Vigyázat: a hülye iwiwen látszik, ha elolvasol egy levelet.

A kép innen

Sziasztok!

 

Sokáig gondolkoztam, hogy leírjam-e ezt a történetet...végülis úgy döntöttem, megteszem, mert életem legérthetetlenebb módon lezajló szakítása volt. Azért kicsit megváltoztatom. Persze főszereplő hölgy úgyis ráismer, ha netán olvassa a blogot, de ez nem baj...ő úgyis ismeri a sztorit (nálam szerintem jobban is, mint majd meglátjátok :-) ).

 

Nevezzük a lányt mondjuk Annának. Amikor a történet elkezdődött, akkor évek óta nem láttam már, korábban is csak futólag ismertem...ex-barátnőm egyik jó ismerőse volt, egy-kétszer voltunk közös társasággal vacsorázni és színházban. Ezután egyszer csak egy üzenet vár tőle az iwiw-en, hogy "elnézést, hogy zavar, de talán emlékszem rá, voltunk egyszer együtt színházban is". Amiért tulajdonképpen keresett, az egy munkaügy volt. Szívesen válaszoltam neki, emlékeztem rá, hogy kedves és csinos lány. :-) Váltottunk pár levelet, immár magánéleti témákban. Tudta, hogy volt barátnőmmel már nem élek együtt, ő is mesélt pár dolgot magáról. Végül megkérdeztem, nincs-e kedve élőben is találkozni. Volt.

 

Egy nyári este találkoztunk a Batthyányi téren, kiültünk egy mólóra a Duna-parton egy üveg borral. Nagyon kellemes este volt, igazán jót beszélgettünk. Már jó későre járt, mire elfogyott az üveg bor és indulni készültünk. Mivel már emailben megígértem, hogy gondoskodok a hazajutásáról (Budapest környékén lakott, olyan későn már tömegközlekedés nem volt, a bor után pedig én sem szándékoztam vezetni), így fogtam neki egy taxit, megalkudtam a sofőrrel és előre el is rendeztem a számlát. A lány némi szabadkozás után nagyon elegánsan fogadta el a hazaszállítást.

 

Másnap várt is az email, hogy milyen jólesett neki a figyelmességem. Hirtelen ötlettől vezérelve meg is kérdeztem, nincs-e kedve aznap velem ebédelni, úgyis az ő munkahelye közelében fogok járni ebédidőben. Volt kedve.

 

Sajnos pár nap múlva elutazott nyaralni, előtte már nem tudtunk találkozni, de az utazása előtti estén még kb. 1 órát beszélgettünk telefonon. És megbeszéltük, amikor visszajön, akkor másnap együtt vacsorázunk.

 

Így is lett. Sétáltunk a Duna-parton, ücsörögtünk a lépcsőn és beszélgettünk, majd végül egy kellemes dunaparti étteremben vacsoráztunk. Ez az este is határozottan jól sikerült. Meg is beszéltük, hogy következő alkalommal megcsillogtatom szakácstehetségem :-), és nálam vacsorázunk. Mivel 2 nap múlva most én utaztam el üzleti útra, egy elég távoli, ám nem túl fejlett országba, így megbeszéltük, hogy visszaérkezésem másnapján ejtjük meg ezt a vacsorát.

 

El is utaztam 2 hétre, és bár nem volt mindig egyszerű Internethez jutni ott, ahova mentem, mégis elég gyakran váltottunk leveleket. Egyszer még sms-ben segítséget is kért munka ügyben, én pedig - bár onnan kicsit nehéz volt - mégis igyekeztem összeszedni neki az információt, amt kért. Ezt nagyon kedvesen meg is köszönte.

 

Sőt, - mire jó az iwiw - arról sem feledkeztem meg, hogy ekkor van a születésnapja. Egy barátom segítségével megszerveztem, hogy egy futár vigyen ki neki a születésnapján egy csokor virágot...majd a kézbesítés feltételezett időpontját követően nem sokkal fel is hívtam telefonon. Nagyon meg volt lepődve, nem számított rá, hogy eszembe jut...és köszönte szépen ezt a szép meglepetést.

 

Utána még egy-két email, majd indulás haza. Kora reggel érkeztem meg Budapestre, írtam is neki sms-t, hogy megjöttem és várom a holnapi találkozást. Válasz nem jött, de ezen nagyon nem aggódtam...gondoltam nem vette észre vagy sok a dolga. Pár óra múlva felhívtam. Kicsöng. Nem veszi fel. Sebaj, biztos megbeszélésen van, majd visszahív. Nem hívott. Este elmentem beszerezni a vacsora alapanyagait, de gondoltam, hogy azért mégegyszer megpróbálom hívni, hátha kiment a fejéből, hogy kerestem. Megint kicsöngött, megint nem vette fel. Ekkor már azért volt egy rossz érzésem.

 

Nem szeretek nagyon nyomulni, de azért most már izgatta a fantáziámat, hogy mi is van, így gondoltam egyet és az iwiw-en írtam neki egy üzenetet (azért ott, mert ott látom, ha elolvassa :-) ). Szó szerinti idézet következik, csak a neveket változtattam meg (a levél címe: szóba állsz még velem? :-) ):

 

 

"Szia Anna!

Próbáltalak hívni, meg sms-t írni...igazából csak azért írom most ezt az üzenetet, mert eszembe jutott...mi van, ha valami gond van a telefonoddal (pl. elhagytad). Ha nem ez történt, hanem csak egyszerűen nincs időd rám vagy nincs kedved velem beszélni, akkor ne haragudj a zavarásért. (Azért kíváncsi vagyok ám!)

Mindenesetre szép hetet! :-)

Robi"

 

 

Láttam, hogy még aznap elolvasta. De válasz erre sem érkezett. Innentől persze már tudtam, hogy véget ért a románc, mielőtt elkezdődött volna (úgyhogy tulajdonképpen ez nem is egy szakítós történet :-) ). 

 

Azért a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, így pontosan egy hét múlva írtam még egy iwiw-es üzenetet neki. Ismét szó szerinti üzenet következik (a levél címe: ?):

 

"Szia Anna!

A "nem"-et értem. :-o

A kommunikáció (pontosabban a nem kommunikáció) módját viszont nem...pedig tényleg érdekel, hogy miért így? Megbántottalak valamivel nagyon?

Talán így egy hét után már nem gondolod azt, hogy erőltetni akarok bármit is. Egyszerűen csak tényleg kíváncsi vagyok, így köszönöm, ha válaszolsz.

Persze, ha nem válaszolsz, akkor sem foglak többet "zaklatni"...ez esetben minden jót kívánok Neked a továbbiakra.

Üdv,
Robi"

 

Mivel erre sem érkezett válasz, így többet már tényleg nem kerestem. Persze ő sem engem. :-) Azóta eltelt két és fél év, ma már csak mosolygok rajta. Akkor azért pár hétig kicsit bántott a dolog. :-)

 

Robi

 

u.i.: tanulság az nincs, maximum annyi, hogy nem mindig értem, hogy a nők, mit miért csinálnak. :-)))