Ezt persze nem vesszük be, de mindenkinek megadjuk a megszólalás lehetőségét.
Egyszer volt hol nem volt egy lány, aki egy rossz pillanatában regisztrált társkeresőre. Kapott leveleket, jó néhányat. Talán a kezdők szerencséje, vagy a sors keze, de a legelső levél írója egyszerre szimpatikus lett, pedig sem jóképű, sem túl jó helyesíró nem volt:)… Valami mégis tetszett a lánynak. Nagyon.
Napi sok- sok levélváltás és sms-ezés után, szerette volna látni a fiút. A találkozás nagyszerűre sikeredett egy január eleji forralt boros, Margitszigeten sétálós napon.
A lány még bizonytalan volt a fiúval kapcsolatban, de mindenképpen szerette volna még látni.
A 3. találkozás után már biztosan tudta, hogy kell neki az a visszafogott, kedves, halk szavú srác, aki –bár mindenben a lány ellentéte volt- egyszerűen elvarázsolta.
Olyan távol állt egymástól a kettejük világa, de ez tette érdekessé őket egymás számára.
Rengeteg dolgot tanultak egymástól, amiket nem lehet soha eléggé megköszönni…
De a lány egy idő után kezdte azt érezni, hogy a kapcsolatban ő „hordja a nadrágot”. Talán a makacssága és akaratossága miatt.
Az elején megbeszélték, hogy ez nem lesz egy eget rengető szerelem, de milyen hülyeség ezt leszögezni, hiszen soha nem lehet tudni, hogy alakul a jövő…
A jövő pedig úgy alakult, hogy elváltak. Szépen csendben a lány szakított a fiúval 14 csodálatos hónap után. Szerette és szereti még mindig ezt a fiút, de hiába működött jól az egész, mégsem volt meg soha az a lángoló tűz kettejük között.
A lány talán rosszul tette, mert úgy érzi egyedül maradt a nagyvilágban, és hiányzik neki a fiú, de játszani nem szeretne senki érzéseivel… eltűntek egymás életéből, talán így könnyebb az elválás. A végén nem volt hangos szó, könyörgés, csak néma sírás és elfogadás.
Nagy szerelemből is lehet szépen szakítani, és internetes ismerkedésből is lehet szép kapcsolat.
Innen is szeretném megköszönni Mazsolának ezt a 14 hónapot…
Az utolsó 100 komment: