Egy hónap szenvedés, egy igazán szar utolsó hétvégével - a téli házinyúlhoz is felmentünk melegedni, akivel tisztára jól kijöttem, hogy emeljük a helyzet elbaszottság-faktorát.

Szervusztok szakítósok!

Gumicsizmában nem voltunk, gumi sose voltam, teszkót használtunk. Aki elsőzni jön, az menjen. A többiek meg jöjjenek velem, 2008 első napjára, egy olyan történet kezdetéhez, amiben tán a létező összes szabályt megszegtük, akár együtt, vagy külön.

Prológus

Interneten ismerkedtünk meg, de nem egy olyan oldalon, amit erre találtak ki - hőseink amúgy is épp érettségi előtt álló fiatalok, egymástól kétszáz kilométerre, baráttal, barátnővel. Azért csak beszélgettek, egyre többet, s teltek a hónapok a szokásos ilyen körökkel: zeneküldés, viccelődés, lélek-kiöntögetés, kétértelmű mondatok, no meg a találkozás pedzegetése. Ez meg is történt, egy márciusi napon, hármasban, a leány barátjával: a hím főszereplőnk egyébként sem gondolt egyáltalában semmi rosszra, hanem csak örült, hogy van egy barátja, aki lány, mert középiskolában az a menő. Hogy mekkorát tévedett, az majd csak az első felvonásban derül ki, annyit még jegyezzünk meg, hogy ez idő tájban játszódott ez a történet, közben még megesett egy szegedi kapcsolat a fiúnak. A prológus csehovi pisztolya (már a találkozáson kívül) a lány egy álma, amiben szerepelt a fiú, csak az első felvonásig nem derült ki, hogy pontosan hogy.

Szóval az érettségin túl, június fülledt melegében egy este a fiú megfogadja a barátainak némi bor fölött, hogy mivel szakított a szegedi lánnyal, most nyáron kapcsolat semmi, távolságit meg aztán tényleg soha többet. Kihívta maga ellen a sorsot, na: mert hétvégén ment a messzi-messzi lánybarátjához. Aki épp akkor szakított a barátjával. Meg közben lekoptatott egy srácot, aki később a 'balfasz' eposzi jelzővel lett illetve (meg a szegénnyel, empátiánktól függ). Nem, az intő jelek ezrei sem kongattak meg semmit.

Eddigi szakítások száma:
Fiú: 2
Lány: 1,5

Első felvonás

Szóval a legény nyakába vette a haját, meg az országot, s lement a Lányhoz, eltölteni egy hétvégét. Volt itt móka, volt itt kacagás, főzés és mosogatás, a fiú blogbejegyzései a falon (ne kérdezd.), meg az a gyönyörű csönd, amit általában csak egyféleképpen lehet megtörni. Elsült a csehovi pisztoly (nem, ez NEM freudi elszólás) is, mert lassan kiderült, hogy a Lány már elég régóta szerelmes volt a fiúba (lásd az álom, amiben kiderült, hogy volt már egy szájba adott szerelmi vallomás), s a barátjával is amolyan aszexuális kapcsolata volt eddig (minthogy a földön altatta a srácot a kapcsolat nagy részében...), tehát itt nem volt menekvés, mert a boldogság jött, látott, letepert. Fiú szíve elrabolva, kezdődik a nyár.

A boldog részek mindig unalmasak, úgyhogy csak vázlatosan:
- volt benne Balaton
- volt benne vízicsata
- pólócsinálás, füzetdekorálás, testrajzolgatás
- meglepetés érkezés, Szegény Balfasszal való kínos találkozásból kimentés
- rengeteg szeretkezés néha egészen furcsa körülmények között
- elveszlek feleségül fenyegetéssel

A fiú soha addig nem volt ennyire boldog, mert valakit boldoggá tudott tenni, mert valakinek számított. Így telt a nyár, folyamatosan összetapadva, egymást el nem eresztve, a kilométereket hétről hétre leküzdve. Ez nem valami színes köd volt, ez beteljesedés, amikor van értelme a jó kurva életnek.

Aztán eljött az ősz.

Második felvonás

Meg az egyetem. A fiú még mindig hétről hétre nyakába vette a brutális távolságot, s a laza órarendek (meg mert nem vette komolyan a gazdaságot') miatt még mindig hét napból három és felet töltöttek együtt. Így jött el az október is, mikor a hím besokallt - megijedt attól, hogy ezt a ketté osztott életet még öt évig kell űzni, mielőtt végre együtt lehetnek. Nem akart elköltözni, mert félt magára hagyni az apját, félt elhagyni a fővárost, meg amúgy is, talált háromezer és egy kifogást, aztán elkövette élete legnagyobb baromságát.

Szakított. MSN-n. Bár szeretett volna még egyszer találkozni, azzal a reménnyel, hogy hátha valamit ki tudnak eszelni, hogy ezzel mi legyen, a Lány nem akarta, hogy sírni lássák, így ez lett a végpont.

