Ez még nagyon friss és nagyon fáj, de szerintünk 23 évesen még lehet a heti két buli a korhoz méltó viselkedés, nem? Még a 33-ba is bele lehet préselni, nem is beszélve az örökifjú 43-asokról.

Két hete szakítottunk a mostmár exemmel, nevezzük őt Igelnek. Miután megismerkedtünk Igellel, egy évre rá jöttünk össze. Ő volt nekem az első nagy szerelmem, vele vesztettem el a szüzességemet is. 7 hónapot töltöttünk együtt, ebből hat felhőtlenül boldog volt. Majd jöttek a gondok, és csak kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy neki 23 évesen mégiscsak fontosabb még a bulizás, az hogy egy héten min. kétszer szétcsapja magát, majd ne emlékezzen semmire. Nos ennyit a nagy szerelemről, meg arról, hogy neki nem kell más, és hogy ő mennyire komolyan gondolja ezt a kapcsolatot. Ehhez képest azért elég lazán közölte velem, hogy nem lát más megoldást, mint a szakítás... Jah, és persze jött azzal, hogy ő megmondta, hogy ne jöjjek vele össze, felejtsem őt el, mert csak fájdalmat tud okozni. 

Nos, eztúton üzenem Igelnek és az összes balfasz férfinak, hogy maradjatok csak otthon és sajnáltassátok magatokat, mert ez valóban egyszerűbb, mint összekapni magatokat és korotokhoz méltóan viselkedni! Jah, és remélem amikor majd nem lesz senki, aki kiteregessen helyetted és arra is rájössz, hogy a bulizó kis pajtásaid nem fognak pátyolgatni, amikor beteg vagy, vagy amikor apád megint fasz, akkor rájössz, hogy hoppá, ilyen nőt mégegyet biztos nem találsz, aki eltűr neked ennyi mindent.
 
Pelke