A telefonnal szemeztem, majd felvettem, és iszonyatos késztetést éreztem, talán megérzésből, hogy megnézzem az üzeneteket. De tartottam magamat az elveimhez, és nem néztem meg azokat, gondoltam helyette inkább nézegetem a képeit, hiszen olyan sok közös kép van rólunk.

A kép innen

Az élet iróniája, hogy nem én vagyok a blog rendszeres olvasója, hanem az akivel nemrég szakítottam, sőt a blogról is tőle hallottam először.

Egyesek talán azt gondolják, hogy egyfajta revans, hogy itt írom le a történteket. Ebben talán van némi igazság, de ennél többről van szó, egyszerűen meg akarom osztani a történetet, talán némi tanulság levonható az esetből.

 

A történetünk egy nyáron kezdődött, az egyik – a legnagyobb – magyarországi könnyűzenei fesztiválon. Az vonzott a legjobban a kezdet kezdetén, hogy nem mászott rám azon a nyári meleg, bulizós, illuminált estén. Egyszerűen csak megismerkedtünk, buliztunk, jól éreztük magunkat. Néhány nappal a fesztivál után, megkerestem a srácot az iwiw-en. Már a fesztiválon láttam benne valamit, valami vonzott hozzá. Talán az, hogy erőt sugárzott magából, és az egyik legjobb haverja a buli közepette egész éjszaka fényezte az intelligenciáját. Így gondoltam miért ne keressem meg, a fesztiválon nem ismerhettem meg, hiszen bulizni mentünk oda, de ha fizikailag vonzott az első perctől kezdve, és mások az intelligenciájáról áradoztak, miért is ne.

Így történt hogy a fesztivál után másfél hónapig írogattunk egymásnak az iwiwen. Terveztük, hogy egyszer majd összefutunk, erre végül másfél hónap után sor került. Egy hónapig nem történt közöttünk semmi, még egy csók sem. Hogy miért? Mert nem akartam. Mert jobban meg akartam ismerni mielőtt bármi is történik… Aztán idővel összejöttünk.

Hónapokig – kb egy fél évig – jól mentek a dolgok, ezek részletezésébe nem is mennék bele. A lényeg azon van, hogy nagyon megszerettem, napról napra egyre jobban.

 

Majd egy reggel, a reggeli kávézás közben, míg ő aludt, a reggeli bambulásban azt vettem észre, hogy előttem van a telefonja, és én azt bámulom. A kapcsolatunk alapjának a bizalmat és a tisztelet tartottam, és mondtam neki is, hogy nem fogom az sms-eit nézegetni. A telefonnal szemeztem, majd felvettem, és iszonyatos késztetést éreztem, talán megérzésből, hogy megnézzem az üzeneteket. De tartottam magamat az elveimhez, és nem néztem meg azokat, gondoltam helyette inkább nézegetem a képeit, hiszen olyan sok közös kép van rólunk.

 

Nézem a képeket, aztán egyszer csak, egy meztelen nőt látok az egyiken. Amit akkor éreztem, azt nem lehet kifejezni, leírni, elmondani. Egy pánikszerű rohamhoz tudnám hasonlítani, levegő után kapkodtam, a szívverésem felgyorsult, attól féltem, hogy kiugrik a helyéről (ez lenne az igazi szívfájdalom? talán erre mondják, hogy a szívem ebben a pillanatban tört össze, vagy megszakadt?). Majd megnéztem a dátumot, hogy a kép mikor készült, talán menthető a dolog, talán még „előttem” készült a kép, bár ez is felvetett volna bennem kérdéseket..., vagy talán a legutóbbi legénybúcsún, ami alig egy hete volt, és egy „művésznő” is részt vett a „mulatságon”.

 

Majd megláttam a dátumot, és láttam hogy alig két hete készült a kép. Egyből kaptam a telefonom után, leellenőriztem, hogy mi is volt akkor pontosan. Majd realizálódott bennem, hogy ő ekkor üzleti úton volt... Így semmi kétségem nem volt afelől, hogy ez a kép mit jelent. Ezek után nem hagyhattam ki, megnéztem az sms-eket, és találtam egy-két „terhelő bizonyítékot”, mint például köszönöm az „estéket”… többes számban. 

