24. 22:14:05
egyszer egy pasi hozott csokit a randira. Snickers-t. és amikor odaadta a csokit, akkor láttam meg, hogy piszkos a körme. szóval veszélyes dolog a csoki
2008.11.24. 22:14:44
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:15:49
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 22:16:10
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 22:16:44
tudommitakarok 2008.11.24. 22:16:45
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:19:32
2008.11.24. 22:19:35
Nem. Idefelé útközben ellopták a pénztárcámat + igazolványaimat + bankkártyáimat, így a Bp-Szeged út árát úgy kellett összelejmolnom. :)
Holnap viszont megnyílik a lehetőségek tárháza, mert születési anyakönyvi kivonattal lesz ideiglenes személyi, lóvé a bankból és talán még ideiglenes diák is. :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 22:20:32
www.youtube.com/watch?v=9FD5xQVqmAU
tudommitakarok 2008.11.24. 22:21:11
(csak hogy visszautaljak az eredeti történetre... )
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:22:13
Milyen romantikus. Retkes köröm és Snickers :) Így belegondolva, tényleg hervasztó lehetett. :)
tudommitakarok 2008.11.24. 22:22:57
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:24:02
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:24:35
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:25:17
www.youtube.com/watch?v=CSL3xNi9OLQ
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:25:35
Ha beledöglöttem, sem tudtam megpucolni a kezem.
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 22:28:03
airmazs (törölt) 2008.11.24. 22:31:07
A vicc, hogy tényleg csak bele-belelesek.
2008.11.24. 22:32:09
Azért ez se rossz:
www.youtube.com/watch?v=LdfNTO_o-3k&feature=related
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.11.24. 22:32:21
And leisure time to sit awhile
There is fair maid in this town
Who sorely has my heart beguiled
Her rosy cheeks and rubby lips
I, own, she has my heart enthralled
So, fill to me the parting glass,
Good night and joy be with you all!
tuli _ 2008.11.24. 22:32:53
volt valami a tv-ben, hogy ilyen esetekben, ha a rendőrségen bejelented a lopást, akkor kapsz egy igazolást valami áldozat segítő alapítványtól, és megtérítik az utadat, meg ingyen gyártják le az igazolványaidat a hivatalokban.
nekem ez új volt, de ha tudsz róla, akkor nem szóltam.
Guinievre 2008.11.24. 22:37:54
az más, Mazs! a munka nemesít, mint olyan. de ez egy évig betegácsiban volt, mert utált dolgozni.
meg egyáltalán, neked lehet, téged szeretünk
Nard
tényleg kellemes zene
Iggyke · http://iggyke.freeblog.hu 2008.11.24. 22:38:44
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:39:49
No igen, ez sem rossz!
2008.11.24. 22:40:09
2008.11.24. 22:41:41
Ja, ez Tulinak ment.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:44:11
A fenn leírt dolgok pótlásának nemigazán az ára az ami zavaró, hanem a sok tintanyalóval való bazsalygás elveszi egy rakat idődet.
tuli _ 2008.11.24. 22:45:10
tuli _ 2008.11.24. 22:46:41
És hallgatom a zenéket:)
2008.11.24. 22:47:06
Gini, megy a mél, csak össze kell szednem magam:)
Szép álmokat mindenkinek!:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:49:37
Az idő pénz, ugyebár....
2008.11.24. 22:49:56
Héló, csóró egyetemistaként, munkából származó fix jövedelem nélkül az ember nem köt csak úgy házasságot, mert az olyan mint amikor az oviban papásmamást játszanak. :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.11.24. 22:51:32
2008.11.24. 22:53:55
Azért a 60e sztm kicsit sok - én eddig úgy hallottam, h sz. ig. 3500, lakcímkártya 1000, jogsi 4000. Mondjuk az adó- és TAJ-kártyát nem tudom, a diák tavaly ilyenkor 1500 volt.
2008.11.24. 22:56:29
Ja. Még szerencse h a hitelkártyát sikerült időben letiltani, mert az vmiért kód nélkül (!) is engedi a vásárlást. Következő kártyaként most már fényképest fogok kérni.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 22:58:15
storyline :) 2008.11.24. 22:59:49
2008.11.24. 23:02:41
Hitel. Volt mellette egy bankkártya is, de azon nem volt lóvé.
tuli _ 2008.11.24. 23:03:34
konkrétan ennyit mondtak, arra pontosan emlékszem. lehet, hogy a bankkártya pótlásokat is beleszámolták. nekem is soknak tűnik, nem számoltam utána.
tudommitakarok 2008.11.24. 23:04:28
tuli _ 2008.11.24. 23:06:04
airmazs (törölt) 2008.11.24. 23:10:14
Caddy 2008.11.24. 23:15:12
Ki van még itt? Miről maradtam le?