Innen meg már csak lefelé volt út a lejtőn.

A fiú még egy darabig örvendezett annak, hogy végre otthon tölthet pár hétvégét, míg a lány kisírta a két szép szemét: ám csakhamar jött a hideg tél is, ami a totális csőddel volt egyenlő. Hogy bűneit ne takargassuk, mert voltak, ez alatt sikerült egy lányt áltatással átbasznia, egy másikat meg az ágyból azzal kirúgnia, hogy ha nyolc óránál többet lenne vele összezárva, meggyilkolná (komolyan, milyen nő az, amelyik még _akkor is_ folyamatosan beszél?). Egy szó mint száz, igazi MPG-vé változott, miközben egyre nyomorultabbul érezte magát - a lány közben összejött egy házinyúllal (három hét interregnum után), tovább vasalva az 'Ezt elbasztad.' állatmese-tanulságot. Inszomnia, tikkelés, remegés, egyetemről kibukás, füstös krimók, újév, harmadik felvonás.

Szakítások száma:
Fiú: 4,5
Lány: 1,5

Harmadik felvonás

A télnek is lassan vége lett, közben a lánnyal szakított a házinyúl ('nem képes kapcsolatra' majd összejött rá egy hétre az exével), amiatt is kisírta a szemét, trükkösen bosszút állt (mindig akad sakkbábú ilyen célra), aztán újra beszélgetett már a sráccal. Érmefeldobással el is dőlt, hogy így négy és fél hónap után találkozzanak újra, mert mégis, miért ne.

Hát.

A fiú ott térdelt a lány előtt, a sírás küszöbén, szánva-bánva bűneit, várva a feloldó szót, amit meg is kapott egy csók formájában. Így kezdődött újra a hajcihő, keresve az egyszer elhagyott boldogságot: kilométerek újra és újra, ámbár most nem minden héten. De valami megváltozott.

Olyannyira, hogy innentől E/1-ben folytatom.

Nem ugrott már a nyakamba, ha újra találkoztunk. Nem volt meg az a fatális érzés, legalábbis nem kölcsönösen - az én agyamban dübörgött a szerelem. Benne nem. S bár egyenes választ nem adott, annyit mondott, hogy nem tudja, most csak áltat mindkettőnket, vagy tényleg működhet-e újra. Finoman leterelte a nyári terveimet (menjünk külföldre, akár a nővéremhez, menjünk fesztiválra), meg az őszieket is (költözzünk össze, eljövök az ő városába tanulni) gyengébbnél gyengébb kifogásokkal. A végjáték azonban nem itt kezdődött el.

Hanem egy sráccal, akit interneten ismert meg. S aki tényleg az ország másik végében lakik.

Először csak beszélgettek, majd szinte minden nap felhívta. Szépen lassan egyre lejjebb csúsztam a fontossági sorrendben, míg már annak is örültem, ha megkérdezte, hogy hogy vagyok. Nyüszögtem, tiltakoztam, sértéseket dobáltam, mert ezt már láttam megtörténni - csak akkor én voltam a srác, akit interneten ismert meg, és az előző barátja volt a szenvedő alany. Nem akartam az ő sorsára jutni, kértem, hogy legyen őszinte, de szentül hitte, hogy nem lesz úgy.

Azt basztam el, hogy nem szakítottam akkor, amikor ez a srác nála aludt. Nem, nem csalt meg - de vennem kellett volna a lapot, hogy innentől átgyalogolhat rajtam. Mindegy.

Következett még egy hónap szenvedés, egy igazán szar utolsó hétvégével - a téli házinyúlhoz is felmentünk melegedni, akivel tisztára jól kijöttem, hogy emeljük a helyzet elbaszottság-faktorát. Nem akarok leltárt csinálni a sérelmekből, de az utolsó időszak egy az egyben a megalázottság érzése volt, míg ki nem mondtam a végszót, MSN-n, amit csak egy szomorú szmájlival méltatott. Nem bánt meg semmit.

Nem szeret.

Epilógus

Az inszomnia még nem jött vissza, de szomorú vagyok. Tegnap beszéltem vele - újra, mert nagy seggfej bírok lenni, ha megsértődöm - a srácnál volt. Egy hétig. Összejöttek. Szerelmes.

Négyszáz-ötven kilométer van közöttük.

Tanulság? Nincs. Közhelyeket nem fogok puffogtatni.

Csak a baj az, hogy szeretem. Azt a lányt, aki tavaly nyáron volt, nem azt, aki idén tavasszal.

Nem akarom meggyűlölni, nem akarom felégetni az emléket. Vele akarok lenni.

De ha csak várok, várok, míg valami nem változik, míg meg nem bocsájtja, hogy egyszer szakítottam vele, míg rá nem jön, hogy nem tehet meg akármit a másikkal - bláh.

Ennyi.