Engem miért nem hívnak soha olyan bulikba, ahol hat lánnyal lehet egyszerre smárolni?

a kép innen

 Sziasztok, szakítósok!
Nem igazán bírom, azt hiszem, ki kell írnom magamból, ami az elmúlt két hétben történt.
Az alaphelyzet: vagyok én, a lány, a koromat nem írnám le, fiatal vagyok, legyen elég ennyi. Évfolyamtársam és barátom, illetve egy srác, akivel egyszer beszélek véletlenül az msnjén. Szimpatikus. Miért ne beszélgessünk tovább? Felvesz, két hónapig minden nap három órákat beszélünk, csakhogy nyár van, egyszer én utazom, egyszer ő, nem tudjuk összeegyeztetni a találkozót, pedig már nagyon tervezzük.
Fészbuk, valamiért makacskodik, nem látjuk egymást. De én kíváncsi vagyok a képeire, csinálok egy másikat, csakazértis.
Találkozunk. Istenien érezzük magunkat, végig nevetünk, sétálgatunk, minden tökéletes. Nem csókol meg, hát rendben, első találkozás, okés.
Beszélünk. És beszélünk és beszélünk. Én hívom el a második találkozóra is, mert: "Mellette elfolynak a napok", amiben lényegében van egy kis igazság, sokszor kérdezte meg, tulajdonképpen milyen nap is lesz holnap.
Másodszor is találkozunk, megint jó a hangulat, dumálgatunk, nevetgélünk, minden klappol. És aztán, hogy hogy nem, a találkozó végén volt az első. (jelnek nem nevezném, de hát, kitudja)
Már egész közel volt hozzám, egy kevés hiányzott, hogy megcsókoljon, mikor egyszer csak elfordult és ellépett ezzel a felkiáltással : "Basszameg, nekem ez nem megy." Azt hiszem, el tudjátok képzelni, mi minden omlott akkor és ott össze bennem. "MIT RONTOTTAM EL?!"  Aztán folytatta: "Még csak kétszer találkoztunk, én eddig csak megszívtam a lányokkal, nem akarok veled is így járni, blablabla, " Körülbelül annyi volt, ami lejött, h biztosra akar velem menni. Na mondom, király, végre egy normális gyerek, nem kapkodjuk el. Másnap ő egy házibuliba megy, viccelődve mondom neki, hogy ne hagyja, hogy háromnál több csaj másszon rá. Mondja, neem, neeem, egy sem fog. Na mosolygok magamban, milyen srácot fogtam. Másnap beszélünk, totál kivan a bulitól, elmegy aludni. Utána még egyszer kb 10 percet beszéltünk, aztán következett az, amitől a teljes elmeháborodottság lett úrrá rajtam. Mert azt hiszem, nem csak én vagyok így, lányok, hogy kivagyok tőle, ha a srác nem keres. Akár ha két napig is.
De vártam. Eltelt két nap, három, négy...nekem nem írt. Viszont már volt egy másik fészbukom, kackackac, amin meg tudtam nézni. Hát, ránéztem az adatlapjára. Egy viszonylag butának látszó, határozottan szép lány (képei alapján), a találkozójukról fecseg az üzenőfalán. Remek. Pompás. Még 3 napig bírtam ez után. Írtam neki. Azt, hogy igazán köszönöm, hogy annyira sem méltat, hogy megírja, ha már nem érdekelt bennem, és további szép életet kívánok neki.
Visszaír, hogy ő scak azért nem írt, mert nem akart hazudni, a buliban, amiben megígérte, hogy egy lánnyal sem fog smárolni, hattal smárolt,  nekem meg nem volt kedve amúgy sem írni. Elküldtem a fenébe. Az utolsó levelében, amelyet hozzám intézett, egy bocsánatkérés állt, és az, hogy igenis voltak velem tervei, és nem tudja miért szúrta el. de , hogy mostmár úgyis mindegy. és viszlát.  Egy hét telt el, azthiszem, de nemtudom kiverni a fejemből.
Azt mondták, csak azért kért bocsánatot, hogy magamat hibáztassam. Lehetséges. Nem tudom. és az a baj, hogy érdekel