Kiemelt mondat: "ha most elkezdjük, csak elrontjuk, és azt nem akarja". Szemét mellébeszélés, csaj volt a dologban.

Kedves szakítósblog. Nővérkém mutatta meg, milyen vidám is errefelé az élet, gondoltam legfrissebb ballépésem számára több mint megfelelő ez a hely. Remélem, megérek egy bejegyzést, de ha nem, legalább leírtam, kiírtam, magamnál kitakarítottam, ezért is köszi.

A szitu nagyon egyszerű, valószínűleg a lányok nagy része hamarabb át is látta volna, mint ahogy nekem sikerült, de annyira rátelepedett az a bizonyos rózsaszín az agyamra, hogy esélyem se volt levakarni.

Tehát, én lenni 5 éves kapcsolat vége, szakítás fájó, nem is akartam, de hát a mentálhigiéniás egészség az első vagy mi. Szóval szakítottam vele. Mindeközben egy másik férfiú nemhogy csapni, ütni-vágni kezdi a szelet nekem, ami nem is kissé tetszett. Emberünket kb. akkor egy éve ismertem, minden magánéletis, kocsis, haveros, asszonyos (kb. 4 éves kapcsolat) örömét-búját-bánatát végigkávéztam, néha rosszlány módon cigiztem is vele, segíteni, építeni azt, ami még megmaradt, és elvonni a figyelmét arról, amit rossz. Tehát nagyon jó fej voltam, meg bírtam is, meg különben is...ha bajban volt, meghallgattam, ha tudtam segítettem. Na már most, egy helyen dolgoztunk, ami egyértelművé is teszi a napi szóváltást. A gondok akkor kezdődtek, mikor felmondtam.

Nagyjából ezidőtájtra tehető a szakítás Vele, nem voltam túl jó passzban. Emberünk még mindig csapkod, de már egyre konkrétabban. Aztán egy nap, mikor beszállt a liftbe hozzám, egyszercsak a kezembe nyom mindent, ami nála volt (kéretik nem félreérteni:)) és agysüketítően megcsókol. Na talán ott vesztem el.

A következő pár hónapban érdekes, mégis mindkettőnk számára jó játékot játszottunk. Addigra már teljesen tiszta volt a kép, hogy akkori asszonynak nincs maradása. De hogy velem mi lesz? Na mindjárt.

Szóval annak ellenére, hogy aktuál asszonyka nem műkszik már úgy, mint rég, azért emberünk döntést hoz, és magához költözteti, hogy „adjon még egy lehetőséget kettőjüknek". Én kacarászva mondom el a sztori végét neki előre (ami meg is valósult nem mellesleg). Nem tart tovább 1 hónapnál. Így is lett. Közben pedig találkozgattunk, érzelmeztünk, fizikáztunk. Egyrészt szégyellem, mert nem vagyok híve kapcsolatok szétzúzásának, másrészt viszont addigra már akarva-akaratlanul is odáig voltam a hapiért, mert hogy ölég csecse fajta. Na mindegy, ez volt az egyik nagy hibám a folyamatban.

Munkám miatt elég sokat utaztam az elmúlt időben (a sztori elég friss), így hát nem találkoztunk annyit, de amikor együtt voltunk éreztette (vagy csak én akartam érezni), hogy fontos vagyok. Szavakkal, tettekkel.

És egy nap eljött az idő, mikor is asszonykával közölte, hogy ideje elköltöznie. Bugyimból kiugrálva örvendeztem magamban, természetesen csak szép csendben, nehogy bántsam valakinek is a szépérzetét. Aznap, mikor asszonka elköltözött, áthívott engem és még két barátunkat. Ott aludtunk, én csodák csodájára vele. Volt minden, reggel bújás, kávé az ágyba, aztán menetelés haza, mert neki is, nekünk is dolgunk volt. A villamos felé séta közben egyszer csak bocsánatot kért. Mondom miért? Mert nem akarta, hogy ez megtörténjen, mert a barátságunk fontosabb neki. Eljött az első állfelkaparás ideje. Ezt bár kellett volna, de nem vettem elég komolyan.

Sikerült két hétig nem találkoznunk a munkája miatt (tényleg sok volt, meg sem kérdőjelezhetem, tudom pontosan mi történik exmunkahelyen:)), aztán egy hete vasárnap felhívott magához. Beszélgettünk, iszogattunk, meghitt hangulatban üldögéltünk. Aztán egyszer csak az órájára néz és azt mondja, mennem kéne. Mondom miért? Van itt hely, este fél 12-kor hadd ne kelljen már utazgatnom, elalszom a fürdőkádban. És akkor kibújt a szög. Hosszas unszolásra bevallotta, hogy egy hete van valakije, és én mint kísértés vagyok csak jelen, és nem akarja úgy kezdeni az újat, hogy máris tönkreteszi. Mert hogy én túl jó vagyok neki.(!!!!!!!????) Mert ha most elkezdjük, csak elrontjuk, és azt nem akarja. Reméli hogy majd egyszer olyan szitu is lesz, amikor lehet, de most nem akarja.

Mondanom sem kell, utána persze volt beszélgetés, kicsit sírogattam, volt szex, reggel kávé, és halvány mosoly egy csók kíséretében, mikor elváltak útjaink. Azóta nem keres, nem hív.

Így lettem én elhagyva akkor, mikor még fel sem voltam szedve igazán. A tanulság pedig, hisz azért vagyunk itt: megértő és türelmes lehet az ember, hiába. És vigyázzatok a rózsaszínnel, az nagyon veszélyes!!! És mégvalami, mert még friss: Minden pasi sunyi, amelyik nem, az még növésben van.