ÉRTÉKELLEK MINT
EMBERT

Te hogyan koptatsz le? Barkácsszívek klubja.

Címkék:olvir alindok |
2007.06.26. 15:05 |
történelmi pillanat, megérkezett első olvasói levelünk scapaflowtól.
 
 
Csaj és srác együtt jár, de a srác le akarja koptatni a csajt:
 

-Figyelj, az az igazság, hogy most nyáron kerítést fogunk csinálni szüleimmel, ezért nem fér bele egy komoly kapcsolat az életembe! Szakítsunk!

Megtörtént és így!
 
gyorsan legyen itt a második levelünk is, amit mátétól kaptunk, aki éppen lázasan készül a phd-jére, mégis volt annyi ideje, hogy megossza velünk a szakítást követő kedvenc mondatát.
 
Az alábbi rövid lekoptató szöveg igazából talán lekoptató szöveg utáni
szövegnek mondható, mindenesetre talán a "Akkor most köztünk mindennek vége?" szövegű kérdésre adott válaszként értelmezhető:

"Nem lehet vége annak, ami el sem kezdődött..."
Cselgáncsos körökben népszerű megharagító duma ez.

Egy féktelen buliban találkoztam egy a sötétben helyesnek tűnő fiúval, akivel igencsak szimpatikusnak találtuk egymást, a  buli után másnap azonnal hívott, és megbeszéltünk egy randit. Ő ajánlotta a helyszínt: Westend, mert szerinte ott a legpraktikusabb találkozni, a vízesésnél természetesen. Már ekkor sejtettem, hogy itt gondok lesznek.  De végülis nem siekrült annyira borzasztóan a délután. A következő randiprogram mozizás volt, és én csodás hatodik érzékemmel vezérelve a 2046-ot válaszottam, így biztosítva volt, nem ciki, ha mindketten a vászonra tapadva nézzük a filmet, és nem történik több.

Nagyon előrelátó voltam a filmválasztást illetően, mert míg én a találkára szépen kicsinosítottam magam, ő lazán egy shortban érkezett. A short alatt az alsós tornaórán viselt, susogó anyagú forrónadrágot értem. A döbbenettől szólni se tudtam, persze egész este némán ültem, a moziban egy percre se fordítottam felé a fejem, majd kábé egy kurta sziával köszöntem tőle, szegény csak annyit tudott kinyögni: "majd még hívlak".

azonnal felrohantam egy barátnőmhöz és benyomtam két pohár bort meg egy vodkát, majd megírtam a következő smst:

"Szia. Ne haragudj, de nekem ez nem megy. Asszem, nem kéne többet találkoznunk. És egy jó tanács: a jövőben ne jelenj meg shortban randin."

a következő helyzetet azért nehéz lesz überelni.

tudod, van az a kategória, hogy életed szerelme. sosem volt köztetek semmi, de mindig felbukkan valamilyen helyzetben, de vagy neked vagy neki nem jó, sosem vagytok egyszerre ugyanott.

és akkor egyszer úgy tűnik, hogy mégis. hosszas egyezetetések után végre sikerül összehozni egy randit, bár órákat vársz a west balkánban, és egyre részegebb leszel, mire végre megérkezik. de végül ott van, autóztok fel alá az éjszakában, nevetgéltek, jól érzitek magatok együtt, úgy érzed, hogy igen, ez most tényleg az, annyi balszerencse és oly sok viszály után, most akkor végre, igen, ez lesz, az. mire persze fészkelődni kezd a helyén, és benyögi a lehetetlent.

- a helyzet az, hogy holnapután elutazom urugvájba egy évre forgatni. tíz ország koprodukciója, b operatőr leszek, ez nagyon nagy lehetőség nekem.

most erre mit mondhattam volna? az sem tudom, hol van urugváj.

Beindult a blog, és már meg is érkezett az első vicces lepattintás L-től. Mit lehet akkor tenni, ha életünkben először nem izzad a tenyerünk a csajozásnál, nem csuklik el a hangunk, minden úgy megy, mint egy romkomban? Éljenek a balekok!
Tegnap életem legjobb csajozását adtam elő a Café Zenitben, amikor a mellettem ülő lánytól elkértem a kanalát, hogy a magammal hozott joghurtot (ld. méregtelenítés) elfogyasszam. A lányba természetesen első látásra beleszerettem, fél órán keresztül beszélgettünk, aminek egy tárgyalás vetett véget. Sebaj, finoman átsúsztatta asztalomra mindkét mobilszámát. Éljen, éljen. Délután írtam neki, jött is a kedves válasz, jobb vagyok mint a Fradi Baktalórántházán. Este felhívnám, de kinyom, majd kikapcsolja a telefonját. Kurva ideges leszek, erőt gyűjtök, hogy ma felhívjam. Felvette, kedves:

