Így leszünk mindannyian Bolygó szívzsidók: Az igazság az, hogy azóta sem gyógyult meg a szívem, hiába randiztam más srácokkal

Nem is tudom, hol is kezdjem. Talán a legelején.

Én 17 éves lány, ő 18 éves fiú volt akkor (tavaly)

Nyári munkám során kezdődött a történetem, amit most azért osztanék meg veletek, hogy lássátok, néha megesik az ilyesmi is. Az, hogy valakit annyira szeretsz, hogy talán ki sem tudod fejezni, ugyanekkor tudod, mennyire nem illetek össze és mennyire nem érdemel meg téged.
Mint már említettem nyáron kezdődött, tavaly, 2008.júliusában. Egy nemzetközi szintű focifesztiválon dolgoztam akkor, és az a bizonyos srác is. A munkakörünk eltérő volt, mégis majdnem mindennap találkoztunk. Eleinte nagyon nem volt szimpatikus, kissé még beképzeltnek is tartottam. Viszont ahogy telt az idő egyre jobban tudtam, hogy ő kell nekem. Nem voltam közömbös számára én sem. Tehát megbeszéltünk egy randit, ahol én elég hülyén viselkedtem, az első randis „ne csókolózz vele” szabályt elég hamar megszegtem... De hát istenem, van ez így. Nagyon jól éreztük magunkat.

Aztán úgy 2-3 hét is eltelt, mire jelentkezett. Addig meg elkezdtem leírni és magamat okolni, hogy biztos a csók miatt nem érdeklem. Aztán sokáig nem tudtunk találkozni, 1-2 ismerősöm azt mondta hagyjam a fenébe, csak szórakozik velem. Lehet, hogy hallgatnom kellett volna rájuk, de nem tettem. Valami azt súgta, hogy nem akarom őt csak úgy hagyni. Aztán egy nyárzáró party előtt randiztunk volna, de nem jött el, vártam rá fél órát, felhívtam a telóján, de egyszer sem vette fel, majd ismét magamat hibáztattam, de azért a buliba elmentem. Aztán mikor barátnőmmel kimentünk levegőzni hirtelen megláttam a barátaival egy sörözőben. Eléggé kibuktam, majd megfogadtam, hogy nem érdekel mit talál ki, nem fogok hinni neki. Ezután mégis elhittem az indoklását... Megromlott a viszony, olyannyira, hogy már nem is beszéltünk egymással.
Egy hónapra rá megláttam őt az utcán és mintha a villám csapott volna belém rájöttem, hogy még nem tudtam elfelejteni, bárhogy is igyekeztem. Megnéztem egy társasági oldalon az adatlapját, majd ő msn-en ismét felvette a kapcsolatot. Újra beszéltünk egymással, a viszonyunk inkább baráti volt. Végül novemberben megbeszéltünk egy találkát.
Nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna, mindketten éreztük. De még mindig szerettem őt, hiába próbáltam elfelejteni... Msn-en továbbra is tartottuk a baráti kapcsolatot, de egy idő után ennek sem lett sok értelme. Én próbáltam felejteni, ő meg nem tudom mit akart, hiszen ez számomra nem mindig vált világossá.

Szilveszter este összegabalyodtam egy nálam fiatalabb fiúval, és ezután az este után éreztem először úgy, hogy tényleg nincs szükségem rá. Január, február, március úgy telt el, hogy nem sokat foglalkoztam vele. Majd szépen lassan felejteni kezdtem.

De a történet csak úgy lesz teljes, ha megosztok még valamit, egy aprócska, ámde annál nagyobb horderejű dolgot. Az igazság az, hogy azóta sem gyógyult meg a szívem, hiába randiztam más srácokkal, lekötni sosem tudtam magam mellettük. Mindig ott van a szívemben az a bizonyos srác, és sokszor bánom, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy most magam mellett tudjam. Igaz, hogy ezen a nyáron is együtt fogunk dolgozni, de nem tudom vajon van-e még esélyem, hogy megtegyem azt a lépést, amit azon a november esti randin elmulasztottam. Ő is csak egy a sok közül, de egy olyan valaki, aki mindig lángra tud majd lobbantani. Aki elől nincs menekvésem, kvázi a rabja lettem...