Sírva megtörni ezután meg végképp az.

Kedves Szakítósok!

Egy rövidke -és valószínűleg elég sok lánnyal megesett- történetet szeretnék megosztani veletek. Nem mondom, hogy különleges szakítás volt, hogy nem fájt vagy hogy kifejezetten örömöt jelentett. Viszont nagyon sokat segített abban, hogy ma már boldog lehessek -Életem Nagy Szerelmével. :)

Az egész történet 2006-ban kezdődött. Túl egy nagyon szenvedős-depressziós-nemevős korszakon, egyik ismerősöm kérésére elkezdtem netes rpg-játékokkal foglalkozni. Ő azt mondta, hogy ettől megnyugszom, mert bekerülök egy képzelt kis világba, ahol minden úgy alakul, ahogy én szeretném. Az agyam nehezen állt rá, de végül megalkottam életem első karakterét, amiben ismerősöm egyik barátja -a továbbiakban S- segített. Innentől kezdve nem volt megállás, játszottunk, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz -mind a karaktereink, mind mi. Rövid időn belül telefonszámcsere, msn-cím megadása, kölcsönös e-mail váltások következtek. Én úgy éreztem, hogy szerelmes vagyok, annak ellenére, hogy a srácot összvissz képen láttam, viszont nagyon tetszett, ahogy írt, ahogy kifejezte a gondolatait, az érzelmeit egy-egy témával kapcsolatban. Nem kellett sokáig várnom, megkérdezte, találkozhatnánk-e. Mivel egy megyében élünk, nem is volt kérdéses, hogy másnap már fel is jön hozzám, és együtt átbeszélgetjük az időt, próbálunk még jobban megismerkedni.
S-t másnap már az állomáson kiszúrtam magamnak. Nem tűnt olyan magasnak, amilyennek hittem, sőt, és a testalkata is inkább csenevész volt, mint izmos... De akkor nem foglalkoztam vele. Egész délután a felhők fölött szárnyaltam és képzeletben rózsaszín vattacukrot szopogattam -éreztem, hogy megtaláltam a másik felemet S-ben, aki abszolút az antiférfi-ideálomnak felelt meg.
Egyre többet beszélgettünk, találkozgattunk, és nem sokkal ezután kimondta a bűvös szót: "Szeretlek." Totálisan odavoltam. Nem bírtam ki nélküle egy percet sem, folyamatosan rá gondoltam és mindig hiányzott. Közelgett a születésnapom. Egy gyönyörű verset írt rá, saját kézzel készített pergamen-szerű lapra, vörös tintával. Ez csakis vallomás lehetett! Kezdtem elfelejteni, hogy vékony, hogy alacsony, hogy magas a homloka, hogy idétlenül nevet és hogy sokszor olyan vele csókolózni, mintha egy hal ficánkolna a számban.
Egyetlen dolog idegesített benne rettenetesen: az, hogy állandóan az exbarátnőjéről, Annáról beszélt. Mutatott róla képet is, elismertem, hogy csinos, de hogy egy pasi állandóan arról a nőről áradozzon, akit már régen el kellett volna felejtenie, azt kicsit sarkosnak találtam. Megkértem először szépen, hogy fejezze be az ex utáni nyávogást, majd mikor ez nem következett be, szakítani akartam. Itt következett be Kiábrándulásom Története Part 1: S elsírta magát, és töredelmesen bevallotta, hogy Anna nem létezik, nem is létezett soha, főleg nem neki, a kép, amit mutogatott, amivel hencegett, az egy külföldi modellt ábrázol és így tovább. Megkönnyebültem, de azt is kezdtem észrevenni, hogy a vattacukor-szerű puhaság és a rózsaszínes köd kezd szertefoszlani. Hazudott, méghozzá nekem, ez pedig nagyon fájt.
Békés, nyugis időszakunk következett, ami nem tartott sokáig. Szilveszterkor egy barátomhoz mentünk házibuliba, ahol feltűnt életem első szerelme, T is. Én totál odavoltam, mert még nem felejtettem el őt teljesen. Nem az emlékek kínoztak, és nem is gondoltam rá, egyszerűen csak vonzott, mint méhet a méz, de semmi több... Flörtölgettünk, ami S-nek -persze érthető módon- nem tetszett. Nem sokkal ezután kivágta a balhét, hogy hogy merek én egy másik fiúval táncolni, amikor ő éppen nagyon rosszul érzi magát (ez egyébbként abból állt, hogy totál bepiált, és összehányta a fél lakást. Ezt nevezhetjük Kiakadásom Története Part 2-nek, mert tényleg az volt.) Ezután küldtem el őt szolidabban egy melegebb éghajlatra -Ő ennek örömére felszállt az első vonatra, és hazament.
Örültem újonnan jött szabadságomnak, főleg, mert S egyre jobban kezdett kiborítani. Persze apróságokkal, de így is eléggé rosszul esett, amiket tett. Hazudozott, sokszor tőlem kért pénzt, pedig én még bőven iskolába jártam, ő pedig már dolgozott... Nem egyszer el is lopott tőlem ezt-azt. Aranynyakláncot, telefonkártyát, ilyesmiket. Ezt soha nem tudtam rábizonyítani, viszont más nem lehetett... A Január így, "egyedül" tökéletesen telt, S nem keresett, még a cuccaiért sem akart visszajönni. Élveztem minden percet, amit szingliként tölthettem. Aztán egy péntek este összefutottam T-vel... Mondanom sem kell, hogy szinte azonnal beleszerettem. Újra. Ez felkavart. Sokat gondolkoztam, hogy mit tegyek, végül úgy gondoltam, egy esélyt megérdemel.
Még nagyon friss volt a kapcsolat, amikor egy szombat éjszaka csörögni kezdett a telefonom. S volt, hogy azonnal beszélnünk kell, mert felköti magát, ha nem láthat. Kiakadtam, megkérdeztem, merre jár. A házunk előtt várt rám. Amikor megtudta, hogy már mással vagyok együtt -igaz, hogy nem hallatott magáról semmit, és utolsó találkozásunkkor is elhordott mindenféle útszélinek-, kiakadt, hogy miért csaltam meg, ő nem ezt érdemelte. Azonnal rávágtam az ajtót, egy hétig ki volt kapcsolva a telefonom és minden internetes oldalon töröltem az ismerőseim közül is.
Azóta nem beszéltünk, de tudom, mi történt vele (hála közös ismerősünknek). Sikeresen teherbe ejtett egy lányt, aztán otthagyta, sivalkodott abortuszért, de pénzt nem feccölt volna bele. A melóhelyéről kirúgták, ha így folytatja, nemcsak érzelmileg lesz nyomorék, hanem még a betevőt sem fogja tudni megteremteni magának. Hát még egy másiknak ...!
Rólam csak annyit, hogy T-vel boldogan éldegélünk és várjuk a nyarat, hogy még többet lehessünk együtt és végre elmehessünk a mi kis Privát Boldogságszigetünkre nyaralni :)
Remélem, azért nem volt olyan unalmas a történet, nekem elég meghatározó szerepet játszik az életemben. Már tudom, kiktől kell óvnom magam mindig, minden helyzetben, és hogy soha nem szabad pusztán az első megérzésre hagyatkozni. Abból még soha nem sült ki semmi jó.

Noa