Megismerheti-e egymást igazán két ember, akiknek különböző az anyanyelvük?

A kép innen

A kérdés azóta motoszkál bennem, amióta egy kedves rokonom egy német lányt feleségül. Megtanulhatsz akármilyen tökéletesen egy idegen nyelvet, de azokat az apró rezdüléseket, amik anyanyelvvé teszik az anyanyelvet, sosem fogod tökéletesen érezni. Vagy sosem fogod tudni, hogy ugyanúgy rezdültél-e, mint Ő. Ugyanazt érezted-e, mint Ő?

Anastaciával való kapcsolatom csak megerősített ebben. Sajnos. Ketten egy kulturális háromszöget alkottunk. A szülei oroszok voltak, de ő már Izraelben született. Én viszont sosem mozdultam ki itthonról. És, hogy a háromszögből négyszög legyen, még egy negyedik kultúra is közbeszólt, hiszen angolul beszéltünk egymással. Bonyolult, de gyönyörű alapállás.

Az első találkozásunkra csak foltokban emlékszem. Botrányosan részeg voltam ugyanis, és nem is nagyon érdekelt, hogy épp kit szedek fel aznap. Menő dj voltam, minden nő engem akart. Hetente háromszor-négyszer fürödtem a népszerűségben. Minden nőt kihasználtam, aki a közelembe került. Az első szex - vagy inkább részemről csak dugás volt - után nem érdekelt tovább senki. Megvolt, mehet, jöhet a következő. A feleségem pedig otthon várt minden hajnalban. Egy igazi angyalarcú gyilkos voltam

Amennyire emlékszem elsőre benne se láttam mást, mint az este kellemes befejezését. Az aznapi prédát, akire talán emlékezni se fogok. Nem tudom mi történt azon az éjjelen. Rengeteget ittam, de egy kép nagyon erősen beleégett az agyamba: ott állt mellettem a dj-pultban, rámnézett, és a gyönyörű-szomorkás tekintete azt mondta: "Tényleg boldog vagy? Velem az lehetnél..." Nem egy angyal tekintete volt, hanem rögtön az istené... katarzis...

Sokat ittunk. Nem csak én, ő is. Hajnalban közös taxiba vágódtunk be, és nála kötöttünk ki. Eredeti izraeli teát főzött, ami az én finnyás európai számnak annyira rossz volt, hogy azonnal kijózanodtam. Fáradtak voltunk, részegek, idegenek, és mégis másfél órán át beszélgettünk. Nem tudom, miről. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy én is beszéltem. Lehet, hogy csak ültem, és hallgattam őt. Őrülten vonzott hozzá valami. Egy fél világ választott el bennünket, de mégis úgy éreztem, hogy ezerszer találkoztunk már. Úgy éreztem, hogy annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy szinte eggyé váltunk. Azonnal beleszerettem.

Megtörtént az is. De úgy, ahogy addig még soha. Csak az érdekelt, hogy neki jó legyen. Őt háromszor juttattam el csúcsra, magamat egyszer sem. Úgy éreztem, nem vagyok rá méltó mellette. Pár óra alatt őrült szerelembe estem, és minden mozdulatommal azt követeltem, hogy ő is azonnal szeressen belém. 

Reggel fél tíz volt. Egyértelműen a tudtomra adta, hogy jobb lenne, ha mennék, mert neki nemsokára az egyetemre kell mennie. Orvosnak tanult itt nálunk. Ez rettenetesen rosszul esett. Az egész életemet vele akartam tölteni, és ő egyszerűen hazaküld. Értem rajongani szoktak, és nem hazaküldeni. Rettenetes érzés volt, hogy ő esetleg csak egy futó kalandnak tart. Egy srácnak, akivel egy buliban jól érezte magát egyszer. Akiben nem látott mást, csak az este kellemes befejezését. Duzzogva kezdtem öltözni, és már azt tervezgettem, hogy mint egy vadállat, úgy fogom rácsapni az ajtót. De akkor megint rámnézett. Nem a szemembe nézett, hanem egyenesen az agyamba, és a tekintete azt mondta: "Én is szeretlek. Jobban, mint hinnéd... De tényleg dolgom van ma..." Az a csillogás a szemében nem jelenthetett mást, csak ezt. Azonnal megnyugodtam, és repültem hazáig.

Este találkoztunk legközelebb. Csüngtem rajta, mint egy kisgyerek. Imádtam. Imádtam azt is, hogy amikor rámnézett, a szemén láttam, hogy ő is imád. Tudtam, hogy elválok, és ha kell Izraelbe költözök vele. Vagy Oroszországba. Vagy ahova csak akarja, csak Vele. Amit se angolul, se héberül, se magyarul nem tudtunk megeszélni, azt elmondta a szeme. Csillogott, és szeretett.

Reggelig nála maradtam. Reggel megbeszéltük, hogy este az izraeli barátaival elmegyünk bulizni. Röhögj ki, vess meg, tarts ütnivaló bolondnak, nyájas olvasó, de én ezután egész nap izraeli álláslehetőségek után kutakodtam a neten. Tudtam, mit akarok: Őt. 

Este nála gyűlt össze a társaság. Nyolc egyetemista Izraelből, plusz én. Nem érdekelt, hogy ő a házigazda, hogy talán nem illik, de egy pillanatra se hagytam magára. Ölelgettem, csókolgattam, élveztem, hogy velem van. Vagy inkább azt, hogy én vele vagyok. Minden percet élveztem vele. Konkrétan emlékszem, 22.35 volt a pontos idő, amikor szokás szerint a szemembe nézett, és megint beszélt a tekintete: A szeme szerelmet vallott, és elmondta, hogy ő is azt akarja, hogy vele legyek örökre...

A mennyekig repültem... ahonnan egy pillanat alatt zuhantam vissza a földre... és az ütközés nagyon fájdalmas volt.

Mert aztán elfordult... a mellettem ülő baránője nézett, és ugyanazzal a csillogó szemmel kérdezett tőle valami apróságot. A barátnője pedig ugyanolyan csillogó szemmel válaszolt. Körbenéztem, és csak akkor vettem észre, hogy a többiek is ugyanolyan csillogó szemmel beszélgetnek egymással. Szeretet sugárzott a szemük, amikor az egyetemről beszélgettek, szeretet sugárzott a szemük, amikor csókolóztak, és szeretet sugárzott a szemük, amikor az időjárásról beszélgettek. Mindig, és mindenhol, ha valakivel beszélgettek. Ha pedig a szemembe nézett valamelyikük ugyanazt mondta a szemük: "Én is szeretlek. Jobban, mint hinnéd... " Mindenkinek a szeme ezt mondta... MIndenkinek....

Egy hét múlva lett vége a vizsgaidőszakának. A reptérre nem kísértem ki, mert belehaltam volna. A csillogás továbbra is ott volt a szemében, de sosem fogom megtudni, hogy mit jelentett. Valószínűleg nem is érthetném meg... Még az is lehet, hogy tényleg szeretett... sosem fog kiderülni...