Sziasztok!

Az én sztorim kicsit hosszabb,remélem azért bírjátok J

Ő, fiú, 39, legyen Ádám, én, lány,30.

Munkatársak voltunk,évek óta. Mindig jól kijöttünk,de mivel nős,családos ember volt,és én is férjnél voltam,sosem láttam benne a Férfit. Vagyis sokáig nem… Aztán az én házasságom megromlott, kezdtem észrevenni másokat is. Volt egy futó kalandom,aminek a végén eldöntöttem,hogy adok egy évet a házasságomnak,illetve megpróbálom feléleszteni. Ma már tudom,hogy fölösleges volt,de nekem ennyi idő kellett ahhoz,hogy meg merjem tenni azt a lépést. A válást. De még nem léptem semmit,amikor észrevettem, Ádámot. Ugyanis nagyon elkezdett nyomulni. Ezen nagyon meglepődtem,mert ugyan mindig jó pasinak tartottam,de sosem gondoltam,hogy rajtam megakadhat a szeme… Megakadt,mint később kiderült,már évekkel korábban. Nagyon nyomult,de én mindig visszautasítottam, a családja,a gyerekei miatt. De egyre jobban tetszett,egyre jobban vonzott. És egyszer beleegyeztem abba,hogy találkozzunk. És akkor kezdődött minden. Nagyon jól megértettük egymást,mindent meg tudtunk beszélni,és egyre többet akartunk együtt lenni. Közben elváltam, és december elején elköltöztem. Ádám segített költözni,sőt a bútorokat ő rakta össze,stb… Nagyon sokat beszélgettünk,és sokmindent megtudtunk egymás életéről. Kirajzolódott előttem,hogy neki nagyon szar élete van a felesége mellett.Anyósékkal élnek együtt,és mindig az van,amit az anyós meg a feleség diktál.Amikor a felesége telefonált,mindig úgy beszélt vele,mint egy parancsnok. Nekem ezt nagyon rossz volt hallgatni. Ebben a házasságában két gyereke volt, akkoriban 6 és 10 évesek,és az első házasságából volt egy 17 éves fia. Őt ismertem meg először,és nagyon szimpatikus volt. De a felesége és annak családja ezt a gyereket soha nem fogadták el,sőt,sok helyen le is tagadták. Pedig kezdetektől fogva tudtak róla… Tudom,ez Ádám gyengesége.