-Nagyon padlón vagyok
-De azt hittem, találkozunk..
-Tegnap este kiderült, lehet, hogy terhes vagyok.
- ... (mint akit pofán vertek a cirkuszban, nevetni kezdek)
-Most megyek az orvoshoz, de ígérem, holnap este felhívlak!
-Jó - mondom ezt mosolyogva.
-Örülök, hogy ez nem riaszt el.

gimnáziumi barátnőm sokat randevúzott a suli fenegyerekével. minden pénteken mozi, gellérthegyen üldögélés, sok-sok héten át, aminek egy komoly beszélgetés vetett véget, a következő, azóta már klasszikussá és sokat idézett mondattá vált sorral:

- értékellek mint embert, de nem estem irántad szerelembe.

a hasonlóan "frappáns" és "ötletes" és "kíméletes" lekoptató szöveget várjuk fiktív és valós kategóriában a szakitshabirsz@gmail.com címre.

 Amikor a testnevelés és hittan tanr bekavar az egyszerűnek látszó képletbe.

Sziasztok,

féléves szakítási procedúrán NEM vagyok túl. Tulajdonképpen azért írom le, mert az elmúlt félévem erről szólt, és már alig van barátom, aki szóba áll velem, ha a témát megpendítem. :-) Pedig fordulatokban gazdag!

A „balek vagy!” és hasonló kommenteket megspórolhatjátok, mert ezt tudom magamtól is!

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (0/5)

Tessék, lehet dönteni: a Tom Cruise agyérgörcs súlyos betegség, ha kitör az emberen.

A kép innen

Tudom, nem erre van a blog, de a kommentek segíthetnek még idejében tisztán látni:

 

Kicsit hülye libapicsának érzem magam, de nem tudom eldönteni, hogy ez meg mi: lekoptatás, bosszú a női nemen, átmeneti agyhalál… vagy valami egészen más?

 

Évek óta kerülgettük egymást, mint macs azt a bizonyos forró Szását, és pár hete meghitt randevúzásokba kezdtünk, ami általában iszogatós – nassolós beszélgetések formájában kezdődik (és ott nem áll meg az este :)). Tehát, elvileg minden OK. CSAK: valahogyan minden alkalommal előkerül egy régebbi nős sztori. Volt már Juci, akit ketten dugtak Zolival (aki amúgy Juci palija, és az én lovagom jóhaverja), volt az érdekes, de csúnya nő (akinek bögyös volt mint állat), volt a csili-vili álomlány, a megfontolt… stb.

Szóval, kb. 6 randi alatt, minimum 5 nőről tudtam meg bizalmas infokat, részletesen kitérve a: kit, miért, mikor, hogyan, hol, kivel kérdéskörökre.

Eddig azt hittem, hogy az ilyen jellegű agybaj (, hogy kibeszélik a régi kapcsolataikat) a nők előjoga, és a hímek nem szoktak ilyet. Vagy mégis?

Nem tudom eldönteni, hogy lépnem kellene, vagy várjam meg, amíg kifogy a történetekből?

A finom célozgatásaimat vagy nem fogja, vagy nem akarja fogni.

Tegnap arra gondoltam a legújabb sztori után, hogy próbálgatja tűréshatáromat, de egyelőre arcrándulás nélkül veszem az akadályokat.

 

SZERINTÜNK: (3/5)
SZERINTETEK: (0/5)

Értékellek mint embert

 

Gyűjtjük a város legjobb lekoptató dumáit, mert elég volt. Írd meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat: szakithabirsz at gmail pont com A szakítósblog könyv formában is kapható!!!

Egy mondatban

bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől! (Egyetleneim)

Keress minket a Fácsén!!!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkefelhő

alindok (65) anglia (5) anya (9) autó (9) balaton (7) beszólás (119) bi (6) blog (33) búcsúszex (5) buli (49) busz (7) celeb (6) család (101) csók (9) egyetem (25) eljegyzés (8) elutazom (14) esküvő (9) ex (8) fesztivál (6) fiúkoptat (97) fiúszív (488) fiúszopat (660) főiskola (10) gyerek (35) házasság (58) hazugság (8) hiszti (8) internet (84) irodalom (6) iskola (5) iwiw (20) játék (11) kollégium (30) korkülönbség (5) közérdekű (5) külföld (50) külföldi (8) külső (5) külső ronda (10) lányszív (744) lányszopat (473) leszb (6) levél (24) megcsalós (154) msn szakítás (38) munkahely (34) nyár (8) olvir (1019) pályázat (6) pénz (28) pofon (10) sms (35) szakitás (989) szakítósbuli (5) szakítóskönyv (16) szakítósmix (16) szakítósvers (16) szex (318) sziget (8) szilveszter (5) szolgálati (6) szolgálati közlemény (63) tánc (5) társkereső (7) távkapcsolat (16) telefon (8) telefonon (13) terhesség (11) testvér (7) tinisztori (6) utazás (11) válás (13) vallás (11) videó (7) wiw (6) zene (37) Címkefelhő

HTML doboz

süti beállítások módosítása