Hat és fél évig voltunk együtt a volt párommal, kisebb megszakításokkal. Kapcsolatunk elején, 3 hónap alatt kétszer szakított velem a volt pasija miatt, visszament hozzá, de a srác csak szívatta (egy 16 éves lányt, akinek az első komolyabb kapcsolat – ha lehet így nevezni kb. 3 hetet – nem nehéz). Ezután, majd két év elteltével bennem szakadt el valami, akkor én kezdeményeztem a szakítást. Ám a szeretet és a másik fél hiánya nyert, ismét egymásra találtunk. Az elején jó volt minden, aztán jött crack, megismételt szakítás, szilveszterkor kibékülés, majd megismételt kibékülés. Ha emlékeim nem csalnak, 2004-ben megkértem a kezét. Minden csodás volt ismét egy évig. Viszont azok a problémák nem javultak, melyek jellemezték a kapcsolatunkat és szakításhoz vezettek. Nem vagyok tökéletes, de rengeteget változtam. Közeledvén a diplomámhoz és a nagybetűs élethez, komolyan kezdtem gondolni a házasságot, a családalapítást, ezért is kértem meg a kezét. Neki ez volt mindig is az álma, igent is mondott. De vissza a karácsonyhoz. Sérelmezte, hogy 1 napot az én szüleimnél szeretnék tölteni (egy helyiségben lakunk, kb. 2 km-re egymástól). Eddig minden ünnepet nálunk töltöttünk, hozzánk csak az ajándékozás ideéig ugrottunk le. Amikor szóvá tettem, Ő és anyósjelöltem is sérelmezték.

Rögtön karácsony után volt egy … veszekedésnek nem igazán mondanám, mert annyi volt az egészben, hogy bejelentettem, egy estét a baráti körömmel szeretnék tölteni, ahová neki nem volt kedve jönni és akiket miatta eléggé elhanyagoltam. Igaz, ezt Ő is megtette a saját barátaival, annak ellenére, hogy sosem kértem erre, egy szavam nem volt/lett volna, ha elmegy bulizni a csajokkal, sőt, inspiráltam is, hogy menjen nyugodtan. Az eredménye az lett, hogy külön szilvesztereztünk, nem akart beszélni a dologról, visszahozta a gyűrűt.

Ennek ellenére ismét elkövettem ugyanazt a hibát februárban. Ismét összejöttünk. Ez az időszak rendkívül rövidre sikeredett, augusztusban dobott. Az indok: elhanyagolom. Igaza volt. Májusban nem sikerült leállamvizsgáznom, visszadobták a szakdolgozatom. Szeptemberben nagyon szerettem volna lediplomázni, ezért az egész nyaram szinte elment a munkára és a szakdoga írásra. Június közepéig nem volt gond, csak utána, amikor szorított a határidő, témavezetőm dobálta vissza-vissza a dolgozatot, hogy ezmegazt még bele kéne írni, stb-stb. Lemondtam néhány randit. Amikor végre elfogadta és mehettem államvizsgázni, kedvesem bejelentette, hogy mennyit szenvedett, nem igaz, hogy nem tudok rá szentelni 1-2 órát – rendben, ez jogos, de szerintem 3 (!) napot mindenki kibír, hogy nem látja a másikat, főleg úgy, hogy tudja, sok minden múlik azon a 3 napon.

2007 elején elkezdtünk ismét beszélni. Mindketten beláttunk, hogy hol hibáztunk (ez új volt, hogy elismerte Ő is és nemcsak én voltam a hibás). Viszonyba kezdtünk, titokban. Ahogy múltak a hónapok, sajnos (utólag így gondolom) megint szerelem lett a dologból. Csodás együttlétek, új, extrém helyek, szexuális életünk még soha nem volt ilyen jó. Érzelmileg stabil kapcsolat lett, legalábbis én így gondoltam. A történethez tartozik még, hogy diploma után azonnal dolgozni kezdtem. Hétfőtől péntekig keményen nyomom az igát a mai napig is. Nem tudom, ki hogy van vele, de a nagy átlag, aki tudja, milyen dolgozni hétről-hétre, péntekre eléggé elfárad. Én is ebbe a kategóriába tartozom. De kedvesem csak péntekenként ért rá, merthogy azért titokban csináljuk az egészet (a szülein kívül csak a fél város tudta, hogy ismét együtt vagyunk), hétköznap neki suli, szombat este pedig nem jó, mert az anyja vasárnap dolgozik, korán kell kelnie, főzni, takarítani, stb-stb. Tehát maradt a péntek. Baj volt, hogy hétköznap nem tudott eljönni velem bulizni (közben főiskolás lett az ország egyik „legszínvonalasabb” főiskoláján, amelyik évente kb. 4200 végzettből 3000 pályakezdő munkanélkülit ad), mert nekem dolgozni kell menni reggel. Jah, bocs! Nem tehetem meg, mint egyetemista koromban, hogy nem megyek be, alszok délig. Kicsit ez már más világ. Másik probléma, a péntek. Fáradt vagyok. Hogy a fenébe ne lennék az? Ennek ellenére a szexszel nem volt gond, 2-3 menetet simán legyűrtünk éjfélig vagy hajnalig.

