Mindenki menjen el megnézni a Scott Pilgrim című filmet, hogy egyszer és mindenkorra megértse: a világ mozgatórugója a szakítás, és a szakításokból kitermelődő exek!

Sziasztok!
Két éve történt, de még mindig egy baromnak érzem magam, ha eszembe jut. Fülig beleszerettem egy lányba, megesik. Csakhogy alig jártunk két hónapja, amikor kiderült hogy az ex is képben van. Nem tudtam, mennyire, csak azt, hogy napi kapcsolatban vannak: smsek, telefonok. A lány állította, hogy nincs köztük semmi. Csak mivel közös megegyezéssel váltak szét az útjaik, nulla drámával, nem utálják egymást. Jó. Aztán jött a fekete leves. Néha egy sms, egy hívás, amikor épp együtt vásároltunk vagy sétáltunk vagy kávéztunk vagy akármi. Olyan hülyeségek miatt, mint hogy épp cigiszünete van, vagy milyen kekszet vegyen. Kérdeztem tőle, hányadán is állunk. Azt mondta, én vagyok az egyetlen, és az ex csak haver. Ezt akkor se venné be senki, ha férfitől hallja, pláne egy nőtől nem!
Valahogy meggyőzött. Noná, hogy a "szeretlek"-kezdetű szövegeléssel. Összebújtunk, és már majdnem elfelejtettem az egészet, amikor pár hét múlva, épp egy házibuliban ücsörögtünk, és smst kapott. Ráláttam a kijelzőre. Ex kérdezte, mi a helyzet. Ő meg nekiállt válaszolni. Jól van, beszéljük meg, tízezredszer is. Én vagyok a hülye, hogy foglalkozok vele. Normális dolog. Ok. És amikor legközelebb lefekszik velem, utána vele fog csacsogni? Arról, hogy milyen volt? Erre kijelentette, hogy ilyen egy féltékeny vadállattal még nem találkozott, és akkor hívjam fel, ha már lecsillapodtam. Nem csillapodtam le. Nem volt honnan. Még a hangom sem emeltem fel, amikor beszéltünk erről. Egyetlen alkalommal se. Azt hittem, hogy meg tudom győzni, hogy nincs helye az exnek a mi kapcsolatunkban. A kaput az tette be, hogy a fejemhez vágta, hogy ex szerint túl sokat foglalkozok az ő (a lány) magánügyeivel. Vele beszélt meg mindent, ami a mi kapcsolatunkban nem tetszett neki. Kicsit szíven ütött a dolog.
Fél évig voltunk együtt, mégpedig úgy, hogy közben folyamatosan az ex smseivel és hívásaival kellett együtt élnem. Néha még meg is mutatta, amit viccesnek talált, én meg azon kerekeztem, hogy most direkt csinálja, vagy ennyire nem érdekli, hogy nekem ez szarul esik? A mélypont talán az lehetett, amikor megkérdezte, nem adnám-e kölcsön exnek az egyik CD-met, mert tetszik neki, lemásolná. És mi a poén? Amilyen egy barom vagyok, kölcsönadtam.
Megesküdött legalább ötvenszer, hogy köztük mindennek vége, és ő már sosem megy vissza hozzá, mert az ex a múlt, én meg a jövő vagyok. Erre öt nappal (!!!) a kvázi szakításunk után visszaköltözött hozzá. Rájöhetett, hogy nem fogom felhívni.  Ismerősök elejtett félmondataiból sejtem, hogy amíg jártunk, ő nosztalgiázott néha ex karjaiban. Nem is tudom, mit vártam, amikor fél év együttlét után a telefonkönyvében én voltam "Vezetékneves Péter", az ex meg "Robi". Ez elég sokat elárul...
Azóta okosabb vagyok, az ex ne smsezgessen és ne hívogassa ok nélkül azt a lányt, aki épp velem jár. Ez lett a kettes szabály, rögtön az után, hogy nem csaljuk meg egymást. Jobban bejön, mint a tolerancia.
Üdv!