Délelőtti szabályunk: ne házasodjunk, amíg nem vagyunk biztosak. Alszabály: viszont ne kacsintgassunk a barátunk barátjára.

ÉS MI VAN, HA NEM BÍROK???

Rég volt, mikor kezdődött a történet, szűzességem elvesztése előtt :) kb 12 éve. Egyetemi szerelem, nekem igazi első. Egy idő után vmi megromlott, különmentünk. Teljesen magam alatt voltam, majd gyorsan beújítottam egy másik kapcsolatot. Ő is. Majd mindkettőnk "másik kapcsolatának" vége lett, és újra egymás karjaiban találtuk magunkat.

Beindult a se Vele, se Nélküle állapot. Néha együtt, néha külön, néha mással. Aztán kb 6 éve, mikor már mindketten dolgoztunk, újra találkoztunk, megbeszéltük, hogy az együtt állapotot választjuk, és mindketten komolyan gondoljuk. Lakás, házasság, gyerekek.

Az első kettő már kipipálva, a 3. pont megvalósítása várat magára. Rájöttem, hogy nekem ez nem elég. Hogy nem érzem magam fontosnak, kívánatosnak, boldognak. Nekem ez kevés. De megfogalmazni, hogy pontosan mi az, ami hiányzik, nem tudom. Élünk egy kényelmes langyos állapotban. Néha van szex, de az ágy két oldalán alszunk, a kanapé két külön végében ülünk, és amikor elmegy mögöttem, már nem, hogy megsimogatna, hozzám érne, hanem kikerül.

Szörnyű, hogy nem tudom, mi romlott meg, és görcsösen akarom megjavítani, hiszen így hogyan szüljek gyereket? Vagy fogadjam el, hogy nekem ennyi jár? Mert Ő láthatólag boldog, Neki ez elég, ami van. Tegyem saját önzőségem miatt boldogtalanná? Én meg kétségek között gyötrődöm, várom a "jelet", valamit, ami elmozdít valamelyik irányba. Menni, vagy maradni? Mikor van az a pont, amikor tudom, mi a helyes lépés? Mindenki ennyit problémázik ezeken a kérdéseken? Nem magától értetődően kellene mennie a dolgoknak?

Ezeket a problémákat nem egy harmadik bevonásával szeretném megoldani. Nem ítélem el azokat, akik ezt teszik, hiszen könnyebb úgy lépni, ha valakire támaszkodhatsz. Ha valaki probált velem ismerkedni, mindig megmondtam, hogy párkapcsolatban élek, nagy ívben dobbantottam a közeledési szándékokat. Ám mindig onnan jönnek a kísértések, ahonnan az ember legkevésbé várná.

Kb. egy éve történt, egy esküvőn, hogy Ő szokás szerint egész este felém sem nézett. Egyik legjobb barátja, épp párkapcsolat nélkül, kért fel táncolni, hogy ne unatkozzunk. Neki hála, jól sikerült az este. Pár hónap alatt kiderült, hogy a kelleténél jobban vonzódunk egymáshoz, de ennek felismerésén, megbeszélésén, "és ebből nem lehet semmi" tisztázásán kívül nem történt köztünk semmi. Gyakran vagyunk közös társaságban, bár amikor lehet, elkerüljük egymást.

Ám amiatt, hogy egy harmadiknak sikerült beférkőznie a házasságunkba, Ővel való kapcsolatom helyreállíthatóságát illetőleg elfogtak a kétségek. Hiszen mi van, ha Ővel maradok, és pár év múlva, akkor már gyerekekkel jutunk el ugyanide? Vagy mi van, ha elhagyom Őt, és nem találom meg a megfelelő férfit, kifutok az időből, és vénlányként élem életem?

Keresem az utam....