Késve bár, de törve nem, itt a délutáni.

Sziasztok!
Sokat olvasgatom mostanában a blogot, és a legtöbb történet elején felcsillan bennem a remény, hogy ez annyira szép, hogy ennek most biztos jó vége lesz. Aztán hamar rájövök, hogy ez a blog nem a happy endről szól… Az én kis történetem mégis egy happy end. Talán nem ide való, mert nincs benne mnk, mpg, meg hasonlók, de arról szól, hogy egy fájdalmas szakításnak is meg lehet találni a pozitív oldalát!
Évekkel ezelőtt történt, véget ért egy több éves kapcsolatom, én vetettem neki véget, mert nagyon nehéz természete volt a fiúnak. Pár hónapra rá megláttam Őt. Első látásra beleszerettem, ami ugyan nem jellemző rám, de az is igaz, hogy korábban minden kapcsolatom úgy indult, hogy „kinéztem magamnak" a srácot, szóval mindig csak az kapott esélyt, aki igazán megtetszett. Szóval feltűnt Ő, nagyon helyes, igazi csajok kedvenceJ, és kedves és jófej is, bár 3 évvel fiatalabb nálam. (Én a húszas éveim elején jártam.) Pár nap nem evés és nem alvás után (gondolom ismeritek…) egy bulin össze is jöttünk. Teljesen álomszerű volt az az este. A buli után kaptam tőle egy sms-t, hogy „élete legszebb estéje volt". (csókon és közös táncoláson kívül semmi nem történt) Aztán teltek a napok, én úsztam abban a bizonyos ködben, el se hittem, hogy ilyen jó nekem, fülig szerelmes voltam. Aztán kb. másfél hét (HÉT!) telt el, amikor valami megváltozott. Nem akarom túl bonyolítani, a lényeg, hogy végül jött a „szeretnék beszélni veled" szöveg, és elmondta, hogy ő azt hiszi, még élni akar, és nem akarja lekötni magát. Várható volt, de összetörtem. Nagyon! Ezt a két hetes kapcsolatot nagyjából fél évig szenvedtem, nagyon sokat sírtam, lefogytam, láncdohányos lettem, stb. és nagyon nem értettem, hogy miért történt ez velem.
Aztán kb. fél évvel a szakítás után kezdtem el jobban megismerni mostani páromat. Látásból ismertem már korábban, de ekkor kezdtünk beszélgetni, eljárkálni ide-oda. Ebből már kiderülhet, hogy Ő nem volt az, akibe első látásra beleszerettem (bár most már helyesebb és vonzóbb számomra, mint bármelyik korábbi páromJ). Kb. 3 hónap után jöttünk össze, addig csak programokat szerveztünk, együtt voltunk egyre többet és kialakult egy egészen más fajta szerelem köztünk. Immáron több éve együtt vagyok Vele, nagyon boldogan, nagyon szerelmes vagyok (nem is hittem, hogy ennyi idő után is ilyen szerelmes tudok majd lenni bárkibe is!). És a napokban jutott eszembe, és értettem meg, hogy miért is történt a korábbi szenvedés pont velem. Ez kellett, hogy rájöjjek, hogy nem minden a külső, és talán ha ez fájdalmas szakítás nem történik velem, lehet, hogy ma is keresném azt, akibe első látásra beleszeretek, és elmentem volna amellett, aki most a legnagyobb boldogság az életemben.

Éjjeli pillangó