Azt terveztük,hogy ünnepek után összeköltözünk,mert nagyon szerettük egymást. Ő persze minden nap később ment haza,mindig túlórát hazudott. És egy pénteken borult a bili. A felesége a gyerekekkel bement a munkahelyre,de a portás mondta,hogy már rég elment…akkor elment a kollegájához – akiről azt hitte,hogy ő a legjobb barátja – aki mindent elmondott a feleségnek. És akkor robbant a bomba. Ő hazament, ott anyós, após és a felesége nekirontottak. A nagyobbik gyerek meg az anyja hisztijét végignézte,és rosszul lett. Be a kórházba, aztán Ádám eljött ihozzám, felesége lent várta a kocsiban,mert kiadta a parancsot,hogy a gyerekre való tekintettel azonnal szakítson velem. Ő azt mondta,nem teheti ezt a gyerekeivel,szakítanunk kell. Olyan érzés volt,mintha valaki elzárta volna a levegőt előlem. De azt mondtam neki,nem,nem adom fel ilyen könnyen. Másnap megismertem az anyukáját,aki azt mondta nekem,ő tudja,hogy a fiának szar élete van a családjával,de soha nem szólt semmit a menyére és annak családjára,nehogy egyszer azt kapja,hogy tönkretette a fia házasságát,inkább hallgatott,és otthon sírt…A nászasszonya és menye pont elégszer a tudomására hozták Ádám háta mögött,hogy nem kívánatos személy náluk… És Ádámot annyira stresszelték otthon,hogy két napra rá bekerült a pszichiátriára miattuk, összeomlott. Rohantam be hozzá, mikor a felesége nem volt ott. Akkora cirkuszt levágtak a kórházban,hogy Ádám kérésére csak engem engedtek be hozzá. A felesége közben szintén felvetette magát az osztályra,szóval kész vicc volt az egész. Mikor mentem be Ádámhoz,engem támadott le az egész család,az ápolók léptek közbe,hogy gondolkodjanak már,hol vannak. Én voltam – és vagyok is – mindenért a hibás,na meg persze Ádám anyja - azon egyszer sem gondolkodtak el,hogy Ádám vajon miért keresett valaki mást… Mert a felesége szerint ők addig tökéletes házasságban éltek. A kórházból Ádámot a nagy fia és én hoztuk haza. Aztán két nap múlva visszament a családjához,mondván,hogy nem hagyhatja a gyerekeket az ünnepekre egyedül,és egyébként sem bírja a gyerekek nélkül. Na, itt kellett volna meghúznom a vonalat. Másnap már hívott,hogy ő ezt úgy gondolta,hogy az ünnepek után vissza szeretne jönni,de most már végleg,és kéri,adjak még egy esélyt. Hosszas gondolkodás után kapott. Karácsony másnapján jött. Vagyis szökött. És akkor kezdődött igazán a mi életünk. Március elejéig boldogok voltunk.Igaz,hogy minden egyes nap zaklattak minket telefonon, az ajtónkat rugdosták, üvöltöztek a kapu előtt, stb. De nem hagytuk magunkat.  Aztán a felesége bement a munkahelyre, és kirúgatta. Mivel olyan pozícióban dolgoztam,ezek után én is otthagytam a munkahelyem. 2 napra rá meghalt Ádám apukája. Nagyon megviselte. Annyira,hogy a temetés után összeomlott,és visszament a családjához. De most csak 3 napra,aztán megint visszakönyörögte magát. És én engedtem. Munkahelyünk még nem volt,ez őt nagyon megviselte,mert imádta a munkáját. A felesége ezzel teljesen tönkretette. És a feleség tudta,hogy a gyerekekkel tudja fogni,és gátlástalanul ki is használta ezt. És megint visszament. És amikor ott volt,akkor persze elvették a telefonját,és szinte börtönbe zárták. Sehova nem mehetett egyedül,szinte még a WC-re is utánamentek. Akkor minek kellett annyira vissza? Mert kellett a bohóc,aki eddig is mindent megcsinált otthon helyettük… És ez is mind Ádám gyengeségét mutatja. És ez így ment kb. 5-6 alkalommal. Miért engedtem vissza? Mert tudtam,hogy ott tönkremegy, és nagyon szerettem.

Most ott tartunk,hogy fél év után egyikünknek sincs állása, ő ott szenved, én itt, most már 10 hete. De most már nem lesz mi. Ő állandóan ideges, mindig veszekszünk. Mert én vagyok az élő lelkiismerete. Mert amióta visszament, senkije nincsen. Az anyját ez alatt a 10 hónap alatt mindennek elmondták,pedig ő igazán nem tehetett semmiről. A halott apját meggyalázták. És ő mindezek ellenére ezekkel az emberekkel tud élni. Ha a feleségének olyanja van,akkor elveszi a telefonját. A nagyfiát azóta sem látta,nem is kereste,gyerektartást sem küldött neki. És amikor azt kérdezem tőle,hogy hogy tud ezekkel az emberekkel élni,mindig csak a gyerekeire tud hivatkozni. Hát,szép lehet a gyerekeknek azt látni,hogy apának otthon kuss a neve,az van,amit a mama,meg anya mondanak. Meg azt,hogy apa meg anya között semmi szeretet nincsen, meg még sorolhatnám. Ha megkérdezem tőle,hogyan tovább, az a válasz,hogy nem tudom,mindentől félek. Meg hogy „Attól félek a legjobban,hogy mire rájövök,hogy rosszul döntöttem,késő lesz,és téged végleg elveszítelek.”

Rettenetesen szenvedek ebben a helyzetben,keresem a kiutat,de nem tudok kilépni belőle. Érzelmileg még mindig teljesen fogva tart. Mert benne találtam meg a társam. Vagyis azt hittem. De az ember a társával nem így viselkedik. És félek,hogy soha többet nem találok magamnak már társat,akivel ennyire jól megértjük egymást. Nagyon boldogok voltunk, és ez az, ami nagyon hiányzik. Nagyon látom én is kívülről a frankót,csak benne vagyok,és nem tudom megtenni….

 

Tescoban voltunk, gumit csak rövid ideig használtunk,de én vettem.