Ezt persze nem vesszük be, de mindenkinek megadjuk a megszólalás lehetőségét.

A kép innen

Egyszer volt hol nem volt egy lány, aki egy rossz pillanatában regisztrált társkeresőre. Kapott leveleket, jó néhányat. Talán a kezdők szerencséje, vagy a sors keze, de a legelső levél írója egyszerre szimpatikus lett, pedig sem jóképű, sem túl jó helyesíró nem volt:)… Valami mégis tetszett a lánynak. Nagyon.

Napi sok- sok levélváltás és sms-ezés után, szerette volna látni a fiút. A találkozás nagyszerűre sikeredett egy január eleji forralt boros, Margitszigeten sétálós napon.

A lány még bizonytalan volt a fiúval kapcsolatban, de mindenképpen szerette volna még látni.

A 3. találkozás után már biztosan tudta, hogy kell neki az a visszafogott, kedves, halk szavú srác, aki –bár mindenben a lány ellentéte volt- egyszerűen elvarázsolta.

Olyan távol állt egymástól a kettejük világa, de ez tette érdekessé őket egymás számára.

Rengeteg dolgot tanultak egymástól, amiket nem lehet soha eléggé megköszönni…

De a lány egy idő után kezdte azt érezni, hogy a kapcsolatban ő „hordja a nadrágot”. Talán a makacssága és akaratossága miatt.

Az elején megbeszélték, hogy ez nem lesz egy eget rengető szerelem, de milyen hülyeség ezt leszögezni, hiszen soha nem lehet tudni, hogy alakul a jövő…

A jövő pedig úgy alakult, hogy elváltak. Szépen csendben a lány szakított a fiúval 14 csodálatos hónap után. Szerette és szereti még mindig ezt a fiút, de hiába működött jól az egész, mégsem volt meg soha az a lángoló tűz kettejük között.

A lány talán rosszul tette, mert úgy érzi egyedül maradt a nagyvilágban, és hiányzik neki a fiú, de játszani nem szeretne senki érzéseivel… eltűntek egymás életéből, talán így könnyebb az elválás. A végén nem volt hangos szó, könyörgés, csak néma sírás és elfogadás.

Nagy szerelemből is lehet szépen szakítani, és internetes ismerkedésből is lehet szép kapcsolat.

Innen is szeretném megköszönni Mazsolának ezt a 14 hónapot…