Délutáni szabály: Két barátnő közé beékelődő ex mindig bajt okoz.

A történet tavaly nyáron kezdődött, amikor egy táborban találkoztam egy lánnyal (legyen E), akivel nagyon hamar összebarátkoztunk. Szoros barátság lett a dologból, együtt buliztunk, folyton nála lógtunk, kibeszéltük a pasikat és a zűrös szakításainkat. Egy szép őszi napon felköltözött hozzá vidékről az egyik exe, B, akivel régóta nincs köztük semmi, de jóban vannak. Nekem kicsit furcsa volt a dolog eleinte, de aztán láttam, hogy E nemhogy nem vonzódik B-hez, de visszataszítónak is tartja, meg néha idegesítőnek, de hát B új még a fővárosban, laknia kell valahol. Úgyhogy onnantól kezdve hármasban lógtunk.

B-vel eleinte elég felületes volt a barátságunk, de aztán jobban megismertük egymást és kezdtünk sok időt együtt tölteni. E nem jó szemmel nézte a dolgot, azt mondta, nem szeretné, ha összegabalyodnánk, mert fél, hogy elveszítene engem, mint az egyik legjobb barátnőjét. Úgyhogy nekiálltunk titokban találkozni, mert a vonzalom B-vel kölcsönös volt. Eljártunk edzésre, sétálni, kiállításra, majd közös DVD-zés és éjszakába nyúló beszélgetések lettek a dologból. És nem történt semmi, mert tekintettel voltam E kérésére, hogy ne engedjek egy pasit a barátságunk útjába állni.

Azt hiszem, a dolog akkor fordult komolyra, amikor B elkezdett olyan sms-ket küldeni, hogy "Hiányzik a mosolyod..." Nem bírtunk tovább parancsolni magunknak, megbeszéltük, hogy jó barátok vagyunk, és a szex-szel csak még többet adunk egymásnak önmagunkból. Nem tudom, mások mennyi időt töltenek a fuckbuddy-jukkal, de mi munka után rohantunk egymáshoz, gyakran nálam aludt, még külföldre is elmentünk együtt, bemutattam a barátaimnak, stb. Értelmes emberek lévén, leültünk megbeszélni, hogy ez már több, mint aminek indult, és bizony-bizony, egymásba szerettünk. :) Nagy volt a boldogság, de ezúttal B kérte, hogy ne mondjuk el E-nek, mert kiakadna. Igen, tudom, hülye vagyok, de mentségemre szóljon, hogy éppen nagyon szerelmes voltam és a rózsaszín felhő eltakarta a kilátást. Tudtam, hogy nem ő az igazi, és én sem neki, de ettől függetlenül szerettük egymást és meg tudtuk adni a másiknak azt, amire szüksége volt. Én megadtam neki azt a figyelmet, támogatást, bíztatást, amire szüksége volt és amit mástól nem kapott meg. Ő pedig megmutatta nekem, hogy egy kapcsolatban milyen az önzetlenség, amikor valakire számíthatok, aki egyenlő rangú partnernek tekint. Két hónapig jártunk, és ügyesen titkoltuk E elől a kapcsolatunkat. Aki nem sejtett semmit, pasizott, ahogy szokott.

Decemberben jött a fordulópont: B külföldön kapott állást. Készülni kezdett rá, és beszélgettünk arról is, mi lenne, ha idővel utána mennék. Majd jött a Karácsony, ajándékok vásárlása B-nek, mertem remélni, hogy mindegyiknek örült. Sajna arra nem jutott ideje/energiája, vagy csak lefosta, hogy vegyen nekem vmit - betudtam a stressznek. Utolsó este voltam B-búcsúztató bulin E-nél. Pezsgőztünk kicsit, meg adtam kölcsön eurót B-nek, aztán két puszi után kiléptem az ajtón. És elfogott egy furcsa érzés, hogy most láttam őt utoljára. Elhessegettem a gondolatot...

