Hogy tehettem ilyet, mert ő közben mondta h ne írjam, de csak folytattam. Hogy tehettem ilyet, annak az embernek az autójával, aki érte annyi mindent tett?

Sziasztok!

Két szakítást is szeretnék megírni, mindkettő nonszensz...

Tibi 1:

Én 23 éves lány, ő 32 éves fiú.
2010 november közepétől, dec. közepééig.
Internetes társkereső, pár hét egyeztetés után találkoztunk. Megittunk egy koktélt, majd nála folytattuk az italozást.
Elég hamar egymásba gabalyodtunk. Ez azért 70% ban a piának ,,köszönhető". Találkoztunk olyan 2-3 napi rendszerességgel, sok minden nem történt, leginkább dvd t néztünk. Egyszer elmentünk gokartozni a kollegáival, ahol úgy viselkedett velem, mintha a szomszéd lány lennék... Beszélgetni nem nagyon tudtunk miről, és mindig nekem kellett hozzá mennem, mert ő nem szereti a macskáimat... Lelkesedni csak a közelgő karácsonyért tudott, és az operáért. Magyarán nem volt egy izgalmas kapcsolat. De a vicc az egészben a szakítás. Karácsony közeledtével végignéztük mi is a karácsonyi vásárt (pedig nekem tanulnom kellett volna, de elmentem vele, mert a kedvében akartam járni). Utána pedig el kellett vele mennem még az Aréna pláza parkolójába is, mert ott tartotta az autóját... :D
Ott parkolt nem messze tőle egyik kollegája is, mutatta az autót, és olyan vastag por volt rajta, hogy ellenálhatatlan vágyat éreztem , beleírtam az autó porjába hogy KOSZOS. Ezen ő annyira kiakadt, hogy hazafele szakított velem :D Én először el sem akartam hinni, még meg is kérdeztem, hogy komolyan ezért? Hogy tehettem ilyet, mert ő közben mondta h ne írjam, de csak folytattam. Hogy tehettem ilyet, annak az embernek az autójával, aki érte annyi mindent tett? - De hát semmi baja nem lett, az csak por! Nem érdekelte.
Eltelt egy hét, és sms hegyek, hogy ő milyen szerelmes, és hogy mekkorát hibázott. Akkor meg már engem nem érdekelt :) Még azt is mondta, hogy a barátja másnap lemosta a kocsit, mert nagyon koszos volt, és említést sem tett arról, hogy bárki is összefirkálta volna. HOnnan is tudta volna hogy a barátja barátnője írta rá? Nem signóztam... :)
Tescoban nem voltunk, gumit én vettem, katona nem volt ... pedig ráférne.. romantikusabb mint egy lány.. :D


Aznap, mikor szakított Tibi 1, én este összejöttem Tibi 2 vel :) 25 éves
Munkahelyemen ismertem meg. Többször is bejött hozzám, majd egyik alkalommal elhívott randizni. Amin annyira meglepődtem, hogy nem tudtam semmit mondani, meg akkor még ott volt Tibi 1. De kimentette magát azzal a szöveggel, hogy jöjjön vissza egy hét múlva? Mondtam hogy igen :) De elkérte a telszámom, és a mail címem. Pont aznap írt egy levelet, amikor Tibi 1 el vége lett. Meg is beszéltünk egy randit aznap estére, és bevallottam neki, azért nem tudtam mit válaszolni a multkor, mert meglepődtem, és mert épp benne voltam egy nem túl jó kapcsolatban - ezért  azt sem akartam mondani, hogy nem. A randi jól sikerült, de már óvatosabb voltam. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy összejöttünk. Nagyon jól megvoltunk, valamivel több programunk volt, mint Tibi 1 el. Rengeteg ajándékot kapott tőlem, mindenféle hasznos és kevésbé hasznos dolgot. Ő dec. elején indította a cégét, jan. közepén államvizsgázott. Tudni kell róla, hogy anyuciéknál lakik, anyuciék járatták egyetemre, adtak neki autót, meg is tankolták, ja és még több millió ft ot is , amiből csinált a barátaival egy telefon nagykert. A dolgok jan közepén kezdtek rosszra fordulni a céggel, mert egy konkurens cég el akarta lehetetleníteni őket. Berezelt a drága, hogy most mi lesz. Szüneteltetni akarta a kapcsolatot, mert most nem tud rám koncentrálni. Először azt mondtam neki, hogy ne. Aztán pár nap múlva beláttam, jobb lesz így. Neki most ez tényleg nagy teher, nekem itt a vizsgaidőszak, felesleges elrontani azt, ami jó. Türelmes leszek, majd keres ha akar. De pár nap múlva írt egy sms t, hogy holnap beugrik, meg kell beszélnünk néhány dolgot. Na gondoltam mi lehet az.. Felhívtam, és kiszedtem belőle. Ő ha baja van, egyedül akar lenni,magában fortyogni. Meg hogy ő az elején elmondta nekem, mennyire fontos neki a karrier. Na igen, de azt is mondta többször is, hogy mennyire szeret, és hogy ennyire jól még senkivel nem érezte magát, és ilyet még sosem érzett. Meg hogy eszméletlenül szeret. Meg rettenetesen :D Államvizsgára készülvén nem volt sok ideje rám, de mivel útba estem, mindig beugrott egy pusziért. Gondoltam na ez a srác nagyon odavan értem, ha ezért képes megállni, hogy láthasson... De nem. Neki fontosabb a karrier, és nem tud rám koncentrálni, neki ez teher. Legyen vége. Mondtam neki hogy meg fogja bánni. Azt mondta, hogy biztos hogy meg fogja bánni, és szeret, de most ez neki így nem megy.
Ki érti ezt?
Tescoban voltunk, gumit együtt vettünk, katona nem volt. Pedig jót tenne neki .. :D