Ezek után leültem az ágy szélére, felébresztettem, mondtam neki, hogy beszélni akarok vele. Ránézett az órára, és megkérdezte, hogy miről, korán reggel van még. Odanyomtam neki a telefont, és mondtam neki, belenéztem a telefonjába, a képek között pedig találtam olyat, ami némi magyarázatra szorul. A képet egyből megtalálta, és csak annyit mondott, hogy igen… vagy már nem is nagyon emlékszem rá hogy mit, lehet hogy csak bólogatott, és hümmögött, csak arra a kérdésre emlékszem, amit feltettem neki, hogy lefeküdt-e a lánnyal, mire a válasza szimplán annyi volt, hogy igen.

 

Ezek után csak annyit mondtam, hogy a kapcsolatunkat illetően a továbbiakban nincs miről beszélnünk.

 

Amikor a legutolsó üzleti úton volt, talán megérzésből, leírtam a gondolataimat, érzéseimet a kapcsolatunkról, gondoltam megosztom vele ha hazajön. De az utolsó üzleti út után megjelent virággal és ajándékkal a kezében, igen romantikus volt. Gondoltam egyelőre nem feszegetem a témát, hiszen minden tökéletes, és ő is megindult egy fejlődési folyamaton. Utólag úgy gondolom, ezeket az ajándékokat mind a lelkiismeret furdalása miatt vette nekem. Bár ezt ő tagadja, de tudat alatt biztosan ez vezérelte. Mert nem hozott nagy ajándékokat minden üzleti út után, csak azon utak után, amikor megcsalt.

 

A történtek után veszteni valóm már nem volt, így amit leírtam korábban, amíg ő üzleti úton volt, azt átküldtem neki. Pontokba szedtem az érzéseimet, írtam többek között az együtt töltött idő fontosságáról, érzelmekről, tiszteletről, és bizalomról. Leírtam neki, hogy nagyon nehéz megbíznom benne, mert nem éreztem úgy, hogy számára egy kapcsolat szent és sérthetetlen lenne. Mivel állandóan mesélt a haverjai csajozásairól, sztorizott az üzleti utakról, arról hogy a pasik az ületi utak során állandóan csajoznak, csalják a barátnőjüket, feleségüket, és úgy tűnt, hogy ő ezeket nem ellenzi, sőt talán még támogatja is.  

Ebből, és sok apró jelből tudtam, hogy benne van a pakliban, hogy megcsalhat engem is, és azzal a tudattal maradtam vele, hogy bármikor megbánthat. Bár többször említettem neki, hogy nem érzem, hogy az élettől ugyanazt akarjuk és várjuk, de mégis bíztam benne, vele voltam, és reménykedtem valamiben, talán abban, hogy megváltozik, hogy érzelmileg felnő, de legalább meg fog tisztelni azzal, hogy elmondja, ha bármi hiányzik a kapcsolatunkból. Csak egyet kértem a kapcsolat elején, hogy legyen őszinte, és tiszteljen, és sokszor mondtam neki, hogy számomra mennyire fontosak az erkölcsi határok.

Kapcsolatunk kb. fél éve alatt nem volt veszekedés, vita, vagy hiszti, így még értetlenebbül állok az eset előtt. Nem volt arra utaló jel, hogy megcsal az üzleti utjai során, és nekem úgy tűnt, minden rendben van, szeret, ragaszkodik hozzám.

 

A szakítás utáni napok, órák, percek, nem voltak kellemesek. De hálát adok, hogy ez az egész kiderült, mert később sokkal rosszabb lett volna, hiszen napról napra közelebb került hozzám, és többet éreztem iránta. A történtek után, nem tudom mit csináltam volna, ha nincs hitem, valószínűleg darabokra török, önbizalmam a nullára csökken, bízni már nem tudok senkiben, és esetleg hülyébbnél hülyébb dolgokba fojtom a bánatomat…

 

A szakítás reggelén, mindössze tíz perc alatt dőlt össze bennem egy olyan világ, amiben reménykedtem, amiben hittem, amitől többet vártam, amiben több minden volt, vagy lehetett volna. Kettőnket illetően a döntést ő hozta, azzal hogy megcsalt, én csak pontot tettem ennek az ügynek a végére.