Úgy tűnt, minden rendben. B kiutazott Németországba, kaptam tőle minden nap sms-t, hogy jól van, mit csinált, és mindegyikben ott volt, hogy hiányzom neki. Sőt, egyre szebb, szívemnek kedvesebb üzeneteket küldött. Azt mondta, foglaljak jegyet, menjek ki hozzá, én január elején akartam menni. 3 napja volt kint, amikor ez az sms jött tőle: "örülök, ha írsz, csempészel egy kicsi otthoni feelinget a szívembe! Veled álmodtam, és ma is veled fogok". Rózsaszín felhő, majd késő este leültem a gép elé, iwiw. Az alábbi üzenet várt E-től: "szia K! B felhívott ma(tegnap) és hívott ismét Németországba! Én meg tök kész voltam... úgyhogy reggel kirepülök! Nem akartalak megbántani, remélem nem hari, meg minden...hirtelen döntés...de annyira tele van a hócipőm mindennel, ő meg 2 perc alatt foglalt nekem repjegyet! Annyira kell, hogy elmenjek innen, környezetváltozás, meg távol mindentől! Puszi! E" Világvége, földindulás. Levegő után kapkodtam. Nem engem hívott ki. Nem nekem foglalt jegyet, hogy kimenjek hozzá Karácsonyra. Azért nem akartam rögtön utána menni, mert dolgozni fog, és én vele akartam lenni, nem potyázni külföldre. 2, kettő napig bírta nélküle. Nem engem hívott fel, hogy azonnal szálljak gépre, mert nem bírja tovább nélkülem... Tudtam, hogy vége lesz, de nem így!!! Nem így akartam. Írtam neki. Hogy miért így kellett véget vetni ennek a szépnek, amink volt? Egy hétig nem válaszolt, a telefonja ki volt kapcsolva. Akkor kapcsolta vissza, amikor E hazaért. Aki rögtön azzal indított, hogy felhívott és elmesélte, B végig úgy viselkedett vele, mintha járnának. B sose szeretett ki belőle, de E nem tudja viszontszeretni, ezt meg is beszélték, sokadszorra.

Mondtam E-nek, hogy van valami, amit el kell mondanom neki. Este átmentem hozzá, és rettegtem, hogy lesz-e elég erőm elmondani mindent. Lesz-e elég erős a barátságunk, hogy ezt túlélje... Kellett egy kis segítség egy pohár bor formájában, de el tudtam mondani az egészet, amit akartam. E ledöbbent, de úgy tűnt, egész jól viseli, B-re volt dühös. Elmondtam neki, mennyire bánt, hogy így alakítottuk a dolgokat, hogy hazudtam neki. Aztán megfejtettünk több dolgot is, pl. hogy B miért nem akarta elmondani (mert szereti E-t és nem barátnak kellett neki). E azt mondta, sejtett valamit, csak tudat alatt elnyomta magában. Aztán E beszélt MSN-en B-vel, elmondta neki, hogy mindent tud és hogy haragszik rá, mert hazudott neki és nekem is.

Másnap én beszéltem B-vel MSN-en: megkértem, hogy döntsön, álljon elém és legyen őszinte. Azt írta, sajnálja, hogy így alakult és hogy <b>bár belém szeretett, nem annyira, amennyire szerette volna</b>! :) Itt már csak röhögni tudtam... :)

Ami a nagyobb baj volt, hogy ezzel párhuzamosan E eltávolodott tőlem. Iszonyatos erővel próbált megkapaszkodni B-ben, és beleszeretni, hogy engem elszakítson tőle. Nem értette, hogy erre nem volt szükség. B sose volt az enyém, de a barátságunkat szerettem volna megőrizni. B azt mondta, nem akar elveszíteni, mert szeret, és fontos vagyok neki annyira, hogy megmaradjon a kapcsolatunk, csak másképp. Azt is megbeszéltük, hogy talán ez az egész azért történt így, hogy E rádöbbenjen, hogy mégis szereti B-t. Így is lett. E már fél éve kint él B-vel, szerelmesek egymásba, boldogok. De kerülnek engem. Utoljára akkor beszéltem E-vel, amikor megadták B tartozását. Sok boldogságot kívántam nekik, de nem válaszoltak. Elveszítettem két jó barátot, mert nem voltunk egymáshoz őszinték.