Új szabály: soha, DE SOHA ne engedd, hogy szexképeket készítsenek rólad.

Kedves Szakítósok!

 

Lévén, hogy vad lánykorom baklövései a mai napig ellaposodni látszó baráti iszogatások kedvcsináló anekdotáiként szolgálnak, gondoltam, megosztok veletek néhány sztorit. Elsőként KandÚrral való ponyvaszerű szerelmünk történetét küldöm, mely fiatal korunk ellenére igazi „örökkön örökkének" indult, azonban az egymás iránti lelkesedés valahol félúton elszublimált.

KandÚr vérbeli szépfiú, sármos és rafinált, az a fajta pasi, akinek az első „helló" után a karjaiba omlanak a nők. Ezzel szemben én frissen érettségizett, pelyhedző kiscsibe voltam még, mikor találkoztunk, éppen, hogy csak a szárnyaimat próbálgattam az újonnan rám szakadt komoly felnőttlétben. Ahogy az lenni szokott, hullámokban tört ránk az olthatatlan szerelem, melynek eredményeképpen jó fél év elteltével össze is bútoroztunk.

Jött a gigászi dobozolás, hurcolkodás, korábbi albérletem felmondása. Ami igazán meglepett, az az volt, hogy összeköltözésünk estéjén KandÚr külföldön élő szülei ott vártak minket leendő szerelmi fészkünkben. Hát nem kedves tőlük, hogy meglátogatnak? Háhá, francokat! KandÚr tudniillik elfelejtett szólni, hogy időközben a szülei hazaköltöztek Németországból. Haza a házba, amelyik az övék, nem pedig KandÚré. Ekkor kezdett elmém legmélyebb zugaiban megszületni a felismerés, hogy kedvesem talán nem az az ember, akinek látni szeretném, hanem egy piszok hazug disznó.

Visszaút nem lévén, így éldegéltünk együtt KandÚr szüleivel, mondhatni boldogságban. Anyukával való kapcsolatom végül abban a beszélgetésben csúcsosodott ki, mikor közölte, hogy az ő családjukban a férfiak fiatalon szoktak házasodni, és ennek a mondatnak a kíséretében a kezembe nyomott egy papírt, melyen egy esküvő megszervezésének állomásai szerepeltek, precízen pontokba szedve. Ekkor már veszettül visított a fejemben egy sziréna, hogy „lelépni, de gyorsan".

Ebben az időben derült fény KandÚrom finomabb elhajlására is, miszerint - nos… tépem az agyam, hogyan fogalmazzak virágnyelven – szeretett volna szex közben illetlen fotókat készíteni kettőnkről, házi felhasználásra persze. Egyszer élünk alapon belementem, de végül olyan vállalhatatlanra sikeredtek a telefonnal fotózott képek, hogy megkértem, törölje őket, s ezután a téma látszólag feledésbe merült. Mígnem egy nap a számítógépén megtaláltam a képeket sok más exbarátnő „vicces" képeivel egyetemben. Törlés, törlés, törlés. CD-k és DVD-k átnézése, kétes példányok ripityára zúzása.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkorra már romokban hevert a kapcsolatunk: sumákolások, hazudozások mindkettőnk részéről, és bennem a szűnni nem akaró honvágy, a családom és a barátaim hiánya… Ehhez jött még a trükközés azokkal az ocsmány képekkel, és piff, elszakadt nálam a cérna. Összepakoltam a ruháimat egy bőröndbe, és az éjszakát már egy barátnőm lakásán töltöttem.

Miután az utolsó dobozomat is elhoztam tőle, még egyszer beszéltünk telefonon. Azt mondta, jól gondoljam át, hogy tényleg elhagyom-e, mert ő számos módon képes lesz nekem ártani a jövőben. Na, mégis mivel? „Szerinted olyan hülye vagyok, hogy nem csináltam egy rakás másolatot azokból a képekből?" – kérdezte önelégülten. „Menj te a p*csába!" – sziszegtem a telefonba, majd lecsaptam. Ezek voltak az utolsó hozzá intézett szavaim. Nem éppen idilli befejezése ez egy kapcsolatnak, nemde? Utólag csak annyit remélek, hogy az utánam következő barátnőnek nem kellett ilyen kínos körülmények között szembesülnie KandÚr huncut képgyűjteményével. És ha mégis…? Nos, akkor szurkoljatok velem együtt, hogy vékonyabbnak tűnjek a képeken, mint a többi hölgyemény. Haha.

További szép napot nektek!

Üdv,

BB