Hülye az, aki könyvet olvas. Még roszabb a helyzet, ha követi az utasításokat is, és megtörténik a kolléganővel az, ami. De miért kell egy nőnek tudományosan elmagyarázni a bennünk lévő lelki folyamatot? És hát egy könyvet kell követni, a szakítósat, ugye.

Kínomban írom meg ezt az esetet, hátha ez segít rajtam. Az â01ESZ könyveâ01D Szendi Gábor â01EA nő felemelkedése és tündöklése című könyvét jelenti. Talán reklám lenne, ha benne hagynám, de részemről nem titok, megírhatjátok ezt is. Egyébként jogilag nős vagyok, de már külön élek a feleségemtől. A történetet megváltoztatni nem kell, én megtettem, kettőnkön kívül más nem is tud róla, nem kéne. Akármelyik emelet akármelyik irodájában megtörténhetett volna ebben a házban, vagy bármelyik másikban.
Ez a friss, béna történet nem szakítós, mert össze sem jöttünk. Talán csak SZ könyvének (veszélyes) hatására szeretném felhívni a figyelmet, meg arra, hogyan ne alkalmazzuk. Történt, hogy egyszer csak beleszerettem egy kolléganőmbe.
Régóta együtt dolgozunk, szimpatikus â013 kezdetben nem volt az â013 szerintem jól néz ki (ne higgyetek nekem, a szerelem vak), bár a srácok a háta mögött cikizik pár dolog miatt (savanyú a szőlő) És én belezúgtam. Talán mert egyszer csak pikáns beszólásokat engedett meg magának, kettőt is! Egy héten belül! De én éppen elolvastam SZ könyvét, és rájöttem, hogy nem is vagyok szerelmes, csak egy izgalmi állapotban â013 volt rá okom az évvégi stresszen kívül más miatt is - kaptam tőle ezt az ingert, vagy egy szubliminális másikat, ami miatt azt hiszem, hogy szerelmes vagyok. A könyvben nincs recept arra, hogy mit kezdjünk az ilyen, vagy bármilyen szerelemmel. Viszont a fenti eljárást SZ. kifejezetten ajánlja nőknek szerelemkeltésre. Mit tegyek? Eszembe jutott egy régebbi kolléganőm története, aki pár évig külön élt a férjétől. Elmesélte, miért engedte el a férjét: a nagy álmoktól csak úgy lehet megszabadulni, hogy valóra váltjuk őket. Akkor vágjunk bele, játszuk le, megkérem a csajt így egyenesen, hogy állítsa le ezt a folyamatot a jobb féltekémben. De ha nem akarná leállítani, az milyen boldogság lenne! Az ünnepek előtti utolsó napom, mikor mind a ketten bent voltunk, feltűnés nélkül vele egy időben végeztem és mentem vele, az ellenkező irányba, mint szoktam, mert ugye â01Earra lett dolgomâ01D. Nem igazán beszélgettünk, a munkán kívül nem is nagyon szoktunk másról. Rájöttem, hogy legkésőbb a metró peronján el kell mondanom a dolgot. És belekezdtem: akadozva próbáltam ismertetni a jelenséget a tudomány mai állása szerint, hogy ő elindított bennem egy folyamatot, amit csak ő tud leállítani egy határozott NEM-mel, indokolni sem szabad, mert akkor beleköthetnék és reménykedhetnék. Csak nézett rám, végül annyit mondott: Mi van?! Próbáltam segíteni, pl. ha van már fiúja (még ezt sem tudtam róla, igazából semmit sem tudtam róla), az egy nagyon jó indok lenne, rögtön leállítaná a FOLYAMATOT. Erre már kapcsolt, és (figyelem!) hátrált két lépést és mellmagasságban rázva a kezét (mintha integetne) azt mondta: Na hagyjál békén!
Pont úgy csinálta, ahogy a nagykönyvben (Sz. könyvében) meg van írva! És én megkaptam a határozott választ! És égek, mint a Reichstag! Azóta is, egyfolytában! Az ünnepek táján, mikor csak én voltam bent kettőnk közül, úgy mellékesen érdeklődtem utána kollégáktól. Nem érdekes, mit tudtam meg â013 elárulom, hogy azért a fiúkat szereti â013 de az is ÉGÉS! Most már megint dolgozunk, igyekszem nem bújkálni, de bújkálok előle, csak a munkáról beszélünk, ha nem tudom kikerülni. Átnéz rajtam (jé, eddig is átnézett rajtam!) és én égek és a FOLYAMAT nem állt le.