Megkértem, hogy fejezzük be ezt a felesleges utállak téged dolgot, egy, a haverok miatt, kettő, mert ez így értelmetlen, három, nagy értékű akváriumos cuccokat hagytam ott nála, nem is akartam, akarom elhozni, mert valószínű, hogy lelépek külföldre, de szeretnék időnként ránézni a tenyészetemre.

 A kép innen

Sziasztok Szakítósok!

Nem fesztiválos, és nem is vicces, (nekem biztos nem), de azért leírom, hátha segít.

Két hete szakíottunk, 4 éve voltunk együtt. A szakítás önmagában nem is érdekes, bár az egyik részem azóta is ott áll és keresi az állát, mert nem érti, hogy mi történt.

Inkább ez a két hét, ami eltelt, ér meg egy misét:
 
 A szakítás másnapján felmentem hozzájuk, hátha van még valami esély, ez van, gyenge nőszemély vagyok.
Ugyanezen a napon ért egy apró háztartási baleset (na, az jó sztori,öcsém beszorult a sloziba, és le kellett feszíteni a zárat, de mindegy), sikerült hasonszúrni magam a konyhakéssel, amit elláttak a kórházban, haza is engedtek rögtön.
 Estére nagyon rosszul lettem, megijedtem, senkinek nem tudtam szólni,csak neki.(Magyarázat: mérgemben eltörtem a sim-kártyámat, új számom lett, és az övét tudom fejből csak)
Aranyos volt, bejött velem a kórházba, és itt nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Többek között: szeret, de nem tud elviselni. Aztán: már nem szeret. És végül: már egy éve nem szeret.
Lehet bent kellett volna tartani, mert tudathasadásos a drága.
Másnap saját felelősségre hazamentem, kénytelen voltam. Egyedül voltam otthon, ezért este felhívott, hogy élek-e még.
Úgy nagyjából előttetek lehet a helyzet: kidobtak, hasonszúrtam magam, emiatt egy hónapok óta tervezett fórumtalálkozóra nem tudtam elmenni, anyukám pedig szintén kórházban volt, kint Ausztriában, mindezt a lakásfelújítás közepén.
Gondoltam, milyen jó lenne bemenni bulizni, felejteni, önbecsülésemet visszaszerezni.
Igen, valóban remek ötlet volt. Elég sok szórakozóhely van nálunk, de mi természetesen összetalálkoztunk, fasza érzés volt.
Ebből vita kerekedett, felmentem hozzájuk a cuccaimért, amik még ott voltak, nagyon sírtam, ő nagyon szemét módon viselkedett, többször és igen választékosan kifejezte azon reményét,  hogy reméli soha többet a büdös életben nem lát, és esetlegesen meg is dögölhetnék, ha időm engedi.
A taxis fejét sosem felejtem el: nem lehetett semmi, ahogy hajnali négykor beül egy csaj, bulihoz öltözve, egy kispárnát szorongatva.
Innentől kezdődött a szokásos helyzet, se enni, nem tudtam, se aludni, sikerült annyira kikészíteni saját magamat, hogy az APEH-nál, ügyintézés közben rosszul lettem.
Kitámolyogtam egy padra, leültem, és nem mertem felkelni. Apám barátnőjének szóltam, taxisofőr, azt mondta, hogy mindjárt ott van, de még egy óra múlva is ott ültem.
3 percre lakik a volt párom attól a helytől, ahol gubbasztottam, küldtem neki egy sms-t, hogy nem-e hozna nekem inni valamit, mert nem bírok felkelni a padról, rendes volt, hozott vizet, meg meggyes fornettit, öcsém megette, azt mondta jó volt.
Amikor jobban lettem, elment, én pedig elmásztam egy buszmegállóig.
Csörgött a telefonom, apám volt, hogy elintéztem e mindent, hát mondom, nem egészen, erre ő lehordott szerencsétlennek, mindenre képtelennek bla, bla.

Egy darabig lestem, mint a luki nyúl, de aztán nagyon elszállt az agyam...Szerencsétlen? Dögöljek meg? Na, én ilyen emberekkel nem foglalkozom. Írtam még egy sms-t a volt páromnak, hogy sokallok, kész, elegem van, befejeztem, senki se keressen, én nem leszek nyűg senki vállán, az biztos.
Gondolom ezt alaposan félreértette, és azt hitte, hogy azonnal levetem magam egy hídról, vagy a vonat alá, mert hívott, sms-t küldött, hogy hol vagyok, nem vettem fel, nem válaszoltam, de egy idő után nem bírtam, annyit mondtam, hogy ne fájdítsa legalább a szívemet, amikor végre elhatároztam, hogy békén hagyom.
A válasz az volt, hogy szeretne segíteni, találkozzunk. Másnap találkoztunk, beszégettünk, rólunk nem volt szó, két nappal későbbre újabb talit beszéltünk meg, de az elképesztő hülyeségem ismét közbeszólt.
Egy üveg bor elfogyasztása után, rájöttem, hogy unatkozom, és én nem tudom mit írhattam neki, de azóta nem fogad tőlem sms-t, bár a számom nem tiltotta le az tuti, de nagyon kegyetlenül megharagudott, az biztos.

Én sosem voltam rosszban egyik volt párommal sem, és ez a helyzet engem borzasztóan feszélyezett, egyrészről mert az összes haverunk közös volt, másrészről pedig nem tudom elképzelni, hogy összetalálkozunk akárhol és szembeköpködjük egymást, vagy elnézünk egymás mellett, ezért írtam neki egy teljesen baráti hangvételű levelet, amiben megkértem, hogy fejezzük be ezt a felesleges utállak téged dolgot, egy, a haverok miatt, kettő, mert ez így értelmetlen, három, nagy értékű akváriumos cuccokat hagytam ott nála, nem is akartam, akarom elhozni, mert valószínű, hogy lelépek külföldre, de szeretnék időnként ránézni a teyészetemre.
Leírtam, hogy nem akarok ráakaszkodni, nem akarnám már folytatni én sem, mert mégegyszer ezt nem csinálnám végig, semmi pénzért, tudom, hogy barátok nem leszünk, de mi a fenének ellenségeskedni, vagy játszani a közönyöst?
Nem értem, hogy ha egy kapcsolatnak vége, miért nem maradhatnak meg a jó dolgok, és nem a baráti alapon szexelésre gondolok.
Mindenről tudtunk beszélgetni, egymás mellett nőttünk fel szinte, ismerjük a másikat, mindig jól éreztük magunkat együtt, függetlneítve attól, hogy a kapcsolat megromlott.
Nem tudom, hogy elolvasta e, vagy kidobta rögtön, mert nem válaszolt, de így is, úgyis bunkó.
Engem meg nem érdekel. Tartsa meg a haverjait, egyedül is elmegyek tűzijátékra, ha térdencsúszok, akkor is, és ha ő ezt akarja, akkor így lesz.
De már szinte látom magam előtt: ha ugyanarra a szórakozóhelyre mennénk véletlenül, jönne a hülyeségeivel, hogy zaklatom, meg követem. Hát, már pedig én nem fogom magamat zavartatni, gondoljon, amit akar, de ha egy szót is szól, bemosok egyet az biztos :D

Tescoban voltunk, mind a ketten pakoltunk, gumit nem használtunk, katona nem volt(bár tudott úgy parancsolgatni, mintha vezérezredes lenne minimum.