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.11.24. 23:15:19
Bársonyost.
airmazs (törölt) 2008.11.24. 23:17:02
De leesett :)
oda is aztat :)
storyline :) 2008.11.24. 23:25:57
Dövan, velem is előfordult már ilyen (fotocellás ajtó) :D
Nálam mostantól ez is válóok (mármint, ha randin odacsukatja magát):D
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 23:28:07
Caddy 2008.11.24. 23:28:19
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 23:28:52
2008.11.24. 23:32:29
Aztán mér baj az, ha roppanós? :)
14. szülinapon ha elkongatják az éjféli harangot, onnantól mehet minden elűrű háturú, nemde Dövan? :DD
Caddy 2008.11.24. 23:38:01
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 23:38:37
Jah btk 202 onnantól nem érvényes :)
airmazs (törölt) 2008.11.24. 23:40:19
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.24. 23:40:53
storyline :) 2008.11.24. 23:41:53
Dövan, azért a 18 az elég roppanós még, nem gondolod?"
Nem csinálok belőle különösebb problémát ))))
"majompásztor · mezeijoghallgato.blog.hu 2008.11.24. 23:32:29
...
14. szülinapon ha elkongatják az éjféli harangot, onnantól mehet minden elűrű háturú, nemde Dövan? :DD "
Szerintem soknak olyankor már nem nagyon lehetne újat mutatni :D
storyline :) 2008.11.24. 23:43:33
Azért vannak 18asok, akikkel lehet kommunikálni is.
airmazs (törölt) 2008.11.24. 23:44:44
Dr. Jula Watson 2008.11.24. 23:45:31
Megyek aludni, jóéjt!
Caddy 2008.11.24. 23:47:36
storyline :) 2008.11.24. 23:50:36
Nos, én nem akartam találkozni ezzel a kiscsajjal, hiszen a másik 18assal eddig egészen jól megvagyunk (azt leszámítva, hogy Tánya még feltűnik az álmaimban, kellőképpen elbaszva a napomat). De ez a mai kétnaponta zargatott, hogy mikor futunk össze, és hihetetlen, hogy mennyire kis hüjepicsa a másikhoz képest...
Caddy 2008.11.24. 23:54:30
Szóval vigasz picsa, akkor nem nagyon kell beszélgetni vele. :)
(Tánya meg majd egyre ritkábban jön.)
airmazs (törölt) 2008.11.24. 23:57:38
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2008.11.25. 00:01:43
Nem bírta el a szatyrot hazafelé a tescoból? :)
airmazs (törölt) 2008.11.25. 00:04:11
akkor zene:
www.youtube.com/watch?v=uUc8help4tg
airmazs (törölt) 2008.11.25. 00:08:53
Caddy 2008.11.25. 00:09:08
Nem vagy egyedül én még itt vagyok. Kicsit fel vagyok még pörögve. Babitsról beszélgettek egy előadáson, azt néztük meg a barátnőmmel, aztán forralt bor is volt, és tök jó idő van, esik a hó, ez feldobott.
Pont egy Nine Inch Nails szám :)
airmazs (törölt) 2008.11.25. 00:13:21
Hiába, a kor, a kor...
storyline :) 2008.11.25. 00:14:19
Végülis elég lenne, ha még egyszer jönne, materializálódott formában, és soha többet nem menne el. De azt hiszem, ez megmarad az álomnak.
Annyi előnye van viszont a dolognak, hogy szarok bele az egész világba, és ezt a nők tévesen magabiztosságnak vagy hasonlónak értelmezik, így most legalább van lehetőségem tapasztalatot gyűjteni...
Caddy 2008.11.25. 00:14:42
airmazs (törölt) 2008.11.25. 00:20:35
www.youtube.com/watch?v=UidSriRb6eo
Caddy 2008.11.25. 00:32:59
Abban meg, hogy egyszer visszajön...persze én is álmodok ilyeneket, de önkínzás, tegnap jöttem rá. :)
Caddy 2008.11.25. 00:34:44
veszem észre hogy nincs akadály :)
airmazs (törölt) 2008.11.25. 00:44:37
www.youtube.com/watch?v=-YczYC2yHTM
Caddy 2008.11.25. 00:49:35
www.youtube.com/watch?v=6EV8Rgw8f94
airmazs (törölt) 2008.11.25. 00:50:12
Caddy 2008.11.25. 01:03:14
www.youtube.com/watch?v=o1WLprrq62U
De az elsőre kíváncsi vagyok mit mondasz,majd írd meg. :)
airmazs (törölt) 2008.11.25. 01:08:56
De jó :)
airmazs (törölt) 2008.11.25. 01:19:48
SOAD is eleve, alap!
No, én is elfelé, ha még valaki lurkol, annak jóccak :)
www.youtube.com/watch?v=Xx8HwFpxv54
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.12.04. 01:05:03