Sztori helyett kérdések hűségről, megcsalásról, harmadikokról - vagy mint a példaként hozott Closer esetében: negyedikekről. Lehet véleményt mondani, ki volt már harmadik, megcsalt, vagy megcsaló?

                                Geometria

     Jöjjön ide! – mondja a modell a fotósnak, - a férfi a nőnek. Nem igaziak, mert J. Law a férfi, és J. Roberts a nő. De mindketten engednek a vibráló levegőnek, amikor Anna tényleg odalép Danhez. Akkor is, ha tudják, hogy a kapu előtt ácsorog Alice, aki még szerelmes is. Annába.

     Persze, hogy ez nem így fogalmazódik meg bennük, hisz minden nő joggal gyűlöli azt a másikat, aki beletrappol a párkapcsolatába, az életének azon boldog szakaszába, ahol csak ketten léteznek. De mi van akkor, ha jön egy másik nő? Attól félek, Alice csak akkor lenne képes megérteni a szerelmét, ha maga is beleszeretne abba a másikba. Kár, hogy ez a valóságban sosem így történik - attól félek.

Mert a valóságban utálják azt a másikat – joggal. Neki nincs helye azon a palettán, ahol csak ketten férnek el. Így a férfi választani kényszerül. És gyakran rosszul választ.

Kegyetlen, könnyízű  időszakot teremtve, vagy épp idilli képet festve, titokban. Párhuzamos életeinket kordában tartani; olyan ez, mint a tökéletes gyilkosság: nem létezik.

Az ilyesmi nemcsak tabutéma, hanem megfoghatatlan is. Kritikus hetedik évek, kihűlés, unalom… láthatatlan az a kapu, ahol egy harmadik bebocsátást nyer két ember kapcsolatába.

Mégis nonstop nyitva van.

Érzéketlen, tapasztalt soroknak tűnhetek most, pedig csak a kíváncsiság hajt. Magyarázatot követelek, érveket pro és kontra. Útmutatást, jelzőtáblát és piros lámpákat. Kitől féljünk jobban? Hiába rettegünk egy másik nőtől, ha a döntést az erősebb nem hozza meg. És hiába van lelkiismeret-furdalásunk, ha mi vagyunk a másik nő. Költői kérdés ez, óriási, kétségbeesett kérdőjelekkel: Hogy működtök ti férjek, másik felek, hogy működtök ti férfiak?

Tudom, hogy rágalom, és hogy igazságtalan vagyok mindenkivel, aki már húsz éve együtt. Aki soha nem vétene, és aki tényleg megfogadta az oltár előtt. De hagyjuk az oltárat, legyen egy „szimpla” párkapcsolat. Az az egyszerű, íratlan fogadalom, hogy te-meg-én. Mi kell ahhoz, hogy tényleg így maradjon? És létezik az, hogy a harmadiknak van valódi létjogosultsága? Mikor legális az, hogy te-meg-ő? Mikor mondanátok el? Lehet, hogy soha nem derülne ki. Hol kezdődik el az ilyesmi? A számítógép előtt egy idegen levélíróval, vagy a postán, mikor levelet adunk fel? Én nem tudom, hogy van-e ilyenkor szabály, van-e megoldás. Csak a pezsgés van. Aztán megbánás és diadal. Nehéz kérdések. Szerencsénk van, ha kíváncsiak vagytok ránk, harmadikokra, mert akkor nem vagyunk érdektelenek? Vagy akkor van szerencsénk, ha a másik oldalon állunk, és még csak nem is vagytok kíváncsiak? Hihető ítélet ez? Örökre szól?

Nem a hűségről kérdezlek titeket férfiak. Inkább a felelősségről.

Főleg, ha elfogadjuk André Comte Sponville szavait*, aki úgy fogalmaz, hogy

 „egy kicsit is erősebb irányzattal szemben a nem-ellentmondás elve nem tehet semmit, és a legkiáltóbb evidenciák is elhomályosulnak.”

Meg úgy is, hogy „a geometria még soha senkit nem mentett meg.”                                          
 
 * André Comte Sponville: Kis könyv a nagy erényekről. Budapest, Osiris, 2005. p 37.