Hogy jött a lány? Két mell, két láb, egy fej, két fül, két fülbevaló.

Hogy ment? Két mell, két láb, egy fej, két fül, egy fülbevaló.

Hol a hiba?

Sziasztok!

Mint ahogy itt többen írják, én is egy jó ideje olvasgatom a sztorikat, és eljött az én időm is...
Az egész kapcsolatunkat nem írnám le mert csak untatás lenne az egész. A lényeg: Egy egyetemista alkoholmámoros bulin kért fel táncolni, ami egész jó volt, bár talán bártortalan.(ő nem ivott) és 2 óra magasságában felajánlotta, hogy haza visz minket (nővéremet és engem) Elfogadtam, mert iszonyatos fáradt voltam, és mert lábremegősen jóképű volt. A ház előtt már csak persze négyszemközt órákig beszélgettünk. 6óra tájékán indult el dolgozni. Pszichiáter. Magas labda. Én 21éves egyetemista, ő 30 éves orvos. Na bumm. Távozáskor adtam neki egy csokit hálám jeléül és persze elcsattant egy csók is. Nem gondoltam, hogy keresni fog, de az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan. Pár óra múlva érkezett az első sms. Három nap múlva már nála voltam. Az elején kíváncsiságból, csak szex és más semmi-s kapcsolatból egy igen erőteljes egymással harcolós, vívódós, hol jó hol nem jó, de mindenképp egyedi, és varázslatos, és megismételhetetlen viszony kerekedett. Ágytól az együtt nyaralásig...
2008.08.20. volt az utolsó együtt töltött Nap. Kirándulást beszéltünk meg aznapra, ezért a Városba utaztam. Érzetem, hogy baj lesz. Rossz előérzetem volt. Beszálltam a kocsijába. Nem volt jó kedvem. Ő egy turista térképet nézegetett, kérdezte, hogy merre menjünk. Nem tudtam válaszolni, nem is érdekelt. Elindultunk. Nem szóltunk egymáshoz nagyon. Valami falut indultunk megnézni, amit egy ismerőse ajánlott neki, már hogy nézze meg. Meg is találtuk, de nem volt érdekes, így kihajtottunk. A bekötőút mellé leparkolt. Tudtam, hogy most fogja megmondani. Így is lett. Állítása szerint nem tud miattam ismerkedni. Meg nekem egy normális pasi kell nem olyan, mint ő (még jó, hogy jobban tudja). Hagyjuk abba. Ne találkozzunk egy darabig. Lépjünk tovább. Sírtam. Nem hallhatóan, de láthatóan. Visszaszálltunk az autóba és haza indultunk. A panel előtti parkolóban álltunk meg. Miért csinálod ezt velem? - kérdeztem. Nem akarlak bántani! -válaszolta. Most bántasz - ordítottam volna, de csak erőtlen halk motyogás lett belőle. Kiszálltunk, és a parkoló padkáján ücsörögve beszélgettünk, vigasztalt.

Micsoda idilli kép. Többször megölelt, azt hiszem, pont egyel többször, mint kellett volna. Nem mondom hogy rá vett, mert én is akartam, de végül nála találtam magam. Az utolsó, mondogattam magamnak, folytak a könnyeim. A vállára hajtottam a fejem. Felkelt és kiment a fürdőbe. Felültem az ágyon és végig simogattam a lepedőt. Így találtam rá a fülbevalóra. Tudjátok olyan kis lógós, a végén virág, a közepén csillogó kővel (pont amilyet soha nem használnék). A vége után kezdtem kutatni, meg is lett. Pont a helyére illesztettem amikor belépett. Némán a fülbevalóra bámult, ami még a kezemben volt. Nem kellett a közömbös hangom után kutatni magamban, már a nyelvemen volt. (azt hiszem itt tört bennem el valami, ezután már csak a régi Dokimat kerestem) "mond meg a lánynak hogy a végét is megtaláltam" és ezzel a lendülettel az éjjeliszekrényre tettem. Felöltöztem és a bejárati ajtó előtt vártam, hogy ugyan ezt tegye ő is. Hányingerem volt, és a fejem is fáj a sok sírástól. Most először éreztem magam mocskosnak tőle. A kulcs halkan kattant, a zár végezte a dolgát. Haza vitt, az úton senki nem szólt semmit. Én némán folyattam a könnyeimet. Nem is tudom mi fájt jobban. Hogy megcsalt, vagy hogy vége, vagy hogy ennyire félre ismertem, vagy hogy ennyire naiv voltam (megint). Megérkeztünk, és az "azt hittem ennél többre tartasz" mondattal kiszálltam a kocsiból. Felmentem. Nővérem látta, hogy baj van. Elmondtam neki a fenti sztorit, és kínos röhögésben törtem ki, talán mert megcsalt, talán mert véget ért, talán mert ennyire félre ismertem, de legfőképp mert ennyire naiv voltam (MEGINT)! A maradék könnyem a magam szánalmasságán nevetve folyt ki belőlem. Szegény nővéremen csak a Doki ellen irányuló dühöt láttam, és látom még most is ha szóba kerül. Felsegített. Elmentem zuhanyozni. Nem vágytam másra jobban mint hogy lemossam magamról az illatot, amit annyira szerettem. Gondolkozni próbáltam de nem ment. Ennyire azt hiszem senki nem tört meg.

Másnap kaptam egy smst: "Miért éreznéd magad kevesebbnek egy fülbevaló miatt?" (na vajon miért????)

Ezután, a nap után még kerestem a régi Doktor urat, de sehol se találtam, legfőképp magamban nem. Még magamnak sem vallottam be, de már nem úgy néztem rá. Már nem férfiként. Már csak egy ember volt.

Megalázott, és el sem tudja képzelni milyen károkat tett bennem. Nem telt el ugyan sok idő, de nem találok magamra, nem találom az önbizalmam és a magabiztosságom és nem tudom mikor jön ez rendbe, vagy rendbe jön-e egyáltalán!?

Megtudtam neki bocsájtani, de ő már csak egy ember és nem egy férfi a szememben. Hiába mond, és ír nekem olyan dolgokat, amiért pár hónapja meghaltam volna. (költözzünk össze stb...)

Ui.: Jah és érdekes, hogy az autóját miattam cseréli le ( sokat szeretkeztünk ott:) ), de a takaróm nem adja vissza.