Eljött az október. Neki zárótanítás. Nagyon félt tőle, próbáltam nyugtatgatni, vele voltam. Két nappal a zárózása előtt beszéltünk telefonon pár percet, fáradt volt, még sokat kellett tanulnia. Másnap nem hívtam, ezzel elkövettem a legnagyobb hibát. Csütörtök este hazaérve egy rettentően szórakoztató és érdekes konferenciáról felhívtam 6 óra körül. Felvette és mondta, sok a dolga, a szokott időben hív. Nem hívott. Másnap nem vette fel a telefonját, nem válaszolt az sms-ekre. Szombaton szintén. Vasárnap felhívtam a legjobb barátnőjét, hogy mi van, mi történt (előző este buliztak, ünnepeltek, csajbuli címén). Azt mondta a csaj, hogy kedvesem úgy érzi, kissé elhanyagolom, de átmegy, beszél vele és hív. Fél óra múlva hívott a párom. Jött a szokásos szöveg, hogy nem vagyok mellette, pedig tudom, hogy mennyire fontos és nehéz volt ez neki és én csak annyit mondtam, hogy „Nyugi, próbálj megnyugodni, ez is csak egy vizsga, megcsinálod”, holott mások, vad idegenek mennyire mellette voltak, nem hívtam fel szerdán (neki ugyebár „nincs” telefonja, nem tudja a számom, nem tud hívni, mind1, elcsesztem, szó mi szó). Ezen kívül jött a fáradtság dolog, kihűlt a szenvedély (nem bennem, benne és ezt Ő mondta), pedig Ő hisz abban, hogy ennek nem szabad elmúlnia, nincs meg valami, amit nem tud, hogy mi az. Elismeri, hogy mennyit változtam, de neki idő kell, 1 hét.

Eltelt egy hét, felhívtam. Tudtam, mit fog mondani. Mégis meglepett, mert „állítólag nem ért rá”, másnap kéne megbeszélni, sok a dolga, pénteken tanít, készül (zárótanítás után?). Nem hagytam annyiban és kértem, mondja, mi a baj. Előadta ugyan azokat, amiket előző nap és hogy vége. Nincs semmi, amit tehetnénk, nem az én hibám, hanem az övé (ebben egyetértünk). Ami ezután jött, azt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy tőrt döfnek az ember szívébe és forgatják. Rákérdeztem, hogy de mégis, miért? Mondjon valamit, mert ez a „nem tudom miért” nem elégíti ki, mert ha lenne valaki más, akkor oké, jobban el tudnám fogadni (egy frászt tudtam volna, csak hittem abban, amit örökké hangoztatott, hogy neki a hűség az első, az őszinteség, a becsületesség, a bizalom is nagyon-nagyon fontos. Ha lesz akármelyikünknek valakije, akkor elmondja a másiknak). És itt jött a döfés. Ő erről most nem akar beszélni, hagyjuk a témát. Kicsit kiadtam és rákérdeztem: - Van valakid? Azt válaszolta, igen, de még magában sem tudja rendezni a dolgokat, Ő nem ilyen, hogy ilyet csináljon, össze van zavarodva, de most rettentően erős és kiegyensúlyozott és azért mondta, hogy vége (érzitek az ellentmondást a mondat eleje és vége között?). Aztán nagy nehezen elmondta, hogy 3 hete van meg a gyerek (2 hete szexeltünk egy óriás és nem egyszer mondta, hogy szeret), minden megvan a srácban, ami bennem meg még egy kis plusz is. Megkérdeztem, mik ezek:

* Ugyan úgy látják az életet (Carpe diem!, én racionális ember vagyok, foglalkoztat a jövő)
* Ugyan azt a csokit szeretik (én sem kezdenék senkivel sem, aki nem ugyan azt a csokit szereti, amit én)



Szóval ilyesmik. Hiányolta, hogy nem találkozunk többet. Akkor találkoztunk, akikor ő akarta, ha én lemondtam (8 hónap alatt összesen 1-et, de az sem lemondás volt, hanem hamarabb haza kellett mennem), állt a bál. Amikor ugyanezt tette, nem egyszer, az természetes volt.

Az egészben a legszebb, hogy a srác két évvel fiatalabb (exem 22). Ráadásul nem is helyi, a főiskolán találkoznak, után exem viszi ki az állomásra és megy haza a gyerek. Nem igazán tudja megtenni azt, amit én többször is, hogy állt náluk a bál és fogtam, elvittem nálunk, kirángattam abból a közegből. Két hónappal a szakítás után (ekkor már 3 hónapja voltak együtt) írt egy sms-t, hogy mostantól hivatalos a dolog a sráccal (szerdai nap). Pénteken már ott aludt náluk a gyerek, úgy, hogy az apja és az anyja még nem is látták.

Azóta nem is beszéltünk. Amikor a tényeket leírtam neki és az igazat, még Ő sértődött meg. A legjobban az fáj, hogy 6 és fél évet ilyen könnyen eldobott és egy olyan gyerekért, aki fiatalabb, mint Ő (20 éves nyálgép (nemcsak egyéni vélemény), 3 cm-vel magasabb nálam, kis keszeg gyerek (65 kg kb vasággyal). Egy gyenge pillanat, elhúzta a mézesmadzagot előtte, beadta a nagy szöveget és más vitte is. Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy meddig lesznek együtt. Mert a nagy szerelem elmúlik néhány hónapon belül. Exemnek elő fognak jönni a rigolyái, lesznek hullámvölgyek, Ő pedig nem tud alkalmazkodni egy nagyon alacsony küszöbön felül.