Tanulság: A gazdasági válság nem csak anyagilag tehet tönkre.

Sziasztok Szakítósok!

Már több mint egy éve olvasom a blogot, illetve a hozzászólásokat és elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam veletek az én szakításomat, ami nem is annyira a szöveg miatt érdekes.
A címe lehetne az, hogy a gazdasági válság hatása!
Kezdjük az elején, 2 évvel ezelőtt megismerkedtem Vele (nevezzük: Áginak). A történelmi hűség kedvéért megjegyzem, hogy Ő 36 volt megismerkedésünkkor, míg én (nevezzük: Péternek) a 31-et tapostam. Mivel szeretett hazánk ezen fertályán igencsak szűkös az ismerkedésre alkalmas helyek száma, így egyértelmű hogy a találkozó helye a helyi disco volt. Nem a „meglátni és megszeretni” tipikus példája volt az ismerkedésünk, de viszonylag hamar közel kerültünk egymáshoz. Tudni kell a teljes képi tisztánlátáshoz, hogy én akkor már túl voltam egy házasságon, míg ő akkor intézte a jogi formaságokat. Gyönyörű hónapok jöttek, nekem úgy tűnt nagyon jól érzi magát velem, és azt hiszem, hogy ez az érzés viszont is működött.
A válása hivatalos formájának végén kiderült, hogy az ex-e igen alaposan ráállította a fejőgépre, ami nem a nyomóágat jelenti .:-) Mivel ha a volt férjen múlt volna, akkor Ági maradhatott volna világéletében albérletben, míg az ex élvezte volna a közösen megvásárolt ház összes előnyét. Így arra jutottunk, hogy kivásárolja a férjét a házból. Itt meg kell állni egy szóra, ugyanis talán sokan meglepődnek azon a kijelentésen, hogy – kivásárolja, és nem pedig kivásároljuk. Ági azt szerette volna, hogy ne függjön senkitől többet ezért szerette volna egyedül intézni a dolgait, igaz én kijelentettem, hogy mellette állok, és mindenben segítem. Mivel nem egy csúcsvezető ezért igen szerény fizetést vitt haza minden hó elején. A lényeg, tavalyelőtt megvásárolta a házat. Sikerült berendezkednie, éltük a szorgos hétköznapokat az összes nyűggel és örömökkel együtt. Aztán valami megváltozott, kb. 1 évvel ezelőtt az egyik nap váratlanul bejelentette, hogy nincs értelme folytatnunk. Én akkor ott néztem, mint hal a szatyorban, minden előzmény nélkül jött a bejelentés. Különváltunk, de éreztem, még visszakaphatom.
Sikerült is, egy barátnőm segítségével kicsit felkavartam az állóvizet, melynek következtében egy hónap múlva újra egymásra találtunk. Rámszakadt újra a rózsaszín köd. Közben, ahogy teltek múltak a hónapok egyre gyűltek a felhők a kék égen, s nem tudtam, vagy nem akartam látni a közelgő vihart. Beütött a gazdasági válság, a felvett hitelek után visszafizetendő havi törlesztő az egekben, Ági napról napra feszültebb, hiába nyugtatgattam amíg együtt vagyunk gond nem érhet bennünket, de nem igazán hatottak rá a szavak. Aztán születésnapom előtt 2 nappal előrehozott „ajándékként” megkaptam „Az elbocsátó szép üzenetet”: „Nincs már idege velem foglalkozni! Annyi baja van, hogy rám már nem jut ideje.” Ezekkel a szavakkal váltunk el, illetve én még megígértem, hogy mindenben a segítségére leszek, nyugodtan szóljon bármi van. Onnantól jött a letargia.
Ami igazán szép a történetben az az, hogy a szakításunk után 2, azaz kettő nappal összejött egy idősebb szivarral, aki egy kicsit - „Mi az hogy? Nagyon is!” – jobban ki van bélelve.
Tanulság: A gazdasági válság nem csak anyagilag tehet tönkre, de a szerelemre is vigyázni kell!
Vélemény (Nem külön, csak saját) :Nem tudok rá haragudni, hisz tudom, hogy mekkora erőt vesz ki az emberből a napi megélhetés, és Ő hagyja magát sodortatni az árral.

Péter (aki mindig is köldök volt)